Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-23 / 247. szám
Csallóköz és Mátyusföld 2019. október 23., szerda, 9-11. oldal ^ x \ x > x s^s *^/ Vámbéry Ármin világutazó szobra egy éve díszíti a Bartók Béla sétányt Dunaszerdahelyen. Mag Gyula szobrászművész alkotása magánkezdeményezésből készült. Az orientalista Kelet-kutató nevét viseli Dunaszerdahely központi tere is, ahol egy másik alkotás, egy mellszobor emlékeztet a Csallóköz nagy alakjára. (Bartaios Éva felvételei) Virágokkal a fákért MAROSI BIANKA Jótékonysági virágiiltetóst szervezett a szenei 161-es Ssfsri Cserkészcsapat(131. Zbor Safari Senec). A Béke tér parkjában 800 krókuszt ültettek el, a résztvevők tetszőleges összegért vásárolhatták meg a virághagymát. A bevételből gyümölcsfákat telepítenek a városban. „A cserkészet egyik alapelve mások segítése és az, hogy jót cselekedjünk. Csapatunk ezért szervezte meg a szombati közérdekű rendezvényt, amely egyúttal jótékonysági volt” - mondta el lapunknak a szenei cserkészcsapat vezetője, Martina Bollová. A hétvégi rendezvényt azzal a céllal szervezték, hogy tavasszal, mielőtt kizöldül-Tavasszal virágba borul a Béke téri park (A szerző felvétele) nek a fák a Béke téri parkban, virágba boruljon a füves terület. A jótékonykodás pedig úgy valósult meg, hogy a csapattagok, illetve az ő családtagjaik, akik részt vettek a virágültetésben, „örökbe fogadták” a virághagymákat, és tetszőleges összeget fizettek értük. A közösségi hálón is megjelent a felhívás a virágültetésre, ott is lehetett szavazni arra, mire fordítsák a bevételt. Végül a virágültetők a helyszínen a három lehetőség közül gyümölcsfák telepítése mellett döntöttek, így arra költik a befolyt összeget, a 227 euró 50 centet. A további két lehetőség a nyilvános eperültetvény telepítése és a lakótelepekre kihelyezhető komposztálóedény volt. A csapatvezető kifejtette, a rendezvény a városi hivatal együttműködésével valósult meg. Viera Kolozsváriová, a hivatal közterületért felelős osztályvezetője (Utvar verejnej zelene, údrzba a cistenie mesta) jóváhagyásával és támogatásával még idén ősszel kiültetik a gyümölcsfákat is. V Samoríne, dna 21.10.2019 Mesto Samorín v zmysle § 5 zákona NR SR é. 552/2003 Z. z. o vykone práce vo verejnom záujme v znení neskorsíeh predpisov a podfa bodu 4.3.1. a 4.3.2. Pracovného poriadku mesta Samorín vyhlasuje vyberové konanie na obsadenie pracovnej pozície vedúd/vedúca Spolocného obecného úradu, odbor stavebny (Stavebny úrad) _ _______ v Samoríne __________ s nástupom do práce 1.12. 2019 Podmienky úcasti vyberového konania: • ukoncené vysokoskolské vzdelanie II. stupna • min. 5 rokov praxe • odbomá spösobilosf—osobitny kvalifikacny predpoklad na zabezpecenie cinnosti stavebného úradu podfa vyhlásky MVaRR SR c. 547/2003 Z.z. • znalosí práce s PC (Microsoft Outlook, Microsoft Word, Microsoft Excel) • znalosí platnej legislatívy v citovanej oblasti • skúsenosti v riadiacej funkcií sú vyhodou • ovládanie problematiky verejnej správy • znalosí madarského a dalsieho cudzieho jazyka je vyhodou Prihlásku (obsahujúcu aj súhlas uchádzaca so spracovaním osobnych údajov pocas vyberového konania), spolu so struktúrovanym profesijnym zivotopisom, úradne overenou kópiou vysokoskolského diplomu, kópiou