Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)
2018-10-24 / 245. szám
101 CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2018. október 24. | www.ujszo.com Ovodafelújítás Somorján A felújított tejfalui óvodát október 16-án adták át (samorin.sk) A felújított tejfalui óvodát október közepén átadták, a Gazda sori óvoda felújítását várhatóan óv vágóig befejezik. SOMORJA Nyáron széles körű felújítási munkákat folytattak a tejfalui óvodában. Hosszú évek óta, ez volt az épület legnagyobb felújítása. Szigetelték a tetőt és a falakat, kicserélték az ajtókat és az ablakokat, felújították a teraszt és kicserélték a kültéri játékokat is. A 30 millió forint értékű felújítási költségeket a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programban Magyarország kormánya állta. A következő a sorban a Gazda sori óvoda volt, amelyben a munka csupán néhány héttel ezelőtt kezdődött el. Egy európai uniós pályázaton sikerült közel 380 ezer eurót elnyerni az óvoda felújítására és energiahatékonyságának a növelésére. Igaz, a vissza nem térítendő támogatásról szóló szerződést még tavaly novemberben írták - alá a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumban, de a bonyolult közbeszerzési eljárások lefolytatása miatt a nyári szünetben nem tudták elkezdeni a felújítást. Ez három részből áll, az épület felújítása, a terület technikai és építészeti rendezése, a műszaki és egyéb berendezések beszerzése. Az egész felújítás valamivel több mint 600 ezer euróba fog kerülni, ebből 220 ezer euró önköltséget vállalt a város. A gyerekekkel most kihelyezett helyszíneken foglalkoznak az óvónők, de a közbeszerzést elnyert dunaszerdahelyi OSP Danubius Kft. úgy látja, a munkák jó ütemben haladnak, és a gyerekek legkésőbb december végén beköltözhetnek az óvodába. (sk) AJÁNLÓ Október 25. (csütörtök) Pozsony -18.00: a budapesti József Attila Színház bemutatja Csáky Pál Egy nap az örökkévalóságból című drámáját, amely Kádár János és Nagy Imre képzeletbeli vitájáról szól. Helyszín a Magyar Intézet székháza, Stefánia út 1. Dunaszerdahely-19.00: 1. Dunaszerdahelyi borbál a Dominika étteremben. Rejtély a Galántai Október 27. (szombat) Pozsony-19.00: Hűmmel Fészt 2018. A Mathilde de Guise című opera főszereplője a magyar nemzetiségű Balián Viktória. Helyszín a klarisszák temploma. Honismereti Múzeumban A Rejtély a múzeumban program a tavalyi, nagy sikerű Szellemek a múzeumban című program folytatása. Szombaton tematikus programmal várják a látogatókat a Galántai Honismereti Múzeumba. Egy rejtélyt kell megoldaniuk az önjelölt detektíveknek, de más különlegességgel is készülnek. Szombat délután négykor kezdődik a Rejtély a múzeumban program, amely a tavalyi, nagy sikerű Szellemek a múzeumban rendezvény folytatása. „A múzeumba érkezők fő feladata a rejtély feltárása és a tettesek azonosítása. Ehhez minden tárgyi és szóbeli segítséget megkapnak, sőt még a kiállítások lakóitól is segítséget kérhetnek” - mondta a programról Füssy Katalin tárlatvezető. Aki megoldja a rejtélyt, jutalmat kap. Természetesen azok sem unatkoznak, akik nem akarnak részt venni a rejtély feltárásában. „A múzeumban uralkodó sejtelmes sötét, egyetlen gyertyával megvilágított kiállítások különleges élményt nyújtanak a látogatóknak” - folytatta a tárlatvezető. A szervezők mindenkit szeretettel várnak a különleges rendezvényre, azt ígérik, a kisgyerekes családok, a fiatalok, a felnőttek és az idősek számára is szórakoztató lesz az ingyenes program. (béva) OKTÓBER AZ IDŐSEK HÓNAPJA. Ezzel a kiállítással is köszöntsük a szépkorú polgártársainkat Csallóközben. Tisztelettel a Somorjáért Polgári Társulás EE3Gffi5© Somorjáért Polgári Társulás tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait a „Képek a múltból, a csallóközi amatőr művészek életéből" című vándorkiállítás ünnepélyes megnyitójára 2018. október 25. (csütörtök) 18.00 órai kezdettel a somorjai Városi Művelődési Központba A fényképeket feldolgozta Somogyi Tibor, A kiállítás kurátora Peter Brenkus Fellépnek: Hordossy Tibor citerás, Nomaad world music band, Pásztortűz néptánccsoport Beregi -Heller kabaré / Mikroszkóp színpad, Hacsek -Sajó/ Megtekinthető 2018.10.25. - 26. Belépés ingyenes A projektben részt vettek a Tőkési - ág Kistérség, Dunamagisztrála Kistérség, Warkun Kistérség és a Felső-Csallóköz Kistérség nyugdíjas klubjai és polgármesterei Sikeres pályázók a Duna Alapnál Galóntai járásbeli projektek is sikeresek voltak a pályázaton, a cél a kis-dunai turizmus fejlesztése. Múlt héten nyilvánosságra hozták a Duna Alap idei pályázati felhívásának eredményeit. Galántai járásbeli szervezetek is sikeresen pályáztak a turizmus fejlesztésére. Idén 63 500 eurót osztott szét a 12 sikeres pályázó között a Duna Alap. Nemcsak a Duna, hanem a Kis-Duna környékén érintett önkormányzatok és szervezetek is jelentkeztek a felhívásra, Pozsonytól Komáromig. A Kisdunai Hajózás