Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)

2013-09-06 / 207. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 6. Vélemény És háttér 7 Előre borítékolható a közmunkaprogram kudarca, munkahelyek pedig nincsenek Büntetéssel a reformok útján! Beindul hát. Az a bizonyos „romareform”. A szó ling­visztikái értelmezése sze­rint a romákat reformáljuk meg. A törvénytervezet el­olvasása után viszont ki­derül, hogy szó sincs erről. Már megint nem megol­dunk, hanem büntetünk, így is fog kinézni. LOVÁSZ ATTILA Történik ugyanis, hogy a ta­valy meghirdetett reform első lépéseként három rendelkezés lép hatályba: az egyik szerint közmunka vállalása nélkül nincs szociális segély, a másik szerint a szociális segélyből is lehet sza­bálysértési bírságot fizetni, s a harmadik alapján azok a szülők, akiknek gyermekei több mint 15 órát hiányoznak igazolatlanul az iskolából, nem kapnak iskola- látogatási pótlékot. Az első rendelkezésnek annyi köze van a romákhoz, hogy vannak roma munkanélküliek is. De a szabály (egyébként na­gyon helyesen) mindenkire vo­natkozik. Ez azt jelenti, hogy aki nem vállal közmunkát, nem kap segélyt. No jó, és mi van akkor, ha nincs közmunka. Szó se róla, az ország tele van parlagon ha­gyott földdel, koszos falukkal, utcákkal, nem kell félni, hogy ne lenne mit csinálni. De mi van akkor, ha a közmunka elfogy. Ha belép húsz munkanélküli, takarítanak, parlagfüvet irta­nak stb. S a többi száz? Vagy ezer? Nem kapnak segélyt? Minden egyes ilyen típusú kor­látozó szabályozás hetek alatt elérte a határait. Legutóbb Ma­gyarországon láttuk: közmun­ka van, esetenként nincs, ese­tenként havernak van, mert ha közmunkában el tudunk he­lyezni 400 ezer embert, akkor kérdem én, miért nem tudjuk elhelyezni őket közhasznú, de munkahelyként meghirdetett helyen. Igen, tudom, arra nincs pénz. Erre lesz? Az nem csak úgy van ám, hogy uccu neki, ut­cát söprűnk, havat hányunk. Ahhoz kell söprű, lapát, mester, meg egy polgármester, aki állja, és aki ellenőrzi. A kudarc előre borítékolható. Ami pedig szo­morú, hogy a roma kormány- biztos a közmunkaprogramot, tehát az „aki nem dolgozik, ne is egyék” elvet roma politikaként láttatja... Ha más nem, legalább szomorú. A szabálysértési bírságok fi­zetésére vonatkozó rendelke­zés rendben van. Legalábbis annyira rendben, mint a bírsá­gok általában (csak megjegyez­zük, hogy a hatszáz eurós gyorshajtási büntetések, amit valakik zsebből fizetnek ki, mennyire reálisak, de ez más lapra tartozik). Az iskolalátogatási pótlék (amit egyébként jövedelemhez, nem roma származáshoz köt a vonatkozó szabályozás) meg­vonása, ha a gyerek iskolakerü­lő, teljesen korrekt dolog. Csak előbb azt is értelmezni kellene, mi az a 15 óra. Az igazolatlan hi­ányzás? A bizonyítható lógás? Merthogy 15 óra az három taní­tási nap - ilyen átlagnál elit gim­náziumok igazgatói lejtenének rituális táncokat örömükben a katedra tetején. És vajon min­den 15 óra után ez következik? Mert nem mindegy. Legfőképp viszont az nem mindegy, hogy az ún. romakér­dést (ami egyébként polláki megfogalmazásban is alapvető­en a mélyszegénység problémá­ja, nem a romáké) miért a szankciók oldaláról közelítjük meg. A válasz adja magát: mert romának lenni szankcionálan­dó. Nos, ezzel az alapállással a probléma pontosan annyira ol­dódik meg, mint amennyire a krasznahorkai telektulajdono­sok problémái Kotleba megér­kezésével. Gratula. KOMMENTÁR Lépre csalt vészmadarak MOLNÁR IVÁN Robert Fico első és a jelenlegi második kormá­nya sem nevezhető vállalkozóbarátnak. Épp el­lenkezőleg, a baloldali kabinet