Új Szó, 2019. július (72. évfolyam, 151-176. szám)
2019-07-27 / 173. szám
Í16 SZALON ■ 2019. JULIUS 27. www.ujszo.com Anyós a pokolból A Hatalmas kis hazugságok második évada a tökéletes példa arra, milyen veszélyeket rejt folytatást csinálni egy olyan sztorihoz, amihez már elfogyott az irodalmi alapanyag. A mikor az HBO belefogott Liane Moriarty regényének adaptációjába, mindössze egyetlen minisorozatról volt szó. Nem is nagyon gondolhattak többre, hiszen csak egyeden könyvből dolgoztak, szép, kerek befejezéssel. Aztán a siker akkorára duzzadt, hogy a csatorna mégis összerántotta a csapatot egy folytatásra, de annyira sietősek voltak, hogy az első évad rendezőjét, Jean- Marc Vallée-t már nem várták be, és helyette Andrea Arnoldot szerződtették. Az új évadra a lehetőséget a showrunner David E. Kelley abban látta meg, hogy az első évad történéseinek következményeit állítja a középpontba, elsősorban a karakterek nagy, közös hazugságára építve, valamint arra, hogy mennyire kísértik őket az aznap esti történések. Azt azonban ők maguk is érezték, hogy önmagában ennyi még túl soványka egy újabb évadhoz, ezért hozzácsapták a lányok által mélybe taszított Perry édesanyját, Mary Louise-t, aki afféle szupergonosz anyósként nemcsak azt sejti meg, hogy a fia halálával valami nem stimmel, hanem hadjáratot indít a menye, Celeste ellen, és egy bírósági perrel próbálja bizonyítani szülői alkalmadanságát, hogy megszerezze tőle az ikrei felügyeleti jogát. Meryl Streep kétségtelenül lubickol a múlt századi elveket valló, antimetoo anyós szerepében, és nagyjából ő az egyeden ok, amiért érdemes belekezdeni a második évadba, és ez még akkor is igaz, ha a karaktere már-már szuperintelligens képregénygonosz, és nem valódi, hús-vér figura. A karakterek egyéni sorsdrámái ezúttal nem egyenlő színvonalúak. Míg Madeline szenvedését a házassága megmentéséért izgalmas nézni, és Renata dührohamai a családja anyagi csődje körül is szórakoztatók, Bonnie depresszióba zuhanása és a kínszenvedése a haldokló anyja ágyánál a spirituális szállal maga a dögunalom, és az új kapcsolatra vágyó, de arra képtelen Jane drámája sem elég kidolgozott ahhoz, hogy egy teljes évadnyi kakaó rejtőzzön benne. A sorozat tempójával sincs minden rendben: időnként feltűnően kapkodósra vágták, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ne tudjunk azonosulni a karakterekkel. Az első évadhoz képest az is feltűnő, hogy az ottani jól kidolgozott gyerekkarakterek most mennyire beleszürkültek a háttérbe, továbbá erősen kifogásolható a sok flashback is az első évadból, melyek az időhúzáson kívül nemigen szolgálnak másra. Különösen riasztó, hogy ezt az évadot már láthatóan úgy tervezték meg, hogy felvezetésként szolgáljon egy harmadik szezonhoz. Elismerem, hogy Reese Witherspoont, Laura Dernt, Nicole Kidmant, Meryl Streepet és a többieket sokszor tényleg öröm nézni, de jó lenne egy olyan történetben viszontlátni őket, ami még nem fogyott ki teljesen a szuflából. A Hatalmas kis hazugságok ugyanis véget ért már az első évad után, csak az alkotói ezt valamiért nem akarják elfogadni. Tóth Csaba ,Az, hogy baloldali vagyok, kontextuális kérdés” J úlius 19-én kilencvenéves korában hunyt el Heller Ágnes filozófus. Idén jelent meg Révai Gábor könyve, a Beszélgetések a baloldaliságról Heller Ágnessel és Tamás Gáspár Miklóssal. A filozófus egyik utolsó nagyinterjújából idézzük fel, milyen viszony fűzte a baloldalhoz. Révai Gábor: Attól, hogy valaki nem kommunista vagy marxista, baloldali még lehet, ugye? Heller