Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-12 / 160. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 12. Tour de France Sagan a harmadik A szlovák Peter Sagan nem tudott kibújni Kittel és Cavendish mögül a Tour de France kerékpáros-körverseny 12. szakaszának befutójánál, így a harmadik helyen zárt. Az etap közbülső sprintjénél Sagant feltartották, ezért be is mutatott az őt akadályozó Bo- eckmansnak. (SITA) NIKÉ Péntekjúlius 12. Labdarúgó Corgoň Liga: 23070. Slovan- DAC 1,3-5,4 -10,6-1,06-3,55-1,2. Európa Liga Kiesett a Vidi A zsolnai együttes továbbjutott a labdarúgó Európa Liga selejtező 1. fordulójából, a Videoton azonban kiesett. A zsolnaiak idegenben 3:0-ra verték a Torpedo Kutai- szi együttesét, így meglepetés, hogy hazai pályán nem tudták legyőzni grúz ellenfelüket. Bár már a 23. percben 2:0-ra vezettek a hazaiak, a végeredmény mégis 3:3 lett. A Videoton a montenegrói Mladost Podgorica otthonában úgy lépett pályára, hogy az első meccset csak 2:1-re nyerte meg. A fehérváriak idegenben nem tudtak a hálóba találni, a podgo- ricaiak küzdöttek, s az utolsó percben egy kezezést követően tizenegyeshez jutottak, amelyet Knezevic értékesített. A Videotonnak már nem jutott ideje válaszra, l:0-s győzelmével a Mladost lépett tovább. (bt) KOMÁROMI SZALON a Gombaszögi Nyári Táborban, FUTBALLBUNDA! Beszélgetés a sportfogadás és a foci bűnös viszonyáról, a bundamaffiáról és a közép-európai futball esélyeiről. Vendég: Vajda György újságíró (Nemzeti Sport) Benkő Gábor újságíró (a Futballgyilkosok szerzője) Novák Tamás filmrendező (Becsöngetünk és elfutunk) Házigazda: Gazdag József sportújságíró Időpont: 2013. július 17-, szerda, 13:00 Helyszín: Gombaszögi Nyári Tábor, Krasznahorkaváralja, Autókemping .. Radványi Miklós (balról), Dušan Chytil és Branislav Fodrek a tegnapi sajtótájékoztatón (Somogyi Tibor felvétele) 800 000 eurós költségvetéssel közönségvonzó focit akar játszani a DAC Hodúrjött, Gašparíkkal tárgyalnak Dunaszerdahely. Látványos futballal szeretné visszacsalogatni a szurkolókat a Corgoň Liga újonca, a DAC - hangzott el a sárga-kékek sajtótájékoztatóján, amelyen Dušan Chytil, Radványi Miklós és Branislav Fodrek képviselte a klubot. SZABÓ ZOLTÁN „Noha a város már második éve mostohán bánik velünk, elsőre sikerült visszajutnunk az élvonalba. Fontosnak tartottuk, hogy a sikerkovács Radvá- nyit és a kulcsembereket megtartsuk - mondta Dušan Chytil, a DAC menedzsere. - Szerettük volna, ha a rózsahegyi Gerec és Gerát is visszajön hozzánk, ám egyesületük igényt tart rájuk.” Öten távoztak a tavaszi keretből - Polaček (Slovan), Malec (Senica), Gerec, Gerát, Kutlík (mindhárom Ružomberok) vendégjátékuk lejártával visszatértek anyaegyesületükbe. Az új szerzemények közül a legutóbb Nagyszombatban futballozó Ivan Hodúr a legnagyobb név. Két kapust, Andrej Fišant (Táborsko) és Andrej Pemeckýt (Viktoria Žižkov) is igazoltak a sárga-kékek, rajtuk kívül Erik Ujlaky (Sparta Praha), Szarka Ákos (Slovan), Michal Dian (Myjava) érkezett. A klubvezetés még tárgyal Michal Gašparíkkal, várhatóan a technikás szélső is marad. A myjavai Ján Petrášsal is megegyeztek a dunaszerdahelyiek, de lehet, hogy az első bajnokin még nem számíthatnak rá. „Természetesen elsődleges célunk a bentmaradás, de újoncként látványos focit szeretnénk játszani. Nagyon kiegyenlített a