Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)

2013-12-19 / 295. szám, csütörtök

4 Régió-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. DECEMBER 19. www.ujszo.com Egyik támadójukat agyonverték a romák Emberöléssel gyanúsítanak két vágtornóci lakost ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Vágtomóc. Emberölés és magánlaksértés miatt indított eljárást a rendőrség egy vág- tomóci családot ért hét eleji támadás kapcsán. Tragédiába torkollott egy roma család elleni támadás hétfőre virradó éjszaka a Vág- sellyéhez közeli községben. A két támadó kikapcsolta a vil­lanyt, majd azt kiabálva, hogy rendőri akcióról van szó, be­törte az ablakot és bemászott a házba. A lakók botokkal és macsetákkal rontottak rájuk. Az egyik betörőt, egy negy­venéves férfit addig ütlegel­ték, míg belehalt. A rendőrség még mindig vizsgálja, hogy mi történt a vágtornóci családi házban. Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főka­pitányság szóvivője elmondta, a rendőrök a helyszínen letar­tóztatták a ház egyik 25 éves lakóját, aki vizsgálati fogság­ban van. A halálra vert táma­dó a topky.sk portál értesülé­sei szerint a helyi bűnbanda tagja volt, ezért a megtáma­dott család tart az újabb meg­torlásoktól. Egy másik, 14 éves vágtor­nóci lakos ellen is eljárás in­dult, szintén emberölés vádjá­val. A házban tartózkodók az újságíróknak azt mondták, védték a házban lévő idős asszonyt, akire rátámadtak a betörők. A tettesek 10 évig ter­jedő szabadságvesztésre szá­míthatnak. (száz) Halálos baleset történt tegnap reggel a 63-as elsőrendű úton Egy- házgellénél. Egy Somorja irányából Dunaszerdahely felé tartó Au­di A3 típusú személygépjármű megcsúszott és lesodródott az út­ról, majd egy fának csapódott. Az autó 31 éves sofőrje súlyos sé­rüléseket szenvedett, utastársa, egy nő a mentőautóban életét vesztette. A baleset körülményeit vizsgálják. (Rendőrségi felvétel) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Doki-ügy - elnapolták a tárgyalást Kassa. Január 21-re napolták el a Tóth László (Doki) kick- boxer meggyilkolása ügyében folyó pert tegnap a Kassa-vi- déki Járásbíróságon. A szerdai tárgyalást azért kellett ké­sőbbre halasztani, mert nem jelenhetett meg a védelem kép­viselője - a Specializált Büntetőbíróságra kellett mennie más ügyben. Igazoltan maradt távol az egyik törvényszéki szak­értő és - munkaképtelenség miatt - az egyik tanú is. A vád szerint Elemír B., Ján Č, Martin F. és Patrik F. okozta a spor­toló halálát, amikor tavaly egy szádelői diszkóban megtá­madták. Doki belehalt súlyos sérüléseibe, holttestét egy út menti árokban találták meg. (SITA) Számlák hiányoznak, és többször elkerülték a közbeszerzést - állítja a város főellenőre Több hibát is találtak a Kassa 2013 szervezet gazdálkodásában A kassaiak még javában ünnepelnek, a képviselők már vitatkoz­nak (TASR-felvétel) Kassa. Több hiányosság is van a Kassa 2013 szerve­zet 2012. évi gazdálko­dásában - tájékoztatta a városatyákat az idei utolsó önkormányzati ülésen Hana Jakubíková, Kassa főellenőre. A 2013-as könyvelését még nem ellenőrizték. KOCSIS EDINA Jakubíková beszámolójában elmondta, a szervezet többször is megsértette a könyvelésről szóló jogszabályokat, több számlát és dokumentumot nem tudnak felmutatni, az idegen nyelvű iratok pedig nincsenek lefordítva szlovák nyelvre. Az ellenőrző bizottság azt is kifo­gásolta, hogy a Kassa 2013 szervezet tavaly mintegy 11 ezer eurót fizetett jogi szolgál­tatásokért, viszont sehol sin­csenek pontosan feltüntetve az elvégzett munkálatok. Arról pedig, hogy melyik ügyvédi iroda képviseli a szervezetet, nem törvényes módon döntöt­tek. Továbbá több esetben nem hajtották végre a szükséges közbeszerzést és a végrehajtot­tak közül is több hiányosnak bi­zonyult. A képviselőket meg­lepte a bejelentés. „Hogy ha egy intézménynek fiktív vagyona van, és nem tartja be a közbe­szerzés szabályait, nem elég csupán a figyelmeztetés, szigo­rúbb intézkedésekre van szük­ség, ugyanis ez a szervezett közpénzekből működik” -t kö­zölte az ülésen Jaroslav Hlinka képviselő. Ján Sudzina, a Kassa 2013 szervezet igazgatója visszauta­sítja az állításokat. „Nem írtam alá a jelentést, ugyanis a benne foglaltak 90 százalékát valót­lannak tartom. Szerintem ez a választások előtti kampány ré­sze. Elismerem, voltak formális hiányosságok, ezeket már azonban már kiküszöböltük - közölte Ján Sudzina, a Kassa 2013 szervezet igazgatója. Su­dzina szerint a közbeszerzések rendben zajlottak és az, ahogy azt a főellenőr előadta megté­vesztő, a formális hibák ugyanis nagy hiányosságoknak látsza­nak. „Ami a jogi szolgáltatáso­kat illeti, az inkább önkéntes segítség volt az ügyvédi iroda részéről, ugyanis ha munkadí­jukat óránként számolnánk, nevetséges összeget kapnánk” - tette hozzá Sudzina. Ľubica Blaškovičová városi képviselő arra figyelmeztetett, hogy ez a jelentés csupán a 2012- es év ellenőrzését tartal­mazza. Mivel a 2013-as év vé­gén járunk, szerinte minél ha­marabb el kell végezni a 2013- as év ellenőrzését is, ugyanis az év végeztével sokan távoznak a szervezettől, és nem marad senki, aki felelősségre vonható lenne. Hana Jakubíko­vá elmondta, a 2013-as év gaz­dálkodását 2014 második fél­évében vizsgálják. A képviselő­ket főként az olyan számlák há­borították fel, mint a tokaji bor vásárlása 4700 euróért, vagy a 10 ezer euró értékű technika­bérlést igazoló iratok, amelyek bővebben nem tartalmazzák, hogy milyen technikáról volt szó. A Kassa 2013 szervezet egyenlőre csak figyelmeztetést kapott, a felügyelőtanács to­vábbi ellenőrzéseket végez. A jelöléseket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, legkésőbb 2014. január 25-ig Harmadszor hirdették meg a Harmónia-díjat (Képarchívum ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. A napokban hir­dette meg a Harmónia - Szlo­vákiai Magyar Zenei Díj har­madik évfolyamát a Harmónia SZMZD Polgári Társulás. A dí­jat 2011-ben a Szlovákiai Ma­gyar Zenészek Egyesülete, a Szlovákiai Magyar Zenebará­tok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csema­dok naszvadi alapszervezete és Lábszky Olivér énekes-dalszö­vegíró alapította azzal a céllal, hogy a Grammy-díj, vagy a ma­gyarországi Fonogram-díj min­tájára méltó elismerésben ré­szesítse a hazai magyar muzsi­kusokat, énekeseket. Idén az alábbi kilenc kategó­riában osztanak díjat: Harmó­nia életműdíj; A legjobb fiatal énekes, hangszeres muzsikus díja (15-től 25 éves korig); A legjobb énekes vagy hangszeres muzsikus díja könnyűzene ka­tegóriában (15 éves kortól); A legjobb énekes vagy hangszeres muzsikus díja hagyományőrző népművészet kategóriában; A A díj lógója legjobb szólista, kórus vagy ze­nekar díja komolyzene kategó­riában; A legjobb szólista, illet­ve zenekar díja világzene, dzsessz vagy megzenésített vers kategóriában; A legjobb éneklőcsoport vagy zenekar dí­ja hagyományőrző népmű­vészet kategóriában; A legjobb zenekar, csoport díja könnyű­zene kategóriában; Az Év dala. A korábbi évek győztesei kate­góriájukban legközelebb csak három év múlva jelölhetők újra. Fontos tudnivaló, hogy az Év dala kategóriában az utóbbi há­rom évben megjelent hanghor­dozók felvételei nevezhetők. A jelöléseket kizárólag elektroni­kus úton lehet megtenni, az űrlap a www.harmoniadij.sk honlapon tölthető ki. A javasla­tot tévőknek - akik lehetnek magánszemélyek vagy szerve­zetek- a kiválasztott jelölt élet­rajzán kívül a felterjesztés szakmai indoklását is csatolni­uk kell, a legjobb zenekar díjnál pedig legalább öt saját szerze­ményt is kérnek a szervezők. A jelöléseket 2014. január 25-ig fogadják, a beérkezett javasla­tok közül az alapítók kategóri­ánként ötöt-ötöt terjesztenek a 21 tagú kuratórium elé. A leg­különbözőbb zenei műfajokat képviselő, hazai és magyaror­szági szakemberekből álló ku­ratórium dönt arról, ki lesz az adott kategória győztese. Az ünnepélyes eredményhirdetés nagyszabású gálaműsor kere­tében zajlik, minden évben más-más helyszínen. Az első díjátadót Komáromban, a má­sodikat Dunaszerdahelyen tar­tották, jövőre pedig a kassai Thália Színház ad otthont a rendezvénynek, amelynek idő­pontja 2014. március 1. A részletes nevezési feltéte­leket és minden egyéb informá­ciót a díjról a www. harmoniadij.sk honlapon talál­ják az érdeklődők. (vkm) Az Új Szó a rendezvény mé­diatámogatója. 1 Karácsonyi meglepetés olvasóinknak! Több mint kvíz, 8 kategóriában, nehézségi fokozatban! ÚJ SZÓ-KVÍZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom