Új Szó, 2016. március (69. évfolyam, 50-74. szám)

2016-03-09 / 57. szám, szerda

www.ujszo.com | 2016. március 9. KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 115 Szepsi Asszonykórus jövője A kórus tagjai hagyományőrzéssel is fogalkoznak, a 90-es években például az esküvői „kontyolót" mutatták be or­szágszerte (Képarchívum) NÉMETI RÓBERT Több éneklő- és tánccsoport is tevékenykedik a Kassához közeli városban, de a harminc­öt éve megszakítás nélkül működő Szepsi Asszonykórus tagjai most úgy látják, csökkenő az érdeklődés a népdal és a néptánc iránt. SZEPSI A Szepsi Asszonykórust 1978-ban alapította Sarlósné Nagy Ildikó, a helyi alapiskola azóta nyugdíjba vo­nult pedagógusa. A kezdetektől fő­leg Bódva-völgyi magyar népdalo­kat visznek színpadra. „A magyar népdalok őseinket, a gyökereinket jelentik. Nagy Ildikótól, a kórus ala­pítójától nemcsak a régió dalait, ha­nem a magyarság iránti szeretetet és a nemzeti hovatartozás fontosságát is megtanultuk” - mondta lapunknak Bartók Matild, a Szepsi Asszonykó­rus egyik tagja. A kórus az eltelt har­mincöt év alatt sok sikert ért el, és rengeteg elismerést kapott nemcsak itthon, hanem külföldön is. 2008-ban a Bíborpiros szép rózsa fesztivál fő­díját nyerték el, öt évvel korábban aranysávos besorolást kaptak, 2001­ben a nívódíjat vitték el. „A Vass La­jos Népzenei Versenynek is állandó résztvevői vagyunk. 2007-ben Bu­dapesten a Kárpát-medencei döntő­ben nagy díjat, 2003-ban és 2004-ben pedig aranysávos besorolást kap­tunk. 2006-ban Dunaszerdahelyen az említett megmérettetés elődöntőjé­ben pedig szintén aranysávosok let­tünk. A bősi Tavaszi szél vizet áraszt versenyről Nívódíjjal, a pozsonyi versenyről Arany Páva Díjjal, 2000- ben 1. helyezettként tértünk haza” - sorolta Kiss Éva, aki közel húsz éve csatlakozott a kórushoz. Hozzátette, a versenyeken való részvétel renge­teg élményt jelent. „Sohasem lépünk fel pénzért, szívből, lélekből éneke­lünk. A versenyekre nemcsak az el­ismerésért járunk, hanem azért is, hogy a régiónkat képviselhessük, valamint azért, hogy újra találkoz­hassunk a régi ismerősökkel. Jelen­leg tizennégyen vagyunk, de voltunk Szepsi Asszonykórus A megalakulás éve: 1978 Az együttes vezetője: Sokolovsky Mária Tagok: Sokolovsky Mária, Bartók Erzsébet, Bartók Matild, CsikÉva, Dobos Ilona, Hangya Julia, Horváth Éva, Horváth Ilona, Képes Sarolta, Kiss Éva Krisztián Klára, Mátyás Mária' Mittele Ágnes, Molnár Margit' jóval többen is. Elszomorító, hogy a fiatalokat már nem érdekli a népdal és a hagyományőrzés, és ez nemcsak a mi kórusunkat, hanem az egész magyar hagyományos kultúra fenn­maradását is veszélyezteti” - tette hozzá Bartók Matild. A kórus tagjai jelenleg heti két alkalommal gyűlnek össze, újabban a Tavaszi szél vizet áraszt versenyre gyakorolnak. Új re­pertoárral készülnek, de most is Bódva-völgyi népdalokkal. Legközelebb a buzitai Kelepelő Gyermek-néptáncegyüttest mutat­juk be. ­Sárdobálással Kotleba ellen AJÁNLÓ Autóval mentek végig az országon, hogy meggyalázzák a Tiso-emlókhelyeket. Sárral dobálta meg a Tiso- emlékhelyeket két kassai alkotó- művész, Peter Kalmus és Ľuboš Lo­renz. Közölték, az emberek nagy ré­szének véleményét fejezik ki a neo­náci ideológiát képviselő Kotlebáék parlamentbejutásáról. Az akcióról a két művész rövid videofelvételt is készített, amelyen az látható, ahogy az út mentén gyűjtött sárral megdo­bálják a várnai Jozef Tiso utca táb­láját, egy ócsadi épület falán elhe­lyezett Tiso-emléktáblát, Tiso nagybiccsei szülőházát, valamint Ferdinand Ďurčanský rajeci városi múzeum előtt álló mellszobrát. Kal­mus a videó elején azt is elmondja, hogy március 14. előtt még számos olyan emlékhelyet öntöttek le sárral, amelyek a nacionalista kormányzás időszakára emlékeztetnek. „Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Kotle­ba és pártja bejutott a törvényhozás­ba” - mondta Peter Kalmus. (n r) Március 12. (szombat) Kassa-10.00: a honvédsírok megkoszorúzása a köztemetőben. Március 13. (vasárnap) Kassa - 9.30: Emlékezés Ester­házy Jánosra az Esterházy- szobomál (Fő utca 72.). Magyarbőd -14.00: ünnepi is­tentisztelet a magyarbődi refor­mátus templomban Csorna Lász­ló, a Szlovákiai Magyar Refor­mátus Lelkészegyesület elnöké­nek igehirdetésével. Március 14. (hétfő) Kassa -17.00: Ünnepi megem­lékezés az 1848-49-es forrada­lom és szabadságharc 168. év­fordulójáról a kassai Thália Színházban. Czank Lívia A VASÁRNAP ajánlja IGEN! - Minden, amit az esküvőről tudnod kell Milyen legyen a ruha, a cipő, a frizura? Hogy nézzen ki a meghívó? Legyen-e vőfély vagy ceremóniamester, aki a vendégeket szórakoztatja? Ki fogja lefotózni vagy lefilmezni az eseményeket? Milyen zene szóljon majd? Hogy fessen a dekoráció? Milyen ételek és italok legyenek? Milyen kötelezettségekkel és adminisztrációval jár az egész? Megannyi kérdés, amelyek hallatán a jegyespárok csak kapkodják a fejüket. Ezek megoldásában segít Czank Lívia könyve, amely könnyed stílusban megírt, mégis mindenre kiterjedő szöveggel és számos fotóval avatja be a házasulandókat az esküvő rejtelmeibe. Rendelje meg nálunk! Az ajánlat 2016. március 20-ig tart. i! minden, amitaz esküvőről tudnod kell 0\ XI >cv ro i/i i­+2 ro :0 -O-o CL =3 < -ss UJ i Q C Q, šSmm T3 ULI .E DC s KD j. '<0 N M c £ IA « S<U <u Q. ŕ 4= ‘2 45 < E £ E N ><0 SS N N VI ><0 <Q •• >3 = 22 S<U v r SIU 2 3 ±: lii Q Őr, .Sd w ~ O y £3 .<£ x: *3 :c *3 *0 c £3 Jj S -I -c-* ~ C 'rS «1 B. ffl «I

Next

/
Oldalképek
Tartalom