Új Szó, 2017. október (70. évfolyam, 226-251. szám)

2017-10-19 / 241. szám, csütörtök

161 ISKOLA UTCA 2017. október 19. | www.ujszo.com Az eredmények magu(n)kért beszélnek Október a Pázmány Péter Gimnáziumban A 9. Szövegértelmezési Anyanyelvi Vetélkedő 1. kategóriájának legjobbjai (Benkő Enikő felvétele) A 2. kategória győztesei (Benkó Enikő felvétele) A 13 faragott emléktábla egy-egy vértanú nevét, születésének és halálának évszámátöröklti meg (Szemerédy Renáta felvétele) A Nyitrai Járási Hivatal iskola­ügyi szakosztálya október elején a megyében működő valamennyi alapiskolába és nyolcosztályos gimnáziumba eljuttatta az előző tanév versenyeredményeit összeg­ző értékelését. Az iskolák végleges sorrendjét az összes fordulón (já­rási forduló, kerületi forduló, or­szágos forduló) elért összpontszám határozta meg. Az értékelés alap­jául kizárólag az oktatásügyi mi­nisztérium által kiírt, illetve általa hivatalosan (bejjegyzett versenyek szolgáltak. Idén októberben én voltam az a szerencsés, aki elsőként olvashatta- elemezhette a bevezetőben említett értékelést, s mondhatom, annak ol­vasásakor büszkeség és öröm töl­tött el. A Munka Utcai Alapiskola, a Mi Iskolánk a 2016/2017-es tan­évben elért versenyeredményeivel ismét előkelő helyen végzett: a Nyitrai kerület valamennyi alapis­kolája és nyolcosztályos gimnázi­uma közül 5 szlovák tanítási nyelvű intézményt magunk elé engedve a legjobb magyar tannyelvű általá­nos iskolaként a 6. helyen végez­tünk. A Komáromi járásban két pont híján a legjobb iskola lettünk a versenyeredmények tükrében: 237 pontunkkal a 2. helyezést értük el. A 2016/2017-es tanévben tanuló­ink sportteljesítménye külön meg­lepetést hozott, hiszen a sportver­senyekben elért összpontszámunk alapján iskolánk (a szentpéteri szlovák tannyelvű alapiskolával megosztva) az 1. helyen áll. Október 6-a most is az ünnep napja volt a komáromi Selye János Gimnáziumban. Iskolánkban rendhagyó történelemórákon em­lékeztünk meg az Aradon 1849-ben kivégzett 13 vértanúról és az ugyanezen napon Budapesten ki­végzett első felelős magyar kor­mány miniszterelnökéről, Batthyá­nyi Lajosról. Az egyik tanteremben zsúfolód­tunk össze mi, harmadikosok, hogy 13 csoportot alkotva kicsit más­ként, saját kutatómunkánkkal cso­portonként egy-egy aradi hőst be­mutatva alkossunk képet azokról az emberekről, akik szabadságunkért, az eszméért, a nemzetért életüket áldozták. Fontos volt tanáraink - Deák Irén és Elek József - számára, hogy a vértanúkat ne csak nevük alapján Mindent egybevetve iskolánk tanulói az elmúlt tanévben mint­egy 37 különböző versenybe kap­csolódtak be, s ezek közül számos esetben jutottak el egészen az or­szágos, sőt nemzetközi fordulók­ba, ahol eredményesen szerepel­tek. S hogy mennyire sokrétűek a MUAI-s tanulók, íme egy kis íze­lítő azon versenyek sorából, me­lyeken a legmagasabb fordulók­ban értek el helyezést, illetve let­tek eredményesek. Az oktatásügyi minisztérium által figyelembe vett versenyek közül: matematikaolimpia, fizi­kaolimpia, technikaolimpia, Szép magyar beszéd, röplabdaverseny, kidobóverseny A minisztérium összesítésében nem szereplő versenyek közül: Zrínyi Ilona-matematikaverseny, Nemzetközi Magyar Matematika- verseny, Kenguru matematikaver­seny, Katedra-matematikaverseny, Bendegúz-nyelvészverseny, Si- monyi Zsigmond Helyesírási Ver­seny, Tompa Mihály Vers- és Pró­zamondó Verseny, Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztivál, Katedra-törté­nelem verseny, Primalex rajzver­seny, Harmos Károly-rajzverseny. Valamennyi tehetséges és kitar­tó tanulónknak és az őket felkészítő-biztató pedagógusunk­nak szívből gratulálunk, s köszön­jük, hogy munkájukkal hozzájá­rulnak iskolánk sikereihez. Károlyi Szikonya Judit az iskola igazgatója ismerjük, hanem múltjukat kutatva, megismerve bemutassuk őket ma­gánemberként is, ezáltal közelebb hozva őket önmagunkhoz, korunk­hoz. Sokféle származásukat, nemze­tiségüket, társadalmi és katonai rangjukat, eltérő személyiségüket szivárványhoz tudnám hasonlítani. Eltérők voltak ők sokféle szem­pontból, de a közös cél összekötöt­te őket, s ez igazán példaértékű a mai fiatalok számára. Igazán izgalmas és tartalmas tan­óra volt, hiszen egy kicsit mi, fia­talok is megmutatiiattuk, hogy a modem kor vívmányait - az okos­telefonokat, az internetet - hogyan tudjuk felhasználni tanulmányaink során nemzeti értékeink megisme­résére és megtartására. Tóth Erika, III. C BENKŐ TÍMEA Az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium diákjai is lerótták tiszteletüket az aradi vértanúk előtt, emellett az oktatási intézmény adott otthont a 9. Szövegértelmezési Anyanyelvi Vetélkedőnek. Szövegek és olvasók „Az olvasás kognitív felfogása szerint az olvasó nem passzív be­fogadó, nem egyszerűen megérti, hanem aktívan teremti, konstruálja a jelentést, mégpedig meglevő tu­dása, tapasztalatai bázisán; vagyis a jelentés szöveg és olvasó együtt­működésének, interakciójának eredménye. Mindez pedig egybe­vág azzal a mindennapi tapasztalat­tal, hogy ugyanaz a szöveg mást je­lent a különböző olvasóknak, sőt egy bizonyos olvasónak is, más és más időben olvasva ugyanazt a művet” - ezzel a Wolfgang Iser- idézettel nyitotta meg Béták Nor­bert intézményvezető az érsekúj­vári Pázmány Péter Gimnáziumban a 9. Szövegértelmezési Anyanyelvi Vetélkedőt. A verseny a névadó, Pázmány Péter születésének 447. évforduló­ján, október 4-én zajlott. A 29 részt­vevő és tanáraik megkoszorúzták a Pázmány-emlékoszlopot, és - akárcsak a korábbi években - meg­ismerték egy újabb híres maturán- sunkat. Hajdú Andrea, a gútai művészi teremkerékpárosok veze­tőedzője elhozta növendékeit is. Körbe-körbe, olykor csak egy ke­réken előre vagy hátra gurulva, bringájuk kormányán, nyergén, vá­zán, kézen, lábon egyensúlyozva, sőt egymás nyakában állva tartottak bemutatót tornatermünkben. A versenyfeladatok az alapisko­lások kategóriájában Karinthy Fri­gyes Visszakérem az iskolapénzt című művéhez, a középiskolások kategóriájában pedig egy Móricz- novellához, A kicsihez kapcsolód­tak. A következő eredmény szüle­tett: 1. kategória 1. Šukola Eszter (Csongrády La­jos Alapiskola, Szőgyén) 2. Bombicz Ferenc (Jedlik Ányos Alapiskola, Szímő) . 3. Benyovszky Adél (Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár) 2. kategória 1. Pintes Orsolya (Dunaszerda- helyi Magángimnázium) 2. Essek Attila (Jedlik Ányos Elektrotechnikai Szakközépiskola és Kereskedelmi Akadémia, Érsek­újvár) 3. Bondor Jusztina (Dunaszerda- helyi Magángimnázium) 14 mécses lángja Okóber 6-án az érsekújvári Páz­mány Péter Gimnáziumban meg­emlékeztünk az aradi 13 igaztalan haláláról. A tizenévesek gondolko­dása a hazáról, a történelemről, a nemzet hőseiről nem mindig egyértelmű. A nemzeti gyásznap jó alkalom arra, hogy megértsük, mit is védtek ezek a mártírok olyan el­keseredetten, mi volt az az eszme, amiért érdemes volt harcolni, majd vértanúhalált halni. Ennek kapcsán vándorkiállítás­nak is otthont adott iskolánk. Az át­riumban megtekinthető volt Buják Vince tardoskeddi fafaragó Magyar Golgota című alkotása. A 13 faragott emléktábla egy-egy vértanú nevét, születésének és halálának évszámát örökíti meg, és akár egy kálvária egyes stációiként helyezhetők el. Béták Norbert megbízott igazga­tó ünnepi beszédében felelevení­tette a történelmi eseményeket, és felhívta a diákok figyelmét a min­dennapokban is hasznosítható igazságra, mely szerint csatát vesz­teni még nem vereség. Feladni a harcot - az már igen. A gimnazisták irodalmi em­lékműsorban idézték fel a vértanúk utolsó mondatait, és mécsesgyúj­tással rótták le kegyeletüket. A 13 hős és Batthyány Éajos miniszter- elnök emlékére gyújtott mécsesek lángja mindazokra emlékeztetett, akik a szabadságharcban megmu­tatták, hogyan lehet méltósággal meghalni. A selyés diákok rendhagyó történelemórákon saját kutatásuk nyomán mutatták be az aradi vértanúkat - magánemberként is (Fotó: SJG) Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom