Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)

2020-06-02 / 126. szám

4 RÉGIÓ 2020. június 2. | www.ujszo.com Összetartás gimnazisták szemével MAROSI BIANKA „Balsors, akit régen tép" cím­mel készült a Tsízió Diákszín­pad idei március 15-i műsora. A próbák finisében már vilá­gossá vált, hogy nem lesz fellépés. A csapat nagyot álmodott: a műsor zárószámá­ból, a Trianon 100 című dalból felvételt készítettek, amelyet június 4-én mutatnak be a világhálón. ETITOMI A galántai Kodály Zoltán Gimná­zium Tsízió Diákszínpada az utóbbi években egyre nagyobb sikereket ért el. Két évvel ezelőtt a Hair című mu­sicalt mutatták be nagy sikerrel, ta­valy pedig a Jézus Krisztus Szuper­sztár rockoperát készítették el, ame­lyet többek között a gimnázium esztrádcsoportja megalakulásának 55. évfordulóján láthatott a közön­ség. A csoporton belül több kisebb csoport is létrejött, például a Rock-it zenekar, illetve a Paradigma vers­éneklő együttes. Adatfelvétele némiképp kárpótolja a diákokat az elmaradt előadásokért (A szerző felvételei) Tervek „Az idei március 15-i műsort egy saját szerzeménnyel szerettük volna befejezni. A Paradigma énekelte volna a dalt, a Tsízió tagjai alkották volna a kórust. A trianoni békedik­tátum aláírásának 100. évfordulója alkalmából a műsor utolsó részében a magyar történelemnek ezt a feje­zetét szerettük volna bemutatni. Saj­nos a világjárvány miatt elmaradtak a tervezett, több helyen bemutatásra szánt ünnepi műsorok, de nem akar­tuk, hogy a munkánk kárba vesszen. Nagy valószínűséggel nem fogjuk előadni ezt a műsort, ezért legalább a dalt szerettük volna bemutatni. így készült el a felvétel Pleva Tamás, Kuklis Péter és Szabó Adám segít­ségével. A dal zenéjét Molnár Rita szerezte, és a Paradigma zenekar tagjai kiegészültek a Tsízió zeneka­rával, így lett belőle egy közös pro­dukció, amelyben a kórust is a diák­színpad tagjai alkotják” - beszélt a tervekről és a megvalósításról Öllé Krisztina, a gimnázium tanára, a di­ákszínpad vezetőj e. Versből dal született A Trianon 100 című verset Öllé Krisztina írta, majd felkérte Molnár Ritát, a gimnázium volt diákját, aki egykor szintén tsíziós volt, és a Pa­radigma verséneklő együttes egyik tagja, hogy írjon zenét a vershez. „Nagyon megtisztelő feladat volt, mert mindig megtiszteltetés egy olyan személynek a versét megze­nésíteni, aki maga is hallja a vég­eredményt, fül tanúj a annak, hogyan van feldolgozva a vers. Ilyenkor ez mindig kockázatosabb is, de na­gyon élveztem a munkát, és szerin­tem csodálatos dolgot sikerült összehozni. Az alapdallam rögtön megvolt. Ez általában más versek­nél is így van: második-harmadik olvasásra elképzelek egy dallamot, aztán azt a hangulatot próbálom meg visszaadni, majd a zenei struktúrát később építjük föl. A verset nem feltétlenül úgy énekeljük végig, ahogy a költő megírta, hanem elő­fordul, hogy ismétlünk vagy kiha­gyunk sorokat. Ezt a folyamatot a zenekar többi tagjával közösen csi­náljuk, ami mindig komolyabb munka” - mondta el Molnár Rita. Az egykori gimnazista másodéves egyetemista, a gimnáziumi évei alatt létrejött Paradigma énekese húgá­val, Zsófival együtt. A zenekar to­vábbi két tagja Morvay Csaba és Duba András. A zenekari tagok a Tsízióban ismerkedtek meg, és ké­sőbb önálló csapatot alapítottak. Eddig 9 verset zenésí,tettek meg, amelyeket szeremének kiadni is, de egyelőre ez még csak terv. Közben folyamatosan születnek újabb szer­zemények. Paradigma kibővítve A teljesebb hangzásért a Trianon 100 felvételére a Paradigmához to­vábbi zenészek