Vác 1956-ban és a megtorlás időszakában; Forrásgyűjtemény I. - Váci Történelmi Tár 4. (Vác, 2006)
FORRÁSOK (1-324.)
érte, egy lövés pedig keresztülhatolva a tüdőn, a szívburok alatt állt meg.) November 3-án Nagy László hadnagy saját kérésére a kórházat elhagyta. Október 24-én, ebéd után az ezredparancsnok a katonáknak azt a parancsot adta, hogy továbbra is készültségi helyzetben az elhelyezési körletekben legyenek. 18.00-kor az ezredparancsnok bajtárs távbeszélőn értesítést kapott Szobról, hogy a határállomásra érkezett Fehér alezredes, Bán alezredes és Nóta őrnagy, akikért gépkocsit kell kiküldeni, hogy a váci laktanyába el tudjanak jutni. Az ezredparancsnok bajtárs a telefonértesítés vétele után egy DW-ot 87 4 géppisztolyos katonával és egy tiszt gépkocsi-parancsnokkal Szobra küldött. Kb. 22.30-kor érkezett vissza a gépkocsi. A parancsnok helyettese, a politikai helyettes és a törzsfőnök jelentkeztek Fehér alezredes bajtársnál [és] jelentették az elmúlt napok eseményeit. Ezután Fehér alezredes és Bán alezredes távbeszélőn érintkezésbe lépett a Honvédelmi Minisztériummal, ahonnan azt a parancsot kapták Kovács és Tóth vezérőrnagyoktól, hogy mint a Honvédelmi Minisztérium képviselői maradjanak a váci helyőrségben és képviseljék a minisztériumot. HL 1956-os gyűjtemény, 4. ö. e., 27-28. Huszonhárom oldalas (27-49. oldal + 11 melléklet), géppel írt eredeti, aláírásokkal hitelesítve. 11. (1956. október 24.) A híradóezred jelentése a nap eseményeiről 88 1956. október 24. 00.30 h-kor az alakulatnál a honvédelmi minisztertől kapott parancs alapján elrendeltük a harci riadót. Ezt az alakulat 01.30 h-ra a váci lakosú tisztekkel, tiszthelyettesekkel, a sor személyi állománnyal és teljes harceszköz állománnyal a riadó gyülekezőhelyen sorakozva végrehajtották. Az alakulat akkori parancsnoka, Gerencsér József őrnagy felsőbb utasításra Vác város főbb bejárati útvonalait megfelelő erőkkel lezáratta azzal a feladattal, hogy az átmenő forgalmat ellenőrizzék és főleg a Budapestről kiszivárgó fegyvereseket elfogják. A kirendelt ellenőrző és biztosító csoportokkal, R-20[-as] 89 rádiókkal és távbeszélő útján összeköttetést biztosítottunk. Durchwagen = áttörő gépjármű. A Honvéd Vezérkar Főnökének 1956. december 17-én kelt 02/VKF/1956. sz. rendeletére 1957. január 2-án készítette el a 32. önálló híradóezred összefoglaló jelentését, „történetét" az. 1956. október 23. és 1956. december 8. közötti időszakról. Az ezred parancsnoka ekkor már Környei Imre őrnagy volt, a jelentést összeállító bizottság elnöke Földvári Sándor százados, tagjai Éhen Gyula százados, törzsfőnök, Kecskéi Sándor százados, pénzügyi szolgálatvezető, Kovács Antal főhadnagy, hadműveleti tiszt, Fi lep Endre főhadnagy, ruházati szolgálatvezető és Oláh József hadnagy, elhárító tiszt. R-20-as típusú katonai rádió adóvevő készülék.