Új Szó, 2021. október (74. évfolyam, 226-251. szám)

2021-10-07 / 231. szám

www.ujszo.com I 2021. október 7. RÉGIÓ I 5 Leleplezték Széchenyi István mellszobrát SZÁZ ILDIKÓ A vasútállomás csarnokának első emeleti galériájában he­lyezték el gróf Széchenyi István mellszobrát. Többször elhangzott, hogy a vasúti hálózat megépítését és fejlesztését Magyarországon gróf Széchenyi István közigaz­gatási és közlekedésügyi miniszter kezdeményezte. I~4 llH 4 :1 ll A mellszobor elkészítését az ér­sekújvári Háromhidak Polgári Tár­sulás tagjai indítványozták és támo­gatták, a kiadásokhoz hozzájárult Nyitra megye önkormányzata is. Az átadási ünnepségen többen méltat­ták gróf Széchenyi István szerepét, aki jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Pozsony és Pest közti vasútvonal éppen Érsekújváron ke­resztül haladhat át. A térség gazda­sági fellendülését eredményezte ez a döntése. Frantisek Daniel helytörté­nész, a Háromhidak Polgári Társu­lás vezetője már évekkel ezelőtt em­lítést tett arról, hogy Széchenyi Ist­ván emlékének adózni kellene a vas­útállomáson. Gabriel Strassner szobrász alkotását mostantól az uta­sok is megtekinthetik a vasútállo­más emeleti csarnokában lévő üveg­lap alatt. Magyarul és szlovákul is emlékeztek arra az időre, amikor 1850. december 16-án ünnepélyes keretek között megindult a rendsze­res vasúti forgalom a Bécs-Pozsony- Pest vonalon, és az első út tizenkét óráig tartott. A keddi érsekújvári ün­nepségen Jaroslav Kmet’, a közleke­dési minisztérium államtitkára hang­súlyozta, Érsekújvár történelme szo­rosan összefügg a vasúttal, annak történelmével, és ebben a prog­resszív fejlődésben jelentős része volt Széchenyi grófnak. „A vasutak vasúti forgalom fejlesztése, kor­szerűsítése. A vasúti épületek, in­gatlanok felújítására fordítható mintegy kétszázmillió eurós támo­gatásból az érsekújvári vasútállo­mást is sikerül megszépíteni” - mondta Jaroslav Kmef. Az ünnep­ségen részt vett Patrick Linhart par­lamenti képviselő, Pavol Ko­­marnansky, a vasúttársaság vezér­­igazgatójának emberi erőforrásokért felelős helyettese, valamint a Nyit­­rai, Ersekújvári, Vágsellyei Járási Hivatal vezetői, a munkahivatal és a szociális biztosító érsekújvári veze­tése. Peter Podbehly független ér­sekújvári képviselő egyúttal a Há­­romhidak társulás tagjaként is szólt Széchenyi érdemeiről. Jelen voltak a tardoskeddi vasuta­sok zászlóegyesületének tagjai, Ku­­rucz László nem kis büszkeséggel mutatta a vasutasok védőszentjét, Szent Mihály arkangyalt ábrázoló zászlójukat. Az érsekujvári vasútállomás emeleti csarnokában helyezték el Széchenyi Ist­ván mellszobrát ökológiai járművek és biztonságo­sak, el kell érnünk, hogy a tömeg­­közlekedés szerves, fontos részévé (A szerző felvétele) váljanak. Az Európai Bizottság ezért a 2021-es évet a vasút évévé nyilvánitotta. Elsőrendű feladat a ÖSSZEFOGLALÓ Egészségügyi dolgozók, peda­gógusok, kultúrában tevé­kenykedő emberek és sporto­lók munkáját ismerte el díjjal a Nagyszombat megyei önkor­mányzat, a galántai és a dunaszerdahelyi járásbeli személyiségek is vannak a kitüntetettek között. « NAGYSZOMBAT/GALANTA/ PUNASZERDAHELY 1 ~ Szeptember végén a Ján Palárik Színházban adták át a kitüntetése­ket, harminchárom díjazott vehette át az elismerést. A megyei önkor­mányzat tájékoztatása szerint hu­szonnégy személyiség és kilenc közösség tevékenységét díjazták hét kategóriában, külön méltatták az egészségügyi dolgozókat, az isko­laügyben, a kultúra-, a sport-, a közlekedés és a polgári társadalom terén tevékenykedőket. Jozef Viskupic (OEaNO) megyeelnök a díjátadón kiemelte, hogy az elis­mert személyiségek mind azon dolgoznak, hogy szebbé és élhe­tőbbé tegyék a megyét a lakosok­nak. A megyei képviselők szep­temberi ülésükön hagyták jóvá a dí­jazottak névsorát. Jubiláló díjazott Köztük volt Gútay László is, aki évtizedek óta a kulturális élet meg­határozó szereplője a régióban. A Nagymegyeri Városi Művelődési Központ igazgatója, táncpedagógus korábban a Szőttesben táncolt, a Shadows Club tagja, a Csallóközi Népművelési Intézet folkloristája megtiszteltetésnek veszi a díjat, ame­lyet a régió kulturális fejlesztéséért vehetett át. „Az ember ilyenkor visszagondol a tevékenységére, arra, hogy mennyi mindenen át kellett mennünk. Aktív táncosként jártuk Szlovákiát, de nemcsak táncoltunk a kultúrházakban, hanem a hetvenes években elkészítettük a díszletet, a villanyt, hogy fel tudjunk lépni. Sok helyen, neves