Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)
2017-02-14 / 37. szám, kedd
RÉGIÓ 4 | RÖVIDEN A házasság hete Érsekújvárban Érsekújvár. Együtt a közös úton - ezzel a címmel rendezik meg a házasság és a családok nemzetközi hetét. Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere ma 18 órától bow- lingozni hívja a családokat. Csütörtökön 18 órakor szentmisét tartanak a római katolikus templomban, ugyanitt pénteken 18 órától az érdeklődők ünnepélyesen megújíthatják házassági fogadalmukat. Vasárnap 15 órától a Grand Szállodában tartanak találkozót a házaspároknak. Idén az önkormányzat külön meglepetéssel is kedveskedik a pároknak, házassági rendszámtáblát kapnak ajándékba. (száz) AJÁNLÓ Február 14. (kedd) Léva-17.00: beszélgetés Farkas Bertalannal, az első magyar űrhajóssal a Reviczky Házban. Érsekújvár-18.00: Berecz András Pajzán mesék „csak” felnőtteknek című műsora az Irish Castle Pub vendéglőben. Nagyszombat-18.30: Kiss Róbert érseki helynök, komáromi esperesplébános és Németh Rezső mutat be misét a Fő utcai Szent Ilona-templomban. Közreműködik a Pántlika Zenekar. Utána baráti összejövetel a szomszédos pasztorációs központban. Érden mutatkozhatnak be a lévai kézművesek Léva/Érd. Léva magyarországi testvérvárosa, Érd szívesen teret adna idén a lévai kézműveseknek az Érdi Nyitnikék tavaszi fesztiválon és kiállításon, melyet április 21. és 23. között rendeznek meg az ottani sportcsarnokban. Az ingyenes bemutatkozási lehetőségre várják azoknak a fafaragóknak, agyagozóknak, ékszerkészítő és más mestereknek a jelentkezését, akik részt vennének a testvérváros hagyományos kulturális és gasztronómiai fesztiválján. Az érdeklődők március 5-ig jelentkezhetnek a város honlapján lévő címen. (száz) Február 16. (csütörtök) Szene-8.00: Bálint-napi véradás a Hviezdoslav utcai nyugdíjasklubban. A véradókat délelőtt 11 óráig várják a szervezők. Vők-18.00: farsangi nótaest a vőki kultúrházban - zenél Bertók László és Galambos Rudolf. Komárom-18.00: Emelláék Farkaséknál -magyar filmdráma a Jókai Színház Vasmacska Filmklubjában. Rendező Hajdú Szabolcs. A film 2016-ban a Karlovy V ary-i F ilmfesztiválon Arany glóbusz díjat nyert, és Hajdú Szabolcs megkapta a legjobb színész diját is. Ma döntenek a képviselők a sportcsarnok felépítéséről (Fotó: facebook) Sportcsarnok épülhet Galántán SZAKÁL KINGA Soron kívül tárgyal ma Galánta képviselő-testülete a sportcsarnok megépítéséről. A Szlovák Jégkorongszövetség 156 olyan települést szólított meg, ahol a lakosok száma meghaladja az ötezret. A szövetség sportcsarnokot építene az érintett városokban. „Az együttműködés célja, hogy olyan környezetet alakítsunk ki, ahol a fiatalok és a gyerekek hasznosan, mozgással tölthetik a szabadidejüket. A sportcsarnokban télen korcsolyázni és a jégkorongozni lehetne, az év többi részében pedig kosárlabdázni, röplabdázni és teniszezni - áll a Szlovák Jégkorongszövetség felhívásában, amelyre február 15- ig lehet jelentkezni. A sportpályákon kívül workout pályát, játszóteret, kerékpárparkot és mászófalat is terveznek a komplexumba. Az épületet salakos futópálya venné körül. Galántán két terület jöhet szóba a sportcsarnok megépítésére, a Galandia termálcentrum melletti terület, vagy a Štefánik utcai alapiskola udvara. Az önkormányzatoknak egyebek mellett ki kell építeniük az infrastruktúrát, a hálózati csatlakozásokat, valamint a parkolót. Azt, hogy a városnak pontosan mennyi pénzébe kerülne a projekt, egyelőre nem közölték. 2017. február 14. | www.ujszo.com Városi rendőrökvigyáztaka munkásokra (A szerző felvétele) Elzárták a vizet és a gázt a két bérházban A tulajdonos egy év alatt több mint 21 ezer euró tartozást halmozott fel a vízművekkel szemben, a városnak is tartozik V. KRASZNICA MELITTA A két, egyenként 24 lakásos épülettömb a nálunk bejegyzett, de magyarországi tulajdonosi hátterű Mésange Kft.