Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)

2013-03-02 / 52. szám, szombat

SZALON 2013. március 2., szombat 7. évfolyam, 9. szám KI A MAGYAR? - ÖSSZEGZÉS 2/1. Önképünk: a magyar mindenekelőtt nem szlovák A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala az Új Szó Szalon mellékletével együtt 2012-ben széles körű vitát kezdeménye­zett a „ki a magyar, mi a magyar” kérdésről. Az eszmecsere kiinduló­pontja a szlovákiai ma­gyarság létszámgondja volt, az első hozzászólá­sok az utolsó két nép- számlálás közötti 62 ez­res magyar fogyásra, an­nak lehetséges okaira összpontosítottak. TAMÁS PÁL A vitához több tucat hozzá­szólás érkezett. Megszólaltak a szlovákiai magyarság legismer­tebb közírói, néhány politiku­sa, fontos értelmiségijei, de megszólaltak fiatalok, pedagó­gusok és olyanok is, akik egyébként eddig különösebben nem számítottak közszereplő­nek. A szlovákiai magyar kö­zösség sorsával foglalkozó szakértők viszonylag széles kö­re vett a projektben aktívan részt. Már csak ezért is érdekes, miként fogalmazza meg önma­gát, saját mozgásterét az elit egy jelentős létszámú kisebb­ségi társadalomban. Nemzetkarakterológia nélkül A ki a magyar, mi a magyar kérdésfeltevésnek a magyar szellemtörténetben fontos előz­ményei voltak. A legismertebb szövegek a különböző nemzet- karakterológiai próbálkozások köré rendeződtek. Ez a típusú identitáskérdés elsősorban azok számára a magyar értelmiségi csoportok számára jelentkezik összetetten vizsgálandó kérdés­ként, amelyek önmagukat első­sorban nemzeti, etnikai metsze­tek mentén határozzák meg. Ebből következően a ki a magyar kérdésre adott válaszok - bár­mennyire széttartottak is, és az őstörténettől a néprajzon át a szociológiáig sokféle metszet megjelent bennük- elsősorban a vita primer kiinduló érzékeny­ségei által definiálódtak. A nemzetkarakterológiai vi­tákból a 2012-es szlovákiai hozzászólásokban szinte semmi sem köszön vissza. A szlovákiai magyar hozzászólókat nem a „nagy magyar sorskérdések”, hanem a szlovákiai magyar kö­zösség problémái érdeklik. A szlovákiai vita tulajdonképpen egy empirikus statisztikákból kirajzolódó népességfogyásra reagál, és a hasonló magyaror­szági vitákhoz képest pragma­tikus, sőt gyakorlatias. A válasz egyébként viszony­lag egyszerűen összefoglalható. A magyar (Szlovákiában) min­denekelőtt nem szlovák■ Köztes állapotok a két etnikum között tartósan nem létezhetnek. Min­denkinek választania kell. A ma­gyar közösség melletti választás mindenekelőtt a magyar iskola támogatásában, látogatásában, működtetésébenjelentkezik. Avi- tában vannak, akik e megköze­lítés valamilyen pontjával vitat­koznak. De ők is elismerik, hogy a magyar közösség jelenlegi identitásfelfogásait valamikép­pen e sémákuralják. Másodszor. A szlovákiai vi­tákban igazán nincsenek éles konfrontativ ideológiai össze­csapások. Természetesen, írnak inkább modernisták és erőseb­ben nemzetiek. De frontálisan egymással nem ütköznek. Nem mutatnak fel egymással szem­ben jó és rossz, vagy gyorsan romló hatékonyságú nemzetpo­litikákat. Ha vannak is oldalszú­rások, gondosan csomagoltak. Harmadszor. Miközben min­denki a szlováksághoz rendez­ve határozza meg végül is a ma­gyart, a szlovákokat kemény ki­hívásként nem megélő, gyakran nem is burkoltan lekezelő be­szédmód, amely a magyar szlo­vákságképet hosszú ideig meg­határozta, sőt Magyarországon a hétköznapi beszédben ma is meghatározza, e képből telje­sen hiányzik. Tulajdonképpen már a „ki a magyar?” viták első szakaszá­ban, az 1830-as években is volt fő külső erő, amely az identitást veszélyeztette. Hol kimondva, hol ki nem mondva, éz a „né­metség”, az „osztrákok” a Habsburgok, a labancok vagy ezeknek a jelenségeknek és formáknak valamilyen kombi­nációja volt. A kisebbségi társa­dalmakban nyilvánvalóan a többség és annak állama, állam- igazgatása a fenyegető erő. Vele szemben kell védekezni, tőle kell elsáncolódni, az ő hatásait kell közömbösíteni - amilyen mértékben csak lehet. A szlovákká válást, a magát szlováknak vallás könnyűségét, a nyelvi hatásokat, az életviteli jutalmat, az esetleges karrier­pluszokat tartja ma a hozzászó­lók zöme a legfőbb veszélyfor­rásoknak a magyar identitások fenntartására nézve. Ha szabad itt, mint minden hasonló eset­ben, a mézesbödön és a korbács valamilyen irányító keverékéről beszélni, akkor mintha a vitat­kozók többsége számára fonto­sabbak lennének a mézesbö- dönből levezethető veszélyek, mint a korbácsnyomok (ame­lyekről keveset beszélnek, le­het, mert azok amúgy is nyil­vánvalók) . De a magyarországi, a szlo­vákiai létre vonatkozó közvé­leménybéli sztereotípiákkal el­lentétben a szerzők két szem­pontból is másképp beszélnek. Először is, visszafogottak a szlovákiai politikai rendszer identitásépítő vagy identitás­romboló hatásainak megítélé­sében. Teljesen érthetően kör­nyezeti többségi, szomszédsá­gi, iskolai rendszerbeli problé­mákra utalnak, amikor a nem hozzáértő, de magyar nemzeti kategóriákban gondolkodó anyaországi olvasó esetleg több politikai panaszt és jogkövetelő programpontokat várna. Szó van feszültségekről, arányta­lanságokról, eltérő jogi lehető­ségekről, mindenféle aszim­metriáról, de nincs szó kikerül­hetetlen összecsapásokról, ki­zárólagos rossz szándékról és alig leplezett folyamatos el­nyomásról. Még az erősebben nemzetiek sem állítják (leg­alábbis itt, ebben a szellemi kö­zegben), hogy összefüggő ül­dözésről és kizárólag intézmé­nyesített, tervszerű rosszindu­latról lenne szó. Másodszor, még a negatív hatások bemuta­tásánál is minden esetben szó van a magyar közösségi részfe­lelősségről. Még ott is, ahol a szlovák hatás egyértelműen és csak negatívnak tűnőén jelent­kezik, vannak kijelentések ar­ról, amit a magyar intézmény- rendszer nem tett meg, arról, amiben a magyar elit tévedett, vagy olyan lépésekről, amik el­képzelhetők lettek volna, de mégsem történt semmi. Asszimiláció Ebben a szövegkörnyezetben vetődik fel az asszimilációs probléma is. Az asszimiláció legfontosabb csatornái az érintkezés természetes színte­rei: vegyes párkapcsolatok, ve­gyes munkahelyek, vegyes et­nikumú gyerekközösségek. Ez mind ismételten jelzi, hogy a szlovákiai magyarság egyre több életszférában viszonylag kevéssé különül el, zárkózik be saját hálózataiba, él a többség­től független életet. Nyilvánva­lóan mások a nagyvárosi szór­ványok és a falusi, kisvárosi - esetlegesen kisebbségi többsé­gű - területek hálózatai. E vo­natkozásban is vizsgálni kellene a Kárpát-medencei magyar kö­zösségeket. Ügy tűnik, hogy például a romániai magyar tár­sadalom igen nagy része a ro­mánoktól sokkal elszigetelteb­ben él, mint a szlovákiai magya­rok a szlovákoktól. A szlovák­magyar együttélési kép - leg­alábbis az itt elemzett vitaszö­vegekben - sokkal nyitottabb, befejezetlenebb, kiegyenlítet- lenebb. Itt mintha sokkal több színtéren volnának közelebb a szlovákok és a magyarok egy­máshoz, és éppen ezeknek a helyzeteknek az etnikai elvar- ratlansága az oka a szövegek­ben vizsgált problémáknak. Népességmozgás A vitaindító az identitáskér­dést kifejezetten a népesség­szám változásához köti. Több hozzászóló jelzi, hogy nem egyszerűen a létszámról, hanem a népességszám egyfajta miti- zált