Új Szó, 2017. március (70. évfolyam, 50-76. szám)
2017-03-02 / 51. szám, csütörtök
22 | Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Előbb vagy utóbb, de mindenkinek felelnie kell a tetteiért. Soha nem volt még ennyire szüksége, hogy higgadt és józan maradjon. Ha eddig szingli volt és magában a múlton kesergett, szedje össze magát, mert hamarosan párra lelhet. Bika (IV. 21.-V. 21.) Anyagi és egzisztenciális problémáit sikerül rendeznie éppen felbukkanó új pénzkereseti forrással és az adódó lehetőségek kihasználásával. Pénzügyek területén inkább gyarapodásra számíthat, mint veszteségre. Ikrok (V. 22.-VI. 21.) Megélheti élete első nagy szerelmi románcát. Öntől függ, futó kaland, vagy hosszú távra szóló, mélyebb érzelmeken alapuló kapcsolat lesz-e belőle. Lehetséges, hogy megtalálta az igazi lelki társát, akivel remekül kiegészítik egymást. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Ideje lezárnia magában mindent, ami gátolja abban, hogy végre elinduljon a saját útján. Hagyja maga mögött a múltat és a jövőre, az új feladatokra összpontosítson. Nyíljon meg az emberek előtt, barátkozzon, ismerkedjen. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Uj munkahelyén a siker garantált, mivel igyekszik a maximumot kihozni magából. Most tapasztalja meg először, milyen érzés, amikor saját kezében tartja a sorsát. Ne kapkodjon el semmit! Adjon időt magának, hogy jól dönthessen! Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Társas kapcsolataira több időt szánhatna. Az embereket lássa olyannak, amilyenek, s ne ítélkezzen felettük. Az eltúlzott idealizálás nem tesz jót a kapcsolatoknak. Nézzen a dolgok mélyére! Nem minden az, aminek látszik! Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Fellelkesülve a nem várt eredményeken, feltöltődhet energiával, de ügyeljen arra, hogy ne dolgozza agyon magát. Ha mindent egyszerre és egyedül akar megoldani, azzal szétforgácsolja az erejét és többet veszíthet, mint nyerhet. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Csak addig nyújtózkodjon, ameddig a takarója ér! Lelki fejlődésen mehet keresztül, s bizonyos dolgokat illetően megváltozik a nézete, hozzáállása. Akár egy hatalmas szerelmet is megélhet, amely egész életét megváltoztathatja. tmC Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ideje megszabadulnia minden felesleges dologtól, ami hátráltatja az előbbre jutásban. Lehet ez ismerős, barát, de akár munkatárs is. A lényeg, hogy ne akadályozza önt az előrehaladásban. Csak így lesz képes óriási dolgokat véghezvinni! Bak (XII. 22.-1.20.) Nemcsak az anyagiak terén számíthat fellendülésre, de az új kapcsolatok, ismeretségek révén további előnyökre tehet szert. Ami a karrieijét, hivatását illeti, több pozitív eseményre számíthat, de nehézségek is adódhatnak, amelyekkel egyedül kell megbirkóznia. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Csak olyan szabályokat alkosson, amelyeket be tud tartani, s amit elhatároz, azt meg is tudja valósítani. Munkájában sikert érthet el, de csak akkor, ha minden figyelmét és energiáját az adott feladat elvégzésére fogja összpontosítani. ilak (II. 20.