Új Szó, 2022. június (75. évfolyam, 126-151. szám)
2022-06-03 / 128. szám
www.ujszo.coml 2022. június 3. SPORT/RÉGIÓSPORT STK: a fiatalok beépülőben, az új lelátó felópülőben Oikonomou (4-essel) és csapattársai teljesítették a szezon előtt kitűzött célt (Fotó: Somogyi Tibor) LENCSÉS ZOLTÁN Somorján egyértelműen pozitívan értékelik a szezont, amely során a II. ligában a 7. helyet szerezte meg az STK labdarúgócsapata. Szezonértékelőnkben Horváth Csaba klubelnök és Konsztantinosz Oikonomou, a csapat védője kísér végig minket az elmúlt egy éven. A somorjaiak az őszi szezont a 8. helyen zárták a II. ligában. Akkor Michal Kuruc vezetőedző elmondta, a csapat célja, hogy nyugodt vizeken maradjon és lehetőleg ott legyen a tabella első felében. Ez az STK- nak tavasszal maradéktalanul sikerült, sőt, egy pozíciót javítva végül a hetedik helyen zárt. Jó szezon, két megingás „Mindenképpen pozitívan értékelem az egész szezont. Végre egy megszakítás nélküli szezont futhattunk a koronavírus-járvány után. A hetedik helyezésünk ezzel a fiatal gárdával egy nagyon szép eredmény - szögezte le Horváth Csaba, a somorjai STK klubelnöke. - Voltak megingásaink a szezon során, mint a pozsonyligetfalui 7:0-s vereség és a tőketerebesi 4:0, de ami pozitívum, hogy a csapat a következő meccsen mindig megfelelően tudott reagálni a helyzetre, győzni tudott. Ez hozzátartozik a fiatalok tapasztalatgyűjtéséhez. Sok fiatalnak szavaztunk bizalmat ebben a szezonban, igyekszünk beépíteni őket, és az a célunk, hogy ez a-trend a következő szezonban is megmaradjon.” A somorjaiak a Slovnaft Cupban nyújtott teljesítményükkel is elégedettek lehetnek, hiszen megérték a tavaszt, márciusban a Skalica elleni nyolcaddöntő jelentette számukra a végállomást. „Mivel a kupa egy különálló versenysorozat, ott nem SPORTATV-BEN 9.00,9.45 és 10.45 - ARENA 4: Moto3, MotoGP, Moto2, Katalán Nagydíj, 1. szabadedzések - 10.55-CT SPORT: Prostéjovi férfitenisztorna 13.15, 14.00 és 15.00 - NOVA SPORT 1, ARENA 4: Moto3, MotoGP, Moto2, Katalán Nagydíj, 2. szabadedzések 14.00 - ARENA SPORT 2: Japán- Comore-szigetek ifjúsági focimeccs 14.30 és 18.00 - EUROSPORT 1: Roland Garros tenisztorna, férfi elődöntők számíthatunk a DAC-ból érkező játékosokra. Ez egy külön motiváció számunkra, hiszen ezeken a mécseseken meg akarjuk mutatni, hogy önerőből mire vagyunk képesek. Jól is alakult a kupaszezon, de sajnos a szakolcaiak ellen tizenegyesekkel búcsúztunk.” Kezdés június 9-ón Horváth Csaba elmondta, a DAC- cal való közös munka jól működik. Egy hosszú távú együttműködésről van szó a két klub között, aminek paraméterei a következő szezonban sem fognak változni, hiszen mindkét klub számára sokat ad a kooperáció. A közös munka immár négy éve zajlik, a klubelnök szerint pedig érezhető ennek pozitív hatása. „Több fiatal, ígéretes játékos van a keretünkben. A projektünknek nem az az egyetlen célja, hogy 15.00 - NOVA SPORT 4: Hollandia- Olaszország női röplabda NL-meccs 16.00 - SPILER1, SPORT 1 (cseh): Kazahsztán-Azerbajdzsán foci NL-csoportmeccs 16.05 - M4 SPORT: Haladás-Berettyóújfalu fütsal NB I-es döntő, 3. mcccs 17.00 és 20.00 - ARENA SPORT 2: Súlyemelő-Eb, Tirana 17.30 - ARENA SPORT 1: Algéria-Kolumbia ifjúsági focimeccs 18.00 - SPÍLER 2, SPORT 2 (cseh): Lettország-Andorra fociNL-csoportmeccs 18.00 - CT SPORT: Csehország- Anglia foci U21-es Eb-selejtező A somorjaiak szezonja számokban Az STK mérlege 7. Samorín 30 13 5 12 47:42 44 Hazai pályán 7 Samorín 15 8 2 5 32:15 26 Idegendben: 7 Samorín 15 5 3 7 15:27 18 őszi mérleg: 17 meccs, 8 győzelem, 1 döntetlen, 8 vereség, 31:29 Tavaszi mérleg: 13 meccs, 5 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 16:13 Házi gélkirály: Hagy Péter-12 gól konkrétan a DAC-ba neveljünk ki játékosokat. Örülnénk neki, ha minél többen ott kötnének ki, de a fő célunk a fiatal játékosok profi karrierjének elindítása. Mindig vannak olyan játékosok, akik iránt más klubok is érdeklődnek, hiszen a keretben idén is voltak olyanok, akik jó szezont futottak, például Nagy Péter, Ondrej Vrábel’ vagy Lukás Leginius.” A klubelnök egyelőre nem tudott konkrétumokkal szolgálni az esetleges érkezőkről , és távozókról, hivatalos bejelentésekre legkorábban a nyári felkészülés kezdetén kerül sor. Azt azonban elárulta, zajlanak a tárgyalások bizonyos játékosokkal a szerződéshosszabbításról, illetve új igazolások is képben vannak. Távozók szintén lesznek, néhány játékossal nem hosszabbít a klub. 18.00 -JOJ SPORT, SPORT 2 (magyar): Bydgoszczi atlétikai verseny 18.00 - NOVA SPORT 4: Törökország-Kína női röplabda NL-meccs 18.30 - RTVS SPORT: Málta-Szlovákia foci U21-es Eb-selejtező 18.45-M4 SPORT: Szeged-Veszprém férfikézilabda NB I-es döntő, 1. meccs 19.00 - ARENA SPORT 2: ARENA SPORT 2: Ludwigsburg-Alba Berlin német bajnoki férfi-kosárlabdaelődöntő, 3. meccs 20.00 - EUROSPORT 2: Golf, PGA Tour 20.15 - PREMIER SPORT 2: Chicago-St. Louis baseball MLB-meccs A keret tagjai a bajnokság végeztével közel három hét szabadságot kaptak, az első nyári edzésükre június 9-én kerül sor. Mindig készen állni A somorjaiak görög-magyar hátvédje, Konsztantinosz Oikonomou szintén elégedett a csapat szezonjával, de titkon még magasabb pozícióban reménykedett. „A szezon előtt a kitűzött célunk a top 8 volt, és ezt hoztuk is az idény végére. Ennek ellenére a tavalyi 6. hely után bizakodtam, hogy a 2020/2021-es eredménynél is jobb helyezést érhetünk el, de ez sajnos nem sikerült, ezért kicsit keserédes ez a 7. hely” - mondta a 26 éves játékos, aki összesen 24 bajnokin kapott szerepet ^szezonban, s akinél rákérdeztünk, okoz-e nehézségeket a játékosoknak a folyamatosan változó csapat. - A folyamatos változás sosem könnyű a csapat számára, de Somorján ezzel együtt kell élni. A DAC-cal való együttműködés célja, hogy minél több fiatal próbálja ki magát nálunk a másodosztályban, és fejlődési lehetőséget biztosítsunk nekik. Mi, rutinosabb játékosok pedig a magját kell, hogy képezzük a csapatnak, és amellett, hogy próbálunk mindenben segíteni a fiatalabbaknak, fontos, hogy mindig koncentráltak legyünk, hiszen olyan hétvége is akadhat, amin nem küld ide egyetlen játékost sem a DAC. Azonban a csapatnak készen kell állnia akkor is.” 20.45 - RTVS SPORT: Fehéroroszország-Szlovákia foci NL-csoportmeccs 20.45-SPÍLER 1, SPORT 1 (cseh): Franciaország-Dánia főéi NL-csoportmeccs 20.45 - SPÍLER 2, SPORT 2 (cseh): Belgium-Hollandia foci NL-csoportmeccs 20.45 - ARENA 4: Horvátország- Ausztria foci NL-csoportmeccs 21.00 - JOJ SPORT: Barcelona- Joventut Babalonda spanyol bajnoki férfi-kosárlabdaelődöntő, 1. meccs 2.00 (szombat) - NOVA SPORT 1: NY Rangers-Tampa Bay hoki NHL-elődöntő, 2. meccs SPORTTARISZNYA Karateverseny Dunaszerdahelyen Öt tatamin zajlik szombaton (kezdés: 10.00) a dunaszerdahelyi városi sportcsarnokban a Slovakian Ópen nemzetközi kyokushin karate verseny. Ezt a sportágat is megviselték a koronavírusos hullámok, így korántsem érkezett annyi nevezés, mint a korábbi kiírások során. „Hat ország 260 versenyzője várható, harminc klubból. Azelőtt már 350 fölött is járt az indulók száma - tájékoztatta lapunkat Markovics János, a Seishin Karateklub elnöke. - Legnagyobb versenyünket dunaszerdahelyi fiókunk szervezi. Nincsenek elvárásaim védenceimmel szemben. Három éve nem volt nálunk verseny, így nehéz előre jósolni. Ugyan jártunk külföldre, de csak kevés emberrel és kevésszer. A koronavírus szinte padlóra küldött bennünket, mentőöv gyanánt igazán jól jöttek az online edzések, átmentettek bennünket a jelenbe, de nem tudjuk, mi lesz ősztől. Van jó csapatom, de nem néhány nap kérdése a gyerekek kinevelése. Többnyire csak a karatékák, a versenyzők hozzátartozói jönnek közénk kíváncsiskodni. Vonzó lehet a hangulat, és látványos küzdelmeket hozhat a férfiak csatározása, amelyben már engedélyezett a fejre rúgás is.” Csak-küzdelem lesz. Három gyerek kategória mellett külön versenyeznek a serdülők, az ifik, a juniorok és a felnőttek, különböző súlycsoportokban. (jmk) Végh Attila is bokszol Pozsonyban Nem igazolt ökölvívók (néhány celeb is) fognak bokszolni ma este Pozsonyban a Fight Night Challenge 2 gálán. A 9 összecsapást tartalmazó műsor 18 órakor kezdődik az NTC-sportcsarnokban. Az utolsó előtti meccsen mutatkozik be a kötelek között neves MMA-harcosunk, Végh Attila, aki az amerikai Emanuel Newtonnal bokszol. Mindketten korábban a Bellator (a második legrangosabb MMA-világszervezet) világbajnokai voltak. Biciklizés, az utolsó kilók leadása közben értem el a bősi származású bunyóst. „Hogy mennyire veszem komolyan az összecsapást? És miért ne venném komolyan? Igazi bokszmeccs lesz, négyszer három perc, és az ökölvívás szabályai szerint - reagált kérdésemre a volt birkózó. - A ketrecben kétszer találkoztam Newtonnal, 1:1 a mérlegünk, mindkétszer megosztott pontozás döntött, ő volt az, aki elvette a vb-övemet. Én se bokszoltam még, így nem tudom, mi vár rám. Majd eldől a ringben. Valahol ez is az MMA-harc része, így nem teljesen idegen számomra. Az MMA-harcra már öreg vagyok, de még nem mondtam le róla teljesen. De amit akartam, már elértem. Mivel edzésben vagyok, és egész életemben folytatom, itt-ott bevállalok valami mást is. Mondjuk egy bokszmeccset.” (jmk) Új lelátó Somorján AII. liga előírásai szerint minimum ezer ülőhelyre van szükség a bajnoki mérkőzéseken, így elengedehetetlen a Pomlé bővítése. „A főbejárat felq^l, azaz a tribünön ülve jobbra tekintve új, 500 férőhelyes nézőteret építünk. Erre nyertünk egy pályázatot, a fennmaradó részt pedig önerőből, illetve a város támogatásával fedezzük - árulta el Horváth Csaba. - Az építkezési engedély már megvan, a munkálatok nyár végén vagy ősz elején elkezdődnek. Az új lelátóval bebiztosítjuk, hogy Somorján a következő években is II. ligás foci lehessen. E cél érdekében történt tavaly az öltözők átépítése is. Köszönjük a szponzorainknak és mindenkinek, aki egy ilyen nehéz időszak után is segíti a klubot.