Agnes: Igen, lehet baloldali. Számomra az, hogy baloldali vagyok, kontextuális kérdés. Tehát attól függ, hogy melyik országban vagyok és milyen ott a baloldal. Magyarországon baloldali vagyok, baloldali liberális, „ballib”, ahogy mondják, mert alapjában liberális vagyok. Ott, ahol a liberalizmus baloldali, baloldali vagyok, ahol a REVAi GÁBOR BESZÉLGETÉSEK A baloldalisAgröl HELLER ÁGNESSEL ÉS TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓSSAL n A pártokat nem kell szeretni, az olyan kommunista dolog. Egyik pártot sem kell szeretni. liberalizmus inkább konzervatív, konzervatív vagyok. Venezuelában biztosan konzervatív lennék, sőt ma Angliában sem lennék baloldali. Nem létezik, hogy Angliában a mai Munkáspártra leadjak egy szavazatot — inkább a konzervatívokra, de még inkább a liberálisokra szavaznék Tehát attól függ, hogy nekem melyik párt a rokonszenvesebb, hogy adott országban mit képvisel a baloldal, mit képvisel a közép. Magyarországon csak ballib lehetek, mert nincs tisztességes konzervativizmus és önálló, tisztességes liberális oldal. RG: Szerinted milyen ismérvei vannak a baloldaliságnak? HÁ: Meg kell mondanom, hogy a szélsőballal éppúgy nem értek egyet, mint a szélsőjobbal. Nem szeretem a demagógiát, nem szeretem a piacellenességet, tehát sok mindent, amit a szélsőbal képvisel. Egy szociáldemokrata baloldalnak vagyok a híve. Magyarországon vannak olyanok, akik ezt megközelítik vagy legalábbis közel állnak hozzá. Franciaországban biztos, hogy Macronra szavaztam volna. RG: Mi köze van Macronnak a baloldalhoz? Szerintem semmi. HÁ: Épp azt magyarázom, hogy engem nem érdekel, hogy mi a baloldal. Nem érdekel, hogy milyen oldalhoz tartozom. Az érdekel, hogy milyen politikát követ egy párt, egy irányzat, egy ember, és hogy rokonszenvezek-e azzal a politikával, a kisebb vagy a nagyobb rossznak tartom-e. A pártokat nem kell szeretni, az olyan kommunista dolog. Egyik pártot sem kell szeretni. Választani kell egy pártot, a legkevésbé problematikus pártot kell választani, és a világképünk függvénye, hogy épp melyik párt az. Igaz, hogy a baloldal általában a magáénak tart engem - nem a szélsőbal -, de nem mondanám, hogy zsigerileg baloldali vagyok. RG: Nem válaszoltál még arra, hogy ha össze kellene szedned kéthárom-tíz ismérvet arra, hogy mit jelent a baloldaliság, miket sorolnál fel? HÁ: Nem tudom, mert ez minden országban mást jelent. Mondjuk, például Venezuelában a terrort jelenti, ugye? Amerikában viszont a Demokrata Párt a szabadabb és toleránsabb nézeteket jeleníti meg. RG: Használják egyáltalán Amerikában a baloldal kifejezést? HÁ: A Demokraták baloldalinak tartják magukat. Régebben ez nem volt így, de ma már így van. Ahogy a liberálisok is baloldalinak tartják ma magukat. Amerikában a baloldaliak a toleranciáról, demagógiaellenességről, szociális politikáról beszélnek, és ezek számomra mind fontos dolgok. Próbálnak szembeszállni az öröklődő szegénységgel, azzal, hogy megszűnt a társadalmi mobilitás, és ezek megoldására dolgoznak ki politikát. A lőfegyverkontrollt is támogatom, ezt szintén határozottan képviselik a Demokraták. Számomra az a fontos, hogy a szociális kérdéseket tisztességgel megoldják, gondjuk legyen arra, hogy az emberek ne legyenek szegények, ne éljenek nyomorúságban, legyenek lehetőségeik, meg tudják találni a helyüket a világban, ne legyenek etnikai és vallási előítéletek. Ne legyen gyűlölet. Nem ideológiai értelemben vett baloldaliság ez - ha az előbbiek ismérvei egy pártnak, számomra az a párt szimpatikus.