Polgári Társulás (Malodunajské splavy) közel hatezer eurót kapott a Malomtól malomig projekt fejlesztésére. A társulás különleges programot kínál a turistáknak, tutajokkal úszhatnak le a Kis-Dunán Tallóstól Pozsonyepe(jesig. Roman Il’avsky, a polgári társulás elnöke elmondta, a látogatók körében népszerű az attrakció, hiszen nem mindenki vállalkozik arra, hogy csónakkal evezzen le a folyón. „Mi nekik is tudunk segíteni. Nem mindennapi élmény tutajjal leúszni a Kis- Dunán” - nyilatkozta Il’avsky, aki arra is rámutatott, hogy rendszeresen ellenőrizni kell a járműveket, az idény végén mindig van mit javítani a tutajokon. Az alap támogatását is részben erre költik, emellett egy mólót is építenek a tallósi vízimalomnál, ahol könnyen tutajra szállhatnak az utasok. A Galántai Helyi Akciócsoport is a mátyusfoldi malmokra összpontosít, ők a kerékpárturizmust fejlesztik A vízimalmok nyomában programmal. Az elnyert 3500 euró támogatásból befejeznék a Kis-Duna mentén kialakított kerékpárutat, jelzőtáblákat, kerékpártárolókat és kukákat helyeznek el és pihenőhelyeket is építenének. A dunaszerdahelyi járásbeli Csallóköznádasdon pihenőparkot építenek a kanális partján. Sárréten is bővítik a vízi infrastruktúrát, kiszélesítik a mólót, hogy könnyebben köthessenek ki azok, akik a Kis- Dunán hajókáznak. A Közép-európai Alapítvány 2015-ben kezdeményezte a Duna Alap létrehozását, hogy támogassa a Dunával kapcsolatos kezdeményezéseket. Az elmúlt három évben számos projektet támogattak, az egyik legnépszerűbb és legismertebb rendezvényük a Naplemente a Dunán programsorozat, amely keretében Pozsonytól Párkányig szerveznek programokat. (béva) Népszerű a tutajozás a Kis-Dunán (A Kis-dunai Hajózás pt felvétele) rpr -I .. 1 .. i r • 1 rr Tíz dühös képviselő Érdekesen alakult az önkormányzati választás előtti utolsó képviselő-testületi ülés Dunaszerdahelyen. DUNASZERDAHELY Hivatalosan, egy rendes, tervezett testületi ülés volt napirenden október 16-án, amelyet Hájos Zoltán polgármester ünnepi, értékelő gyűlésre változtatott, egyetlen programponttal, az elmúlt négy évben elért eredmények felsorolásával. Ez visszatetszést váltott ki néhány független és Híd párti képviselőben. Ezért úgy döntöttek, nem vesznek részt az ülésen, amit rögtönzött sajtótájékoztatón közöltek a médiával, közvetlenül az ülés előtt. Ravasz Marián mindnyájuk nevében elmondta, azért nem vesznek részt a testületi ülésen, mert szerintük a polgármester a saját választási kampányára használja fel az ülést. „Ennek az ülésnek egyetlen célja az, hogy a polgármester tolja a saját választási kampányát, és mi nem vagyunk hajlandók asszisztálni ehhez. A képviselőknek, legalábbis azoknak, akik aktívan dolgoznak, nincs szükségük kiértékelésre. Mindenki tudja, miről szavazott az elmúlt négy évben - mondta Ravasz. - Tudatában vagyunk azon hibáknak, amelyekről ismét nagyon szívesen beszéltünk volna, de a meghirdetett programpontok ezt nem tették lehetővé. A tárgyalási rend alapján minden ülés programjának tartalmaznia kell a korábbi határozatok teljesítésének a vizsgálatát, és lehetőséget kell adni az interpellációk, az egyebek megtárgyalására, és a lakossági bejelentéseket is figyelembe kell venni. Az októberi meghirdetett ülésen, sajnálatomra, ezek a programpontok nem szerepeltek. Pedig szívesen újból megkérdeztem volna a polgármestertől, miért fizette ki a város közel fél évvel a használatba vétel előtt a több százezer eurós számlát az elkerülő utak kivitelezéséért, mert a szeptemberi ülésen adott válasza számomra nem volt elfogadható” - folytatta a képviselő. „Nem szeretnénk mást, minthogy minden egyes polgármesterjelölt egyenlő eséllyel induljon a választásokon” - szögezte le Sebők Pál képviselő. Az ülés elkezdődött, holott a testület nem volt határozatképes, mivel a 25 képviselőből csak 12 volt jelen. A tárgyalási rend értelmében, ha az előre megadott időpont után harminc perccel a testület nem határozatképes, az ülést be kell rekeszteni és a polgármesternek 14 napon belül új ülést kell összehívnia. Nem ez történt, Hájos megtartotta a közel félórás beszámolóját az elmúlt négy évben elért eredményekről és csak a szünet után, amikor megérkezett a többséget jelentő 13. képviselő is, szavaztatott az ülés napirendjéről és ekkor sikerült módosító javaslatként beiktatni a távol maradt képviselők által hiányolt programpontokat is. Ravasz szerint ez nem megoldás, hiszen a korábbi határozatok teljesítését ellenőrző anyagot a képviselőknek napokkal az ülés előtt meg kell kapniuk. A polgármester sajnálatát fejezte ki a képviselők távolmaradása miatt. „Lehet ebből politikát csinálni, de van egy illem, ami az embernek azt mondja, hogy igenis szükséges visszatekinteni és mérleget vonni, és nem hiszem, hogy bárkinek is szégyenkeznie kellene az elmúlt négy év miatt, hiszen sikeres négy évet tudhatunk magunk mögött” - nyilatkozta Hájos. (sk) DPI 80736