Új Szó, 2015. július (68. évfolyam, 150-176. szám)
2015-07-09 / 157. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2015. július 9. Horoszkóp Kos (III. 21.-IV. 20.) Munka területén szerencsés helyzetben érezheti magát. Vagyis az eddig kialakított kapcsolatai nagy szerepet játszhatnak az életében. Ismeretségeinek köszönhetően ugyanis egy másik országban sikerülhet munkát vállalnia. Bika (IV. 21.-V. 21.) Átmenetileg kiváltságos helyzetben van a kollégáival szemben, ugyanis főnöke mindent elkövet, hogy meghódítsa önt. Még szerencse, hogy nem dől be az ilyen szólamoknak, és tudja, hol a helye! Ez maradjon is így! Ikrák (V. 22.-VI. 21.) Néhányan a környezetéből züllöttnek találják, mivel az utóbbi időben sajnos gyakrabban fordul az italhoz búfelejtőként, és vissza is élhetnek az állapotával. Szedje össze magát, még nem késő, vagy kérjen segítséget! Rák (VI. 22.-VII. 22.) Jelentősen javíthat a helyzetén és a párkapcsolata rendeződhet, ha kicsit kényezteti a kedvesét, így kárpótolhatná őt azért az időért, amit munkamániája miatt kénytelen ön nélkül tölteni. Egy romantikus vacsora jó ötlet lehet. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Eddig úgy gondolta, hogy jelenlegi párkapcsolata hosszú távon nem működhet, de most kiderülhet, hogy a sors egymásnak teremtette önöket. Nem érdemes hadakoznia ellene. Fogadja el, és kényeztesse kedvesét! Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Munkahelyén Fortuna támogatását élvezheti, ugyanis végre elismerik és értékelik tudását, szorgalmát és kitartását. Sőt, még az is elképzelhető, hogy munkájával összefüggésben hosszabb időt tölthet el külföldön. Márleg (IX. 24.-X. 23.) Munkájával kapcsolatban szerencsés időszak előtt áll. Beteljesülhetnek a legmerészebb álmai is, úgy hogy lásson hozzá! Már nem mondhatja, hogy nem volt rá lehetősége, mert most minden önön múlik! Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ha mélyen magába néz, látni fogja, hogy ön az, aki túlságosan is ragaszkodik párjához, sőt igyekszik minden eszközzel magához kötni. Vegye már észre, hogy birtokló viselkedésével épp az ellenkezőjét érheti el nála! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Nem érzi jól magát a munkahelyén és váltani szeretne. Mindenesetre alaposan gondolja meg a dolgot, mit és hogyan cselekszik, mert a mostani gazdasági helyzetben nem egyszerű dologra akar vállalkozni. tmC. 7^^ Bak (XII. 22.-1.20.) Mindent át lehet írni, néha még a múltat is. Bár, ha átírni nem iš, de mindenképpen lehet és néha érdemes átértékelni. Ezt teszi most a kapcsolatával, mert úgy érzi, szükségük van egymásra! Viszont nem ártana új szabályokat lefektetniük. Vízöntő (1.21.-II. 19.) Párkapcsolatában jelentős és látványos változásra számíthat, amely sok öröm forrása lehet. De vigyázzon, ne essen ismét ugyanabba a hibába! Ugyanis nem biztos, hogy párja még egy esélyt ad önnek! Halak (II. 20.