Új Szó, 2020. június (73. évfolyam, 125-150. szám)
2020-06-27 / 148. szám
Í6 SZALON ■ 2020. JUNIUS 27. www.ujszo.com WMWtfEMiUJU wnwviC{!Mfm»iHu fÄ<WM)AMS Éawn*i «útónt«»*® m*i «Mit («MM!«»« MtMWKtieW .NUetUSMIMW* ;(8Wm»»ítM* IW®0* ^ It*»®«“ 10 MKHWHlStW # - Imamalmok a parkban - az ostrom alatt meggyilkolt gyerekek emlékműve E sorok írója nem nagyon szokta azt érezni, hogy egy gyékényen árulna Wass Alberttel. Aztán Jablanicából Mostar felé, a kanyargó Neretva mellett haladó autóúton alagútból alagútba hajtva mégis csak kiszakad a sóhaj: adjátok vissza a hegyeimet... Konkrétan ezeket. Szóval, ha valahol netán formálódna egy retrianoni kívánságlista, én a magam és az enyéim nevében Bosznia-Hercegovinát szeretném felvétetni rá. Tudom, nem tartott sokáig a birodalmi ábránd, nagyon nem lett jó vége, és az sem volt fáklyásmenet, ami utána következett ezen a tájon. De mit tehet az ember, ha első látásra szerelembe esik (egyebek mellett) Szarajevóval? Szarajevó belvárosában lépten-nyomon az iszlám kultúra építészeti emlékeivel találkozunk Fotók: Kalmár Endre (5), Somogyi Tibor (2) Bosznia-Hercegovina megannyi kincse B osznia-Hercegovina fővárosába először a szarajevói merénylet centenáriumára készülődve látogattunk el, és az akkor tett fogadalmat - ide még visszajövünk - be is tartottuk: immár családi-baráti körben, nyaralósra hangolva abszolváltunk egy BiH-triadont. Első kör: jó hosszú hétvége Szarajevóban, mert egyszerűen bűn lenne kihagyni ezt a történelemmel, kultúrával, vérrel és élettel átitatott helyet. Második kör: pár nap henyélés Neumban, az ország egyetlen tengerparti városában, mert ha már itt vagyunk, ráadásul gyerekekkel, merüljünk meg a hamisítatlan, elemi Adria-élményben. Harmadik kör: valami, bármi az ország vidéki régióiból, s ilyen megfontolásból majdhogynem random módon kötöttünk ki a Jablanicai-víztározó partján (amit aztán egyáltalán nem bántunk meg). Boszanszka kafa Amikor a kilencvenes években a délszláv háború képeit bámultuk elszörnyedve a tévében, valószínűleg sokakban munkált egy furcsa, kettős érzés. Egyrészt ésszel mindenki felfogta, hogy az egykori Jugoszlávia mennyire közel van, másrészt mégis működött valamiféle emocionális eltávolítás — messze kell lennie, ha ilyesmi megtörténhet... Nos, azt kell mondanom, Szarajevó nincs elérhetetlen távolságban. Autóval, saját tempóban (kávézgatva, eszegetve, meg-megállva) 10-12 óra: ha kora reggel indulunk a dél-szlovákiai határzónából, késő délután már a Bascsarsija valamelyik kis csevapozójának vagy burekezőjének az asztala mellől bámulhatjuk a bazárnegyed forgatagát. Üldögélni, nézelődni, megfigyelni, ráérősen belefeledkezni pedig muszáj. A kezdő, első körös turista onnan ismerszik meg, hogy kicentizett tervek szerint éppen elszántan tart valahová. Szerencsére Szarajevó gyorsan magába szippantja a meszsziről jött idegent. Két-három nap, és már nem akarunk most azonnal bejutni még egy múzeumba vagy w A pazarul felújított mecsetek, mecsetiskolák, könyvtárak mellett új beruházások sorajelzi a mai iszlám világ érdeklődését. mecsetbe - ehelyett méltányos időt töltünk a világ legjobb feketéje, a boszanszka kafa felett (édes méreg: dzsezvában sűrű habosra felfőzve, egy kocka rahadokummal meg egy szabálytalan darabka cukorral tálalva), és talán elmerengünk, hogy ezen a szép, békés, napos délutánon milyen természetes összhangban hullámzik együtt a Ferhadiján az arab és az európai országokból érkezett látogatók, a helyi keresztények és a helyi muzulmánok tömege. Persze az is igaz, hogy mire eljutunk ebbe a zenbe, már magunk mögött tudjuk az alapvető bejárást. Ehhez követhetjük a belváros utcáinak természetes logikáját, hogy a török időkbe visszanyúló bazárnegyedből szépen átcsorogjunk a Monarchia korába, onnan az első jugoszláv állam, majd a Tito-éra urbanisztikai valóságába. De Bosznia-Hercegovina fővárosa tálcán kínálja