csatlakoztak: Kle­­mász Petra, Czadró Konrád és Pa­­nyik Viktor, valamint a Tsízió tagjai alkotják a kórust. „Mindenképpen szerettünk volna valamilyen hason­ló stílusú versen dolgozni, és ez a március 15-i műsoron meg is való­sult volna. Mivel a gimiben nagyon sok tehetséges diák van, így nem volt nehéz dolgunk. Sajnos végül nem a megszokott módon alakult a tanév, kicsit csalódottak voltunk, de min­dig igyekezni kell megtalálni min­denben a jót. Szerintem ez ebben a fura helyzetben is sikerült” - mond­ta el Molnár Zsófi, a verséneklő együttes énekese. Közösség és háttérmunka A dal felvétele Szabó Gila Ádám galántai stúdiójában készült, aki egykor szintén a Kodály Zoltán Gimnázium diákja és a Tsízió Di­ákszínpad tagja volt. „A gimnáziu­mi évek alatt játszottam a bábcso­port és az irodalmi színpad zeneka­rában, és zenét is szereztem az elő­adásokhoz, ezért kicsit úgy éreztem, közösséget kell vállalnom ebben a feladatban. Annak ellenére is szíve­sen vállaltam, hogy tudtam, nagyon kevés az idő a felvételre, mert sze­rettem volna, hogy megvalósuljon. Biztattam őket a kórus bevonására, hogy minél többen legyenek, és hogy megjelenjen a produkcióban az is­kolára jeílemző összetartó szellem” — tudtuk meg Szabó Gila Adámtól. A Tsízió mindenkori hangtechniku­sa, Pleva Tamás is egykor tagja volt a színjátszó csapatnák. „Diákként szerepeltem a darabokban, de idővel átálltam a hangosításra, mivel úgy éreztem, abban nagyobbat tudok alakítani, mint a színpadon. Érdekel ez a szakma, egyelőre csak hobbi­ként csinálom, de a jövőben szeret­nék ezzel komolyabban foglalkoz­ni” - mondta el Pleva Tamás. Hoz­zátette, a felvétel nagyon jól ment, a diákok is élvezték, és meglepően ügyesen sikerült felvenni a dalt. Támogató, inspiráló csapat A Tsízió Diákszínpadnak több mint ötven tagja van. Egyikük, Mar­­czibál Bence úgy fogalmazott, egy olyan, a családtól és a barátoktól el­térő közösség ez, ahol jobban ki le­het teljesedni. „Amikor meghallga­tom a többiek gondolatait, egy cso­mó impulzust kapok tőlük, többnek érzem magam. Sokszor kapunk olyan visszajelzést, hogy a mai fiatalság­nak nincsenek céljai, de itt a közös munka miatt úgy érzem, hogy mégis jó, amit csinálunk és szívesen teszek bele anyait-apait, hogy közösen lét­rehozzunk valamit. A felvétel szuper volt, minden várakozásomat felül­múlta. Csupán amiatt volt kicsit hi­ányérzetem - olyan, ami az előadá­sok után szokott lenni egy nappal -, hogy mennyire jól érzem magam a színpadon, szinte egy másik világ-A világjárvány áthúzta a Tsízió és a Paradigma csapatának terveit. ATria­­non 100 megzenésített vers bemutatásáról nem mondtak le, a világhálón elérhető lesz. ban vagyok, és végre azt teszem, amit mindig próbálok: adni az emberek­nek. Imádom a Molnár lányok mun­kásságát, ha fellépnek, muszáj meg­hallgatnom őket. Eddig mindig csak néztem őket, micsoda erőket mozgó­sítanak meg a színpadon, csupán a hangjukkal, mennyire tudnak az em­berek lelkére hatni. Az ő dalaikban sokkal erőteljesebben hatnak a ver­sek, amelyeket megzenésítenek. A mostani vers szerintem egy mes­termunka. Amikor elolvastam a for­gatókönyvet, akkor ez a két sor vil­lámként vágott belém: »Mert van otthonunk, de hol a hazánk? Elbánt velünk ez a világ.