-III. 20.) Ami az anyagi helyzetét illeti, komoly változásra számíthat, amely jó hatással lesz mindennapjaira. Olyan dolgokat is megengedhet magának, amelyeket eddig luxusnak, felesleges pénzkidobásnak tartott, bár tetszettek önnek. PIHENŐ 2017. március 2. | www.ujszo.com Amilyen gyorsan szárba szökkent Katy Perry (képünkön) és Orlando Bloom kapcsolata, olyan gyorsan véget is ért - nem egészen egy év randevúzás után már be is jelentették, hogy elváltak az útjaik. Egészen idáig csak találgatás folyt, mi vezethetett ahhoz, hogy szakítottak, most azonban előkerült néhány lesifotó, amin jól látszik, hogy a színész igencsak közel került egy egyelőre ismeretlen barna hajú szépséghez. Ezek után nem is csoda, ha Katy Perry kiadta az útját. (siwAP-feivétei) Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 1 3 4 9 6 8 7 5 2 6 7 5 3 4 2 9 1 8 9 2 8 7 5 1 3 4 6 8 5 1 6 7 4 2 9 3 2 9 3 1 8 5 4 6 7 7 4 6 2 3 9 1 8 5 5 1 9 8 2 7 6 3 4 4 6 2 5 9 3 8 7 1 3 8 7 4 1 6 5 2 9 !61 8 3 7 I i r 4 3 8 2 7 1 8 4 5 3 1 7 4 6 2 00 co 2 6 __' I7 5 1 3 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Szóvarázs: ALAPOSSÁG BELEOLVAD BOLDOGSÁG BOLONDÉRIA CSUKLIK CSUTAKOL CSÜNGÉS DÚS ECETSAV ELKERÍT KAMIKAZE SÁRGÁS SIVATAG SZARDÍNIA TORNA VERGŐDIK B 0 L 0 N D É R I A E 0 I K E Z A K I L L L L V A s Á N M A E 0 K D T R í S A P 0 K U E 0 D É N K 0 L A S Á R G Á S I S V T C A N ! S Ú D S A U z Ü A A T Á Ő Á D S s I V A T A G G E c E T S A V E R P Előző feladványunk megfejtése: szombat. Mai receptünk Citromkrémes pite Hozzávalók: A tésztához: 2 tojás, 1 kis doboz kefir, 10 dkg pirított, darált dió, 1 cs vaníliás cukor, 16 dkg liszt, fél cs sütőpor, 8 dkg cukor, 1 közepes alma reszelve, 0,5 dl olaj, csipet só. Krém: 25 dkg mascarpone, 1 citrom héja és leve, 5 dkg porcukor Elkészítés: Egy 22-26 cm-es tortaformát kivajazunk, kilisztezünk. A tojásfehérjét a kristálycukorral és a vaníliás cukorral habbá verjük. Összekeverjük a nedves anyagokat egy másik tálban: kefir, tojássárgája, olaj, reszelt alma. A száraz anyagokat is összevegyítjük: darált dió, liszt, sütőpor, só. A tojáfehéijés habhoz először hozzáadjuk a nedves anyagokat, elkeverjük. Végül a száraz elegyet is belekeverjük. A tortaformában 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Míg a tészta sül, a mascarponét robotgéppel habosra keverjük a citrom reszelt héjával, levével és a porcukorral. A krémet a kihűlt tésztára kenjük, (trendalelke) Helsinki 3 °C Párizs 12 »C Athén 18 °e«Csütörtök Gyógy 10 °C Dunaszerdahely 13 °C Komárom 11 °C Ógyalla 11 °C Léva 10 °C Nagymihály 9 °C Nagyrőce 7 °C Rozsnyó 7 °C Szene 10 °C Csorbató 3 °C Párkány 11 °C Nagyszombat 12 °C Losonc 9 °C Tőketerebes 8 °C Péntek 8 *C 2? 3*C Mérsékelten felhős égbolt. Pozsony 10 °C Érsekújvár 10 °c Losonc 9 °C Kassa 9 °C Szombat 11 "C Sť 7*C Változóan felhős égbolt. Pozsony 15 °C Érsekújvár 15 °C Losonc 14 °C Kassa 12 °C Hójelentós Csorbató 90 cm Zuberec - Janovkv 85 cm Velká Rača 47 cm Stará Myjava 50 cm Salamandra Resort 50 cm Malinô Brdo 40 cm Bachledova 55 cm Donovaly-Záhradište 30 cm Tále 80 cm Ördöglakodalma 55 cm Chopok (észak) 45 cm Kavečany Vdovské vrchy 45 cm Európai nagyvárosok időjárása Mai időjárás Túlnyomórészt borús, esős idő. A nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 3 fok várható. Szélirány Délnyugati szél. Éjszakai hőmórsóklet-3#C 2°Clondön Tű °C Madrid 17 °C —Varsó Berlin 1Q°C 7 °C Budapest 13 °C Moszkva 3 °C LOSONC 9 #C Nappali hőmórsóklet 7°C 13 °C met,7| Előrejelzés POZSONY 13 °C