Új Szó, 2020. május (73. évfolyam, 101-124. szám)

2020-05-30 / 124. szám

SZOMBATI VENDÉG Prágai lakos, öt nyelven j átszik Derzsi Réka: „Érdekes mód a csehek nem a magyar lányt látják bennem. Valahogy nem nagyon tudnak hova tenni" SZABÓ G. LÁSZLÓ Magyar létóra fólig-meddig cseh színésznő Derzsi Réka. A színművészeti főiskolát Pozsonyban végezte, első filmjét, a Kisrókákat Velencében díjazták, pályája Prágában ível felfelé. Tizedik éve lassan, hogy férjét, Dodo Gombárt, a jeles szlovák szín­házi rendezőt követve a száztomyú városba költözött. Azóta cseh szín­padon, cseh filmekben és Prágában készülő koprodukciós alkotásokban játszik, nemrég viszont szerepet ka­pott egy magyar produkcióban is. Mindeközben Amerikát is megjárta. New Yorkban a pozsonyi Astorka Színház Tilos felszabadítás című előadásával állt közönség elé, Wa­shingtonban pedig a prágai S vandovo divadlo történelmi drámájával, a' Pankráccal vendégszerepeit. Prágában csehUI játsszák, Wa­shingtonban viszont angol nyelven adták elő a darabot, amelyben Lída Baarovát, a harmincas évek híres cseh színésznőjét, Joseph Goeb­bels, a náci propagandafőnök sze­retőjét alakítja, akit a háború után kollaboránsként börtönbe zártak. Mennyi energiájába telt, míg elju­tott oda, hogy angolul is tökélete­sen tudta a szöveget? Rengeteg munkánk van az angol nyelvű előadásban. Mindenkinek, kivétel nélkül. A washingtoni Georgetown University a világ egyik leghíresebb egyeteme, onnan jött a meghívás. Ott is laktunk a kampu­­szon belül, ahová nem engednek be bárkit. Különleges az a hely. Város a városban. Postával, kórházzal, szín­házteremmel. Óriási komplexum. Ilyen helyen játszani igazán ritka él­mény. Az ötlet, hogy ha már meg­hívtak bennünket, és nem a kint élő cseheknek, hanem angolul beszélő egyetemistáknak adjuk elő a dara­bot, akkor tanuljuk meg angolul az egészet, az én fejemből pattant ki. Mindenki lelkesen bólogatott, de nem gondoltunk bele, hogy mire vál­lalkoztunk. A színház lefordíttatta a darabot, egy Prágában élő amerikai színész pedig folyamatosan csiszolta a kiejtésünket. Több mint egy évünk volt rá, hogy rendesen megtanuljuk a szöveget, és minden hónapban egy­szer találkoztunk, hogy összeil­lesszük a dialógokat. Ezt megelőzően milyen szinten tudott angolul? Úgy költöztem Prágába, hogy nem beszéltem az angolt. Németből érett­ségiztem, azt középfokon beszé­lem. Az angolt hol nyelviskolában, hol magántanárnál, időnként pedig egyedül tanultam. így jutottam el arra a szintre, hogy Prágában forgó amerikai produkciókba is többször beválogattak már. A Pankrácot há­romszor játszottuk Washingtonban, egy angol nyelvű prágai színházi fesztiválon pedig kétszer, és van már egy chicagói meghívásunk is. Öt darabban találkoztam a ne­vével a Svandovo divadlo reperto­árján. Legutóbbi előadása az oszt­rák Robert Schneider harminckét nyelven megjelent világhírű regé­nye, az Álomnak fivére színpadi változata, amely a fenomenális tehetségű zeneszerző, Johannes Elias Alder életéről szól. De ven­dégszerepei a brünni Húsa na pro­­yázku egyik produkciójában is. Erez magában valami olyat, hogy jó lenne végre magyar színpadon is megmutatkozni?. Igen, egyre