« Nagyon jó érzés volt a kórusban az összetartozásról énekelni, és így sokan alkotni egy na­gyot. Hiányérzetem természetesen van az elmaradt fellépések miatt. Jó lett volna megmutatni a környékbe­lieknek, hova is járok szombaton­ként, mi miatt mondom le a meccset a srácokkal. Hiányoznak a fellépés utáni ölelések, a tekintetek, hogy én ebbe most mindent beletettem, a pár elejtett könnycsepp, hogy egy perió­dus lezárult, egy szórakozással és munkával teli próbaidőszak véget ért. Hiányoznak az arcok, amiket elő­adás után látok, hogy olyan embere­ket, akiket még korábban sosem lát­tam, meg tudunk nevettetni, olykor ríkatni, de a lényeg, hogy elégedetten mennek haza, mert vittek valamit, belőlünk, vagy a darabból. Nem a ri­valdafény, a taps, az elismerés hiány­zik, csupán az a bizonyos légtér, kommunikáció, ami előadó és néző között létrejön, s mintha beszélnénk egymáshoz. Igaz, hogy csak egyi­künk az, aki tényleg mond valamit, viszont a közönség is folyton közöl, ha nem is tudatosan. Ha sikerül rájuk hatni, reménykedünk, hogy az üze­net is célba ér. Hiányzik továbbá az előadás előtti stressz, és az a bizo­nyos érzés a gyomorból, mikor tu­dom, hogy mindenem ott kell hagy­nom azon a színtéren, és abban a pil­lanatban nem elég a maximumot nyújtani, annál többet kell adni. Azt, amit el se hinnék, hogy bennem van. Természetesen ehhez kell egy men­tor, aki meglátja bennünk ezt, és ki is hozza belőlünk. Nagyon hiányoznak a próbák is, egyik pillanatról a má­sikra vége szakadt. Elszakítottak tő­lünk olyat, ami addig kitöltötte a nap­jainkat. Hiányoznak még azok a pil­lanatok is, amikor a lyukas órákon is arról beszélünk, hogyan lenne jó egy jelenet, és azok a bizonyos szomba­tok. Röviden: hiányzik a Tsízió, de nagyon” - fejtette ki hosszan és lel­kesen Marczibál Bence. Gál Sára szintén lelkes tagja a csa­patnak, többször énekelt szólót az egyes darabokban. „A Tsízió egy olyan hely, ahol elmondhatjuk egy­másnak a legőrültebb ötleteinket, és ahelyett, hogy megvető pillantáso­kat kapnánk, azonnal rohanunk is segíteni a másiknak megvalósítani azokat. Csodás érzés, hogy ennyi kreatív, művészetkedvelő, vicces emberrel alkothatok valamit. Olyan, mintha szombatonként én is szoká­sosan együtt lógnék a barátaimmal, csak az a különbség, hogy mi több mint ötvenen vagyunk, és közben még egy darabot is összerakunk. A felvételen elsősorban azért vettem részt, mert a Molnár lányok, a zene­kar tagjai, akik a dalt meg akarták valósítani, számítottak ránk. Gon­dolták, hogy egy nagy, vidám kó­russal hitelesebbé tudjuk tenni a dal üzenetét, ami az összetartozás, és igazuk lett. Életemben először jár­tam ilyen profi stúdióban, és hálás vagyok a sorsnak, hogy ezt az él­ményt megoszthatom azokkal, akik talán a legközelebb állnak hozzám” - tette hozzá Gál Sára. Bemutatnák a darabot A március közepén elrendelt ka­rantén miatt a Tsízió idei nagy be­mutatója is elmaradt. „Idén a Mam­ma Mia!-val készültünk, illetve a Tompa Mihály Vers- és Prózamon­dó Verseny Lírai színpad kategóri­ájában a nyugatos költőkkel foglal­koztunk volna. Az országos elődön­tő is elmaradt és a musicalt sem tud­tuk bemutatni. Szeptembertől ké­szültünk ezekre az előadásokra, ren­geteg munka van benne. A főbb sze­repek között vannak negyedikes di­ákok is. Jövő szeptemberben már nem lesznek itt, az új tagokkal elöl­ről kell kezdeni majd mindent. Na­gyon rosszul érintette a diákokat ez az egész, de azt mondták, ha mégis sikerül bemutatni a Mamma Mia!-t, akkor találnak rá módot és fellépnek velünk. A március 15-i műsort akár az aradi vértanúk emléknapja, vagy az ‘56-os forradalom évfordulója al­kalmából is előadhatjuk. Minden azon múlik, mikor kezdhetünk újra próbálni. A diákok benne lennének a nyári szünetben is” - zárta bizakod­va Öllé Krisztina. Gyorsan, ügyesen ment a munka a stúdióban

Next

/
Oldalképek
Tartalom