Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-31 / 124. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 31. www.ujszo.com Az SaS szerint Kňažkót hátulról irányítják Kňažkót egyelőre csak a KDH támogatja ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Független jelölt leszek, de nem zárkózom el a pártok esetleges támogatásától - jelentette ki Milan Kňažko sikertelen államfőjelölt, aki tegnap hivatalosan is bejelentette, hogy az őszi önkormányzati választáson megpályázza Pozsony főpolgármesteri posztját. Kňažko főpolgármesterként- saját bevallása szerint - a főváros legégetőbb problémáival foglalkozna, s Pozsonyt egy modem európai fővárossá tenné. „Segíteni akarok Pozsonynak, hogy a város ismét visszaszerezze dinamikáját, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket az elmúlt 20 évben végighallgattunk, végre valaki teljesítse”- mondta tegnapi sajtótájékoztatóján. Kiemelten akar foglalkozni a pozsonyi főpályaudvar és az autóbusz-állomás átépítésével, illetve a Művelődési és Pihenőpark (PKO) jövőjével. A választáson való indulását egyrészt azzal magyarázta, hogy az államfőválasztáson a fővárosban ő kapta a legtöbb szavazatot, másrészt pedig azzal, hogy a jobboldali pártok együttműködése jelenleg zátonyra futott, s szerinte itt az ideje, hogy végre közös nevezőre jussanak. Eddig csak a KDH fejezte ki egyértelmű támogatását, az SaS pedig már határozott nemet mondott Kňažkónak. „Mivel az államfőválasztás első fordulója után az utolsó pillanatban lemondta a részvételt Andrej Kiska sajtótájékoztatóján, azt gyanítjuk, hogy döntéseit nem önállóan hozza meg, s ugyanez a veszély fenyeget az önkormányzati választásoknál is” - közölte sajtónyilatkozatában az SaS. Kňažkónak egyelőre két ellenfele biztos. Milan Ftáčnik jelenlegi főpolgármester; illetve az SDKÚ színeiben induló Ivó Nesrovnal megyei és városi képviselő. A jobboldali szavazatokat tovább oszthatja Radoslav Procházka Sieť pártja, amely sajátjelöltet indítana, információink szerint Pavol Murín fiatal rendezvényszervező személyében. Korábban a Híd is fontolgatta, hogy František Šebej személyében saját jelöltet indít, (dem, SITA) Kétnyelvűsítettek egy közlekedési táblát Somorján, a 63-as főút mentén Pozsony irányában, a Tesco áruházhoz közel. Az útjelző táblára ismeretlenek a „BRATISLAVA" felirat főié „POZSONY" feliratot helyeztek el. A hírről a somorja.sk portál számolt be tegnap. Az akciót egyelőre senki nem vállalta magára. (Fotó: somorja.sk) RÖVIDEN Kevesebb állami támogatás Pozsony. Tavaly az előző évhez képest 5,06 millió euróval, vagyis csaknem 2 százalékkal csökkent az állami támogatások összege Szlovákiában - derül ki az állami támogatásokról szóló pénzügyminisztériumi jelentésből, amit jövő szerdán vitat meg a kormány. Eszerint 2013-ban 290,74 millió eurós állami támogatást osztottak szét. A kisebb és közepes cégeknek nyújtott támogatások egy év alatt 94 százalékkal csökkentek, 79 százalékkal kevesebb jutott azonban az oktatásügynek és 66 százalékkal kevesebb a közlekedési projekteknek is. (TASR) Megmenekülhet a Váhostav Pozsony. A Váhostavnak nem lesz szüksége arra, hogy csődvédelmet kérjen - jelentette be tegnap Ján Kató, a több mint 1200 embert foglalkoztató építőipari társaság vezér- igazgatója. Szerinte a cég megegyezett a hitelező bankokkal. A társaság helyzete azt követően vált bizonytalanná, hogy a 2012-es 6,6 millióról tavaly 13,5 millió euróra növelte a veszteségeit, a tartozásai pedig saját tőkéjének a 244%-ra nőttek. Az 1100 embernek munkát adó Doprastav már március végén csődvédelmet kért, amire azért van szüksége, mivel az elmúlt év végére 233,6 millió eurós tartozást halmozott fel a legnagyobb szlovákiai bankokkal szemben. (SITA) Dôvera-felmérés; a tíz legjobb kórház között csak egy dél-szlovákiai található Elégedetlenek a páciensek (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. Nem tetszik a pácienseknek a kórházak színvonala. Főként a dél-szlovákiai kórházak szerepeltek rosszul a felmérésen. LAJOS P. JÁNOS Elégedetlenebbek a Dôvera Egészségbiztosító ügyfelei a kórházakkal, mint egy évvel korábban: 2013-ban 1,7 volt az átlagos értékelés, ami egytizeddel rosszabb, mint 2012-ben. „Ez részben annak köszönhető, hogy több fiatal értékelte a kórházi kezelést saját tapasztalata alapján, és a fiatalok a statisztikai adatok alapján kritiku- sabbak” - magyarázta az eredményt Martin Kultan, a Dôvera vezérigazgatója. Az értékelés alapját jelentő kérdőív ugyanis már elektronikusan is kitölthető. A felmérés szerint a 20-25 éves fiatalok a legkritikusabbak a kórházakkal szemben, az osztályzatok átlaga ebben a korosztályban 2,2-esnél rosszabb volt. Az osztályozás szerint a tíz legjobb kórház között csak egy van az ország déli részéről, a losonci kórház a 7. helyet szerezte meg. A tőketerebesi kórház a 13., a dunaszerdahelyi a 17. helyen van. A magyarlakta területeken lévő intézmények többsége az utolsó harmadban Romlik a színvonal van az értékelt 38 kórház közül (lásd a táblázatot). A felmérés a Dôvera ügyfeleinek megkérdezésével készült, azok vettek benne részt, akik tavaly kórházi kezelésben részesültek. ,A kérdőíveket 1-2 hónappal a kezelés befejezése után kapták meg az ügyfelek, hogy ne »első felindulásból« töltsék ki ezeket” - magyarázta Martin Kultan, a Dôvera vezér- igazgatója. A kérdőívet mintegy 25 ezer embernek küldték ki - évente a biztosítónak mintegy 220 ezer biztosítottját ápolják kórházban -, ebből több mint 3500 érkezett vissza. „Azokat a kórházakat értékeltük, amelyek esetében legalább 50 kérdőív érkezett vissza” - mondta Kultan. Külön értékelték az állami egyetemi kórházakat, az általános megyei kórházakat és a speciális kórházakat. Rákérdeztek az étkezés és a szállás színvonalára, az orvosbeteg és a nővér-beteg kapcsolatra, az orvosi és a nővéri ellátás színvonalára, az egészség- ügyi ellátás színvonalára és a kórházi kezelés utáni egészségi állapotára. „Vannak olyanok, akik szerint a beteg értéA kórházak értékelése Pozsony, Szt. Mihály Kórház Ólublóí kórház Trsztenái kórház Losonci kórház Dunaszerdahelyi kórház Kassa-sacai kórház Rozsnyói kórház Galántai kórház Komáromi kórház Lévai kórház Rimaszombati kórház Zólyomi kórház Szinnai kórház Jó értékelést csak az első kettő kapott, a 3-15. közepes eredményt, a 16-38. rossz eredményt ért el. * Forrás: Dôvera Egészségbiztosító kelése szubjektív, nem ért a gyógyászathoz, szerintünk viszont a páciens szempontjai a legfontosabbak a gyógykezelésben, ezért kell őt is megkérdezni” - jelentette ki Kultan. A biztosító a szerződéskötés során is figyelembe veszi a betegek értékelését. A páciensek az étkezést és a szálláskörülményeket tartották a legrosszabbnak, ez országosan kettesnél rosszabb átlagot kapott. Az osztályok közül az ortopédia és a szemészet végzett az élen 1,44-es átlaggal, míg a szülészeti és nőgyógyászati osztály 2,05-ös átlaggal az utolsó lett. Simon Zsolt (Híd) az arany ciántechnológiával történő bányászatát is megtiltaná Kedden kiderül, lehet-e népszavazás az uránról ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Háromnapos tárgyalás után sem került sor tegnap szavazásra a parlamentben a geológiai törvény módosításáról, melynek értelmében csak a lakosok beleegyezésével engedélyezhetnék az országban az uránbányászatot. Simon Zsolt (Híd) a Peter Žiga környezetvédelmi miniszter által beterjesztett törvény- tervezethez egy módosítást is benyújtott, melynek értelmében nemcsak az urán, hanem az arany ciántechnológiával történő bányászatának engedélyezését is helyi referendumhoz kellene