Új Szó, 2015. március (68. évfolyam, 50-75. szám)
2015-03-07 / 55. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2015. MÁRCIUS 7. INTERJÚ Í5 "r-kollekcióból akásfelszerelési áruházlánc mutatöszócska szokásban van! paradicsomi autós terepverseny részben áttér! elemezte fejteget ŕ ütésfajta (/asztali-/ teniszben) ▼ ......▼....... ▼ ▼ 1 " ..... fT arrafelé megy A.N. ► ....... k ellőképpen fohász ► ipari növ. erőgéppel behúz ► szolmizációs hang ► angol vár. becézett Gedeon ► » rM eredeti zselé! gazdaság ▼ ► Kassák folyóirata F.E.V. ► * ..-Gallen ► gránitsze- rfí közét kaptár serege! pénzsszeget ankilag letilt ' lengyel város ol. polit ► ▼ ' úhonal, franciául [=ROUTE) E ▼ ▼ ' egyipt bölcsességisten ► autógumi-márka káté! "R ▼ londoni képtár ► A végtelen jegy! ► Jókai Anna írónő 1966-ban szinte berobbant a magyar irodalmi életbe. A kortárs kritika realistaként, naturalistaként értékelte. Sorszor díjazott írónő lett, ezek a díjak mind fontosak számára, az igazi visszajelzést azonban nap mint nap az olvasóitól kapja. A 83 éves Jókai Annával Ráckevén beszélgettünk, gyermekkoráról és a „boszorkány- konyhájáról” is. S okan azt hiszik, hogy Jókai Mór unokája vagyok, de rögtön hozzáteszem, hogy semmi családi kapcsolatom nincs vele. Bár szépen elrepült a fejem felett az idő, de azért annyira öreg nem vagyok, hogy az unkája lehetnék. Ahogy most fejben számolgatok, jócskán száz felett kellene járnom. Lényegében már gyermekkorom óta figyelmeztettek arra, hogy volt egy Jókai Mór nevű nagy magyar író, és ennek következtében talán szellemi rokonságot éreztem vele kapcsolatban. Az én szüleim nem voltak olvasott emberek, de érdekes, azért arra mindig figyeltek, hogyha megjelent Jókai újabb kiadású könyve, azt mindig rögtön megvették. Édesanyám pedig ahogy a polcon sorakozó könyveket nézegette, mindig mondta, hogy ennek az írónak is Jókai a neve. Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy én is író szeretnék lenni. Különben fogalmam sincs, hogy azok a szép borítású könyvek miért hozták ki ezt belőlem. Mikor kezdett az írással foglalkozni? Már kétgyermekes anyuka voltam, általános iskolai tanár, majd később középiskolai, amikor valójában elkezdtem írni. Azt éreztem legbelül, hogy gyermekkorom óta annyi minden felgyülemlett bennem az életről, hogy le kell írnom. írás közben pedig rájöttem, hogy a gyermekkorban felfedezett butaságok az életről valóban nem is számítanak butaságnak. Lehet, hogy gyermekkorban okosabbak vagy inkább érzékenyebbek vagyunk a számunkra újdonságnak tűnő világra. Amikor az első novelláim megjelentek, harminchárom éves voltam. Szerkesztőségekben próbálkoztam eladni az írásaimat. Volt egy szerkesztő, aki le akart beszélni, azt kérdezte, mit akarok én egy Jókai Mór után Jókai Anna névvel íróként elérni. Bennem pedig mindig is működött a dacos kisördög csak azért is megmutatom, és sikerült megmutatnom. Akkor kezdtem azt érezni, hogy az íróitársadalom elfogadott, amikor elkezdtek kis Jókainak becézni. Gyermekkorában nem is próbálkozott az írással? Elhitte, hogy az élet királynője De, írtam verseket, és bele-bele- kezdtem novellákba. Ez a középiskolában volt, másodikos koromban. Az osztálytársaim mindig is csodabogárnak tartottak. Lányiskolába jártam, nem érdekelt, amit a többi lány beszélt, úgy tartották, hogy nagyzási mániám van. Hiába mondtam, hogy én író leszek, állandóan ezzel csúfoltak, és kinevettek Ezért nem foglalkoztam az írással. Nagyon fájt, hogy kinevettek. Ami érdekes, hogy több osztálytalálkozónk is volt, ekkor már befutott írónak tartottak, és mindenki a barátnőjének nevezett. Az édesanyjával miért voltak nézeteltérései? Most készülök egy memoár megírására, amelyben nagyon őszintén fogom megírni a furcsa gyermekkoromat. Egy olyan családban nőttem fel, ahol az apa nem számított. Az anyám nem szerette az apámat, és fordítva is igaz volt. Két egymást nem szerető ember gyermekeként jöttem valahogy, gondolom, véledenül a világra. Nővérem tizennyolc évvel idősebb volt, mint én, jószerivel az unokája is lehettem volna az anyámnak, és mindig hangoztatta is, hogy én vagyok az élete kárpódása. Ez lefordítva azt jelentette, hogy neki az Isten azért adott engem, mert ha már a házassága boldogtalan, a pici Anna, vagyis én, enyhíti a boldogtalanságát. Anyám nagyon elkényeztetett. Én voltam a nagy kedvenc, ami később sok bajt okozott az életemben. Kicsi gyerekként abban a tudatban nőttem fel, hogy én vagyok a legokosabb, a legszebb a Ezt lálta férfiak nem érdekesek, őket ki kell használni, csak uralkodjak az életben, és nagy ember lesz belőlem. Ebben nőttem fel, és azt gondoltam, hogy én valóban valami uralkodó leszek. Akkor jó volt, de később rájöttem, hogy mennyire fájdalmas tud lenni, amikor az iskolában az osztálytársaim megtaposták a terveimet. Ugyanakkor nagy becsvágyat adott, hogy mindig és mindenben többre törekedjek. Amikor elmúltam tizenkét éves, ráébredtem arra, hogy anyám saját magának akart megtartani, nem akart elengedni. Fiút a közelembe sem engedett. Tizenhat éves voltam, amikor először mehettem ki egyedül az utcára. Barátom nem volt, mert azt mondta az anyám, hogy ösz- szepiszkolnak a többi gyerekek, ne játsszak ezekkel a közönséges gyerekekkel. Fehér cérnakesztyűben jártam, állandóan kikeményített masli volt a fejemen. Semmi mást nem tehettem, állandóan a könyveket bújtam. Tizenkét éves koromra a világirodalom szinte valamennyi fontos könyvét kiolvastam. Koraérett gyerek lenem, és valóban olyan, aki elhitte, hogy az élet királynője. Engem nem készített fel anyám a szenvedésre, a kudarcokra, a házasságra, mondhatni rabszolgája voltam az anyámnak. Ez volt az a furcsa gyerekkor. Azért sokat köszönhetek neki, és most már meg is énem anyámat, de nem volt könnyű. Erről majd re- gényszerűen, őszintén fogok írni, és tulajdonképpen meg is fogom édesanyámnak köszönni azt, amit a magam javára fel is tudtam használni az életben. Általában mennyi idő alatt készül el egy novellája? Utálok írni, és amikor elkezdek valamit, akkor napokig önmar- cangolást végzek, hogy írnom kell. Lelkileg kell ráhangolódnom, a témát pedig szinte folyamatosan termelem magamban. Előfordul, hogy az egyik szereplő elindul Katalinként, és a történések átkeresztelik mondjuk Zsófivá. Én különben kézzel írok. Tudom, hogy a mai világban ez meglepő, de így igaz. Hagyományos ceruzával, A4-es papírra. Szigorú a munkabeosztásom is. Reggel nyolc órától déli tizenkettőig dolgozom. Amikor írok, a ceruza csak úgy siklik a papíron. Majd amikor a kézirat elkészül, elektromos írógépen ismét megírom, hogy a nyomdába kerülhessen. A számítógéphez nem értek. Egy-egy novellámmal általában 3—4 év alatt készülök el. Április végén fog megjelenni válogatott beszélgetéseim kötete. Albert József
