Új Szó, 2018. október (71. évfolyam, 225-250. szám)

2018-10-06 / 230. szám

www.ujszo.com I 2018. október 6. RÉGIÓ I 5 Drágább lesz a kerékpárút BARTALOS ÉVA Még ebben a hónapban elkez­dődhet a Kolónia vórosrósz ós a Samsung gyér közötti kerók­­pórút építése. A vóros a Regio­nális Operatív Programból finanszírozza a fejlesztést, mégis ráfizetnek az építésére. EETOTPl Idén megvalósulhat az évek óta tervezett kerékpárút, a város mint­egy 600 ezer euró értékű támoga­tást kapott a 3,2 km hosszú kerék­párút építésére. Új utat is építenek, de egy szakaszon a már meglévő városi utakon halad a bicikliút. A képviselő-testület legutóbbi ülésén ismét tárgyalt a fejlesztésről, kide­rült, hogy a tervezettnél drágább lesz az építés, mert több a város ön­része. A kerékpárút két kanálison is áthalad, de a hidak nem szerepeltek a projektdokumentációban. Zuzana Krisková, a városi hivatal fejlesz­tési osztályának vezetője elmondta, utólag nem pótolhatták a hiányzó elemeket a projektben, azok meg­építését a városkasszából fedezik. Peter Paska polgármester a képvi­selők kritikájára reagálva elmond­ta, sikerült 90 ezer euróval csök­kenteni a hídépítés költségeit. A tervezett 28 ezer euró önrész he­lyett így is 128 ezer euró terheli Ga­­lánta költségvetését. „Választa­nunk kellett, hogy valamivel többet költünk-e a projektre, vagy lemon­dunk a kerékpárúiról” - magyaráz­ta a polgármester. Elhúzódott a kivitelező kiválasz­tására kiírt közbeszerzési pályázat, csak másodszorra sikerült szerző­dést kötni az építtetővel. A városi hivatal honlapján olvasható tájé­koztatás szerint még ebben a hó­napban elkezdik a bicikliút építé­sét. Kolónia városrészből a sporté csarnok mellett vezet majd a bicik­liút, amely rácsatlakozik a városi úthálózatra. Galánta központjában tavaly j elölték ki a kerékpárutat a Fő utcán kialakított parkolóhelyek és a járda között. A szakértők szerint ez az egyik legbiztonságosabb bicik­liút, több lakos azonban nehezmé­nyezte, hogy veszélyes a szűk sáv­ban haladni. Rekordszámú résztvevő az idei hídfutáson GULYÁSZSUZSANNA Megdőlt a részvételi rekord az idei Méria Valéria Hídfutéson. A versenyen 3020 futó vett részt - 646-tal többen, mint tavaly. A hídfútás egyidős az újjáépített Mária Valéria híddal. Először ugyanis 2001-ben, a híd újjáépíté­sének tiszteletére rendezték meg. A verseny kezdetben a Hídünnep programsorozatának része volt. Pár­kány és Esztergom közös ünnepéből mára csak a Mária Valéria Hídfútás maradt. Célja tizennyolc éve a futás és a sport népszerűsítésén túl a jó­szomszédi viszony megerősítése és az emberi kapcsolatok ápolása. Népszerűsége évről évre növek­szik. 2013-ban 2300 futó - életkorra, nemre, nemzetiségre való tekintet nélkül - állt rajtvonalhoz. 2014-ben a célban még ennél is több befutót köszöntöttek. Minden alkalommal több kategóriában hirdetnek ered­ményt. Az egyéni versenyzőket férfi és női kategóriában korcsoporton­ként (2008-ban, illetve később, 2007-2004,2003-2000,1999-1979, 1978-1969, 1968-1959 között szü­letettek valamint az 1958-ban, illetve előtte születettek) jutalmazzák. Emellett abszolút győzteseket is hir­detnek. Idén a férfiak közül a címvédő Bé­ták Bence volt a leggyorsabb, aki az esztergomi bazilika és a párkányi Vadas termálfürdő közötti 3,7 kilo­méteres távot 11 perc 37 másodperc alatt teljesítette. Másodikként 11 perc 48 másodperces idővel Lőrincz Gergely ért célba. A harmadik leg­gyorsabb Orbán Balázs volt 12 perc­cel. A nők közül az első befutó Szat­mári Adrienn volt, aki 12 perc 51 másodperc alatt ért célba. 13 perc 30 másodperccel Sass Diána lett a má­sodik. Pozsonyi Ági harmadik női befutóként 14 perc 12 másodperc alatt teljesítette a távot. Indulás előtti szelfi a rajtvonalról (Fotó: Facebook) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Eltűnt egy anya és két kisfia Savnik (Spiisky átiavnik). A rendőrség a lakosság segítségét kéri az augusztusban eltűnt 28 éves Martina Golenová és két kis­fia - az egyik három-, a másik öt­éves - megtalálásában. A nő élet­társa október 3-án jelentette az eltűnésüket a rendőrségnek. A nőt és a a gyerekeket 2018. augusztus 28-án látták utoljára, akkor men­tek el otthonról, és azóta nem ad­tak hírt magukról. Az anya 165 cm magas, karcsú testalkató, haja sö­tétbarna, kék szeme van. A rend­őrség kéri, aki tud róluk valamit, hívja a 158-as telefonszámot, (ú) Elkezdődött a fűtési időszak, jobban oda kell figyelni a tűzvédelmi előírá­sokra (Képarchívum) r Óvatosságra int a tűzoltóság Fokozott óvatosságra inti a lakosokat a fűtési szezon teljes beindulása előtt a Du naszerdahelyi Járási Tűzol­­tó-parancsnokség. Javasla taik szerint először is ellen­őriztetni kell valamennyi fűtőberendezés műszaki állapotát, a kéményeket. DUNASZERDAHELY Arra is figyelmeztetnek, hogy a fűtőtesteket ne hevítsük túl és ne fütsünk otthon barkácsolt beren­dezéssel. A fűtéshez csak a gyártó által ajánlott fűtőanyagokat hasz­náljunk és a rendezés közeléből távolítsunk el minden gyúlékony tárgyat, vagy válasszuk el őket tűz­és hőálló torlasszal. A kazánok és ; a központi fütőberen-dezések kö- i zelében ajánlatos szén-monoxid-, ‘ vagy gázérzékelő készüléket el­helyezni, főleg akkor, ha ezek kü­lönálló, kisebb helységben van­­; nak. A hamut és egyéb égési ter­méket egy külön tűzálló edényben tároljuk, soha ne keverjük össze a : többi hulladékkal. A tűzesetek kivizsgálása során megállapították, hogy ezek leg­gyakoribb kiváltó oka az óvat­­lanság, az előírások megszegése volt. Minden egyes hivatalos el­lenőrzésről szóló igazolást meg kell őrizni. Ez nemcsak a : tűzvédelmi ellenőrzéseknél jön ; jól, hanem egy esetleges tűzkár után a biztosítóval való ügyinté­­: zés során is. (sk) Melléklet az Uj Szóban! A tartalomból: • Egyre több szenior tanulja meg kezelni a számítógépet és az internetet, sokan képesek elsajátítani az elektornikus ügyintézés és az online vásárlás fortélyait. Sajnos, a világhálón is történnek bűncselekmények, ezért nem árt tisztában lenni a kockázatokkal. A szenior mellékletben ebben próbálunk segíteni és hasznos útmutatóval szolgálni. Ismét bemutatunk egy aktív szeniort: interjút olvashatnak Zsidek Veronikával, a pozsonyi magyar közösségi élet meghatározó személyiségével. Gyógytorna rovatunkban ezúttal a derékfájdalmakkal és a gerinckímélő életmóddal, az Életmód rovatban pedig az őszi depresszióval foglalkozunk. Vendégünk • Gkügytokna harcoljunk az őtzi depreaazió ellen! aj Keresse október 11-én kedvenc napilapjával együtt az újságárusoknál! rtnnni t előnyei

Next

/
Oldalképek
Tartalom