- é. A társaság egy év alatt több mint 21 ezer euró tartozást halmozott fel a vízművekkel szemben, de az ingatlanadéval és a szemétilletékkel is tartozik a városnak. Ugyanakkor a bérlőitől - egy ügyintéző közvetítésével - rendszeresen beszedi a havi díjat, egy kétszobás lakásért 240 eurét. Ezért is vannak most felháborodva a bérlők, azt mondják, ők minden hónapban rendesen fizetnek, ha opm így lenne, azonnal az utcára rakná őket a tulajdonos. Nem tudják, mi lesz most velük, hogy víz és fűtés nélkül maradtak. „Nem tudunk hová menni, ha lenne hová, akkor nem itt laknánk” - mondta egyikük. Azt senki nem tudja megmondani, hányán lakhatnak a két házban, mert amellett, hogy gyakran cserélődnek a bérlők, sokan állítólag csak „látogatóban” vannak itt a rokonaiknál. Míg a bérlőknek a tulajdonossal, addig a környéken lakóknak a bérlőkkel van gondjuk, akik rendetlenségükkel, hangoskodásukkal, szemetelésükkel évek óta megkeserítik a szomszédok életét. Tavaly az elégedetlen polgárok szinte már állandó résztvevői voltak az önkormányzati üléseknek, petíciót írtak, erélyesebb fellépést követeltek mind a tulajdonossal, mind a bérlőkkel szemben a városvezetés részéről. Olyan javaslat is felmerült, hogy a város vásárolja meg a bérházakat, és la- koltassa ki onnan a rendetlen bérlőket, ezt azonban a testület - arra hivatkozva, hogy rossz precedenst teremtene, és nagyon megterhelné a költségvetést - elvetette. Döntöttek viszont két roma polgárőr alkalmazásáról, a helyekre kiút pályázat azonban egyelőre eredménytelen volt, a három jelentkező egyike sem felelt meg maradéktalanul a megszabott feltételeknek. Időközben a város is elszántabb lett, Keszegh Béla alpolgármester úgy fogalmazott: az elmúlt hónapokban minden bírságot kiszabtak, amit csak a törvény megengedett, és mindig legmagasabb összeget rótták ki. Az ügy a városi tulajdonú KOMVaK ultimátumával újabb szintre lépett, megelégelve, hogy a lakótömbök tulajdonosa már egy éve nem fizet a vízért, a szolgáltatás leállítása mellett döntöttek. Előtte még felszólították a tulajdonost, hogy rendezze a tartozást, de az csak egy kis töredékét fizette ki a 21 500 eurós tartozásnak. Újabb haladékot, részletfizetési lehetőséget kért, de a szolgáltató erre már nem állt rá, mivel a tulajdonos korábban sem tartotta be a törlesztésre tett ígéretét. Tegnap délután összeült a város- vezetés, a közegészségügyi hivatal, a rendőrség, a városi szociális munkások és a KOMVaK szakembereiből álló munkacsoport, hogy a további lépésekről egyeztessenek. Keszegh Béla alpolgármester lapunknak elmondta: a közegészség- ügyi hivatal egyelőre csak arra szólította fel a várost, hogy naponta kétszer szállítsanak ivóvizet az Esztergályos utcai blokkokhoz. „Ennek a felszólításnak már tegnap is eleget tettünk, a lajtos kocsi rendőri felügyelet mellett 10 és 16 órakor viszi a vizet a komáromi lakóknak - mondta az alpolgármester. Hozzátéve, a két háztömbben összesen 22 olyan személy lakik, akinek ott van a bejelentett állandó lakhelye. Arról, hogy a gázszolgáltatás szintén leáll, a városvezetés és a közegészségügyi hivatal is csak tegnap szerzett tudomást. A napokban két újabb ellenőrzés lesz a két házban, tűzvédelmi és áramszolgáltatói. Nem kizárt, hogy a fűtés leállításával többen kályhával próbálnak fűteni, ami fokozza a tűzveszélyt. A város folyamatosan figyeli a fejleményeket. Szociális tűzifaprogram indult BARTALOS ÉVA Rászoruló családoknak adományozza a város a kivágott fákat. DUNASZERDAHELY A szociális tűzifaprogramot Há- jos Zoltán polgármester kezdeményezte. A kezdeményezés lényege, hogy a közterület-fenntartó vállalat által kivágott öreg, beteg fákat azok a családok kapják meg, akiknek nem telne tüzelőre. A rászoruló családokat a városi hivatal szociális osztályának listája alapján választják ki. „A tűzifát eljuttatjuk a szükség- helyzetben lévőknek” - tájékoztatnak a város honlapján. A szociális osztály alkalmazottai a katolikus karitásszal közösen választják ki a családokat. Idén eddig két család kapott ilyen támogatást az önkormányzattól, mindkettőt 12-13 mázsa tűzifával támogatta a város. A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy decemberben is folytatódik a program, az év folyamán összegyűjtött tüzelőanyagot a vállalat kiszárítva juttatja el a rászorulóknak.