a tematikus túrák lehetőségét is. r Szarajevó nem felejt Szarajevó az Oszmán birodalom balkáni térhódítása nyomán, „zöldmezős beruházásként” jött létre, így - bármit hordtak is rá és köré a későbbi korok - a történelmi mag máig tükrözi a muzulmán városok tipikus felosztását: a Miljacka folyó mentén épült ki a csarsija, vagyis a kereskedelmi-adminisztratív-közösségi központ, amelyet a domboldalakban mahalák hálózata vett körül. Ezek amolyan kistelepülések voltak, egy-egy „lakóközösséghez” általában saját kút, minaret, temető is tartozott. Aki erre az intimebb szférára kiváncsi, ne hagyja ki a Szvrzo-házat: a városi múzeum részeként működő kiállítóhelyen azt láthatjuk, milyen volt egy köztiszteletben álló helyi muzulmán család otthona a 18-19. század fordulóján. (A testvérlétesítményt, az ortodox Despic família egykori házát a Miljacka partján találjuk meg.) A belvárost járva az iszlám kultúra megannyi építészeti emlékével találkozunk, és nemcsak a bejövő török-arab turizmus mértéke szembeötlő, hanem a beáramló pénz volumene is: a pazarul felújított mecsetek, mecsetiskolák, könyvtárak mellett új beruházások sora jelzi a mai iszlám világ érdeklődését Szarajevó iránt. Az épülő, szépülő, élőn lüktető városban már nem nagyon látjuk az 1992 áprilisától három és fél éven át tartó szerb ostrom közvetlen nyomait - a halottakat rég eltemették, a golyók lyuggatta házfalakat lassan újravakolták. A boszniai háborút és azon belül a tragikus helyi eseményeket jobbára emlékművek juttatják a gondtalan turista eszébe. Talán megáll a BBI Centar bevásárlóközponttal szemben, a park szélén, és megforgatja az imamalmokat, amelyek az ostromban odaveszett közel kétezer gyerek nevét őrzik. Talán elmegy az Emberiesség Elleni Bűncselekmények és Népirtás Emlékmúzeumába, esetleg a Háborús Gyermekkor Múzeumába, vagy végigjárja a szerb hadsereg (és a civil lakosságot sem kímélő orvlövészek) által körülzárt városban fontos utánpótlási útvonal, a titkos alagút megnyitott szakaszát. Ugyanakkor az is jól érzékelhető, hogy Szarajevó (legalábbis Kelet-Szarajevó, a főváros bosnyák, muzulmán többségű része) nem akar felejteni. Ha a látogató mégsem térne be valamelyik háborús emlékmúzeumba, kisebb-nagyobb időszaki kiállításokkal, fotósorozatokkal bárhol szembetalálhatja magát. Amikor pedig két évvel ezelőtt átadták a Trebevic-hegyre vezető, az ostrom idején teljesen megsemmisült felvonó újjáépített pályáját, a felső állomást Ramo Biberről nevezték el. A közlekedési vállalat munkása volt, ő felügyelte a libegő felső szakaszát, 1992-ben ő lett az ostrom első jegyzett áldozata. A Monarchia emlékezete Mi, magyarok tulajdonképpen duplán szerencsésnek tekinthetjük magunkat. Egyrészt, számunkra is kínálkozik speciális tematikus túra, saját hangsúlyokkal, sajátos jelentésekkel - egy szelet privát Szarajevó. Másrészt, volt rá bő száz évünk, hogy történelemként emésszük, amit esetleg veszteségként, sérelemként, igazságtalanságként élnénk meg. 1878-ban, miután a törököket kiszorították a Balkán ezen szegletéből, nemzetközi, nagyhatalmi döntéssel az Osztrák-Magyar Monarchiához került a terület igazgatása - ami elsősorban az új, európai típusú állam- és közigazgatási rendszer kiépítését jelentette volna. (1908-ban Ferenc József császár ezt a mandátumot „véglegesítette” Bosznia-Hercegovina annektálásával.) A modernizációs folyamatban kiemelt szerepet játszott Kállay Béni, a Monarchia pénzügyminisztere és Bosznia kormányzója, olyannyira, hogy - némileg sarkítva - a bosnyák nemzetet is ő „találta fel”. Kicsit árnyaltabban: ezen a soknemzetiségű területen, ahol a szerb és a horvát nacionalizmussal számolni kellett, Kállay a helyi muzulmán népesség politikai és nemzeti öntudatának erősítésében látta a megoldást. (A modern értelemben vett nemzettudat megjelenése előtt évszázadokon át elsősor-A főváros egyik szimbólumának számító Vijecnica
