Új Szó, 2017. június (70. évfolyam, 125-150. szám)

2017-06-21 / 142. szám, szerda

www.ujszo.com I 2017. június 21. CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 111 A vízerőműnél ünnepelték a Duna napját ÖSSZEFOGLALÓ A Vízgazdálkodási Építővállalat színes programot szervezett a bősi vízerőműnél, Pozsonyban és Komáromban is ünnepelnek. um Szombaton rendezték meg a Du­na napját, a Danube Day-t a bősi vízerőműnél. A résztvevők új szemszögből tekinthették meg a vízerőművet, megismerkedhettek a működésével és szórakoztató prog­ramokon vehettek részt. 2004 óta június 29-én ünnepeljük a Nemzetközi Duna Napot a Duna vízgyűjtő területén fekvő országok­ban. A kezdeményezés célja, hogy az összefogás által felhívják a lakók figyelmét az Európát a Fekete­erdőtől a Fekete-tengerig, 2 860 ki­lométer hosszan átszelő és összekö­tő folyó természeti kincseire. A Vízgazdálkodási Vállalat is több rendezvénnyel kapcsolódik be a fel­hívásba, amelyek a Napforduló a Dunán rendezvénysorozatot is gaz­dagítják. A bősi Duna-nap volt az ünnepség nyitórendezvénye. „Az esemény célja - a korábbi évekhez hasonlóan -, hogy közelebb hozzuk a bősi vízerőművet a nyilvánosság­hoz. Mivel októberben egy szakmai konferencián összegezzük a vízerőmű működését, a Vízgazdál­kodási Vállalat úgy döntött, hogy szombaton autentikus környezetben a nyilvánossággal együtt ünnepeli a vízerőmű működésének 25. jubile­umát” - tájékoztatta lapunkat Stella Ištvánfyová, a vállalat vezérigazga­tójának irodavezetője. Hozzátette, szimbolikus dátumról van szó, ugyanis 1965. június 17-én a meg­áradt Duna átszakította a gátat Csi- csó és Kulcsod között, két nappal korábban pedig Pamál. „Az 1965-ös árvíz óriási anyagi károkat okozott a Csallóközben és a Duna menti al- földön. Részben a pusztító árvizek megelőzése is vezetett a bősi vízerőmű megépítéséhez” - folytat­ta Stella Ištvánfyová. Délelőtt tíztől délután hatig vár­ták a látogatókat a vízerőműhöz, ahol a kulturális programokon kívül mentő bemutatókkal, habshow-val, gyerekprogramokkal várták a csa­ládokat. Nagy volt a nyüzsgés az erőmű lábánál, sokaknak a rendez­vény helyszíne is új donság volt, mert még nem jártak a zsilipkapuk mel­letti füves területen. Az érdeklődők bejárhatták az erőművet, sétahajóz­hattak a Dunán és kipróbálhatták a mentőcsónakokat is. Fellépett töb­bek között az Ifjú Szivek és a Ko- majota zenekar. A gyerekeket me­sefigurák is szórakoztatták, vala­mint kézműves-foglalkozásokon is részt vehettek. (béva) A hétvégén 3. Felvidéki Vágta Dunaszerdahelyen Tizenkét település nevezett a versenybe, a leggyorsabbak a budapesti Nemzeti Vágtán is rajthoz állhatnak. DUNASZERDAHELY A hétvégén rendezik meg a 3. Felvidéki Vágtát, amelynek ha­gyományosan Sikabony városrész repülőtere ad otthont. Az izgalmas lóverseny mellett gazdag kulturális programmal várják a látogatókat. Idén először kétnapos lesz a Fel­vidéki Vágta, a budapesti Nemzeti Vágta hazai előfutama. Tizenkét község képviselteti magát a ren­dezvényen. A leggyorsabb lovasok augusztusban a budapesti Hősök terén is bemutathatják tudásukat. A nagyszabású esemény honlapján már olvasható, kik állnak rajtvo­nalhoz a szombati'versenyen. Póda Norbert Jóka, Rýdžy Dušan Po- zsonypüspöki, Ledneczky Norbert Felsőszeli, Farkas Levente Zsigárd, Múcska Gergely Tallós, Balogh Pi­roska Komárom, Egri Árpád So- morja, Böbék László Naszvad, Lel­kes László Nemeshodos, Tóth René Érsekújvár, Osztény Zoltán Duna­szerdahely, Illés Attila pedig Ri­maszombat színeiben indul a vág­tán. Háj os Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a magyar-szlovák együttélés szimbólumának nevezte az eseményt, amelyen szlovák fu­tamot is rendeznek. Pénteken délután öttől nemcsak gasztronómiai, hanem zenei cse­megével is várják a látogatókat. Es­te nyolctól a Csárdáskirálynő című nagyoperettet láthatja a közönség. Szombaton az ünnepi megnyitó után felvonulnak a versenyzők, koncertek és bemutatók színesítik a programot. Délután ötkor rajtol a 3. Felvidéki Vágta döntője, valamint a Nemzetközi Vágta kvalifikációs futama. A díjátadó után késő estig nagyszabású koncertekkel folyta­tódik a program. Fellép az Edda, Emilio, valamint Kiripolszky Pé­ter. (béva) Pénteken a szalmavár bevételével és a törzsi zászló felvonásával elkez- dődika 13. Alsószeli Jurtanapok (A szerző felvétele) Jövő péntektől 13. Jurtanapok rmzmn Jövő pénteken a Gyermekudvar megnyitásával és a szalmavár be­vételével elkezdődik a 13. Alsó­szeli Jurtanapok Kulturális Fesz­tivál és Nyári Szabadegyetem. Június 30-tól július 2-ig újra be­népesül az alsószeli Lapos, a Jur­tanapok idei kínálata sem marad el a korábbi évfolyamok programjá­nak színvonalától. Nem csak a ki­váló koncertekért és előadásokért érdemes ellátogatni a fesztiválra, a kézművesek színes portékájával, valamint finomabbnál finomabb édes és sós finomságokkal és bo­rokkal várják a vendégeket. A péntek délutáni hivatalos megnyi­tó után mesével, néptáncbemuta­tóval, előadásokkal és a Góbé ze­nekar koncertjével folytatódik a program. Az esti tűzugrás után a Zorall zenél. Szombaton fél egy­kor indul a felvonulás a Lapostól a Milleniumi emlékműhöz, ahol felállítják a Felvidék legnagyobb kopjafáját. „Nyolcszáz éves a fa­lunk, ennek apropóján egy nyolc méter magas kopjafát állítunk a kopjafaparkban. Ambrus Dávid törzstagunk ötlete volt a kopjafa, irányításával több faragó dolgozik a fán” - nyilatkozta Francisti László szervező. A monumentális alkotást daruval helyezik el a té­ren. Az ünnepség után a vásárté­ren folytatódik a program, a La­poson gyermekdélután kezdődik, a nagyjurtában történelmi előadásra várják a nagyokat, a Ringató jur­tában pedig a kicsiket. Az esti kon­certek előtt lovagi tornát láthat a közönség, majd az Expired Pass­port és Török Ádám, az Agyag­banda és Geszti Péter szórakoztat­ja a tömeget. Geszti Létvágy kon­certje után a Zseb szolgáltatja a talpalávalót. Vasárnap ökumeni­kus istentisztelettel kezdődik a há­romnapos forgatag zárónapja. Koncertek, előadások, lovagi tor­na előzi meg a Cimbaliband és Da- nics Dóra koncertjét. A zárszó és a törzsi zászló levonása után a Pamo Graszt muzsikál. A koncertek és előadások kö­zött sem lehet unatkozni a Lapo­son: a buszmegállóban és a va­dászházban kiállítások, a gyer­mekudvarban népi játékok, ringa­tó és kézműves-foglalkozások lesznek. A Borudvar, a Kézmű­vesek utcája, a Faloda, a Hörpin- tő, a Kemence és Serelde is várja az éhes és szomjas fesztiválozó- kat. íjászat, lovaglás és kocsiká­zás teszi teljessé a 13. Jurtanapok programját. (PR, béva) Misztrál Cimbalihand és Danics Dara Paraa Graszt Védnök: Berényi József www.zele.sk,www.alszik.sk OraovlAov SKMNSKfj R&UM.IKY Realizované s finančnou podporou Úradu vláč program Kultúra národnostných menšín 2017 C(?ALS2IK Lesi Gyöngyi- ~ L* ____J.-------i- . E xpired Passaort 1 «* SK Góbé és Török Udám Zurall IZ» — GESZTI-LETVflGY í-----------------------------}_ MP170362 A gyerekek és a felnőttek is jól szórakoztak a Duna-napon (A szerző felvétele) I Szombaton délután ötkor rajtol a mezőny (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom