Új Szó, 2015. május (68. évfolyam, 100-123. szám)
2015-05-06 / 103. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2015. MÁJUS 6. Régió - kelet- és közép-szlovákia 19 Bodrogszög templomának két védőszentje Szent Anna és Szent Joachim - róluk alig tudni valamit Kincs az ország legmélyebben fekvő pontján Bodrogszög. Körben, mint valami szunnyadó óriások, Zemplén hegyei ülnek. Ölükben hol csendes, hol hirtelen meginduló folyó, a Bodrog. Égjük kanyarulatában a Bodrognak, egy holtág és a töltés között, parányi templom. Bodrogszög kora gótikus, misztikus hangulatú kis temploma. SZÁSZ1 ZOLTÁN Először, bő harminc éve még tető nélkül, másodszor már Suchoža József képzőművész site specific art, azaz helyspecifikus képzőművészeti alkotásának részeként. Legutóbb már feltárva, tető alatt, gondosan védve az időjárás viszontagságaitól. Jézus nagyszülei Bodrogszög hétszáz évesnél biztosan idősebb kis temploma nemcsak fekvése, szépsége miatt érdemel figyelmet, hanem viszonylag ismeretlen védőszentjei miatt is. Az apsida.sk portál szerint az Úr megjelenése, azaz vízkereszt és háromkirályok az egyik patronícium, a másik pedig Jézus nagyszülei, Szent Anna és Joachim. Róluk alig tudni valamit, csupán egy 2. századi apokrif könyv említi őket. Ünnepük éppen az utolsó keresztes hadjáratok vége felé lett kedvelt, ami egybeesik a bodrogszögi templom építésének idejével. Szinte biztos, hogy mai elhelyezkedésével ellentétben - most a falu szélén, az árvízi töltésen túl áll a romtemplom - egykor a falu középpontja volt. A Bodrog sajnos sokszor megsarcolta, pusztította a partjain lévő településeket. A legutolsó ilyen nagy pusztítás az 1974-es árvíz volt, a templomban ekkor embermagasságú víz állt, a faluban pedig az ár levonulása után tizenhat házat le kellett bontani. Az új házak már a romtól keletebbre, magasabban, biztonságosabb helyre épültek. Hétszáz évesnél biztosan idősebb a település kis temploma (Dobzsánszky Tamás felvételei) Tájoló Bodrogszög zsákfalu, vonattal is elérhető, Bodrogszerdahe- lyen állomása a legközelebbi, autóval pedig Kassa és Király- helmec felől a 79-es úton közelíthető meg, Bodrogszerda- hely felé kell letérni. Magyarország felől egy nemrégiben megépített úton, Karosról észak felé tartva lehet ide jutni. Szállás és étkezési lehetőségek a néhány kilométerre lévő Nagykövesden, Bodrogszerdahelyen és Borsiban találhatók, vagy a magyarországi Sátoraljaújhelyen, (szász) 94 méterrel a tengerszint alatt Bodrogszög Szlovákia legmélyebben fekvő települése, a tengerszint feletti magasság a falu határában mindössze 94 méter. Az is érdekes tény, hogy ezen a környéken több késő román kori és kora gótikus szakrális épület található. Például a szomszédos Bodrogszerdahelyen vagy Borsiban. Az is figyelemre méltó, hogy a bodrogszögi templomtól alig néhány kilométerre, Karoson található a fontos honfoglalás kori lelőhely, amely ma archeológiái látogatóközpont. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az 1980-as évek elején a szintén a közelben lévő Tarbucka nevű dombon egy igen gazdag és különleges leletanyagú honfoglalás kori vezérsírt tártak fel, arra a következtetésre juthatunk, hogy ez a jól védhető, különleges vidék, a Bodrogköz lehetett a honfoglalás első hullámának egyféle közigazgatási és uralkodói központja. Gyakori itt, hogy szinte bármelyik homokbuckából emberi csontot, cseréptöredéket fordít ki az eke. Érdemes ide kirándulni, jó borok, történelmi emlékek, kedves emberek fogadják az utazót. Az elismeréseket az önkormányzati ítéli oda Újra díszpolgári címet adományoznak LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A város vezetése egy tavaly elfogadott helyi érvényű rendelet alapján idén újra díszpolgári címeket adományoz a település érdekében tevékenykedő jeles személyiségeknek. Molnár Ildikó, a Királyhel- meci Városi Hivatal közigazgatási és szervezési osztályának vezetője lapunknak elmondta, Királyhelmec díszpolgára lehet az a személy, aki nem a város lakosa, de a helyi közösség érdekében a kultúra, a közösség- fejlesztés, a jótékonyság, a nevelés és az oktatás, az érdekvédelem vagy az élet egyéb területén fejtett ki elismerésre méltó tevékenységet. A díjat - egy speciálisan erre a célra létrehozott bizottság ajánlására - az önkormányzat évente egyszer ítélheti oda. A pénzdíjjal nem járó elismerés in memoriam is odaítélhető. A tavaly alapított Pro Űrbe díjjal egyének és csoportok munkája értékelhető. Ebben az esetben a kitüntetett egyén 300 eurós jutalmat kaphat, a 10 főnél ldsebb csoportok, társulások vagy egyesületek a díjjal 1500, ennél nagyobb egyesületek tagjai összesen 1000 eurót kapnak. A Királyhelmec Város Polgármesterének Emléklapját szintén a településért munkálkodó személyek vagy csoportok kaphatják meg, ez az ugyancsak évi egy alkalommal