Új Szó, 2020. március (73. évfolyam, 51-76. szám)

2020-03-07 / 56. szám

www.ujszo.com | 2020. március 7. RÉGIÓ 5 A magánóvodák támogatásáról vitatkoztak Csak Szencen van hat magánóvoda, a környéken sehol sincs ennyi (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) MAROSI BIANKA A városi képviselők egy része szerint túlzottan magas összeggel támogatná a város a magánóvodákat. A város vezetése viszont rámutatott, a kérdés összetett, a képviselők nem tudnak minden háttérinformációt. SZENC A februári képviselő-testületi ülé­sen egyebek mellett a város magán­alapiskoláinak, magánóvodáinak és magán művészeti alapiskoláinak tá­mogatásáról is tárgyaltak. A város vezetése által készített javaslatban az állt, hogy a magánóvodáknak évente 3200 euró támogatás jutna minden gyerekre. Mária Hudáková képvise­lő arra figyelmeztette a város veze­tését, hogy az állami támogatás összege 2601 euró, így a városnak a saját költségvetéséből kell a külön­­bözetet kigazdálkodnia. „A mi pén­zünkből nagyjából százezer eurót fi­zet hozzá a magánóvodákat látogató gyerekek ellátására a város. A kör­nyéken egyedülálló, hogy Szencen összesen hat magánóvoda van, közel s távol nincs hasonló példa. Azt sze­retnénk, ha a város a saját fenntartá­sú iskoláira költené a pénzt, az al­kalmazottak fizetésére és jutalmazá­sára. Azért, hogy a szülőknek ne kelljen például angol tankönyveket vásárolniuk az alapiskolák első két évfolyamában, az iskolaudvarok fel­újítására pénzt gyűjteniük, vagy a szülői szövetségnek ne kelljen a szü­lőktől pénzt szednie játékokra, se­gédeszközökre. Úgy véljük, a város­nak van erre pénze” - fejtette ki a képviselő. Mária Hudáková és né­hány képviselőtársa felajánlotta se­gítségét abban, hogy elkészít egy másik javaslatot a pénzek elosztásá­ra, mint fogalmazott, igazságosabb módon, úgy, hogy Szene iskolái és óvodái a lehető legtöbb pénzhez jut­hassanak. Megkeresésünkre Szene szóvivője, Martina Ostatníková el­küldte a város állásfoglalását. A köz­leményben az áll, hogy az oktatási intézmények fenntartására és támo­gatására kidolgozott javaslat arány­lag összetett, a képviselők csak egy szemszögből közelítik meg a kér­dést. „Ugyan a képviselőknek egyértelműen az a céljuk, hogy spó­roljanak, azonban nincs tudomásuk minden szükséges adatról. Szüksé­ges megemlíteni, hogy Szene a tá­mogatások meghatározásakor min­dig a hatályos törvények alapján járt el, csupán másfajta, olyan számítást használt, amely szükséges volt a fenntartási, kapacitási és személyi kiadások objektív elosztásához és fi­nanszírozásához. Az előzetes számí­tások alapján a Mária Hudáková képviselő által felvetett javaslat a vá­ros számára nagyobb kiadásokat je­lentene, nem megtakarítást. Ettől el­tekintve a város oktatási osztálya rendszerszintű változások bevezeté­sén dolgozik, amihez azonban idő kell. Az oktatási intézményekről szóló rendelet összeállításáról to­vább folynak a tárgyalások” - olvas­ható a közleményben. Zászlótartó emlékművel bővül Gombaszög Bemutatták a látványtervet és a lobogót is (A szerző felvétele) vataSCin Péter A Gombaszögi Nyári Tábor területén az egykori Selmecbányái honvédszobor talapzatából zászló*, illetve „ereklyetartó" emlékművet alakítanak ki idén júniusra. Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője és a Sine Metu Polgári Társulás elnöke elmondta, az emlékműállítás a trianoni békeszer­ződés idei centenáriumához kap­csolódik, azonban ők nem a 100 év­vel ezelőtti tragédiára helyezik a hangsúlyt, hanem arra szeretnék fel­hívni a figyelmet, hogy majdnem félmillió magyar máig kitartott a Felvidéken, amely közösség ma is működik. Egy kallódó talapzat Az 1933-ban ledöntött Selmecbá­nyái honvédszobor 16 tonnás, 32 kőtömbből álló talapzata az eltávo­lítás óta kallódott. Az eredeti 4 mé­ter magas szobrot ugyan egy évti­zeddel ezelőtt felállították a helyi vármúzeum udvarán, azonban ezt anélkül a talapzat nélkül tették meg, amelyet Miklós László volt környe­zetvédelmi miniszter közvetítésével a Sine Metu egyesület egy évvel ez­előtt megkapott a Selmecbányái ön­­kormányzattól. A köveket már a tá­bor helyszínére szállították, ahol „ereklyés” zászlótartót alakítanak ki belőle. Újraértelmezett emlékmű A Sine Metu tagja, valamint az egyik ötletgazda, Sánta Norbert el­mondta, a talapzat belsejében lét­rehoznak egy kapszulát, amelyet fel szeretnének tölteni abból az 535 szlovákiai településből származó földdel, ahol magyarok élnek. Azt kérik az érdeklődőktől, hogy postán vagy más módon juttassanak el a Sine Metu komáromi címére egy­­egy kanál földet abból a település­ből, ahol élnek. Úgy tervezik, hogy az emlékművön szerepelni fog minden beküldő és adományozó neve, akik ezenfelül ajándékba kapnak egy, a gombaszögi táborba szóló szombati napijegyet is. A kör­ből kimaradó településekre Orosz Örs szerint majd ők maguk fognak kiszállni. Várják a támogatásokat A projekt összköltségvetése 10 ezer euró. A Hagyomány - Törté­nelem Gömörben szervezet és az M2M Kf. együtt már 7000 eurót adományozott erre a célra. Előbbi elnöke, Máté Károly elmondta, ere­detileg egy másik emlékmű állítá­sában gondolkodtak, de végül tár­sultak a gombaszögi ötlet megvaló­sításához. A fennmaradó összeget a szervezők lakossági felajánlásokból szeretnék kiegészíteni, az adomá­nyokat május végéig várják. A zász­lótartó rúd mintegy 8 méter magas, tetejére kerül a Csenkey Baranta egyesület által elkészített 220x110 centiméteres nemzeti lobogó. Az emlékművet június 4-ére tervezik elkészíteni, június 6-án adják át. ÁLLÁSHIRDETÉS Grafikus munkatársat keresünk r Főbb feladatok: / marketinganyagok, kiadványok, kreatívok tervezése, készítése ✓ az Új Szó és a Vasárnap mellékleteinek tördelése ✓ kéthetente vasárnapi ügyelet Elvárások: / legalább 1-2 éves tapasztalat Adobe Photoshop, Illustrator és Indesign programok használatában ✓ kreatív látásmód / precíz, megbízható, önálló munkavégzés Jelentkezni lehet e-mailben: / együttműködésre való képesség . peter.toronyi@ujszo.com A jelentkezéshez kérjük csatolni az életrajzot, és ha van, a portfoliót is. Beküldési határidő: 2020. március 13. Amit kínálunk: / alapbér bruttó 1000 euró ✓ pluszjutalom a teljesítmény függvényében / étkezési támogatás / teljes munkaidő / a munkavégzés helye Pozsony ÚJ szó

Next

/
Oldalképek
Tartalom