csoportazonosság-képző je­lentéséről^van szó, a félmillió „lé­lektani határ”, és előbukkan az 1945 utáni, etnopolitikailag leg­sötétebb esztendők emléke is. A fogyást a megszólalók elsöprő többsége az asszimilációs ha­tásnak és nem kizárólag, de kü­lönösen az annak kiemelt hor­dozójaként [?] megélt vegyes házasságoknak tudja be. A vitá­ban, Gyurgyík László demográ­fus hozzászólásán kívül, ehhez nincs sok adat. Mások bemutat­nak megtapasztalt [?] arány­számokat a vegyes családok gyermekeinek nyelv- és iskola- választásáról. Nem világos, hogy helyi mérésekről van szó, esetleg léteznek hivatkozott és a magyar értelmiség között köz­kézen forgó statisztikák? Elvben ilyeneknek azért kellene valahol lenniük. Vagy egyszerűen sze­mélyes vagy kisközösségekben megélt tapasztalatokat hallha­tunk túláltalánosítva? Gyurgyík hozzászólása - mely szerint a magyar etnikumnak van egy 90%-os magja, amely nyelv és identitás szempontjából is ide sorolja magát, és lehet egy 9-10%-os perem, amely csak az egyik mutató szerint sorolja ma­gát egyértelműen ide -, más et- noszok tapasztalatai szerint is valószínűsíthető. Ha a kemény mag lemenne 60-70%-ra vagy ez alá, akkor valóban az etnikai csoport belső integrációját ve­szélyeztető mozgásról lehetne beszélni. De egy modernizálódó társadalomban, ahol viszonylag magas a hagyományos nyelvha­táron kívüli munkavállalás és in­tenzív a közösségek közötti személyes érintkezés, a bemuta­tott arányszámok mellett igazi veszélyekről, nehezen vissza­fordítható lemorzsolódásról ta­lán még nem kell beszélni. Leg­alábbis addig, amíg nem ismer­jük alaposabban e folyamat di­namikáját. A vitában két-három hozzá­szólás persze jelzi, hogy a szlo­vák asszimilációs nyomáson kí­vül jelentkeznek más tényezők is - például az alacsonyabb szü­letésszám a magyarok között és a romák változó identitása. De ezek hatásának valódi súlyára nincsenek hivatkozások - leg­alább nagyságrendileg. S ter­mészetesen nincsenek számok a vándormozgásokról sem. Pe­dig azért - legalábbis ami a ki­induló adatokat illeti - nem kel­lene teljesen a sötétben tapoga­tózni. Miután a vita egy konkrét veszteségszámból indult ki, né­hány próbaszámítás nem ron­taná a tisztánlátást. Ezzel kapcsolatban nem ér­tem, miért nem merül fel az át­települési veszteség Magyaror­szágra? Tudjuk, hogy a vándor­lás Szlovákiából Magyaror­szágra sokkal kisebb, mint más magyar közösségekből, Romá­niából, Ukrajnából, Szerbiából. De ezért teljesen elhanyagolha­tó lenne? Családegyesítésből, tanulmányok utáni munkavál­lalásokból, új házasságokból stb. tíz év alatt ne jött volna ki néhány ezres mínusz? Legalább kísérletképpen fel­térképezhetek lennének azok a veszteségek is, amelyeket a szlovák(iai) elvándorlás sodor magával osztrák, német, cseh letelepedés fele. S bár elszórt helyi mérések vannak, de összefüggően még keveset tudunk a változó roma identitások hatásáról a magyar etnikai létszámokra. Azt a vita résztvevői is konstatálják, hogy a lemorzsolódás egy része elv­ben következhet a roma disszi- milációból. Akár úgy, hogy a roma mellett második identi­tásként nem marad meg a ma­gyar (-nyelvűség vagy -identi­tás), s más sem jelentkezik. Vagy a második, „felső” asszimi­lációs mintát már nem a ma­gyar, hanem a szlovák fogja je­lenteni. Akárhogy is van, nyo­mát sem látjuk a magyar identi­tásvitán belül annak a kérdés­nek, hogy akkor tulajdonkép­pen mit szeretnénk: a romák a magyar etnikai közösség részét képezzék-e (akár második iden­titással). Vagy, bár a létszámra szükség volna, mert nélkülük a magyar közösség létszáma sta­bilan a „lélektani határ” alatt