Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-28 / 274. szám

www.ujszo.coml 2022. november 28. RÉGIÓ I 3 22 független képviselő Komáromban Alakuló ülés a Tiszti Pavilon dísztermében (A szerző felvétele) VATAŐÖIN PÉTER A Tiszti Pavilon patinás dísztsrmóben - vagyis a ha­gyományos módon - tartotta alakuló ülését az új komáro­mi képviselő-testület. A korábbi összetételhez képest még nagyobb súlyt képeznek a független kép­viselők, akik közül 19-en a 4KN csoport tagjai. KOMÁROM Mint ismeretes, Keszegh Béla polgármester maradt a város élén: a helyhatósági választáson 7121 voksot kapott, amely a szavazatok csaknem háromnegyedét, egészen pontosan 74,74%-át jelentette. A régi-új vá­rosvezető az elmúlt önkormányza­ti ciklusra visszatekintve az alakuló ülésen elmondta, nehéz időszakban kellett helytállni a koronavírus, az ukrajnai háború és a gazdasági vál­ság következtében - s emellett az emberi kapcsolatok is szétzilálódtak. „A mai társadalomban nemcsak a vé­leménykülönbségekben kell eliga­zodni, de már a tények bemutatása is eltérő. Nem kell ezért elutaznunk az ukrán frontra, Komáromban is vol­tak, akik a város hanyatlását látták, mások szerint pedig mást mutatnak a tények. Romlott a politikai kultú­ra, pedig a játékszabályok tisztelete a konstruktív viták elkerülhetetlen eleme” - fejtette ki, majd hozzáfűzte: „A választók Komáromban egyértel­műen kifejezték a véleményüket. 25 képviselőből 21-et újraválasztottak, ami igazolja, hogy szeretnék látni a megkezdett munka folytatását. Ilyen arányú újraválasztásra korábban nem volt példa a városban.” Végül abbeli reményét is kifejezte, hogy a képvi­selőket összekötik majd a jó ügyek. Nem történik változás az alpolgár­mesterek személyében: Varga Tamás továbbra is főállásban, Ondrej Gaj­­dác pedig részmunkaidőben látja el a feladatait. A képviselő-testületben ismét a Függetlenek Komáromért - 4KN csoport lesz a legerősebb. A tulajdonképpeni frakciót, amelynek tagja a két alpolgármester is, a kö­vetkező személyek alkotják: Bende István, Bújna Zoltán, Filkó Gabri­ella, Horváth Attila, Ipóth Szilárd, Keszegh Margit, Kopják Angelika, Kovács Dávid, Molnár Marian, Pat­rik Ruman, Rysavy Baltazár, Stuben­­dek László, Szabó Csilla, Szayka Ró­bert, Szénássy Tímea, Vetter János és Vicék Erik. Pártszínekben egyedül a Szövetség tagjai kerültek be - frak­ciójukat Andruskó Imre, Orosz Örs és Tárnok Magda alkotja. Végül pe­dig függetlenként fognak dolgozni a testületben a régi motorosoknak szá­mító Feszty Zsolt, Korpás Péter és Anton Marek. Nem adódott gond a nyolctagú Vá­rosi Tanács és az öt szakbizottság fel­állításával sem. Utóbbiak között any­­nyi változás történt, hogy az előző ciklusban működő idegenforgalmi bizottság megszűnt, míg a szociális és lakásügyit összevonták a közrend­­védelmi bizottsággal. Az ülésen - noha ez eredetileg nem szerepelt a programban - egyebek mellett foglalkoztak még a polgár­­mester fizetésének emelésével is Hor­váth Attila (4KN) képviselő javasla­tára, aki arra tett javaslatot, hogy a törvényes összeget annak harmadá­val emeljék. Amellett, hogy ezt sze­rinte a Keszegh Béla által elvégzett munka is indokolja, megemlítette a választók támogatásának mérté­két is. A rövid vita során több kép­viselő részéről is elhangzott érvként, hogy számos környező város és köz­ség polgármesterei többet keresnek Keszegh Bélánál. Ahogy az egyéb­ként ismeretes, a korábbi ciklusban Keszegh csak az alapfizetését vette fel. A képviselők végül - csupán egy tartózkodással - megszavazták a fi­zetésemelést, amely valamivel meg­haladja majd a bruttó 5000 eurót. Letette esküjét Orosz Csaba JAKUBECÁGNES Orosz Csaba folytathatja a megkezdett munkát polgármesterként Somorján. A városi testületbe tizenki­lenc képviselőt választottak, mindnyájan a Szövetség szí­neiben kerültek be. SOMORJA A képviselő-testület alakuló ülé­sén Orosz Csaba (Szövetség) letette a polgármesteri esküt. Beszédében Az új képviselő-testület (Fotó: Szlnghoffer Mátyás) ismét hangsúlyozta, hogy Somorja kisvárosi jellege az, amit szerettek volna megőrizni. Mindez megvaló­sult, hiszen sikerült „megóvni a vá­rost a beépítési hullámtól”. Össze­foglalta az elmúlt időszakot, ismer­tette a városfejlesztési koncepcióját, és kiemelte, mindenki polgármestere akar lenni. Somorján stabil képvise­lő-testület alakult. Nem folytatja töb­bek közt Kovács Roland, Bauer Edit, Pirk Ilona, Czafik László, Tóth Im­re. Új tagok a testületben: Bartalos Péter, Pálinkás Éva, Horváth Csaba, Hushegyi János és Valocsay István. Vitáztak a szakbizottságokról DUNASZERDAHELY Hájos Zoltán újraválasztott polgármester beiktatása után kinevezték az alpolgármestert, megszavazták a polgármester javadalmazását és felállították a szakbizottságokat. Dunaszerdahely egyedüli al­polgármestere a következő cik­lusban Karaffa Attila lesz. Az