-lll.20.) Ebben az időszakban a munkára és az anyagiak biztosítására kellene összpontosítania. Ugyanis nincs abban a helyzetben, hogy a most kínálkozó lehetőségek bármelyikét is kihagyja. Használja ki az alkalmat! PIHENŐ A 62 éves Jeff Goldblum szerdán este jelentette be Facebook-oldalán, hogy a nála 30 évvel fiatalabb felesége, Emilie Livingstone életet adott első gyermeküknek, egy kisfiúnak. A színész még januárban árulta el a The Late Show with David Letterman című műsorban, hogy végre apa lesz, hamarosan gyermeke születik. „Nagyon izgatottak vagyunk, hogy megoszthatjuk veletek a jó hírt, megszületett a kisfiúnk, Charlie Oceán Goldblum, méghozzá éppen július 4-én, a Függetlenség napján" - írta közösségi oldalán a színész. (TASR/AP-feivétei) 19 Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 1 2 4 8 5 6 7 9 3 5 9 3 7 2 4 6 8 1 6 8 7 9 1 3 4 5 2 7 6 5 2 8 9 3 1 4 3 1 2 5 4 7 8 6 9 9 4 8 6 3 1 2 7 5 4 3 6 1 9 8 5 2 7 8 5 1 3 7 2 9 4 6 2 7 9 4 6 5 1 3 8 7 5 7 2 9 8 4 7 7 4 8 7 2 9 2 8 1 8 2 3 1 1 9 6 3 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefelé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Földrajzi kifejezések: CAEN CANSO CECE CHANGSHU CHANGTING CHANGZHI CHANTHABURI CHAOYANG CHAPADINHA CHAPAYEVSK CHAPOMA CHARI CHER c H A N G Z H I C H A H C C H A R I G A p A A N E A C N C N A P A N L T I E A T D 0 0 N G T I C S H I M S S G S E E K A N A N N T T H C S B H C A R E H C U V U A H C H A P A Y E R C H A 0 Y A N G A I Előző feladványunk megfejtése: Barrow-fok. Mai receptünk Borított meggyes-mákos Hozzávalók (4 adag): 3 db tojás, 10 dkg cukor, 5 dkg finomliszt, 8 g sütőpor, 5 dkg mák, 1 citromból nyert citromhéj, 2 ek tejföl, 25 dkg meggy, 1 teáskanál fahéj (elhagyható) Elkészítés: Egy 22 cm-es forma aljába vágjunk sütőpapírt, az oldalát vajazzuk és lisztezzük ki, a sütőt melegítsük elő 180 °C-ra. A tojást a cukorral keveijük habosra, forgassuk bele a sütőporral elkevert lisztes mákot és a citromhéjjal ízesített tejfölt, ill. a fahéjat. Öntsük a masszát a formába, szóljuk rá a kimagozott meggyet. Süssük kb. 40 percig (tüpróba!) Ha nagyon sülne a teteje, borítsunk rá fóliát. Ha a torta megsült, hagyjuk a formában kb. 10 percig, majd pattintsuk le a karimát, és hagyjuk teljesen kihűlni. Borítsuk egy tányérra, húzzuk le róla a papírt, és díszítsük kedvünk szerint, (nosal) Mai időjárás Változóan felhős égbolt, helyeként zivatar. A nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 21 fok várható. POZSONY 25 ®C Szálirány Északkeleti szél. Előrejelzés a^L ___ ÉR SEKÚJVÁR Ý 26 °C ,0 met 71 Nappali hőmérséklet 21 °C 27 °C Éjszakai hőmérséklet 12 °C 17 °C Európai nagyvárosok időjárása ) J Oslo 19 »C Helsinki 20 °C Moszkva 27 »C London 21‘C Párizs 24 °€ Varsó Berlin 21 °C 20 °C Bujapest Madrid 38 °C 27°C i Iáii Rómá 32 “C Athén 33 Csütörtök Péntek Szombat Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Gyűgy 25 °C Rozsnyó 22 °C 22 °C Se 10 “C 23 *C 0 8«C Mallorca 33 °C Isztria 31 °C Dunaszerdahely 27 °C Szene 27 °C Túlnyomórészt derült Túlnyomórészt derült Ibiza 33 °C Dubrovnik 32 °C Komárom 26 °C Csorbató 18 °C égbolt, helyenként zivatar. égbolt. Török Riviéra 33 °C Várna 30 °C Ógyalla 26 °C Párkány 28 °C Pozsony 24 °C Pozsony 25 °C Kréta 28 °C Zadar 33 °C Léva 27 °C Nagyszombat 24 °C Érsekújvár 23 °C Érsekújvár 24 °C Rhodos 29 °C Kairó 35 °C Nagymihály 27 °C Losonc 24 °C Losonc 22 °C Losonc 22 °C Ciprus 35 °C Malaga 34 °C Nagyrőce 23 °C Tőketerebes 28 °C Kassa 23 °C Kassa 23 °C Szicília 35 °C Tunisz 32 °C