Új Szó, 2015. december (68. évfolyam, 277-300. szám)
2015-12-16 / 290. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2015. december 16., szerda 9. oldal !KH-,«y Ér % Hr TO i '*■ ŕ/? J J •-á,-; /- -sr-y / TMI mw p '-dk Ä r V.-,—i alt í ndúsv* 4 a Karácsony másnapján lesz az a diákok szentmiséje (A szerző felvétele) FÓKUSZBAN Diákmise a tallósi templomban Tallós. Havonta egyszer a helyi alapiskolások énekelnek, zenélnek a szentmisén. A Galántai járásban Tallóson van diákmise. „Megszólítottam a gyerekeket, egyeztettem a polgármesteri hivatallal és az iskola igazgatójával. A gyerekek a hitoktató, Karácsony Tímea és Szabó Gábor zenész közreműködésével tanulják meg az énekeket. Azok a diákok is eljárnak a próbákra, akik nem járnak hittanra, csak szeretnek énekelni, templomba járni. Havonta egyszer, a hónap utolsó vasárnapján van az ő szentmiséjük, ebben a hónapban pedig karácsony másnapján” - mondta Tóth Sándor, a falu plébánosa. Tallóson az első templom fából készült, 1524 körül. A második 1702-ben épült, és részben a mostani helyén állt, a harmadik templomot 1798-tól 1801-ig építették. A templomnak három oltára volt, mára csak a főoltár maradt meg közülük, két szárnyán egy-egy könyörgő angyal szobrával. A templom mennyezetén látható freskókat Bíróczi István, a helyiek volt plébánosa festette. 2004-ben felújították a tornyot, lecserélték a süveget. A torony díszítőelemei az Esterházyakra utalnak. A munkák során háborús lövések nyomait találták. A község búcsújáró hely, a lourdes-i barlanghoz több mint száz éve zarándokolnak a környékbeliek. (szk) Karácsonyi termelői vásár Dunaszerdahelyen BARTALOS ÉVA Pénteken és szombaton helyi termelők és kézművesek várják a látogatókat a Max bevásárlóközpont elé. DUNASZEROAHELY Hétvégén újra megrendezik a Csallóköz ízei vásárt a Max bevásárlóközpontnál. Pénteken és szombaton háztáji és kézművestermékekből válogathatnak a látogatók. A háztáji termékek karácsonyi vásárának célja, hogy újra összehozza a vásárlókat és a termelőket, a piac lehetőséget ad az ünnepek előtti találkozásra, beszélgetésekre. „Célunk, hogy bemutassuk a Csallóköz egyedi ízeit és elősegítsük a jó minőségű helyi termékek piacra jutását. Ne a szupermarketek, a globalizált élelmiszerpiac »egyenizeit« vásároljuk, hanem térjünk vissza a szakértelemmel megtermelt és előállított hazai termékekhez” - vallják a szervezők. A piA rég látott ismerősök mellett a termelővel is találkozik a vásárló a piaCOn (Képarchívum) acon kóstolható és megvásárolható termékek között találunk disznótoros és szárnyasból készült ínyencségeket. A csallóközi és mátyusföldi termelők házi kolbászt, füstölt árut, sajtokat, mézet és mézkészítményeket, karácsonyi édességeket - bejglit, rétest és ostyát -, szörpöket, savanyúságot, friss házi kenyeret, kézzel készített csokoládét, hazai gyümölcsöket és zöldségeket kínálnak a vásárlóknak. Az ínycsiklandó élelmiszerek mellett kézműves tárgyakat, hímzett kenyérzsákokat, díszpámákat, kézzel készített karácsonyi díszeket is vásárolhatnak a látogatók. Pénteken délután háromkor nyitják meg a vásárt. A megnyitó után környékbeli művészeti csoportok előadását láthatja a közönség. Szombaton délután kovácsbemutatóval és állatsimoga- tóval színesítik a vásár programját. „Igazi családias közösségi eseménnyé alakult a vásár. Hisszük, hogy a kezdeményezés segít abban, hogy az őstermelők termékeit meg- ismeijék az emberek. Közös érdekünk, hogy megbízható, jó minőségű helyi termékek kerüljenek az asztalunkra, fennmaradjanak a jellegzetes gazdálkodási hagyományok, megőrizzük térségünk, a Csallóköz ízeit” - mondták a szervezők. Új menetrend, új vonatok SZAKÁL KINGA GALANTA A hétvégén változott a vasúti menetrend. A Mátyusföldről utazók számára kedvező a módosítás, Cseklészen, Szencen és Diószegen is megállnak a regionális expresszvonatok (REX). A vasúttársaság a lakosok panaszai miatt indított új szerelvényeket a Pozsony-Vág- sellye szakaszon. Az új járatok hétköznapokon, a reggeli és a délutáni csúcsforgalomban közlekednek. A Szlovák Vasúttársaság reagált a lakosok igényére, több járatot indított a fővárosból Szene és Galán- ta felé. A vonal kihasználtsága miatt szükség volt a kapacitás bővítésére, ezért indított új és gyorsabb járatokat a vasúttársaság. A Szencen, Diószegen és Cseklészen felszálló utasok eddig csak személy- vonattal utazhattak a fővárosba. Az újításnak köszönhetően tizenegy REX áll meg Cseklészen és Szencen, és a diószegi ingázók is tízzel több regionális expresszel utazhatnak a fővárosba. Az Érsekújvárból a fővárosba tartó gyorsvonatokat regionális expressz-szerelvényekre cserélik. A reggeli csúcsforgalomban Érsekújvárból, Vágsellyéről és Galántáról Pozsonyba és délután visszafelé minden órában indul vonat. Galánta és Nagyszombat között az új menetrend szerint 14 vonat közlekedik, többségük a megszokott időben. A vasúttársaság a lakosok panaszai miatt indított új szerelvényeket a Pozsony-Vágsellye szakaszon (Bartalos Éva felvétele)