Új Szó, 2021. augusztus (74. évfolyam, 176-201. szám)
2021-08-09 / 182. szám
www.ujszo.com I 2021. augusztus 9. SPORT-OLIMPIA Nagy Viktor éremmel zárta karrierjét 115 A magyar férfi vízilabda-válogatott bronzérmet szerzett a tokiéi olimpia zárónapján, miután 9:5-re legyőzte a spanyol válogatottat. A két válogatott legutóbb a 2020-as budapesti Eb döntőjében találkozott, akkor Märcz Tamás együttese büntetőkkel győzött. Az első két negyedben kiegyenlített mérkőzés folyt, az első 8 perc végén 3:3, a nagyszünet előtt pedig 5:5 volt az állás. Innentől azonban a magyarok kapusa, Nagy Viktor óriási formában kezdett védeni, több gólt már nem is tudtak dobni a spanyolok. Míg a magyaroktól Vámos, Angyal és Varga Dénes is eredményes volt, így végül 9:5-re győzött a magyar válogatott, és megszerezte a bronzérmet. A férfiak legutóbb a 2008-as, magyar diadallal zárult pekingi játékokon állhatták dobogóra. „Éreztem, hogy a fiúk értem is játszanak, tudták jól, hogy ez karrierem utolsó találkozója, befejezem az aktív pályafutásomat. Nagyon jólesett, hogy önmaguk mellett értem is küzdöttek. Minden egyes csapattársamnak nagyon köszönöm!” - nyilatkozta Nagy Viktor, aki 2012-ben és 2016- ban egyformán ötödikként zárta az ötkarikás játékokat. - Négy-öt éve megterveztem, hogy ma lesz az utolsó mérkőzésem, csak kicsit elkalkuláltam, mert a döntőre hegyeztem ki — ez sajnos felborult, mert az elődöntőben nem játszottunk olyan jól, mint ezúttal vagy a negyeddöntőben. Kicsit bánkódtam miatta, ugyanakkor hozzáteszem, hogy büszke vagyok a csapatra azért is, mert sok sportpszichológus büszke lenne arra, amit másfél nap alatt alkottunk. A Whats- App-csoportunkban létrehoztunk egy olyan energiabombát, ami itt robbant a vízben” - árulta el a 37 éves kapus. Nagy Viktor mellett Hosnyánszky Norbert is visszavonul a válogatottságtól. Varga Dénes, a válogatott csapatkapitánya is szolgált néhány kulisszatitokkal: „Az a kulcsa egy ilyen bronzmeccsnek, hogy mindkét csapat arra számít, valamilyen képet felvesz a játék, most pedig az első félidő nem úgy alakult, ahogy a spanyolok várhatták: nem jöttek bele a húzóembereik, kicsit impotenssé váltak, megremegett a kezük, mi viszont kiválóan bekkeltünk végig. A nagyobb meccsek előtt összeülünk, megbeszéljük, taktikailag mit és kit kell kiemelten kezelni, illetve lélektani kulcsokat keresünk a sikerhez. Most volt a legnehezebb megtalálni, össze sem ültünk. Helyette a modem komák megfelelően a WhatsApp-csoportba irta be mindenki a gondolatát. Ez nem a motivációval kapcsolatos - hiszen a harmadik és negyedik hely ég és föld, a motiváció tehát megvolt -, inkább a hogyant kerestük.” „Kíváncsi voltam rá, meddig bírják a gázpedálon tartani a lábukat, mert a csoportkörben nagyon megindultak, és már elárulhatom, hogy előtte az edzőtáborban ránk is komoly pofonokat mértek. Talán kissé