mezőny, 6-7 forduló után kiderül, hogy mire vagyunk képesek” - szögezte le Chytil, aki elárulta, hogy a klub költségvetése 800 000 euró. Hat edzőmérkőzést vívott a DAC, valamennyit idegenben: Admira 2:2, Vozokany 10:1, Honvéd 2:1, Horn 0:2, Šamorín 0:2, Dubnica 1:1. „Nagyon rövid, mindössze háromhetes volt a felkészülés, ennyi idő alatt nem lehet csodát tenni. Még 1-2 játékossal szeretnénk erősíteni, hiszen szeptember végéig lehet igazolni. Attraktív futballal szeretnénk visszahódítani a szurkolókat, biztatóan mutatkoznak az új szerzemények, remélem, gyorsan beüleszkednek. Az első három fordulóban élcsapatokkal találkozunk, a bajnok Slovan, a zsolnai MŠK és a senicai csapat lesz az ellenfél, remélem, hogy folytatódik az a tradíció, mely szerint jó csapatok ellen nekünk is jól megy a játék” - nyilatkozta Radványi Miklós, a DAC 44 éves mestere. Ma a bajnok Slovan otthonában lép pályára a dunaszerda- helyi alakulat. „Jó a hangulat az öltözőben, alig várjuk a meccset. A Slovan ellen mindenki bizonyítani akar, megpróbáljuk meglepni a bajnokot” - mondta Branislav Fodrek, az égszínkékek egykori játékosa, aki ma csatárként lép pályára. „Becsületesen készültünk a nyitányra, a Slovan otthonában nyugodtan futballozhatunk, mert nincs veszítenivalónk” - fejezte be Radványi. SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Pekingben csatázik a sakkvilág elitje a Grand Prix-sorozat újabb viadalán. Egyelőre nagyon kiegyensúlyozott küzdelmeket láthatunk, és a legjobbak között minimálisak a különbségek. Az élen a Gris- csuk, Karjakin, Mamedgyarov trió áll, de még több nagy név is beszállhat a tornagyőzelemért vívott harcba. Nézzük a verseny egyik eddigi legjelentősebb ütközetét: Angol megnyitás Világos: Griscsuk - Sötét: Mamedgyarov l.c4 Hf6 2.Hc3 e5 3.HÍ3 Hc6 4.g3 d5 5.cxd5 Hxd5 6.Fg2 Hb6 7.0-0 Fe7 8.a3 0-0 9.d3 Fe6 10.Fe3 Hd5 ll.Hxd5 Fxd5 12.Va4 Be8 (Világos szokásos módon a vezérszámyon igyekszik nyomást gyakorolni.) 13.Bad a6 14.Bfdl Ff8 15.Bc3 h6 16.Bdcl Bc8 17.Fh3 Bb8 18.FÍ5 g6?! 19.Fe4 Fxe4 20.dxe4 (Világos kellemes előnyre tett szert, de Griscsuk időhiányban szenvedett.) 20...Vd7 21.Kg2 Ve6 22.b4 Vg4 23.Vc2 Ve6 24.Va4 Vg4 25.Vc2 Ve6 26,h3 g5 27.Va4 Vg6 28.Hd2 Bbd8 29.Bxc6! (Gyönyörű minőségáldozat, amellyel fokozza előnyét világos. Sötét gyalogszerkezete nagyon sebezhető.) 29...bxc6 30.Bxc6 Be6 31.Bc4 h5 32.HÍ3 Fe7 33.Hd2 g4 34.h4 Ff8 35,Vc2 c6 36.Hfl Bed6 37.Fg5 B8d7 38.Fe3 Be6 39.Bc3 Bd8 40.Hd2 Fg7 41.Bc5 Ff8 42.Ba5 c5 43.bxc5 Bc6 44.Ba4?! Ve6 45.Bc4 Bc7 46.Hb3 Vc6 47.a4 Bb8 48.Vc3 Ve6 49.Hcl Bb2? (Nagy hiba Mamedgyarovtól. Griscsuk az egyszerűsítést követően döntő fölényre tesz szert.) 50.Vxb2 Vxc4 51.Vxe5 Bc6 52.Vd5?!Vxa4 53.Hd3 Be6 54.Fd4 Fg7 55.e5 Fh6 56.HÍ4 Fxf4 57.gxf4 Vc2? 58.e4! Vdl 59.f5 Be8 60.e6! Vf3+ 61.Kgl és sötét feladta. 2857. fejtörő Világos indul, és három lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kg7, Hb6 és d5, Fc8 (4 báb). Sötét: Ke8, Hd8 és e5, gy.: b4 (4 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2854., a 2855. és 2856. fejtörőkkel együtt - 2013. július 22. Nyerteseink A 2846. fejtörő megfejtése: l.Ve4+ Mattligás nyertes: ifi. Gágyor Károly, Komárom, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Téglás Panna, Őrsújfalu, jutalma: 7 euró. A 2847. fejtörő megfejtése: l.Vdő! Mattligás nyertes: Cho- van László, Zsigárd, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Lépes István, Somoija, jutalma: 7 euró. A 2848. fejtörő megfejtése: l.Vc7! Mattligás nyertes: Hauser Károly, Szepsi, jutalma: 14 euró; ligás nyertes: Bőd Sándor, Rimaszombatjutalma: 7 euró. A 2849. fejtörő megfejtése: 1.Í5+ exf5 vagy Vxf5, 2.Vxh6+ gxh6 3. Bag8 matt. Mattligás nyertes: Gál Lóránt, Nagymá- cséd, jutalma: 14euró; ligás nyertes: Lóczy Lívia, Tornaija, jutalma: 7 euró. Sport 19 SPORTMENÜ ■ Vízilabda EB-SELEJTEZŰ, 2. torna, F csoport, Kassa - 9.00: Dánia-Moldova: 10.30: Szlovákia-Svájc; 12.00: Franciaország-Nagy-Britannia; 16.00: Svájc-Dánia: 17.30: Nagy-Britannia-Moldova: 19.00: Szlovákia- Franciaország. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás EURÚPA LIGA-selejtező, 1. forduló, visszavágók: Mladost Podgorica (monlenegrói)-Videoton 1:0, g.: Knezevic (90., 11 -esből) - az első meccsen: 1:2, továbbjutott: Mladost: Žilina-Torpedo Kutaiszi (grúz) 3:3, g.: Majtán (17.), Pich (23., 62.), III. Kapa- nadze (29., 61.), Mzevasvili (79.)-3:0, tj.: Žilina. Irtis Pavlodar (kazahj-Levszki Szófia 2:0 - 0:0, tj.: Pavoldar; Pjunlk Jerevan-FK Teteksz (macedón) 1:0-1:1, tj.: Jerevan; Kazar Lankaran (azerij-Slie- ma Wanderers (máltai) 1:0-1:1, tj.: Lankaran: FK Ventsplls-Broughton (walesi) 0:0 -1:1, t).: Ventspils; Gelle IF (svéd)-Narva Trans (észt) 5:1 - 3:0, tj.: Gelle; Linfield FC (ír)-Fuglafjördur 3:0 - 2:0, tj.: Linfield. A többi mérkőzés (közte a Honvéd-Niksic mérkőzés) lapzárta után ért véget. ■ Kerékpár TOUR DE FRANCE. 12. szakasz (Fougéres-Tours, 218 km): 1. Kittel (német) 4:49:49; 2. Cavendish (brit), 3. P. Sagan a. i.;... 56. P. Velits (szlovákok) +1:00. Összetett: 1. Froome (brit) 47:19:13; 2. Valverde (spanyol) +3:25; 3. Mollema (holland) +3:37;... 50. P. Velits+37:40,68. P. Sagan+54:07. ■ Tenisz BUDAPEST! NŐI TORNA, nyolcaddöntő: Halep (román, 3.)-Bukta (magyar) 6:1,6:1. BIARRITZI NŐI TORNA, 2. forduló: K. Schmiedlová (szlovák, 3.)—Kovalec (ukrán) 7:5,6:2. STUTTGARTI FÉRFITORNA, páros. 2. forduló: Bed- narek, Kowalczyk (lengyelek)-Dlouhý, Kližan (cseh, szlovák) 7:6,3:6,10:4; Beck, Berrer (németek)-Sil- jeström, Zelenay (svéd, szlovák) 6:7,6:4,10:6. ■ Sportfogadás KENŐ: 1,9,16,20,24,29,30,35,36,42,46,47,48, 50,51,55,57,60,72,78. Kenő Plusz-szám: 46. STV 2, ČT SPORT, EU- ROSPORT- 14.00: Tour de France (élő) SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar) - 11.00: Budapesti női tenisztorna (élő) EUROSPORT - 11.00: Universiade, női röplabda, negyeddöntő (élő) 18.00: Franciaország- Oroszország női foci Ebcsoportmérkőzés (élő) 20.30: Anglia-Spanyolor- szág női labdarúgó Ebcsoportmérkőzés (élő) EUROSPORT 2 - 7.00, 18.00: Universiade, úszás (élő) 10.00: Universiade, műugrás (élő) 13.00: Universiade, női röplabda (élő) 19.00: Universiade, atlétika (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 19.30: Slovan Bratislava- DAC labdarúgó Corgoň Liga-mérkőzés (élő) DIGI SPORT 1 (magyar) -16.45: Montenegró- Görögország férfivízilabda, Vodafone-kupa (élő) 18.45: Magyarország-Né- metország, férfivízilabda, Vodafone-kupa (élő) NOVA SPORT, DIGI SPORT 2 - 13.10, 14.05, 15.05: Gyorsaságimoto- ros-vb, Német Nagydíj, Moto3, MotoGP, Moto2, 2. szabadedzések (élő) NOVA SPORT - 18.30: Palermói női tenisztorna (élő) ČT SPORT - 17.45: Plzeň-Jablonec foci cseh Szuperkupadöntő (élő)