erősebb bennem a vágy. Használhatnám végre az anya­nyelvemet. Tavaly ért is egy nagy meglepetés. Brünnben próbáltam, állandóan utaztam, amikor Buda­pestről hívtak Kiss Hajni Külön fal­ka című filmjének szereplőválogatá­sára. Leesett az állam, úgy megle­pődtem. A dolgok aztán úgy alakul­tak, hogy mielőtt Budapestre utaz­tam volna, az előző napon egy Prá­gában forgó amerikai fantasy hor­rorba hívtak castingra. Carnival Row a sorozat címe, Orlando Bloöm játssza benne a főszerepet. El is men­tem a válogatásra, másnap pedig utaztam Budapestre. A sok izgalom, a sok szövegtanulás miatt egyáltalán nem aludtam éjszaka, és lekéstem a kora reggeli vonatot. Ugyanarról a vágányról ugyanis két szerelvényt indítottak. Az első ment Pestre, a mögötte levő pedig Ceské Budéjo­­vicébe. Tévedésből, álmos fejjel az utóbbira szálltam. Mire sikerült le­vergődnöm róla, addigra elment a vonatom. Ott álltam kisírt szemmel, de reggel hatkor senkit nem tudtam felhívni, csak sms-eket küldözget­tem. A stáb szerencsére megértő volt, és megvártak, míg megérkeztem a következő járattal. Az amerikai so­rozatba végül nem kerültem be, a magyar filmbe, nagy örömömre, igen. Egy börtönviselt apa lányának a pszichológusa vagyok a történet­ben. Óriási élmény volt a forgatás. Életemben először magyarul szólal­hattam meg kamera előtt. Martin Sulik bemutatásra váró filmjében, A nyúlfülű férfiban is szerepet kapott. Vele már dolgo­zott korábban, A tolmácsban, ahol Peter Simonischek, a jeles osztrák színész partnere volt. Amikor Martin Sulik felkért új filmjének egyik izgalmas szerepére, még nem tudtam, ki lesz a partne­rem. Régi vágyam volt Miroslav Krobottal dolgozni. Örülnék, ha egyszer az ő rendezésében játszhat­nék. Színészként ismerem őt. Tarr Béla filmjében, A londoni férfiban is láttam. Akkor tudtam meg, hogy ve­le fogok játszani, amikor megkap­tam A nyúlfülű férfi forgatókönyvét. Abból derült ki számomra, hogy a „Nekem a földhöz is közöm van..." filmbeli fiának a felesége leszek. Egy bigott katolikus nő, aki papoknak varr és hímez reverendát. Hímez? Keresztet a reverendára. S milyen viszonyban van a Kro­­bot által megformált, szabad szellemű irodalmárral? Csak úgy izzik a feszültség köztük. A morózusnak, megkeseredett­nek tűnő Krobottal könnyen egy­másra hangolódtak? Azt mondta, nagyon hasonlítok Tilda Swintonra. Ezzel le is vett a lá­bamról. Hát még ha rövidre vágatná a haját! Régóta tervezem, de a Pankrác miatt még nem tehettem meg. „A cseh Tilda Swinton, aki ma­gyar.” Ezzel válna igazán híressé (Képarchívum) Prágában. Szakmai körökben ősz­­szesúgnak még a háta mögött, hogy itt egy színésznő, aki nem szlovák, noha Szlovákiából jött? Ledobta már magáról ezt a terhet? Nem. Még mindig nem. Pedig már nem súgnak össze a hátam mögött. Inkább szólnak, ha valamit rosszul mondtam. Kijavítanak. Ami jólesik, ha látom, hogy a másik ezt segítő szándékkal teszi. Az építő kritikát szívesen veszem. Ha gúnyt űz belő­lem valaki, az nagyon tud fájni. Volt már példa erre is. Színházban. Film­ben nem. Ha már beválogattak, ak­kor túljutottál a rostán. Lehet, hogy külföldi produkci­ókba gyakrabban hívják, mint cseh filmekbe? Hívnak