elfáradtak: ugyanúgy jöttek-mentek, de kevésbé lőttek pontosan, talán az éremlehetőségtől is megremegtek. Nekünk segített a düh is: az elődöntő elvesztése, a sokkal több emberhátrány, ezeken felhúztuk magunkat. Örülök, hogy korábban beszéltünk ezekről, mert amúgy nem biztos, hogy tudtunk volna így reagálni” — értékelte a meccset Märcz Tamás. A férfi válogatott bronzérmével a magyar küldöttség összesen 20 érmet gyűjtött Tokióban, ami az utóbbi 25 év legjobb szereplése. (MTI, nso) Magyari: „Megmutattuk, mire képes a magyar vízilabda” Megszakadt a rossz sorozat, a magyar női vízilabda-válogatott 11:9-re legyőzte a bronzmeccsen az orosz olimpiai csapatot. A női válogatott a legutóbbi három olimpián mindig negyedik lett, Rióban éppen az oroszoktól kapott ki a bronzmeccsen, ezt a rossz sorozatot szakította meg most Bíró Attila együttese. Jól kezdett a magyar csapat, de aztán az oroszok még az első negyedben átvették a vezetést, Keszthelyi azonban egyenlített. Ez a fordulatosság jellemezte az egész mérkőzést, a nagyszünetre 7:5-ös magyar vezetéssel vonultak a felek. A harmadik negyedben egy gólt sem tudtak dobni a magyarok, így 8:7-re az oroszok vezettek. A végén mégis a magyarok örülhettek: 10:9-nél az oroszok támadhattak az egyenlítésért, de Magyari Aida védett, majd az üres kapuba lőtt, így kialakult all :9- es végeredmény. OLIMPIAI KRÓNIKA ■ Labdarúgás FÉRFI TORNA, döntő: Brazflia-Spanyolország 2:1 h. u. G.: Cunha (45+2.), Malcom (108.) III. Oyarzabal (61.). ■ Kézilabda FÉRFI TORNA, döntő: Franciaország-Dánia 25:23 (14:10). Bronzmérkőzés: Spanyolország-Egyiptom 33:31 (19:16). NŐI TORNA, döntő: Franciaország-Orosz olimp. csapat 30:25 (15:13). Bronzmérkőzés: Norvégia-Svédország 36:19 (19:7). ■ Röplabda FÉRFI TORNA, döntő: Franciaország-Orosz olimpiai csapat 3:2 Bronzmérkőzés: Argentína-Brazília 3:2. NŐI TORNA, döntő: Egyesült Államok-Brazília 3:0. A 3. helyért: Szerbia-Koreai Köztársaság 3:0. ■ Baseball DÖNTŐ: Japán-Egyesült Államok 2:0. ■ Kosárlabda FÉRFI TORNA, döntő: Egyesült Államok-Franciaország 87:82 (22:18, 22:21, 27:24, 16:19). Bronzmérkőzés: Ausztrália- Szlovénia 107:93 (20:19,33:26,25:22,29:26). NŐI TORNA, döntő: Egyesült Államok-Japán 90:75 (23:14, 27:25,25:17,15:19). Bronzmérkőzés: Franciao rszág-Sze rb ia 91:76(19:23,24:17,24:16,24:20). Nagy volt az öröm a díjátadó után „Nagyon csalódott voltam az elődöntő után, mert saját magunkat vertük meg. Most azonban hiába vezetett az ellenfél, egy pillanatra sem engedtük, hogy elhiggye, kiveheti a kezünkből az érmet. Az idősebbek, akik ■ Vízilabda NŐI TORNA, döntő: Egyesült Államok-Spanyolország 14:5 (4:1,3:3,5:0,2:1). A 3. helyért: Magyarország-Orosz olimpiai csapat 11:9 (2:2, 5:3,0:3, 4:1), magyar gólszerzők: Vályi 3, Keszthelyi 2, Rybanska, Garda, Szűcs, Gurisatti, Illés, Magyari 1-1. Az 5. helyért: Ausztrália-Hollandia 14:7 (5:1,3:1,3:2,3:3). A7. helyért: Kanada-Kína 16:7 (4:3,5:2,4:1,3:1). FÉRFI TORNA, döntő: Szerbia-Görögország 13:10 (6:3, 2:4, 2:2,3:1). A3, helyért: Magyarország-Spanyolország 9:5 (3:3,2:2,1:0, 3:0), magyar gólszerzők: Vámos 2, Manhercz, Zalánki, Hárai, Jansik, Hosnyánszky, Angyal, Varga. Az 5. helyért: Horvátország-EgyesüIt Államok 14:11 (2:3,4:2, 4:2, 4:4). A 7. helyért: Olaszország-Montenegró 14:14 (3:2, 4:5,5:4,2:3), ötméteresekkel: 4:3, ■ Birkózás FÉRFI SZABADFOGAS, 65 KG: 1. Otoguro Takuto (japán):... 5. Muszukajev Iszmail (magyarországi). 97 KG: 1 Abdulrasid Szadulajev (orosz olimpiai bizottság). NŐI 50 KG: 1. Szuszaki Jui (japán). ■ Atlétika FÉRF11500 M: 1. Jakob Ingebrigtsen (norvég) 3:28,32; 2. Timothy Chernyiot (kenyai) 3:29,01; 3. Josh Kerr (brit) 3:29,05; . . . 23. Szögi István. FÉRFI 4 X 400 M: 1. Egyesült Államok (Michael Cherry, Mikorábban már átéltek ilyen kudarcot, úgy voltak vele, hogy elfelejtik a múltat, a fiatalabbaknak pedig ki lett mondva, hogy esetleg ha másért nem, az idősebbekért megcsináljuk, mert megérdemlik! Sok segítséget kap-chael Norman, Bryce Deadmon, Rai Benjamin) 2:55,70; 2. Hollandia 2:57,18; 3. Botswana 2:57,27. FÉRFI GERELYHAJÍTÁS: 1. Neeraj Chopra (indiai) 87,58 m; 2. Jakub Vadlejch 86,67; 3. Vítézslav Vesely (csehek) 85,44;... 22. Rivasz-Tóth Norbert. NŐ110 000 M: 1. Sifan Hassan (holland) 29:55,32;2. Kalkidan Gezahegne (bahreini) 29:56,18; 3. Letesenbet Gidey (etióp) 30:01,72. NŐI 4 X 400 M: 1. Egyesült Államok (Sydney McLaughlin, Allison Felix, Dalilah Muhammad, Athing Mu) 3:16,85; 2. Lengyelország 3:20,53; 3. Jamaica 3:21,24. NŐI MAGASUGRÁS: 1. Marija Laszickene (orosz olimpiai bizottság) 2,04 m; 2. Nicola McDermott (ausztrál) 2,02; 3. Jaroszlava Mahucsih (ukrán) 2,00. NŐI MARAT0N: 1. Peres Jepchirchir 2:27:20; 2, Brigid Kosgei (kenyaiak) 2:27:36; 3. Molly Seidel (amerikai) 2:27:46. FÉRFI MARATON: 1. Eliud Kipchoge (kenyai) 2:08:38; 2. Abdi Nageeye (holland) 2:09:58; 3. Bashir Abdi (belga) 2:10:00. ■ Karate FÉRFI +75 KG: 1. Szadzsad Gandzsadeh (iráni). NŐI +61 KG: 1. Ferjal Abdelaziz (egyiptomi). ■ Lovaglás DÍJUGRATÁS, csapat: 1. Svédország (Peder Fredricson, Malin Baryard-Joh'nsson, Henrik von Eckermann. ■ Műúszás SZINKRONÚSZÁS, csapatverseny: 1. Orosz olimpiai csapat (Fotó: MTI) tunk az elődöntő óta, hogy miként tegyük túl magunkat a vereségen, hogy álljunk oda, milyen őrületet csináljunk: fejben és fizikailag is felülmúltuk a riválisunkat. Mindenki megmutatta, mire képes a magyar vízi(Vlada Csigireva, Marina Goljadkina. Szvetlána Kolesznyicsenko, Polina Komar, Alekszandra Packevics, Szbetlana Romasina, Álla Sisikina, Maria Surocskina) 196,097 pont. ■ Öttusa FÉRFIAK: 1. Joseph Choong (brit) 1482 pont;... 