Héjjas Pál - Horváth M. Ferenc: Régi képeslapok - Old postcards - Alte Ansichtskarten, 1896 - 1950 - Váci Történelmi Tár 2. (Vác, 2001)

Város a Duna partján - történeti áttekintés

Vác, „e régtől fogva híres város" a Duna mentén, a folyó bal partján fekszik, Budapesttől mintegy negyven kilométerre, ahol a Duna éles fordulatot vesz dél felé. Két tájegység találkozik itt: a Cserhát hegyei, dombjai és az Alföld síkja. Azt, hogy az őskőkor (paleolitikum) embere is megtelepedett volna itt, régészeti emlékek nem igazolják, de a környéken, Kosdon, Verőcén és az Ipoly mentén itt létének nyomait megtalálták. Az átmeneti kőkorból, az ún. mezolitikumból (Kr.e. 8000-5000) ismerünk már leleteket, amelyek bizonyítják az ember letelepedését Vác területén és a környéken. A Kr.e. 5000-2500 évvel ezelőtt élt újkőkori (neolitikum) kultúra embere már földet művelt és állatokat nevelt. Vonaldíszes edényeinek töredékei a város északi határán bukkantak felszínre. A réz- és bronzkorban (Kr.e. 2500-1900, illetve 1900-800) ugyancsak a város északi részén éltek emberi közösségek. Az előbbi időszakhoz köthető egy erődített telep a Kompkötő-szigettel szembeni Duna-parti dombon, az ún. Pogányvár, az utóbbihoz egy marhafejjel díszített edény (amfora), melyet valószínűleg áldozatok bemutatásakor használtak. A vaskori (Kr.e. 800-100) kelták házának egy részletét és 55 hamvasztásos sírját tárták fel, s napvilágra került egy 36 darabos kelta ezüstpénzlelet is. A Dunántúlon a kelták közel négy évszázados önállóságának a rómaiak vetettek véget. A Római Birodalom határát a Kr. u. 1. században már a Duna jelentette. A folyó volt a természetes határ a Kr.u. 8-ban megszervezett római provincia, Pannónia és a barbárok földje, a Barbaricum között. Vác ez utóbbi területen volt. A környék számos régészeti lelete tanúskodik a két terület lakóinak kereskedelmi kapcsolatáról. A Duna-Tisza közének északi részét ekkor a szarmata jazigok szállták meg és évszázadokon keresztül fontos szerepet játszottak e területen. A rómaiak nagy súlyt helyeztek a birodalom határának, a „limes"-nek a védelmére. A római irányítással 322 után kiépített védelmi hálózat része volt az a hatalmas árokrendszer, amit a később letelepedő magyarok Csörsz árkának neveztek el. E vonal középső szakaszának végpontját valószínűleg ugyanúgy építették ki Vác térségében, mint mindenhol a limes mentén: a Duna jobb partján álló erőddel szemben, a túlparton ellenerőd és kikötő volt. A Hétkápolnával szemben, a Pokolcsárdától délre látható falmaradványok ma Bolhavár néven ismertek. E helytől északra Verőcén, délre pedig Dunakeszin találhatók hasonló megerősített táborhelyek nyomai. A Kárpát-medencében letelepedő első germán nép, a kvádok 5. századi temetkezési helyét tárták fel a várostól délre, a Gombás-patak partján. A népvándorlás forgataga a kvádokat is elsodorta, és a helyükre megtelepedő avarok és szlávok évszázadokon keresztül éltek Vác vidékén. Településeikről, temetőikről számos gazdag leletanyag tanúskodik. Valószínű, hogy maga a város elnevezése is szláv eredetű - szállást, telepet jelent -, és a Václav személynévből származik. A 10. századtól már a honfoglaló magyarok vették birtokba a város környékét, akik azonban még egy-két évszázadon át együtt éltek a szláv lakossággal. A honfoglalás körülményeit nem ismerjük, mert írott forrás, Anonymus gesztája sem tudósít az itteni eseményekről. A korszak régészeti emlékei közül a legismertebb a Hétkápolnánál feltárt kora Árpád-kori, 10VAROS A DUNA PARTJÁN Történeti áttekintés 11. századi temető, ám hogy ide kik temetkeztek, szlávok vagy magyarok, nem sikerült tisztázni. De minden bizonnyal az ehhez tartozó falu lehetett az ősi váci település. Egyedülálló régészeti emlék az a 10. századi Karoling-típusú, kétélű, egyenes kard, amelyet a Csörögi-szőlőkben találtak. A „csörögi kard" viking közvetítéssel kerülhetett ide, s leginkább a honfoglaló magyarok középrétegéhez tartozó harcosok használtak ilyet. A város közel ezer éves múltja szorosan kapcsolódik a püspökséghez. Vác városának első írásos említése az alsószászországi Iburg város évkönyvében (Annales Yburgenses) olvasható, az 1074-es esztendőnél bejegyzett eseményeknél. IV Henrik német császár Salamon királyt - aki a sógora volt támogató magyarországi hadjárata kapcsán említik „Vác várát", „Wazenburg"-ot. Az elnevezés ellenére nem feltétlenül várról lehet szó, inkább egy megerősített városmagról, ami a mai ferences templom és kolostor területén volt. A Hétkápolnánál fekvő falu - melyhez a Szent Péter kápolna tartozhatott - elnéptelenedése akkor következhetett be, amikor kezdett kiépülni a váci egyházmegye központja, a püspökvár, s a közelben élők a vár aljában telepedtek le, mivel itt találtak megélhetést és védelmet. A Képes Krónika beszámol az 1074-es mogyoródi csatáról és az azt megelőző csodás eseményekről. Eszerint Vác közelében táboroztak a Salamon ellen felvonult hercegi (Géza, László, Ottó) csapatok. Egy nagy lakatlan erdő volt itt, amelyben csak egy Vác nevű remete élt, akiről Géza elnevezte az itt felépült várost. A hercegek a Szent Péter kápolnánál tanácskoztak, amikor László hercegnek látomása volt. Leszállt egy angyal az égből és egy koronát helyezett Géza fejére. Mivel Géza nem látott semmit, László fejtette meg számára a jelenséget: Salamont legyőzik, és bátyját királlyá koronázzák. Géza ezt követően ígéretet tett, hogy egyházat emeltet Szűz Mária tiszteletére. A győztes csata után helyet kerestek a templomnak, s ekkor újból csodás esemény történt: egy agancsain gyertyát hordozó szarvast láttak, melyre mikor rálőttek, a Dunába ugrott. A templomot ott építtette fel Géza, ahol a szarvas megjelent nekik. Ezeket a legendás részeket később, a 12-13. században toldották be a krónikába, de még így is az egyik legfontosabb forrásnak tekinthetjük Vác korai történetéről. A város első okleveles említése is ez időre esik. Az 1075ben I. Géza királyunk által alapított garamszentbenedeki apátság alapítólevelében említik az egyik neki adományozott birtokkal szomszédos területet, melynek birtokosai között megtalálhatjuk a Szent Mária (későbbi nevén Boldogságos Szűz Mária) váci