a cseh rendezők is. De ér­dekes mód nem a magyar lányt lát­ják bennem. Még most is valahogy úgy érzem, nem nagyon tudnak hova tenni. Nincs irigylésre méltó helyzet­ben, az biztos. A csehek között cseh nyelven kell helytállnia. Otthon, négy fal között a férjével szlovákul társalog, ha otthonról, a Somorja Még valami... A karantén első pár hetében szájmaszkokatvarrt. Nem géppel, kézzel! így akart segí­teni idős embereknek, akik­nek nem biztosított maszkot senki, és nem tudtak szerezni. Adott, akinek tudott. Mások­nak meg bevásárolt. És mint egy megszállott kertész, mindeközben virágokat ülte­tett. De azt már magának. melletti Szarváról hívják, akkor viszont magyarul beszél. Plusz a német és az angol, ha kül­földi produkcióban dolgozom. Napi szinten öt nyelvvel kell élő kapcso­latban lennem. így legalább öt vasat tart a tűzben. De azzal a nyelvvel vagyok a leg­kevésbé kapcsolatban, amelyik a legközelebb áll hozzám. Az anya­nyelvemmel. Többször érzem, hogy elfáradok. Olyankor szólok Dódé­nak, hogy most fogadd el, ha ma­gyarul beszélek hozzád, és ne kér­dezz vissza, hogy mit mondok, nincs kedvem fordítani. Vagy megnézek egy magyar sorozatot a neten, hogy addig is otthon érezzem magam. Dodónak ezek szerint tálcán kí­nálja a magyart. Sokat tanul tőlem. Néha meg is lep a válaszával. Ötven százalékát érti annak, amit magyarul mondok neki. A koronavírus által kialakult helyzet mennyire keserítette el? Az elején nem éltem meg drámai­an. Nem estem pánikba. Elfogadtam, hogy ez most egy ilyen szakasza lesz az életemnek. Később erősödött fel bennem, hogy ez így nagyon nehéz lesz, hiszen szabadúszó vagyok. Jú­niusban már kinyitnak a színházak, mondták. Ma már tudjuk, vége az évadnak. Egyelőre az őszi kezdés időpontja is bizonytalan. Nekem vi­szont kenyérkereseti forrásom a színház. A márciusi, áprilisi, májusi és júniusi bevételtől teljesen eles­tem. Lelkileg ez nagyon nehéz teher. A chicagói vendégszereplésre is régóta készülünk a Pankráccal. Most arra is vámunk kell, hogy mikor va­lósulhat meg. Somorján, augusztus utolsó he­tére hat és tizenhárom éves kor kö­zötti gyerekek számára színjátszó tábort hirdettek meg pozsonyi kolléganőjével, Tóth Krisztinával. Az is meghiúsul? Remélem, nem. A cseh-szlovák határt bármikor átléphetem, csak számolnom kell a kéthetes karantén­nal. A visszaúton pedig fel kellene mutatnom az érvényes vírustesztet. Nagyon megörültem, amikor meg­tudtam, hogy a szlovák kormány új rendelete szerint úgy is felvehetem a cseh állampolgárságot, hogy a szlo­vákról nem kell lemondanom. A fér­jem már megkapta. Ha kérvényezem, nekem is megadják, csak át kell men­nem egy komoly hivatali tortúrán. Mi lesz az első munkája, miután Csehországban véget ér a karan­tén? A Kék kód című sorozatban kap­tam szerepet, és bízom benne, hogy Tereza Nvotová készülő filmjében is ott leszek. És addig? Minden alkalommal, amikor ki­ruccanunk Prágából, nagyokat sétá­lok a zlíni házunk melletti erdőben. És majd itthon. Szarván? Otthon vár a kert. Kimegyés... ... be sem jövök. Nekem a földhöz is közöm van. A szerző a Vasárnap munkatársa A Pankrác című darabban Klára Cibulkovával

Next

/
Oldalképek
Tartalom