Új Szó, 2015. április (68. évfolyam, 76-99. szám)

2015-04-22 / 92. szám, szerda

CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2015. április 22., szerda__________________________________________________________________________________________9. oldal AKTUÁLIS Sárkányölő Szent György védi nelmi és szakrális emléke, valószínűleg már az Árpád-kor­ban is állt a helyén egy fatemp­lom. A mai kőtemplom vélhető­en 1329-ben épült. 1518-ban az épületet késő gót stílusban át­építették, és egy mellékhajóval bővítették. Mária Terézia ural­kodása idején restaurálták, el­vesztette gótikus stílusát: maga­sabbak lettek a falai, tágasabbak az ablakai, díszesebb a beltér, magasabb lett a torony is, amelybe óra is került. A Szent György-templom legékesebb ré­sze a fából faragott, aranyozott szószék, amelyet Padányi Biró Márton veszprémi püspök ado­mányozott az egyházközösség­nek. Főoltárán a Mária menny­bevitele festmény látható. Az épületet 1998 és 2004 között felújították. A templom búcsúja április 24-én, sárkányölő Szent György napján van. A dunaszer- dahelyi búcsúnak közel 700 7998 és 2004 között teljesen felújították a Szent György-templomot (A szerző felvétele) éves hagyománya van. (szcs) a templomot A Szent György-templom Du- naszerdahely legrégebbi törté­(Somogyi Tibor illusztrációs felvétele Évek óta folyik a huzavona Ismét zöldet kapott a törpe vízerőmű ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS lllésháza. Kiadta a Nagy- szombati Körzeti Hivatal kör­nyezetvédelmi osztálya és spe­ciális építésügyi hivatala a víz­törvény és az építkezési tör­vény értelmében az első enge­délyt az illésházai vízerőmű megépítéséhez. Az engedélyt a Prvá pro­dukčná Kft. vállalat, a vízerőmű beruházójának kérvénye alap­ján adták ki. A projektet a Hy- drotechnológía Bratislava Kft. dolgozta ki, a Kis-Dunán, a tör­pe vízerőmű a 67,820. folyam­kilométernél épülne meg. A tervek szerint a folyó átfolyásá­nak rendszere nem változna meg, a talajvíz szintje sem vál­tozna nagymértékben, a folyó élettani szerepét a hallépcső látná el, a likvidált növényzetet újratelepítenék. Az illésházai törpe vízerőmű története hat évvel ezelőtt kez­dődött, a beruházó ekkor kö­tött szerződést a Szlovák Víz­gazdálkodási Vállalattal. III- lésháza önkormányzatát 2010-ben kereste fel a Prvá produkčná Kft., 2011-ben pe­dig módosítást fogadott el az önkormányzat a falufejlesztési tervben, hogy megépülhessen a vízerőmű. A lakosság és a környezetvédő civilek kezdet­től tiltakoztak az erőmű meg­építése ellen. 2012-ben alá­írásgyűjtéssel próbálták megál­lítani az építkezés megkezdé­sét, népszavazás is volt a falu­ban - azonban az alacsony részvétel miatt érvénytelen volt. (szcs) Lipótvárra szállították az életfogytiglanra ítélt férfit, megkezdte büntetése letöltését Padláson bujkált a gelléri gyilkos Sikeres volt a rajtaütés (AzOrszágosRendőr-főkapitányságfelvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Erdőhátkarcsa. Saját háza padlásán rejtőzködött a rendőr­ség elől a kétszeres gyilkossággal vádolt és életfogytiglani börtön- büntetésre ítélt 48 éves Szabó István. Fegyveris voltnála. Martin Wándl, az Országos Rendőr-főkapitányság kommu­nikációs és megelőzési osztályá­nak munkatársa elmondta, a va­sárnap hajnali rendőrségi akció a férfi családi házára - állandó lakcímére - irányult. A rendőr­ség információi szerint ezen a címen tartózkodott Szabó István felesége és fia is, akik végig tit­kolták a férfi hollétét az igazság­szolgáltatás elől. ,A rendőrségi beavatkozás nemcsak a telek és az épületek nagysága miatt volt igényes, hanem azért is, mert fennállt a veszélye, hogy az élet­fogytiglanra ítélt férfinél fegyver lesz” - közölte Wándl. A rendőrök rövid idő alatt le­zárták az épületet. „A rendőrku­tya megjelölt egy titkos búvóhe­lyet a padláson, ahol megtalál­tuk Szabó Istvánt. Ő az ismételt felszólításra sem reagált, rejte- kéből szó szerint úgy kellett ki­húzni őt. Abeavatkozás taktikája eredményes volt, a férfinek ke­vés ideje volt, alsóneműben bújt el, töltött fegyvere pedig a ház lakrészében maradt” - nyilat­kozta Martin Wándl. A rendőr­ségi szóvivő közölte, az akció so­rán senki sem sérült meg, vagyo­ni kár sem keletkezett. „Szabó Istvánt a lipótvári fegyházba szál­lítottuk, ahol megkezdte élet­fogytiglani börtönbüntetését” - mondta Wándl. (TASR, szcs) ^OBYTNÝ PARK TERMÁL luxus a, iigwaťV Jr M P P ttuyV p v h* T ~ WWW.EUROPRO]EKTSRÖ.$K ti, 5 O<3 mm BLIZSIE INFO NA TEL: +421 908 778 032, +421 917 951 481 MP150310

Next

/
Oldalképek
Tartalom