adható díj pénzjutalommal nem jár. A helyi érvényű rendelettel alapított díjakat - hosszú idő után - tavaly először a Város Napján adták át, ennek alkalmából szeptemberben ünnepi önkormányzati ülést tartottak. A kitüntetések adományozására a helyieken kívül a városban működő intézmények vezetői és alkalmazottai, a társadalmi, a gazdasági szervezetek, az egyesületek, az érdekképviseleti szervek, valamint magánA tavaly alapított Pro Űrbe díjjal egyének és csoportok munkája értékelhető, a kitüntetett 300 euró jutalmat kap. személyek tehetnek javaslatot. A javaslatok benyújtási határideje július 31. Bővebb információ az ildiko.molnarova@kr alovskychlmec.sk e-mail címen vagy a 056/63 215 24, 0918 684 702-es telefonszámokon kérhető, ill. személyesen a városi hivatal szervezési és köz- igazgatási osztályán (II. emelet, 18. sz. iroda). A kitüntetésekkel foglalkozó 2/2014-es általános érvényű rendelet és a javaslat formanyomtatványa letölthető a www.kralovskychlmec.sk honlapról. RENDŐRSÉGI NAPLO Bombariadó a kassai bíróságon Kassa. Tegnap reggel telefonos bejelentés érkezett a rendőrségre, mely szerint bombát helyeztek el a bíróság épületében. Három megyei bíróság függesztette fel a működését a riasztás miatt. A telefonáló nem részletezte, hogy melyik épületben van a bomba, ezért mindhármat evakuálták. Az épületeket átvizsgálták, bombát nem találtak - ez a negyedik bombariadó idén a kassai bíróságokon. A rendőrség keresi a rémhírterjesztőt. (TASR) Csontváz és egy búcsúlevél Rozsnyó. Egy emberi csontvázat találtak Rozsnyón, a Kálvária alatt - a földi maradványok mellett egy búcsúlevél is feküdt. A fáról, amely alatt a maradványokat felfedezték, elektromos vezeték lógott le. A rendőrség elrendelte a boncolást, hogy megállapíthassák a halál okát és az elhunyt kilétét. (SITA) Az előzőleg megszavazott havi 200 eurós juttatás helyett 70 eurós órabérért végzik a munkát - de akár ingyen is dolgozhatnak Döntöttek a nagykaposi önkormányzati képviselők fizetéséről LECZO ZOLTÁN Nagykapos. Az Ung-vidéki település önkormányzata legutóbbi ülésén új szabályozást fogadott el a képviselők bérezéséről, a testület tagjai viszont nem kapnak fizetést a megválasztásuk óta eltelt öt hónapra. Az új nagykaposi önkormányzat egyik első intézkedéseként még 2014 decemberében 200 eurós fizetést szavazott meg a képviselők számára. Az eredeti javaslat szerint a képviselők havonta az alpolgármester 2026 eurós bérének 10 százalékát kapták volna, a polgári esketéseket végző városatyák alkalmanként 10 euró juttatásra lettek volna jogosultak, a szakbizottságok elnökei félévenként 150, az al- elnökök pedig 75 eurós jutalomra tarthattak volna igényt. A bizottságokban és a tanácsadó szervezetekben tevékenykedő képviselők ugyanerre az időszakra a testületek elnökeinek javaslatára 70 eurós jutalmat kaphattak volna. A később elfogadott szabályozás alapján a nagykaposi képviselők ülésenként - havonta - 200 euró „fizetésre” lettek jogosultak, a szakbizottságok elnökének pedig tanácskozásonként 20 eurót szavaztak meg. A kiemelkedő munkát végző városatyáknak a polgármester javaslatára negyedévenként akár külön jutalom is adható lett volna. Mivel az új szabályozást Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője már az elfogadásakor szabálytalannak vélte, beadványt intézett a Nagymihályi Járási Ügyészséghez. Az ügyben eljáró ügyész egyetértett a hivatalvezető álláspontjával, és a testületet figyelmeztetésben részesítette, valamint felszólította a dokumentum hatályon kívül helyezésére. Az indoklás szerint a képviselők munkájukért nem kaphatnak „átalánydíjat”, a juttatás kifizetésére csak akkor van lehetőség, ha a képviselők díjazását a ténylegesen elvégzett munkától teszik függővé. A nagykaposi önkormányzat a vitatott szabályozást ezután hatályon kívül helyezte, az új dokumentum kidolgozásával pedig a hivatalvezetőt bízta meg. A most megszavazott dokumentum szerint a képviselők óránként 70 eurós díjra jogosultak, de ennek kifizetését a konkrét tevékenységüktől teszik függővé. Az üléseken ezt egy külön ezzel a feladattal megbízott személy követi figyelemmel, majd az elvégzett munkáról készült kimutatást a polgármester írja alá. Az új szabályozás lehetőséget nyújt arra, hogy azok a képviselők, akik a vállalt kötelezettségükön felül a város számára valamilyen rendkívüli feladatot, illetve a köz számára kiemelten hasznos tevékenységet végeznek, külön jutalmat kaphassanak. Ugyanakkor a képviselők akár le is mondhatnak fizetésükről. Mivel Nagykaposon a bérezésről szóló korábbi szabályozás több pontját az ügyészség törvénytelennek minősítette, a képviselők a megválasztásuk utáni öt hónapra nem kapnak bért, némi juttatásra csak azok jogosultak, akik ebben az időszakban az önkormányzat szakbizottságaiban is vállaltak feladatokat.