kötni. Simon szerint a parlamentben levő törvénytervezet ugyan jó, ám kiegészítésre szorul. „A cián toxikus vegyület, melynek fel- használása a bányászatban nemegyszer az ivóvízkészlet szennyezéséhez vezetett. A cián használata bányászatban például Csehországban tiltott” - mondta Simon. A szavazás előtt álló tervezet szerint az uránbányászat engedélyezése előtt kötelező lenne helyi népszavazást tartani az érintett településeken. A minisztérium ezzel főként a tervezett eprestetői (Jahod- ná) uránércbányászatra reagált - ha a törvényt elfogadnák, ebben az esetben hat községben kell kiírni a népszavazást. Žiga nem hiszi, hogy a törvénymódosítás miatt beperelnék Szlovákiát a bányászat iránt érdeklődő cégek, mivel nem fosztják meg őket a bányászati területre vonatkozó elsőbbség jogától, és a lakosok beleegyezésével bányászhatnak. Az ellenzéki képviselők egy része Žiga törvénytervezetét díjazta, ugyanakkor azt állítják, hogy a Smer részéről csupán egy marketinghúzásról van szó az őszi önkormányzati választás előtt. ,A legfontosabb, hogy ha a törvényt elfogadjuk, akkor az érintett településeken élő polgárok kimondhatják, hogy akarnak-e bányászatot vagy sem. S ez a lényeg. Az összes többi kritika számomra ebben az esetben mellékes” - mondta tegnap Žiga. A módosított jogszabály június 15-én léphetne hatályba, a képviselők a tervezetről, illetve az ehhez benyújtott módosító javaslatokról jövő héten kedden fognak szavazni, (dem, SITA) Az MKP EP-képviselője feltételei: tanuljon meg magyarul és temessék újra Szlovákiában a grófot Esterházy unokája Csáky asszisztense lenne VERES ISTVÁN Pozsony. Képviselői asszisztens lenne az Európai Parlamentben Esterházy János unokája. Giovanni Malfatti csütörtökön szólította meg Csáky Pált az ügyben, tájékoztatott Face- book-oldalán az MKP hétvégén megválasztott EP-képviselője. Csáky viszont feltételt szabott a a két világháború közti szlovákiai magyar politikus unokájának, méghozzá kettőt. Az első, hogy a Rómában élő Malfatti tanuljon meg magyarul. „Egy Esterházy-unokával nem fogok angolul vagy németül beszélni” - bocsátotta előre a politikus. Csáky másik feltétele még keményebb diónak tűnik: azt szeretné ugyanis, hogy a család hozassa haza Dél-Szlovákiába az 1957-ben a morvaországi Mí- rovban elhunyt gróf hamvait. Az egykori politikus maradványai jelenleg Prágában, a motoli temetőben vannak egy tömegsírban. Csáky szerint Kassán vagy valamelyik másik dél-szlovákiai településen lehetne újratemetni a grófot. .Azért Kassán, mert annak idején a kassaiak választották őt képviselőnek” - indokolta a lehetőséget kérdésünkre Csáky. Adott esetben szerinte Komáromba is vihetnék a hamvakat. „Lehetne neki csinálni egy szép síremléket, mert méltatlan, hogy jelenleg egy tömegsírban nyugszik” - vélekedik a politikus. A Facebookon többen is megjegyezték, hogy a gróf maradványainak exhumálását nem teljesen korrekt dolog feltételként szabni, erről ugyanis csakis a család hivatott dönteni. Ez utóbbit kérdésünkre Csáky is megerősítette. Szerinte is a család döntése a legfontosabb. Mint kifejtette, Esterházy Alice-vei többször beszélt a lehetőségről, a gróf lánya viszont egyelőre elzárkózik ettől. ,Azt mondta, addig nem hajlandó erre, amíg az apjára Szlovákia háborús bűnösként tekint” - állítja Csáky, hozzátéve, hogy mindezekből kifolyólag a hazaszállításra a közeljövőben aligha kerülhet sor. Mal- fattival egyébként június 10-én Budapesten találkozik. „Ott beszéljük meg a részleteket. Feltételezem, hogy afféle külső tanácsadói pozíció kerülhet szóba” - jegyezte meg Csáky. Malfatti egyébként a banki szférában dolgozik. Csáky egyelőre nem árulta el, kit szeretne maga mellé asszisztensnek az EP-be. „Szerintem ez a jövő hét második felére lezárul. Valószínűleg ketten lesznek” - mondta.