Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-29 / 123. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 29. Horgász 15 Sok horgász még a keszegféléket sem tudja megkülönböztetni egymástól, és vígan zsákmányolja a védett halat Összetéveszthető halfajok VIII.: pisztrángok a has sárgás vagy piszkosfehér. A narancsvörös foltokat halványkék udvar szegélyezheti. A páros úszók és az anális úszó szegélye - különösen a nászidőszakban - hófehér. A hátúszót hullámos, szabálytalan fekete sávok díszítik. A fiatalok oldalán nagy, haránt irányú foltok vannak, melyek idősebb korra eltűnnek. Az őshazájában eddig fogott legnagyobb példány 66 cm hosszú és 6,57 kg tömegű volt. Leginkább a sebes pisztránghoz hasonlít, de annak hátán soha sincs sárgás színű hullámos erezet, valamint páros úszóinak és anális úszójának a szegélye nem fehér. A folyók hegyi, forráshoz közeli szakaszain érzi igazán jól magát. A hegyekben magasabb tengerszint feletti magasságig felhatol, mint a sebes pisztráng. A víz oxigéntartalmára kevésbé érzékeny, ezért olyan élőhelyeken is megél, ahol a pisztrángok nem maradnak meg. A szabályozott, búvóhely nélküli folyószakaszokat és tározókat is jobban tűri, mint a pisztrángok. A fiatalok elsődleges Sokszor tapasztaljuk, hogy újsütetű horgászok a tavi pontyot sem képesek megkülönböztetni a nyurgától, a süllőt a kősüllőtől, a bodorkát a vörös szárnyú keszegtől. Sorozatunkban útmutatót szeretnénk nyújtani, elsősorban kezdő sporttársainknak. Ezúttal a pisztrángokkal, valamint a velük összetéveszthető dunai galócával és pataki szajblinggal ismerkedünk meg. ISMERTETŐ A sebes és a szivárványos pisztráng két különálló faj. Míg a sebes a Salmo, a szivárványos az Oncorhynchus fajhoz tartozik. A szivárványos pisztráng ellenállóbb a sebesnél, sokkal magasabb hőfokot és kevésbé oxigéndús vizet képes elviselni. éves korukban érik el a 20 cm-t, kedvezőbb körülmények közt, nagyobb folyókban a 30 cm-t is elérhetik. A hazai rekord példány 98 cm-es volt. Szlovákiában szeptember 1-től április 15- ig védett, fogható mérete 25 cm. A szivárványos pisztráng (Oncorhynchus mykiss, pstruh dúhový) eredetileg Szlovákiába 1966-ban került, a znióváraljai keltetőbe. A szivárványos pisztráng hasonlít a sebes pisztránghoz, de elég jól megkülönbözteti tőle az egész teste mindkét oldalán - a fejétől a farkáig - végigvonuló szivárványos színárnyalat. Testét sűrűbb, fekete foltok borítják, és nagyobb méretet, súlyt ér el a pataki pisztrángnál. Teste hosszúkás, kissé lapított. Farkúszóját rengeteg sötét színű pont borítja. Oldalvo- Sebes pisztráng A sebes vagy pataki pisztráng (Salmo trutta fario, pstruh potočný) a lazacfélék családjába tartozó hal. Rokona a tavakban jóval nagyobbra növő tavi pisztráng (Salmo trutta m. lacustris). Áramvonalas testén a pikkelyek aprók, hátát, oldalát és úszóit is vörös foltok díszítik, többnyire vüágos kerettel. Háta zöldes vagy sárgásfekete színű, de más színárnyalatú is lehet. A hasa mindig világosabb, sárgás, piszkos fehér. Széles szájában a fogai hátra hajlanak. Orra tompa. Családjának a többi tagjához hasonlóan a hátsó hátúszója a farokúszó közelében helyezkedik el. 10 méter mélységig fordul elő a hideg, tiszta zajló vizekben. Aránylag nagy, ék alakú feje van, a hímeknek hosszabb a fejük. Az idősebb példányoknál az alsó állkapocs felfelé görbül. Úszói lekerekítettek, aránylag rövidek. A sebes pisztráng többnyire lárvákkal, rovarokkal táplálkozik, de a nagyobb példányok szívesen fogyasztanak kis halat, rágcsálót, kétéltűeket is. A tavi pisztrángok zooplanktont is fogyasztanak. A sebes pisztráng ívására októberben- november- ben kerül sor. Természetes között a pisztránglárvák febru- árban-márciusban kelnek ki. 5 Pataki szajbling nalán 135-150 apró pikkelyt találunk. Orra tompa, szája széles, testének színe a környezet szerint változó. A nagyobb tavakban vüágoskékes, sőt ezüstös színű, a folyókban és patakokban inkább sötétebb, bamászöldes színárnyalatú. Igen kedvelt sporthal, amelyet megtalálunk mind a patakokban, folyókban, mind hegyaljai és síkságon levő víztározókban. A sebes pisztrángtól abban is különbözik, hogy nem helyhez kötött, hanem vándorol. Folyóvízben a két faj azonos helyen fordul elő, ám a szivárványos kerüli a nagyon sebes, húzós vizeket. Ha elő is fordul üyen helyen, igyekszik valamilyen tartás mögé beállni. Táplálkozása szintén hasonlít a sebeséhez, de nagyon hamar áttér a ragadozó életmódra, és már első életévében szívesen fogyasztja a csigá1 kát, kishalakat. Amikor eléri a 30 cm-es nagyságot, szinte hasonló mohósággal vadászik a kishalakra, mint a csuka. Szlovákiában január 1-től április 15-ig védett, fogható mérete 25 cm. A pataki szajbling (Salvelinus fontinalis, sivon potočný) teste megnyúlt, hengeres, oldalról kissé lapított. Feje a testhez és a többi pisztrángfélékhez képest nagy. Csúcsba nyíló szája nagy, szájhasítéka jóval a szem vonala mögé ér. Farokúszójának szegélye enyhén homorú. Pikkelyei kicsik, számuk az oldalvonalon 200-230. Testszíne háton sötétzöld, sárgás színű, hullámos erezettel. Oldala világos olajzöld színű, elszórt sárgásfehér és narancsvörös foltokkal, táplálékát rovarlárvák adják. Kifejlett korban nagyrészt vízi gerinctelen szervezeteket fogyaszt - rovarokat, rákokat, férgeket -, de kisebb halak is szerepelnek az étlapján. Táplálkozásában a többi pisztrángfélénél nagyobb szerepet játszanak a csigák. Szlovákiában január 1-től április 15-ig védett, fogható mérete 25 cm. Végül szóljunk a dunai galócáról (Hucho hucho, hlavátka), amely a fentiek rokona, de azoktól sokkal nagyobbra növő és nem utolsósorban veszélyeztetettebb endemikus (őshonos) halunk. A vizek királynőjének is nevezik, joggal. Eredetileg a Duna vízrendszerének hala, napjainkban inkább az ősi folyam mellékfolyóiban (Dunajec, Morva, Vág, Árva, Kiszuca, Tu- róc, Garant, Poprád, Homád) fordul elő. Akár a 30 kilogramm testtömeget is elérheti. Régi leírások 50 kilós galócákról is tesznek említést, manapság az ekkora méretű galócákkal nem lehet találkozni. Kifejlett egye- deinek testhossza 60-120 centiméter. Nyúlánk, áramvonalas testű. Háta barnás vagy zöldesszürke, oldala világosabb, vör- henyes, jellegzetes „rézfény- nyel”, a hasa fehéres. A fején feketés, kerek pettyek és kisebb pontok láthatók, amelyek egy része félhold alakú. Nagyobb példányait nem nehéz felismerni, ám a kisebbeket összetéveszthetjük a szivárványos pisztránggal. A szivárványos pisztrángnál karcsúbb, teste rózsaszínűbb, egészen sötétpiros, piros farokúszóval, melyet, a szivárványossal ellentétben, nem borítanak pöttyök. Feje nagy, hosszúkás, a pisztrángénál szélesebb szájnyílással. Szlovákiában január 1-től október 31-ig védett, fogható mérete 70 cm. Galócát csak külön engedéllyel szabad fogni, évente egy darabot. Szivárványos pisztráng (Fotók: a szerző felvétele és képarchívum) Görbüljön a bot! Két hír a közelmúltból, a világ két, egymástól