rendezvényeken jár-Tanítva tanulni A Galántai járásból a galántai Szent Lukács Kórház intenzív és aneszte­­ziológiai osztályának kollektívája, Gútay László (középen) több évtizede tevékenykedik a kultúrában In memóriám A járásban ketten in memóriám el­ismerésben részesültek. A tavaly el­hunyt Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet egykori igazgatója, valamint Sidó Ferenc, a DAC egykori játékosa, edzője és krónikása tevékenységét posztu­musz ismerte el a megyei önkor­mányzat. Brezina Zoltán (középen), a galántai Kodály Zoltán Gimnázium pedagógusa (Nagyszombat megye felvételei) tunk, mint Zselíz, vagy Vychodná. Ez rengeteg ráfordított idővel járt” - nyi­latkozta lapunknak a jubiláló Gútay László. Éjszaka járt haza a pozsonyi próbákról, de több csoportban, kato­naegyüttesben is táncolt, színházban is dolgozott, és a lendülete máig ki­tart. Nemrég a Komáromi Zsidó Hit­község Kehila-díját is átvehette. A korlátozásokkal teli év csakúgy, mint a többi, kultúrában tevékenykedő embernek, neki is nehéz volt, de to­vább szervezik a rendezvényeket a korlátozások betartásával. „Azon va­gyunk, hogy minél több rendezvény legyen, az emberek kíváncsiak rájuk” - tette hozzá Gútay László. Brezina Zoltán, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium pedagógusa és Csemez András ökölvívó olimpikon vehette át a díjat. Brezina Zoltánt, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium volt tanárát az in­tézmény igazgatója, Marsall János nevezte a díjra. Az orosz-angol sza­kos nyugalmazott pedagógus 41 éven keresztül tanított. Emellett több tan­könyv és kézikönyv társszerzője, részt vett az angol nyelv modem ok­tatásáról szóló nemzetközi konferen­cián Bostonban. Diákok generációi­nak mutatott példát nemcsak tudásá­val, hanem barátságos, emberi hoz­záállásával, végtelen türelmével, több száz tanítványa számára emlékezete­sek humoros és élvezetes órái. A ga­lántai gimnáziumban 1980-ban kez­dett tanítani. A pedagógusi szakmát édesapjától örökölte, ő is tanító volt. „Kicsi koromtól meghatározó volt számomra a tanulás. Amikor elvé­geztem az egyetemet, akkor is tanítva tanultam a diákjaimmal együtt. Nagy örömmel végeztem a munkámat, amit nem is annak, hanem inkább külde­tésnek éreztem” - fogalmazott Bre­zina Zoltán. Nyugdíjasként szeret kertészkedni és néha eljár horgászni, de leginkább olvasással tölti az ide­jét. „Az ember akkor is tanul, amikor már nem tanít, nem a fiatalok között tölti a mindennapjait, mert a tanulás valóban élethosszig tart” - hangsú­­• lyozta. A megyei elismerés nagy megtiszteltetést jelent számára és úgy érzi, nemcsak az övé, hanem nagy­ban köszönheti a kollégáinak és az is­kolának, ahol tanított. (béva.tb) Pedagógus, sportoló és népművelő Nagyszombat megye díjazottal közt AJÁNLÓ Október 8. (péntek) Érsekújvár-19.00: Promusica nostra, nemzetközi zenei feszti­vál. A római katolikus temp­lomban. Fellép a Collegium Wartberg együttes, Ján ■ Krigovsky művészeti vezető­vel. Énekel Katarina Kurucová, hegedűn játszik Dániel Rumler, barokk gitáron Marek Kubát, orgonán Marek Cermák. Krigovsky, Conti, Susato, Speer, Gabrieli, Händel, Bör­ner, Puschmann darabokat ad­nak elő. Október 8. (péntek) Léva -17.00: Képzőművészeti spektrum, amatőr alkotók bemu­tatkozása a zsinagógában. A ki­állítást október 31 -ig láthatják az érdeklődők. Október 8-9. (péntek és szombat) Udvard - Mérföldkövek 24. Szlovákiai magyar helytörténé­szek országos találkozója a kul­­túrházban. Péntek -17.00: megnyitó, majd Dunajszky Géza filmvetítése, Népirtás Pozsony­­ligetfalun címmel. Szombat - 8.45: koszorúzás, 9.30: a Patria díj átadása, előadások és vita. Október 9. (szombat) Érsekújvár -19.00: Fekete Ta­más érsekújvári zongoraművész koncertje, Liszt Ferenc és Szer­­gej Rahmanyinov darabjaiból a főtéri kultúrházban. Október 9. (szombat) Kassa -11.00: megemlékezés az aradi vértanúkra. Koszorúzás Margonyán a Dessewfíy­­kriptánál, ezt követően a margo­­nyai Dessewfíy-kastélyban az aradi vértanúk portréiból össze­állított kiállítás megnyitójára ke­rül sor. A kassai Csemadok a megemlékezésre autóbuszt indít, mely 8.45-kor indul a Thália Színház elől. Október 9. (szombat) Somorja-17.00: Sérum- Fes­tival of light. A fényfesztivál Bordos László Zsolt előadásával kezdődik a kultúrházban. 18.00: nemzetközi kiállításmegnyitó a Tallós Prohászka István kiállí­tóteremben a kultúrházban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom