Új Szó, 2019. szeptember (72. évfolyam, 203-227. szám)
2019-09-18 / 217. szám
Kelet- és Közép-Szlovákia 2019. szeptember 18., szerda, 16-18. oldal A Kelet-szlovákiai Galéria nem csupán történelmi szempontból mutatja be Kelet-Szlovákia képzőművészetét, hanem a kortárs művészeknek is teret ad. Az országon belül és a határokon túl szervezett kiállításaival a galéria bemutatja a kelet-szlovákiai régió művészetét. A galéria két épületben működik: a Fő utca 27. és az Erzsébet utca 22. szám alatt. Az Erzsébet utcai épületet a galéria az Aranyossy családtól vásárolta 1975-ben, a termek megfelelő átalakítása és felújítása után 1984-ben nyílt meg a nyilvánosság számára a Kassa képzőművészete című állandó kiállítással. A galéria épületét utoljára 2013-ban újították fel Kassa Megye Önkormányzatának A kultúra szigetei - nyitott zónák nevű koncepciója keretében, megvalósítására közel 10 millió eurót fordítottak. A megye az Európa Kulturális Fővárosa projekt 20 beruházása közül hetet valósított meg az összegből, melyek közt a Kelet-szlovákiai Galéria is szerepelt. (Németi Róbert felvétele) Hanesz Angelika az ország tíz legjobb pedagógusa között NÉMETI RÓBERT A Global Teacher Prize nemzetközi kezdeményezéshez csatlakozva nálunk is meghirdették a Szlovákia tanára (UöiterSlovenska) cím elnyeréséért folyó versenyt. Tavaly a legtöbb közönségi voksot egy kassai magyar pedagógus, Rácz Noémi kapta. A tíz legjobb jelölt között idén újra van egy magyar pedagógus, mégpedig Hanesz Angelika, aki akár a szakmai zsűri végső döntése alapján a 2019-es év tanára címet is elnyerheti. KASSA Hanesz Angelikáról elmondhatjuk, hogy rendkívül eredményes és sokrétű tevékenységet végez. Kassán él, két állása van. Néhány éve a buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában oktat informatikát és fizikát. Közben pedig a Pavol Jozef Safárik Egyetem Informatikai Intézetében is dolgozik. Meggyőződéssel vallja, hogy minden gyerekben van tehetség valami iránt, tapasztalatból mondja, az a jó pedagógus, aki ezt észre tudja venni, és személyre szabottan képes erre építeni. Legnagyobb feladatának azt tartja, hogy megtanítsa növendékeit a kritikus gondolkodásra, hogy tudjanak mérlegelni és érvelve kifejezni a meggyőződésüket. Teszi mindezt annak az einsteini gondolatnak a szellemében, amit ő is magáénak érez, vagyis: „Az oktatás lényege nem a tények megtanulása, hanem az elme gondolkodásra késztetése.” A természettudományi tantárgyak oktatásában fontos szerepet tulajdonít annak, hogy szemléltető gyakorlati kísérletek segítségével döbbenjenek rá a diákok az elméleti összefüggésekre. A kreatív gondolkodás kialakításán fáradozik. Ebbéli tapasztalatait a pedagóguskollégáival is igyekszik megosztani. Kassán a Pavol Jozef Safárik Egyetem Informatikai Intézetének munkatársaként az alapiskolákon informatikát oktató pedagógusok továbbképzését bízták rá. Mindezek mellett immár kilenc éve létrehozta és mentorálja Kassán a Hanesz Angelika jelenleg vezet (Képarchívum) Tálentum Cassoviensis Alapítvány programozó csapatát, mely vezetésével ma már a világ élmezőnyébe tartozik. A First Lego League robotikaversenyein elért eredményeinek köszönhetően az idén Amerikába, a Silicon Valley-be is meghívást kaptak, ahol a diákjai azt a CUL becenévre hallgató készüléküket mutatták be, amely képes az űrhajósok ruháit UVGI ultraibolya sugárzás segítségével dezinfikálni. Találmányukat egyeztették több szakemberrel, biológussal, tudományos kutatóval és Farkas Bertalan egykori magyar űrhajóssal is, aki elárulta nekik, amikor ő járt az űrben, akkor a szennyest kapszulákba csomagolva egyszerűen kidobták, és valószínűleg azóta is ott keringenek az űrben. Aki úgy gondolja, Hanesz Angelika méltó a Szlovákia tanára címre, az szavazatát az alábbi internetes címen adhatja le rá: https://domov.sme.sk/ c/22208546/sutaz-ucitel-slovenska- 2019.html Bár Hanesz Angelika a voksokat illetően jelenleg vezet, szavazni október 30-ig lehet.