az elmúlt idő­szakban egy sor olyan döntést hozott, amelyek drasztikus mértékben rontották a vállalkozói környezetet. A vállalkozók és az érdekvédelmi szervezeteik részéről elhangzó kritika épp ezért teljesen jogos, de az érintetteknek nem lenne szabad túllőniük a célon, hiszen emiatt nagyon könnyen elveszíthe­tik a lakosság bizalmát, márpedig arra szükségük lesz, ha pozitív változásokat szeretnének elérni. Az eltúlzott kritika legfrissebb példája a Világgazdasági Fó­rum e héten közzétett globális versenyképességi jelentése, amely katasztrofális képet fest Szlovákiáról. Abban teljes mértékben egyetérthetünk a jelentéstevőkkel, hogy tovább­ra is súlyos gondok vannak a jogérvényesítéssel, az iskola- rendszerrel, a rugalmatlan munkapiaccal és a társadalom egészét átható korrupcióval, és az sem vitás, hogy nőttek a vállalkozókra háruló terhek. Az azonban már nehezen elfo­gadható, hogy Szlovákia emiatt az Európai Unió második legkevésbé versenyképesebb országa lenne, és csak a görö­göket előzi meg. Ami ennél is vérlázítóbb, hogy a jelentés szerint Szlovákiát olyan országok is megelőzik, mint Ruan­da, Macedónia vagy Kolumbia. Csak emlékeztetőül, Ruanda az az ország, ahol a kilencvenes években másfélmillió lakost irtottak ki, ma is Afrika legszegényebb országai közé tarto­zik. Macedónia Európa gazdaságilag legrosszabb helyzetben levő mezőgazdasági országai közé tartozik, óriási a munka- nélküliség, és a feketegazdaság megfojtja a legális kereske­delmet. Kolumbiáról pedig általában a kábítószer, az ember­rablások és a bűnözés jut az emberek eszébe. Mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen a listán több olyan ország is megelőzi Szlovákiát, amelyről csak nagyon kevesen képesek elhinni, hogy versenyképesebb, mint mi. Ficónak ebben a helyzetben semmi mást nem kell tennie, mint sarokba dobni a jelentést, hátradőlni, és feltenni a kér­dést: ki is volt a Világgazdasági Fórum szlovákiai adatszol­gáltatója? Csak nem a Szlovák Vállalkozói Szövetség, amelynek Róbert Kičina az ügyvezető igazgatója? Az a Ró­bert Kičina, aki az első Dzurinda-kormány idején a védelmi miniszter, a Radičová-kabinet idején pedig Ivan Miklós pénzügyminiszter tanácsadója volt, és mindig is a jobboldali pártokhoz kötődött. Hogy ezúttal is elsősorban ez utóbbiak­nak akart kedvezni, azt Fico szerint mi sem bizonyítj a job­ban, mint hogy az ellenzéki pártok a jelentés közzétételét követően falkában csaptak le a Fico-kabinetre, kígyót-békát kiáltva rá, teljesen elhallgatva a tényt, hogy az említett jelen­tés nem igazán objektív. A jelentés és az arra adott ellenzéki reakció így csak egyvalakinek volt jó: Robert Ficónak, aki új­ra eljátszhatja az áldozat szerepét, sikeresen vonva el a fi­gyelmet arról is, ami a jelentésben megalapozott. Na meg ar­ról, hogy az ország jelenlegi gondjaiért elsősorban ő és kor­mánya a felelős. GLOSSZA Hová tűnt a szolidaritás? KISS TIBOR NOÉ 2010 előtt az volt az ember érzése, hogy Magyarország a tolvajok országa. Hazudnak, lopnak, csalnak - ebben köz- megegyezés alakult ki. A balol­dali kormányt eltakarították a szavazók, kétharmados több­séggel a Fidesz alakíthatott kormányt. A helyzet ezzel együtt to­vább romlott. Továbbra is a tolvajok országában élünk - aki ezt nem hiszi, az olvassa el a trafiktörvénnyel vagy a föld­osztással kapcsolatos híreket. A legnagyobb károkat mégis a szociális szférában okozza a je­lenlegi rezsim - nemcsak a támogatások csökkenésével, megvonásával, hanem azzal a (gyakran szegényellenes, az elesettek iránt minimális szo­lidaritást sem mutató) retori­kával, amely hétről hétre tet­ten érhető a kormány intézke­déseiben, a kormánytagok nyi­latkozataiban. A legújabb ilyen ügy a Pető- intézet története. A világhírű intézetben mozgássérült gyer­mekek speciális fejlesztése zaj­lik, s a nevelőképző által kita­nított konduktorok után csak úgy kapkodnak külföldön. Az állam egy kft.-n keresztül 2012-ben teljes befolyást szer­zett az intézetben, amely az­óta több forrástól is elesett, és havi 20 milliós hiánnyal mű­ködik. A hírek szerint az állam 420 milliós segélyt ígért az in­tézetnek (mint később kide­rült, ez a „segély” valójában a 2013/14-es évre járó, tör­vényben rögzített állami tá­mogatás lenne), de végül eh­hez sem jutott hozzá az inté­zet, és a csőd szélére került. Ismerjük a kormány nemze­ti-keresztény retorikáját, meg­hatóan szép. Ha valami, akkor a Pető-intézet pontosan illesz­kedne abba, amit a magyar kormány lépten-nyomon hir­det. Magyar emberek munká­jának eredménye, a Pető And­rás által kidolgozott konduktív pedagógiai módszert 2006- ban magyar szellemi hungari- kummá nyilvánították. De úgy látszik, ez is kevés. Más terüle­teken bezzeg szórja a pénzt a kormány. Az Átlátszó blog adatai szerint az Emberi Erő­források Minisztériuma az el­múlt fél évben közel 105 milli­árd forintot osztott szét kü­lönböző szervezetek között. A Felcsúti Utánpótlás Nevelésé­ért Alapítvány a szakközépis­kolája felépítéséhez kapott 500 millió forintot, a legna­gyobb tétel pedig a debreceni stadion építésére szánt 9 mil­liárd. S akkor még nem is szól­tunk a friss kormánydöntésről, a Szombathelyi Haladás is új stadiont építhet - 9,5 milli- árdból. Futballrajongó újságíróként ezzel nem is lehetne bajom - mégis van. Egyrészt: könyvet lehetne írni arról, hogy a ma­Ha valami, akkor a Pe­tő-intézet pontosan il­leszkedne abba, amit a magyar kormány lép­ten-nyomon hirdet. gyár futball a jelenlegi állapo­tában miért nem érdemel meg egyetlen forint támogatást sem (csak röviden: a Pető-in- tézettel szemben a magyar fo­ciban nem nemzetközi színvo­nalú munka folyik, az NB I-es meccsek átlagnézőszáma alig lépi át a kétezer főt, ami érthe­tő is egy bundával súlyosan fertőzött bajnokságban). Ma­ga a jelenség riasztó. A hajlék­talanok kriminalizálása, rend­őri vegzálása, a mozgássérült gyerekektől való elfordulás. Mindez leszivárog a társada­lomba, amely mintha már nem is emlékezne arra, mit jelent a szolidaritás. Az állam hozzáállása alap­ján teljesen logikus, hogy Szil­vásváradon is áll a bál - a fo­gyatékosok „miatt”. Egy uniós forrásból létrejött program alapján a bélapátfalvai inté­zetből a lakókat önálló lakó­otthonokba szeretnék költöz­tetni, így is segítve a fogyaté­kosok társadalmi integráció­ját. Négy lakásba negyvenen költöznének, csakhogy a szil- vásváradiak hallani sem akar­nak erről. A szilvásváradiak egy része úgy gondolja, hogy a fogyatékosok jelenléte elriasz­taná a külföldi turistákat, s ,jó szomszédság híján” (micsoda megelőlegezett bizalom...) az érintettek állapota bizonyára romlana is. Csak azt nem mondták, hogy kaszával ker­getnék el őket a városból. Itt tartunk. A hajléktalano­kat tüntessük el az utcáról, a mozgáskorlátozottak fejlesz­tését ne tekintsük kiemelt fel­adatnak, a fogyatékosokat pe­dig zárjuk egymás közé. Ne kelljen nézni őket, rontják a levegőt, az utcaképet. Ehelyett menjünk stadionba, nézzük a meccset, tapsoljunk. De kinek? A szerző magyarországi publicista- Felháborító, a kormány felszámolja a magyar kisiskolákat. Mi akartuk, ha majd egyszer visszakerülünk. (Peter Gossányi rajza)

Next

/
Oldalképek
Tartalom