távol eső pontjáról. Az egyik, hogy amerikai halbiológusok komoly küzdelmet vívnak az USA keleti partvidékének egyik legnagyobb vízrendszerében, a Potomac folyóban és annak mellékágaiban megtelepedett ázsiai eredetű jövevényfajjal, a kígyófejű hallal. A másik: az SOS/Birdlife Slovensko természetvédő egyesület szerint a Duna ártéri erdőiben megszűnt a fészkelőhelyek kétharmada. Bár látszatra úgy tűnik, a két hír nincs összefüggésben egymással, érdemes rávilágítani hátterükre. Ami a kígyófejű halat illeti, csemegeként került az USA- ba. Különösen az ázsiai eredetű lakosság körében kedvelt, a belőle készült levesnek gyógyító hatást tulajdonítanak. Több ezer halpiacon árusítják; hogy mégis a Potomac folyóba került, az az emberi tudatlanság számlájára írható. A NatGeo Wild tévécsatorna riportja szerint évekkel ezelőtt egy fiatalember eresztett el egy párat belőlük, tettét beismerte. Bár közvetve tetemes károkat okozott, hiszen az azóta elszaporodott kígyófejű halak jócskán megtizedelték a folyórendszer őshonos halállományát, büntetőjogi felelősség nem terheli. Érvényes ez azokra is, akik miatt a Duna szlovákiai szakaszának ártéri erdőiben fészkelő madarak többsége úgy döntött: háborítatlanabb vidéket választ élőhelyül. A szóban forgó erdőségeket 2008-ban nyilvánították védett területté, ám egy elírás miatt nem határozható meg pontosan, melyek azok a területek, amelyekre a szigorított természetvédelmi előírások vonatkoztathatók. A térség így gyakorlatilag játszótérré vált, ahol semmilyen szabályok sem érvényesek. Mindkét eset jó példája annak, hogy ha a természetről és annak védelméről van szó, az ember csapnivaló gazda. Lőrincz Adrián HETI TIPP Hol keressük nyáron a pontyot? AJÁNLÓ A nyári meleg hónapokban nem mindig sikerül úgy a horgászat, ahogyan szeretnénk, és gyakran megtréfálnak minket a halak. A mélyebb tavakon gyakori jelenség, hogy a halak nem a mederfenéken tartózkodnak és táplálkoznak. A horgászok zöme, akik a hagyományos fe- nekező, önetetős módszerrel keresik a kedvenceiket a mederfenéken, az egész napi hiábavaló ücsörgés után hajlamosak elintézni a dolgot azzal, hogy ma sem evett a hal, vagy pedig a tógazda idén sem telepített elég halat. Pedig eszik a ponty, az amur és a keszeg, csak éppen nem ott, ahol a csalit felkínáltuk neki. A rekkenő hőségben a felmelegedő és a már felmelegedett vizek hőmérséklete szinte rétegesen változik és áramlik. A halak, főleg a pontyok, szeretnek az eltérő hőmérsékletű vízrétegek találkozásánál tartózkodni, ilyenkor tehát itt, vízközt kell keresni őket - főleg napközben. Különleges szerelékre ebben az esetben sincs szükség, az etetést és a csalit azonban úgy kell elkészítenünk, illetve megválasztanunk, hogy ne érjen le azonnal bedobás után a fenékre, hanem minél tovább lebegjen. Körülbelül úgy, mint amikor a természetes táplálék bepottyan a vízbe, és lassan süly- lyed lefelé. Ehhez a fenekezés helyett sokkal jobb megoldást kínál az úszózás. A csalit úgy válasszuk meg, hogy lehetőleg minél kisebb súlya legyen. A kukoricát például meglebegtethetjük pufókával, hungarocellel, de még ennél is jobb, ha egyszerűen kenyérrel, kiflivel próbálkozunk. A csonticsokor, giliszta is megfelelő (feltéve, hogy nincs teli törpeharcsával és küsszel a víz), ha nem engedjük le a fenékre. Ez a peca sokszor türelemjáték, hiszen kísérleteznünk kell az eresztékkel. A halak ugyanis bármely régióban tartózkodhatnak, s meg kell keresnünk őket. (kövi)