el­múlt választási időszakban még két alpolgármestere volt a város­nak, Karaffa Attila és A. Szabó László. A újonnan megválasz­tott városi képviselő-testületet 21 képviselő alkotja, tizenketten a Szövetség színeiben jutottak be, kilencen függetlenként. Az már az első testületi ülésen kiderült, hogy nagyon nehéz lesz megtörni a Szövetség egységét, a függetlenektől jött javaslatokat nem szavazták meg. Széllé Erika (független) javaslata ellenére, aki 30%-os jutalékot javasolt a pol­gármesternek, a többség megítél­te a törvény által megadható 60 százalékos jutalékot (alapfizetés plusz az alapfizetés 60 százalé­ka), így Hájos havi bruttó bére 6000 euró felett lesz. A képvi­selők jutalmazásáról Hakszer Roland javaslatára nem dön­töttek. Széllé Erika (független) képviselő javaslatát, miszerint a szakbizottságok összetételét mó­dosítsák a mostani 6:2 (6 városi képviselő: 2 külső szaktanács­­adó) arányról 4:4 arányra, hosz­­szas vita után elvetették. Nyolc szakbizottság fog mű­ködni a következő időszakban. A bizottságok hat városi képvi­selőjét 4:2 arányban a Szövetség adja. Kivételt a városfejlesztési szakbizottság jelent. Itt öt kép­viselőt a Szövetség ad, függet­lenként Brunczvik Tünde kapott helyet. A kétkörös titkos szava­zással végül úgy került be ötö­dikként a Szövetség tagja (Föl­des Károly), hogy előtte a három független jelölt közül (Herceg Andrea, Hakszer Roland, Széllé Erika) egyik sem kapott elegen­dő szavazatot. Széllé Erika, aki civilben építész, megkapta a kör­nyezetvédelmi bizottság vezeté­sét. Az idei utolsó ülést december 13-án tartják. (já) Ünnepélyes eskütétel szentmisével Érsekújvárban SZÁZ ILDIKÓ Huszonöt helyett már csak huszonegy képviselője van az érsekújvári testületnek. Az ünnepélyes önkormányzati ülésen letette az esküt Klein Otokér újraválasztott polgár­mester, valamint a 14 ismét megválasztott és a 7 újonc­nak számító városi képviselő. ÉRSEKÚJVÁR A kultúrház nagytermében Klein Otokár polgármester hangsúlyozta, nem kis felelősséget vállaltak ma­gukra a képviselők. „Nehéz út áll előttünk, az akadályok leküzdése nem lesz mindig egyszerű, a közös megoldások keresése megköveteli a kompromisszumot, kölcsönös tisz­teletet és főleg az együttműködést. Engedjék meg, hogy megköszönjem a lakosok bizalmát, és megerősít­sem, polgármesterként készen állok az együttműködésre, és továbbra is teljes odaadással folytatom a mun­kát városunk fejlesztése érdekében” — hangsúlyozta székfoglaló beszé­dében Klein Otokár. Durco Zoltán esperes, a nyitrai egyházmegye ma­gyar hívekért felelős püspöki hely­­nöke az ünnepélyes eskütételt köve­tően szentmisén kért áldást a város vezetésére, illetve a testület tagjaira. A szentmisén Hozlár Katalin igazga­tónő irányításával közreműködtek az Anton Bernolák Egyházi Alapiskola tanulói. Az újonnan alakult testület kora délutáni ülésén Klein Otokár Lukás Stefánik és Nagy Péter független képviselőket nevezte ki Érsekújvár alpolgármesterévé. Lukás Stefánik a korábbi választási időszakban is betöltötte ezt a tisztséget, Nagy Pé­ter egy választási ciklussal korábban volt ajárási székhely alpolgármeste­re. „Ötödik választási időszakomat kezdem. Nyilván minden magyar kö­zösségnek megvannak a prioritásai, magyar érzelmű lakosként, a magyar közösség tagjaként várok minden ja­vaslatot. A kulturális létünk, az okta­tási és nevelési központjaink műkö­dése rendkívül fontos számomra. A választási eredmények kapcsán csak annyit mondanék, hogy a folytonos kapcsolattartás négy éven keresztül működött, küldetésünk huszonnégy órás szolgálatot igényel. Van úgy, hogy még este is telefonálnak, és ilyenkor is intézkedni kell. Nem elég a választások előtt kapcsolatot terem­teni a lakosokkal. Folytatni szeret­ném a megkezdett munkát, az az ér­dekünk, hogy egy jól működő város­ban éljünk” - tájékoztatta lapunkat Nagy Péter. Klein Otokár az egyik új képviselőt, Peter Danczit bízta meg a testületi ülések összehívásával szük­ség esetén. Az első ülésen elhang­zott továbbá, hogy az utóbbi időben egyre több az esküvő, ezért a város vezetése kérte a képviselőket, jelent­kezzenek az esketések levezetésére. A testület 12 képviselője vállalta ezt a feladatot. A héttagú városi tanács két tagja Nagy Péter és Lukás Stefá­nik alpolgármesterek, további tagjai lettek Marian Balogh, Stefan Danis, Koloman Forró, Wurster Kinga és Kádek Roman. A legközelebbi ön­­kormányzati ülést december 14-én tartják Érsekújvárban. A testület ösz­­szetétele úgy alakult, hogy 16 füg­getlen képviselő van, 2 képviselő a nyitra megyei képviselők csoportjá­nak tagja, egy képviselő a KDH, egy a Republika és egy az SaS színeiben képviseli az érsekújvári választókat. Az érsekújvári római katolikus templomban tartottak szentmisét az ünnepé­lyes eskütételt követően (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom