Új Szó, 2017. július (70. évfolyam, 151-175. szám)

2017-07-12 / 159. szám, szerda

N OD régió: Kelet- és Közép-Szlovákia 2017. július 12., szerda, 13-14. oldal ATőketerebesi járásban lévő Imreg (Brehov) minorita kolostora mellett található Sujánszky Eusztach sírja, aki az aradi vértanúk egyik gyóntatópapja volt. A közhiedelem szerint Sujánszky évekig egy pincehelyiségben bujkált itt, s csak úgy menekült meg a büntetéstől, hogy egy időre egy befalazott helyiségben húzta meg magát. A történelmi tények azonban azt mutatják, hogy a pap ugyan valóban részt vett Aulich, Poeltenberg és Damjanich kivégzése előtt azok lelki felkészítésében, de ezért nem kellett bujkálnia. A kolostort egyébként 1767-ben a Radból ideköltöző minorita rend tagjai építet­ték a Barkóczy Imre által nekik adományozott területen, ők hozták rendbe az ősi, mára 14. században is álló, időközben lepusztult kőtemplomot is. A19-20. század fordulóján a kolostor szinte kihalt volt, egyetlen páter őrizte a 16-17. századból származó mintegy kétezer, egyházi témájú könyvet. A II. világháború után az épület pár évig iskolaként szolgált, de 1950 után ismét elhagyatottá vált. 1959 és 1987 között rendbe tették a kolostort, és Szent Vince rendi apácák költöztek ide. Az Ondava parti település kolostorát a minoriták 1999-ben kapták vissza. (Ueczo Zoltán felvétele) Nem tudni, mi lesz a zsinagógával ♦ A klasszicista stílusú zsinagógát a város 2015-ben 6000 euróért vásárolta meg (A szerző felvétele) Újabb halálos baleset a kassai acélműben LECZO ZOLTÁN Az épületet uniós támogatásból, majd nyugat-európai partnerek bevonásával akarták restaurálni. nEHmimaa Továbbra sem tudni, mikor és mi­lyen források felhasználásával újít- tatja fel a város vezetése az egykori zsinagóga épületét. A királyhelmeci ortodox zsinagó­ga a 19. század derekán, klasszicista stílusban épült. Kisebb megszakí­tással az 1960-as évek elejéig működött, amikor a helyi zsidó hit­község a kivándorlások következté­ben megszűnt. Az épület stabil, de kívül-belül rendbe kellene hozni. A közvetlen szomszédságában állt a jóval kisebb haszid zsinagóga, amely a II. világháború után semmisült meg. A királyhelmeci zsinagógát a korábbi önkormányzatok is szeret­ték volna felújítani, de ezt egyebek mellett azért sem tehették meg, mert az épület nem volt a város tulajdo­nában. Az évtizedek óta üresen álló épü­letet és a hozzá tartozó telket a tele­pülés jelenlegi vezetése 2015-ben, rendkívül jutányos áron, 6000 euró­ért vásárolta meg a gazdasági mi­nisztériumtól. A parcellán össze­gyűlt szemetet elszállították, ám a felújítást saját költségvetésből nem tudta elvégezni a város. Pataky Ká­roly, Királyhelmec polgármestere lapunknak elmondta, tavaly a bod­rogközi városban járt Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármeste­re, akivel a határon átnyúló közös projektek nyújtotta lehetőségekről tárgyaltak. A tárgyalópartnerek ak­kor abban állapodtak meg, hogy mind az egykori megyeszékhely, mind a szlovákiai város vezetése lis­tát készít arról, mely fejlesztések fi­nanszírozhatók a határ két oldalán európai uniós forrásból. Akkor úgy tűnt, a zsinagóga épületét ilyen pá­lyázati pénzekből újítják fel, de vé­gül a város a Lorántffy-kastély és a helyi amfiteátrum komplex rekonst­rukciója mellett döntött. A polgár- mester tájékoztatása szerint ezután ausztriai és svájci érdeklődők is je­lezték, hogy anyagilag is támogat­nának egy olyan beruházást, mely­nek keretében az egykori zsinagó­gában koncert- és kiállítótermet ala­kítanának ki. A kezdeményezés azonban eddig nem járt sikerrel. NÉMETI RÓBERT Halólos balesetet szenve­dett egy beszállító cóg mun­katársa a kassai U. S. Steel acélgyárban. A gyár terüle­tén idén már másodszor tör­tént halálos munkabaleset. KASSA A hétfői baleset áldozata érte­süléseink szerint a vasgyár hulla­déktelepén dolgozott, ahol rádőlt egy vaskonstrukció. A baleset kö­rülményeit a Nemzeti Munkafel­ügyelőség kassai hivatalának munkatársai vizsgálják, a körül­mények felderítése hatvan napig is eltarthat. A tragikus hírt tegnap Ján Bača, az üzem szóvivője is meg­erősítette. „A vállalat nevében őszinte részvétünket fejezzük ki az elhunyt férfi családjának és sze­retteinek. Vállalatunk mindent megtesz, hogy a baleset okára a le­hető leghamarabb fény derüljön”- mondta lapunknak Ján Bača. Az acélműben január óta több baleset is történt, kettő halálos kimenetelű volt. Március elején egy beszállító cég alkalmazottja tetőszerelés során lezuhant, több métert zuhant, de csodával hatá­ros módon túlélte a balesetet. Ezt megelőzően, februárban egy má­sik beszállító cég alkalmazottja is balesetet szenvedett, sérülései annyira súlyosak voltak, hogy a helyszínen életét vesztette. Ta­valy novemberben egy másik szerelőmunkás egy 24 méter ma­gas állványozás tetejéről a földre zuhant. Az egyre gyakoribb balesetek miatt biztonsági részleget hozott létre a vál­lalat (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom