Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-04 / 228. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 4. Régió-hirdetés 5 Aranyosmarót vezetése ragaszkodik a kórházhoz, de fejleszteni nem akar A nővérek fogják fizetni a gázszámlát Aranyosmarót. A nővérek fizetéséből levont összegből akarja a kór­ház igazgatója állni a gázszámlát, miután a vá­rosi képviselő-testület nem hagyta jóvá, hogy kölcsönt vegyen fel a ka­zán és a vezetékek felújítására. VRABEC MÁRIA Fél évig tartó egyeztetést kö­vetően tízszázalékos bércsök­kentésben állapodott meg a szakszervezetekkel. Ez havi mintegy ötezer eurót jelent, a gázszámla ötödét. Az önkormányzati tulajdon­ban lévő aranyosmaróti kórház az elavult vezetékek miatt havi 20-30 ezer eurót költ fűtésre, míg hasonló nagyságú kórhá­zak 4-5 ezer eurót. A meleg egyszerűen elvész, télen kifeje­zetten a járdákat fűtik. A felújí­tás szükségességéről évek óta szó van a helyi önkormányzat ülésein, de pénz soha nem ke­rült rá, inkább a kórház ener­giaszámlákon felhalmozott adósságait törleszti a város. Most először vált reálissá a tel­jés rekonstrukció, az Európai Fejlesztési Bank 382 ezer eurós hitelt nyújtott volna a középü­let energiatakarékos felújításá­ra. A városatyák saját szemük­kel is látták, milyen állapotban van a kprház kazánja és a veze­tékek, mégsem szavazták meg a hitel felvételét - attól tartot­tak, hogy a kórház igazgatója, Martin Cimrák nyer majd a közbeszerzésen. Cimrák ezt cá­folta, mondván, mindent az Európai Fejlesztési Bank fel­ügyel, de nem győzte meg a képviselőket. Nem kizárt, hogy bércsök­kentés a közeljövőben a kórház többi alkalmazottját is eléri és további elbocsátásokra is sor kerül. Mostanáig nyolc alkal­mazott távozott a kórházból, négyen az adminisztratív rész­legről, négyen az orvosok kö­zül, de csak hárman kaptak felmondást. A többiek meg­egyezéssel távoztak, vagy nyugdíjba mentek. A kórház gazdaságos működtetése azon­ban az igazgató szerint nem biztosítható folytonos megvo­násokkal és a lyukak betömé­sével. „Ha az önkormányzat komolyan gondolja, hogy egyedüliként az országban sa­ját kórházat akar, befektetnie is kell. Vagy legalább nem lenne szabad akadályoznia, hogy uniós támogatással fej­lesszünk, mert lassan minden pénzt az épület fenntartása visz el” - jelentette ki Cimrák. „Reméljük, bennünket kibír" - mondta Anna Martišová (Miriam Hojčulová felvétele) Az önkormányzat tétlenül nézi a pusztulást, nincs pénze a munkálatokra Ház a sziklán - már egy egész utca porladt el a kőbánya felett VRABEC MÁRIA Nyitra. A város közepén tá­tongó kőbánya közelében la­kók már csak kerülővel tudnak kijutni az udvarukból. Telküket látványosan koptatja az erózió, de az önkormányzat tétlenül nézi a pusztulást. A Rolfes-bányában még a háború után is termeltek ki do­lomitot és mészkövet, utána a kommunisták amfiteátrumot akartak építeni benne. A nagy­szabású tervből nem lett semmi, de a sziklák fölé leg­alább padokat helyeztek és a bányaüreget megvilágították. 1982-ben természeti örökség­nek nyilvánították a bányát - és azóta egy fillért sem költöt­tek rá. A városházán több terv is született a kihasználására és lehetőség adódna bőven, mert a nem mindennapi látványos­ság a városközponttól alig öt percnyire található. A porladó sziklafalak stabilizálására 1,3 millió euró kellene, de az ál­lam nem járult hozzá a költsé­gekhez, a helyi önkormányzat pedig olyan magasnak tartja az összeget, hogy még csak napirendre sem tűzte a kér­dést. Csupán annyit tett a kör­nyéken lakók biztonságáért, hogy a bánya feletti utca szé­lén betonkerítést emelt. Öt éve ez is beszakadt a bányába, ezért 2011-ben az egész utcát vaskerítéssel zárták le. Néhol már ez alatt is szétporladtak a sziklák, a kerítés egy része a levegőben áll. Az akkori járási hivatal még 1999-ben rendeletben utasítot­ta a helyi 'önkormányzatot, hogy tegye biztonságossá a kő­bánya környékét - a tervek el is készültek, de évek óta csak annyi történik, hogy rendsze­res átdolgozzák őket. A bányá­ban csupán a szemetet szedi és az eróziót felgyorsító növénye­ket irtja a város rendszeresen, és többre az elkövetkező évek­ben sem készül. Még annak a családnak sem nyújtott semmi­lyen segítséget, amelynek a há­za az erózió következtében szó szerint a sziklán áll. „2000 óta folyamatosan ígérgették a megoldást és az anyagi hozzá­járulást, de nem tettek semmit. Meguntuk a várakozást, saját költségen vasbetonnal erősítet­tük meg a sziklát a házunk alatt. Reméljük, bennünket kibír” - mondta Anna Martišová. Az előző polgár- mester levélben ígérte meg ne­ki, hogy az önkormányzat öt­százezer koronával, járul hozzá a költségeikhez, a pénzt azóta sem látták. A bánya felett lakók ma már valamennyien csak ke­rülővel jutnak be a városba. Azon az utcán, ahol tizenöt éve még autók jártak, ma már gya­logosan sem lehet átkelni. A városi hivatalban megkeresé­sünkre is csak annyit mondtak, hogy pénz híján csak az újabb leszakadó részeket tudják elke­ríteni. Tavaly a takarításon kí­vül csupán annyira telt a ma­gisztrátusnak, hogy a bánya fe­letti kerítésen elhelyezett egy „Belépni tilos. Nem nyilvános terület” feliratú táblát. Közel száz új gondozói munkahely jött létre a Komáromi járásban Év végéig még csatlakozhatnak a települések az uniós projekthez V. KRASZN1CA MELITTA Komárom. Sikeresnek bi­zonyult az az Európai Unió ál­tal anyagilag támogatott, ta­vasz óta zajló szociális projekt, amelynek köszönhetően kibő­vülhetett az önkormányzatok, közhasznú társaságok, polgári társulások által működtetett házi gondozói szolgálat. A je­lentkezési határidőt az év vé­géig meghosszabbították. „Az elmúlt fél év tapaszta­latai alapján örömmel mond­hatom, hogy a Komáromi já­rás települései, a szociális szférában tevékenykedő köz­hasznú társaságok és polgári társulások Nyitra megyei vi­szonylatban az élen járva, egymás után jelentkeztek a projektbe. Eddig közel 100 munkahelyet hoztak létre a képesített gondozók számára, ezáltal több mint 170 idős embernek nyújtanak a saját megszokott környezetében gondozói szolgáltatást” - tá­jékoztatta lapunkat Marosi Zsuzsanna, a projekt Nyitrai kerületi ellenőre. Pozitív pél­daként említette Bátorkeszit, ahol a községi alkalmazottak összefogásával 22 idős ember gondozását szervezték meg hét új gondozó alkalmazásá­val, Madáron négy gondozó tíz személyt lát el a projekt­nek köszönhetően, és az igénylések számának növeke­désével további gondozókat terveznek felvenni. Szentpé- teren a 20 igényelt munka­helyből már tizenhármat be­töltötték 19 gondozottat el­látva, ímelyen hat, Perbetén nyolc, Marcelházán négy, Nagykeszin három új munka­helyet létesítettek. Bekapcso­lódott a projektbe Csallóköz- aranyos, Naszvad, Izsa is, Ekel, Búcs, Hetény és néhány közhasznú szervezet kérvé­Olyanok is kérhetik a szolgáltatást, akik csu­pán kisebb segítséget igényelnek mindennapi teendőik elvégzéséhez. nyének elbírálása pedig fo­lyamatban van. A Prosocia Polgári Társulás és az Angyali Kezek közhasznú szervezet is aktív a házi gondozószolgálat terén. „Lényeges tudnivaló, hogy már a 2. rászorultsági szintű személyek is kérhetik ezt a szolgáltatást, vagyis olyanok, akik csupán kisebb segítséget igényelnek mindennapi teen­dőik, például bevásárlás, fő­zés, takarítás, tisztálkodás el­végzése során, vagy éppen orvoshoz kell kísérni őket. Jó munkaszervezéssel egy gon­dozó így több idős embert is el tud látni, mint a felsorolt példák is mutatják” - muta­tott rá Marosi Zsuzsanna. Egy-egy újonnan létrehozott gondozói helyet havi 644 eu- róval támogat a projekt. Az összeg tartalmazza a béren kívül a járulékterheket, az ét­kezési utalványokat, a mun­kavédelmi és higiéniai eszkö­zöket és az esetleges utazási költségeket is. A munka-, szo­ciális és családügyi miniszté­rium által meghirdetett, házi gondozószolgálatot támogató nemzeti projekt lebonyolítója az implementációs ügynök­ség, melynek honlapján bő­vebb információk találhatók (www.iazasi.gov.sk). „Erede­tileg szeptember 30-i jelent­kezési határidőt szabott meg a tárca a szolgáltatást működ­tetők számára, ám ezt az év végéig meghosszabbították. Azok a községek is bekapcso­lódhatnak még a projektbe, amelyek a regisztráció hosszadalmas intézése miatt eddig nem nyújthatták be a kérvényüket” - hangsúlyozta Marosi Zsuzsanna. A program keretösszege 28 millió euró, amit 2015. szeptember 30-ig meríthet Szlovákia. Leier Nadnárodný koncern Leier Baustoffe SK s.r.o. hľadá vhodného kandidáta na poziciu Náplň práce: • Komunikácia s dodávateľskými reklamnými agentúrami, mediálnymi agentúrami, médiami a inštitúciami. • Príprava, spracovanie, úpravy a produkcia propagačných materiálov. • Implementácia mediálnej a komunikačnej stratégie spoločnosti. • Zodpovednosť za prezentáciu firmy na web stránke. • Prezentácia firmy cez printové a elektronické médiá. • Organizovanie a koordinovanie podporných marketingových akcií, výstav a pod. • Analyzovanie a vyhodnocovanie úspešnosti marketingových aktivít. Ponúkame prácu v zabehnutej zahraničnej firme. Od kandidáta požadujeme samostatnosť, zodpovednosť, vysoké pracovné nasadenie, organizačné a vyjednávacie schopnosti, kreativitu a ochotu prichádzať s novými nápadmi, schopnosť improvizácie. Minimálne stredoškolské vzdelanie s maturitou, práca s PC slovenský a maďarský jazyk podmienkou. Životopis s fotografiou posielajte na adresu lucia.rotterova@leier.sk. Leier Baustoffe SK s.r.o. Pribylinská 3, 831 04 Bratislava, www.leier.sk, tel.: 02/44888846 MP140720

Next

/
Oldalképek
Tartalom