dokladov o tfalsom vzdelaní spolu s vypisom z registra trestov (nie starsím ako tri me5iace) ziadame zaslat'do 8.11.2019 (piatok) na adresu Mestsky úrad Samorín, Hlavná 37,931 01 Samorín. Poskytnuté osobné údaje sa pouzijú len za úcekxn vyberového konania a ich spracovanie je nevyhnutné na vykonanie ükonov pred uzatvofenim zmluvy. Osobné údaje uvedené budü poskytnuté flenom vyberovej komisie a zamestnancom, ktorí sa zücastnia na jeho priprave. Neuskutocní sa prenos osobnych údajov do tretich krajín. Osobné údaje ziskané na úcel vyberového konania budú uchovávané pocas trvania vyberového konania a daBie 3 mesiace po jeho ukonceni; po skoncení doby uchovávania budú tieto osobné údaje zlikvidované alebo (v pripade uzavretia pracovnej alebo obdobnej zmluvy) budú vyuzívané na pracovnoprávne úcely. Viac informádi o ochrane osobnych údajov nájdete na wwwiamorin.sk. Obálku oznacte s nápisom: "Vyberové konanie - vedúci/vedúca Spolocného obecného úradu, odbor stavebny (Stavebny úrad) v Samoríne" Csaba Orosz, v. r„ primátor mesta Somorja, 2019.10.21. Somorja Város a SZNT 2003. évi 552. számú közösségi érdekben végzett munkáról szóló törvénye alapján, valamint Somorja Város munkarendjének 4.3.1. és 4.3.2. pontja értelmében pályázatot hirdet a Közös építésügyi hivatal vezetői posztjára A megbízatási időszak kezdete 2019. december 1. Pályázati feltételek: • il. fokú főiskolai vagy egyetemi végzettség • minimum 5 éves szakmai gyakorlat • szakmai alkalmaság - a SzK Építésügyi és Területfejlesztési Minisztrériumának 547/2003 számú rendeletében foglalt, az építési hivatal tevékenységei ellátására vonatkozó szakképzettségi követelmény • számítógépes ismeretek (Microsoft Outlook, Microsoft Word, Microsoft Excel) • a fennt említett szakterületeket érintő törvények ismerete • a vezetői tapasztalatok előnyt jelentenek • a közigazgatásban szerzett tapasztalatok előnyt jelentenek, • a magyar és más idegen nyelv ismerete előny A jelentkezést (amelynek tartalmaznia kell a pályázó beleegyezésését személyi adatainak feldolgozásához) a szakmai önéletrajzzal, az egyetemi vagy főiskolai végzettséget igazoló okirattal, a feddhetetlenségi bizonyítvánnyal (három hónapnál nem régebbi), kérjük 2019.11.8-ig (péntek) az alábbi címre eljuttatni: Városi hivatal, Fő utca 37,931 01 Somorja. A rendelkezésre bocsátott személyes adatokat kizárólag a pályázat céljaira használjuk fel, és azok kezelése a szerződéskötést megelőző cselekményekhez szükségesek. A feltüntetett személyes adatokat a pályázati bírálóbizottság tagjainak és a pályázati eljárást előkészítő munkatársaknak továbbítjuk. A személyes adatokat harmadik országokba nem továbbítjuk. A pályázat céljából összegyűjtött személyes adatokat a pályázat időtartama alatt, valamint a pályázat befejezését követő 3 hónapon keresztül őrizzük meg; az őrzési idő leteltét követően ezeket a személyes adatokat megsemmisítjük, vagy (munkajogviszony vagy más hasonló jogviszony létrejötte esetén) munkajogi célra használjuk fel. Bővebb információ a személyes adatok védelméről a www.samorin.sk weboldalon. A borítékra írják rá: „Vyberové konanie - vedúci/vedúca Spolocného obecného úradu, odbor stavebny (Stavebny úrad) v Samoríne" Orosz Csaba, s. k., polgármester DPI 90645