Új Szó, 2017. február (70. évfolyam, 26-49. szám)
2017-02-14 / 37. szám, kedd
www.ujszo.com | 2017. február 14. KULTÚRA 117 Kevés meglepetés a Grammyn Azok nyertek, akik a legtöbb hagyományos hanghordozót adták el az elmúlt évben, és akiket ismer a zsűri JUHÁSZ KATALIN Los Angeles. 59. alkalommal adták át a zeneipar Oscarjá- nak számító Grammy-díjakat. A nyertesekről a National Academy of Recording Árts and Sciences (NARAS) döntött, összesen 84 kategóriában díjazták a legjobb zenei eljesítmónyeket. Azok a produkciók kerülhettek versenybe, amelyek 2015. október 1. és 2016 szeptember 30. között jelentek meg. így fordulhatott elő, hogy 2017- ben Adele 2015-ös, 25 című albumát választották a legjobbnak. Semmi bajom az elképesztő hangú brit énekesnővel, ő korunk női Phil Collinsa, aki 25-től 65-ig mindenkit képes elringatni és elkápráztatni. Nem lepett meg, hogy elorozta a elismerést Beyoncé elől, azért sem, mert ő adta el a legtöbb, hagyományos hanghordozón (CD) megjelent zenét, míg Beyoncé olyan, a Grammy-zsűri számára ismeretlen felületeken hódított, mint a Tidall, a Spotify vagy a Deezer. Úgy tűnik, a Grammy- ítészek valamiért még mindig igyekeznek életben tartani a CD-ipart, és Adele lemeze hónapokon át csak ezeken a kis, ezüst korongokon volt kapható, míg Beyoncé Lemonade-je hosszú ideig csak a Tidall-ön volt elérhető, ezért nem produkált hasonlóan látványos sikert. Éljen Justin Bieber! A Grammy-zsűri nem tűr semmiféle kritikát. Ezért a ceremóniáról tüntetőleg távol maradó Justin Bie- bert is jól megbüntették. A fiatal popsztár lépten-nyomon azt nyilatkozta, hogy az idei jelöltlista a legtöbb kategóriában vérciki, nem halad a korral, és ódivatú preferenciák alapján dőlnek el a díjak. Emiatt természetesen esélye sem volt a legjobb vokális poplemez kategóriájában legyőzni Adele-t, akinek ez volt a második díja a vasárnap este begyűjtött ötből. És hatalmas respect neki, amiért ötödszörre színpadra lépve már olyannyira cikinek tartotta a helyzetet, hogy köszönőbeszédében arról áradozott, mennyire imádja Beyoncét. így örült Adele az öt Grammy-díjnak (TASR/AP-felvételek) A rock vajon mi? Izgalmas feladat annak a rejtélynek a megfejtése is, hogy milyen kritériumok alapján különböztetik meg az illetékesek a rock-, az alternatív és a metálprodukciókat. (Ne feledjük, hogy arról a díjkiosztóról van szó, ahol 1988-ban a Jethro Túli a legjobb heavymetal-album kategóriájában legyőzte a Metallicát). A Grammy- ítészek sosem értették igazán ezt a kategóriát, viszont mindig megpróbáltak trendik lenni. Idén a Cage the Elephant Teli Me I’m Pretty című albuma kapta a kategória díját. Ami nemcsak azért volt várható, mert a Blink-182, a Weezer és a Panic! At The Disco volt a legnagyobb vetély- társ, hanem mert ezen a lemezen producerként Dan Auerbach dolgozott, aki a NARAS kedvencei közé tartozik. A Cage The Elephant ugyan teljesen ismeretlen az átlag zenehallgató számára, de elég, ha a producert szeretik bizonyos körökben. Arapvajon mi? E műfajjal sem tudnak mit kezdeni az ítészek, illetve nagyon le vannak maradva a való világtól. Több rap-sztár emiatt maradt tüntetőleg távol a gálától. A kicsit is képben lévőknek talán elég az az információ, hogy Chance the Rapper lett Az ikreket váró Beyoncé kilenc kategóriában volt jelölt az amerikai lemezakadémia díjára, de végül csak kettővel távozott a legjobb új előadó, akit legalább három éve a hip-hop elitjében jegyez a szakma, aki Kanye West legnagyobb riválisa, és akit Barack Oba- ma is meghívott már a Fehér Házba. Drake ugyan két kategóriában is megelőzte őt a 2015-ös Hotline Bling című dallal, de Chance kapta a legjobb raplemez díját is, a Coloring Bookért. Az alternatív vajon mi? Ez tűnik a legfogósabb kérdésnek. Szegény David Bowie-nak meg kellett halnia ahhoz, hogy végre Grammyt kapjon zenei teljesítményért, pedig e kategóriában szinte valamennyi albumáért kaphatott volna. (2006-ban életműdíjat vett át, 1985-ben pedig a Blue Jeanért a legjobb videoklip díját, ami inkább a Fontosabb kategóriák ► Az óv dala: Adele- Hello ► Az óv albuma: Adele: 25 ► A legjobb új előadó: Chance the Rapper ► A legjobb vokólis poplemez: Adele: 25 ► A legjobb alternatív album: David Bowle- Blackstar b- A legjobb popcsapat: Twenty One Pilots: Stressed Out ► A legjobb rockalbum: Cage the Elephant: Teli Me l'm Pretty ► A legjobb metólelőadós: Megadeth: Dystopia ► A legjobb rapdal: Drake: Hotline Bling rendező érdeme, mint az övé.) Most a Blackstar című album lett a legjobb abban a kategóriában, ahol PJ Harvey és Bon Iver szinte minden lemezét jelölik, és ahol a Radiohead is alternatív zenekarnak számít. Akik legyőzték Rihannát és Drake-et Rihanna lagymatag és felejthető tavalyi albumának legjobb dala, a Drake-kel közös Work méltán kapott jelölést a legjobb popduó/popcsapat kategóriában. Éppen ezért hatalmas meglepetés, hogy a Twenty One Pilots zenekar Stressed Out című dala nyert. Ők annyira népszerűek az amerikai tinik körében, hogy ezt a konzervatív Grammy-ítészek sem tudták figyelmen kívül hagyni. Az autózós-éneklős Carpool Ka- raokéval világhírűvé vált műsorvezető, a brit James Corden igyekezett megfelelni az amerikai közízlésnek, ami nem mindig sikerült neki. A vártnál kevesebb volt a „trumpozás” és a direkt politizálás a gálán, egyedül Corden, valamint Anderson Paak próbált elmondani valami fontosat, ami viszont nem igazán jött át. Elhunyt A1 Jarreau dzsesszlegenda Los Angeles. Vasárnap este meghalt AI Jarreau hétszeres Grammy-díjas amerikai dzsesszónekes, néhány nappal azután, hogy kimerültség miatt kórházba került, és menedzsmentje lemondta idei összes koncertjét. Március 12-én lett volna 77 éves. Ő az egyetlen énekes a világon, aki három különböző műfajban - jazz, pop, r&b - megkapta a Grammy- díjat. Fél évszázados pályafutása alatt hét Grammy-díjat kapott. A művészt egyedülálló stílusa, újító megoldásai tették elismert előadóvá. Az elmúlt ötven évben szinte szünet nélkül turnézott, hazánkban kétszer lépett fel, először a 2008-as Pozsonyi Dzsessznapokon, másodszor 2012-ben a pozsonyi MMC klubban. 2010-es vágújhelyi konAl Jarreau (1940-2017) (Képarchívum) certjét légúti betegség miatt kénytelen volt lemondani. Legnagyobb sikerei közé tartozik az 1981-es We're in This Love To- gether című dal. 1985-ben ő is énekelt a sztárkórusban a We Are the World felvételén, és az ő hangján szólalt meg A simlis és a szende című tévésorozat focímdala. Wisconsin államban született, apja lelkész, anyja templomi orgonista volt, hamar megtanult zongorázni. Énekesként San Franciscóban bontakozott ki, ahol George Duke triójával lépett fel rendszeresen egy klubban. A hatvanas évek végén költözött Los Angelesbe, fokozatosan egyre híresebb zenészekkel koncertezett. Első, We Got By című albumával, amely 1975-ben jelent meg, rögtön díjat nyert Németországban. Európában egy évvel és egy lemezzel később turnézott először, hatalmas sikerrel. Lemezein olyan producerekkel dolgozott, mint Herbie Hancock, George Duke vagy Marcus Miller, aki tegnap szívhez szóló Twitter- posztban búcsúzott tőle. Quk) Itt az AEGON-díj szűkített listája Budapest. Vaskos regény és vékony verseskötet, esszék, kisregények, brutális képek és lágy női líra - három kiadó, a Magvető, a Pesti Kalligram és a Jelenkor tíz kötete van versenyben a 3 millió forinttal járó AEGON-díjért. Nagy visszatérők és először jelölt szerzők várják a zsűri döntését. A tavalyi termésből közel száz kötetet jelöltek a kiadók, a szűkített tízes lista a hétfős zsűri szavazataiból született. A minden évben új összetételű zsűri tagjai - irodalmárok, egyetemi oktatók, kritikusok - nem tudnak egymásról, titkos online felületen szavaznak. A tízes lista alapján már konszenzusos szavazással döntenek a nyertesről. A zsűri tagjait a díjazottat bejelentő sajtótájékoztatón ismerheti meg a közönség. A 2017-es AEGON Művészeti Díjra esélyes tíz könyv ábécérendben: Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája (Pesti Kalligram), Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér (Magvető), Kun Árpád: Megint hazavárunk (Magvető), Németh Gábor: Egy mormota nyara (Pesti Kalligram), Spiró György: Válogatott esszék 1979-2016 (Magvető Kiadó), Szabó Róbert Csaba: Alakváltók (Jelenkor Kiadó), Szi- lasi László: Amíg másokkal voltunk (Magvető), Térey János: Őszi hadjárat (Jelenkor), Tóth Krisztina: Világadapter (Magvető), Zoltán Gábor: Orgia (Pesti Kalligram). Tavaly Oravecz Imre kapta az elismerést, Távozó fa című verseskötetéért. (MTI, juk)