6. Marosi Ádám 1461,26. Kasza Róbert 1354. ■ RSG EGYÉNI ÖSSZETETT: 1. Linoj Asram (izraeli) 107,800 pont - 20. Pigniczki Fanni. EGYÜTTES KÉZISZERCSAPAT: 1. Bulgária (Szimona Djankova, Sztefani Kirjakova, Madien Radukanova, Laura Traec, Erika Zafirova) 92,100 pont. ■ Pályakerékpár FÉRFI MADISON: 1. Lasse Norman Hansen, Michael Mörköv (dán) 43 pont. NŐI OMNIUM: 1. Jennifer Valente (amerikai) 124 pont. NŐI SPRINT:!. Kelsey Mitchell (kanadai). FÉRFI KEIRIN: 1 Jason Kenny (brit). ■ Műugrás FÉRFI TORONYUGRÁS: 1. Cao Jüan (kinai) 582,35 pont. ■ Ökölvívás FÉRFI 52 KG: 1. Galal Yafai (brit). 63 KG: 1. Andy Cruz (kubai). 75 KG: 1. Hebert Sousa (brazil). +91 KG: 1. Bahodir Jalolov(üzbég). labda! A gólnál nem is hallottam, hogy sokan kiabáltak, hogy ne lőjek, de addigra eldobtam...” - mondta mosolyogva Magyari. Keszthelyi-Nagy Rita a buborékban töltött napokról is beszámolt: „Ez az olimpia még jobb, fantasztikus lett volna a nézőkkel, de a buborékban minket elhatároltak a kinti eseményektől. Semmilyen hátrányt nem jelentettek a tesztelések, és semmi más: élmény volt itt lenni, amiért hálával tartozunk Japánnak! A meccs előtt azt mondtam a többieknek, olyan élettapasztalatot szerezhetünk, ami örökre összeköt minket, az érem csak a ráadás. Aida szenzációsan védett a torna során, az elődöntőbeli vereség sem rajta múlott, hanem a támadásainkon. Remek munkát végzett, nagyszerű jövő áll előtte. Ez az érem nagyon sokat jelent a magyar női vízilabdázásnak és nekem is. Az édesanyám az egyik első nő volt, aki pólózni kezdett Magyarországon, az édesapám szintén válogatott játékos, értük is üldöztem ezt az érmet. Biztos vagyok benne, hogy mindenki nagyon büszke ránk!” (MTI, nso) NŐI 51 KG: 1. Sztojka Zseljazkova Kraszteva (bolgár). 60 KG: 1. Kellie Anne Harrington (fr). 69 KG: 1. Busenaz Sürmeneli (török). 75 KG: 1. Lauren Price (brit). ■ Golf NŐK: 1. Nelly Korda (amerikai) 267 ütés (67,62,69,69). ■ Kajak-kenu FÉRFI K4 500 M: 1 Németország (Max Rendschmidt, Ronald Rauhe, Tom Liebscher, Max Lemke) 1:22,219; 2. Spanyolország 1:22,445; 3. Szlovákia (Samuel Báláz, Denis Mysák, Vlöek Erik, BotekÁdám) 1:23,534;... 7. Magyarország (Nádas Bence, Béke Kornél, Tótka Sándor, Csizmadia Kolos) 1:25,068. NŐI K4 500 M: 1. Magyarország (Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra) 1:35,463; 2. Fehéroroszország 1:36,073; 3. Lengyelország 1:36,445. NŐI C2 500 M: Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja (kinai) 1:55.495: 2. Ludmila Luzan, Anasztaszija Csetverikova (ukrán) 1:57,499; 3. Laurence Vincent-Lapointe, Katie Vincent (kanadai) 1:59,041;,.. 5, Bállá Virág, Takács Kincső 2:00,289, FÉRFI C1 1000 M: 1. Isaquias Queiroz dós Santos (brazil) 4:04,408; 2. Liu Hao (kinai) 4:05,724; 3. Szergej Tarnovszkij (moldovai) 4:06,069; .15. Adolf Balázs ■ Strandröplabda FÉRFI TORNA, döntő: Anders Mol, Christian Sörum (norvég)-0leg Kraszilnyikov, Vjacseszlav Sztojanovszkij (orosz) 2:0 (17,18). Nagy Viktor megkönnyezte a oerejezest (Fotó MTi)