Bariska István: A szent koronáért elzálogosított nyugat-magyarország 1447-1647 - Archívum Comitatus Castriferrei 2. (Szombathely, 2007)

A visszacsatolás és annak ára - Kismarton és Kőszeg visszacsatolása

tázni. A magyar követeléseket - hangzik az érvelés - a rendi felkelések is erősítették. Prickler szerint a harmincéves háború, azon belül is a svéd betörés a magyarázata annak, hogy II. Ferdinánd engedni kényszerült.

3 " Ez volt az oka annak is, hogy Esterházy Miklós 1622-ben Munkácsért cserében zálogjogon Fraknó és Kismarton birtokba jutott.

393 A hivatalos verzió szerint azért, mert Esterházy kiemelkedő érdemeket szerzett az 1621. évi nikolsburgi béke létrejöttében. Az tény, hogy Esterházy a rendi felkelések idején lojalitást tanúsított, ráadásul akkor, amikor a Habsburgok közép-európai hatalma került végveszélybe.'

94 Mindennek hátterében azonban II. Ferdinánd azon szándéka állt, miszerint Esterházyt ezzel akarta magához kötni, mégpedig azért, mert Esterházy »kezdetben a magyar nemzeti párt és a Habsburg-szárny között" ingadozott. Harald Prickler szerint Kismarton 1572-ben ugyan kiszabadult az uradalom kötelékéből, de továbbra is osztrák adóztatás alatt maradt. Két esemény világossá tette, hogy bármikor sor kerülhet Kismarton és Kőszeg visszacsatolására is. Egyrészt az, hogy 1626-ban Esterházy Miklósnak sikerült elérnie Fraknó és Kabold visszaadását, másrészt az, hogy II. Ferdinánd 1635-ben már készen állt valamennyi zálogbirtok átengedésére. A kismartoni városatyák Regensburgba is elutaztak, hogy a birodalmi gyűlésen tartózkodó császárt arra kérjék, hogy álljon el ettől. A végső lökést azonban I. Rákóczi György hadjárata és a linzi béke adta meg, amelyet követően III. Ferdinánd eleget tett a magyar rendek évszázados követelésének. Az 1647. évi 71. te. alapján Kismarton és Kőszeg is elveszítette alsó-ausztriai kamarai városi státuszát, ám ezután félő volt, hogy előbbi az Esterházyak, utóbbi pedig a Nádasdyak vagy a Széchyek földesúri városává válik. Kismartonnak kifejezetten szerencséje volt, hogy a visszacsatolás feladata Paul Eisforthra, Kismarton városbírájára hárult.

395 Röviden érdemes idézni az ő karrierjét, hogy érthetővé váljon a városi elit szerepe. Eisforth 1622-ben a kismartoni és fraknói kamarai uradalom erdőtisztjeként kezdte pályafutását, ennélfogva az Alsó-Ausztriai Kamara hivatalnoka volt. Hamarosan otthagyta azonban a kamarai állást, majd 1630ban Esterházy Miklós gróf kismartoni uradalmának jószágigazgatója lett. Megjegyzendő, ekkor ez az uradalom - szemben a fraknóival és a kaboldival - még alsó-ausztriai zálog volt. Eisforth ezzel párhuzamosan Kismartonba költözött és a város polgáraként a külsőtanács tagja, sőt másodmagával tanfelügyelő lett. 1632-ben bekerült a belsőtanácsba, ezután 1638 és 1644, majd 1647 és 1653 között több mint egy tucat alkalommal Kismarton városbírájának választották meg. Minden bizonnyal Eisforth városbíró nem volt egyedül végezte a visszacsatolással kapcsolatos városi feladatokat, de Kismarton város levéltárának pusztulása miatt soha nem ismerhetjük meg a részleteket. Az általában elmondható, hogy egy város elitjének felkészültsége és érdekkijáró képessége önmagában nem bizonyult elegendőnek. Az udvar érdekeltsége ugyanis okvet592 Prickler, H„ 1998.44. p. 593 Fülöp, 1995. 85. p. 594 Ágoston G. - Oborni, 1997. 13. p. 395 Ágoston G. - Oborni, 1997. 52-53. p. 139