Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)

FORRÁSOK (1-324.)

borult le az ódon ház tetőcserepére, bádogsikolya kíséretében csúszott lefelé, de ennek ága elakadva megállt a folyókánál. Ami ezután következett, hajmeresztő zsonglőrmutatvány volt. A tapsvihar rémület és iszonyat felhördülésébe fordult. Egyikük egyre sebesebben csúszott a csillag után, az ő sarka is az ereszcsatornába ütközött, és megállt. Ügyes átrepítéssel a vörös csillag a magasból a porba hullt. Dugonics Titusz jutott eszembe. Szerencsére hősünk nem lett hősi halott. Hazasiettem közeli lakásomra, hazavittem a nem várt fizetést. Elköltöttem inkább estebédemet, hiszen közben besötétedett. Az utcán égtek a lámpák. Feleségemmel együtt tértünk vissza a főtérre. Bajnemé megszökött. Dr. Kristóf Béla polgármester a helyén, tájékoztattak a körülöttünk levők. A szivar alakú szovjet emlékmű közelében álltunk meg. „Le a Szivarral!"- ismételte, ordította a tömeg, miközben két fiatalember? Molnár és Külley nevű, a „Szivar" derekára kötözte a vontatókötelet, Schrick Ferenc Csepel teherkocsija vontatóhorgára. A tanácsháza erkélyén Szépe Zoltán szavalt, és a „Szivar" követte a teherkocsit. A bejárati kapunál katonák álltak sorfalat. Valaki kisurrant a kapun és jobbra kanyarodva futva eltűnt az Eszterházy utca felé. „Itt van Gerencsér

291 őrnagy, a városparancsnok!" Fogjátok el!" - ordította valaki. „Lámpavasra vele!" - üvöltötte a tömeg, de az erkélyen megjelent Tóth őrnagy. „Csillapodjanak, emberek! Gerencsér őrnagy már jó helyen van. Ezennel én veszem át a helyőrség-parancsnokságot, a váci helyőrség a nép ügye mellé állt. Azonnal meggyőződhetnek erről, mert nemsokára ideérkezik az az egység, amivel megtámadjuk és elfoglaljuk a szovjet üzemanyagraktárakat, hogy a Pesten ellenünk harcoló szovjet harckocsik üzemanyag-ellátását megakadályozzuk!" És valóban! Élen dübörgött el egy gépvontatású légvédelmi löveg lépésben, és mögötte nyolcvan civil rendben, oszlopban, szovjet puskákkal felszerelve. Nők, férfiak vegyest, a legvégén nagy hasával egy fiatal öngyilkos kismamajelölt. Idáig voltam néma szemlélője a váci forradalomnak. Feleségemet hazaküldtem és felrohantam a tanácsháza emeletére. Egyenesen nekiestem Tóth őrnagynak. „Vincze Ferenc főhadnagy vagyok. Meg van maga őrülve, hogy egy légvédelmi löveggel civileket küld az üzemanyag-tároló elfoglalására?" „Úgy látszik, túl sok itt az okos! Vagyok én is olyan tudós, mint maga. A löveg visszafordult a laktanyába. Nem képzeli, hogy lövetni fogom a benzintartályokat, hogy felrobbanjon és elsöpörje az egész várost!" „Szóval csak a civileket küldte meghalni?" „Azok úgyis visszafordulnak már jókorán, ha az oroszok fellövik az első rakétákat!" - válaszolta. Megkíséreltem Kristóf Bélát megkeresni, hogy beszámoljak a szóváltásról és kifejtsem véleményemet. Lehetetlen volt [a] közelébe férkőznöm. Az emeleti 241 „Gelencséréként írva.