reked, de azért nem szeretnénk igazán azt sem, hogy a többsé­giek szemében a romákból túl­ságosan sokan ide, a magyar­sághoz kötődjenek. Hiszen ez egy konzervatívabb közönség számára „rontaná” az egész et­nikai közösség „külalakját”. Ha ezek a tényezők mind hatnak, aligha lesz az asszimi­láció, a napi elszlovákosodás számszerű hatása akkora, mint amilyennek a vita résztvevői azt önmagában - „meghatározó faktorként” látj ák. A szerző magyarországi szo­ciológus, az MTA munkatársa Azt sem tudjuk, hogyan kell úgy kiszélesíteni a mai fiatalok motivációs palettáját, hogy azon némi nemzeti szín is maradjon... Merre, magyar? A trend várható volt. A konkrét számok mégis sokkolóak. Trianon óta csak egyszer történt nreg. Iiogv a lélektani félmilliós határ alá süllyedtünk. HUNélK PÉTÍR Deazad&U 0U0 kórul» lélek szám 4 háborút követő kit elépí­tések és reszfovakizáriós hul­lám után, s tételemmel teB negyvenes-ötvenes évek t'ordu lóján vett. Irraoonál» életkö­rülmények ké&ítt irracionális iéteköám. Csakhogy immár hatvanöt éve béke van és hu­szonhárom éve demokratikus rendszedjeséiünk Ami volt Több mint negyven évig él­tünk egy olyan rendszerben, me- lvct oivan kifejezések teilen*«­♦ ♦ • Persze volt még egy más* fontos érv is, ami * megmaradás melleit szólt Mégpedig az, hogy a hetmasr-iiyokvaika» években hóim is leheteti volna beolvad ni ľ ä Hitták és Bifak nevével fémjelzett szlovákságba, amikor a határ túloldalán ott wit a nagyszerű Magyarország? A Vá­ci utcában minden nyugati cuc cot meg lehelen kaim1- és a tú- részpor tó Jlpekafky" helyen a magyar üzletekben Igazi ,ma­gyar” szalámi és csabai kolbász vsát Az értelmiségiek meg d mehettek a könyvesboltokba és a sdnházakha. A Filmmúzeum­ban pétiig a legjobb nyugati ren- dezőkfilmte» nézhették meg. Hogy mindez Kádár kommu tusa rendszerére épült? i)e ké­rem. máshol is kommunizmus volt. E« nem maguk a kapitalista országok garantálták a kommu nbtn ideológ«* fennmaradását keleten? _____* * *_____ ha sználják- A szlovák pártok és kormányok programiéban egyre kevesebbszer fordul dó a ki­sebbségi kérdés Ennek »téma- köt nek nemcsak nálunk. Eutó- pában is egyre kisebb súlya van. Pontosabban fogalmazva: a nemzeti kisebbségek kérdése Nyugaton ma többnyire gazda­sági és pénzügyi problémát je­lent. A katalánok elsősorban azért akarnak önállóak testű, mert úgy érzik, hogy ráfizetnek a spanyolokra A flamand-vaifon konfliktus fe a pénzről szú!. Skó­cia azért szeretne elszakadni Nagy-Bnuwuátol. mert a skót partoknál gázmezőket találtak, és * skótok r«*m akarnak osztoz­kodni az angolokkal. Ügy Oxfordban dolgozó ma gyár etemzö szentit ha bebizo­nyosodna. hogy m elszakadás után az év« átlagbér 500 fonttal emelkedni fog Skóciában, akkor a skótok 80-85 százaléka az ön állóság mellett szavazna- Ha vt- szóm kiderülne, hogy az önálló Meg tudná valaki mondani, milyen eseménnyé teli«« ; mozgósítani a szforáiofli magyar fiatalokul? Talán egy Madonná­kul nemei? Vagy egy Sietda- hdy Barcelona fodmecacsel? TánhaaGenfiAutószakmátköl- ; főzne a Csallóközbe? Pár ezren talán összejönné­nek eg)' Omegá-koncenre is, j vagy Norbi fogyókúrás bemuta tójára, is pár száz ember bizto­san eljönne Müller Péter vagy Gtéintw dr. előadásira is Kis • satkilássa! tehát; kell némi misz­tika, egy jó foeímeccs, az egész séges életmód, egy cool koncén, meg egy bevésődd* a plátóban. Kk torzítással- ha volna agy ruzscmn magyar Messi, esaHó- kttei Barcelona, érsekújvári Ma donna, rsfissznmbatt autósza­lon, királvíieímeci Forma-1 -es futam, akkor minden rendben volna.'Vagy mégsem? Persze mindehhez jój tonne egy komáromi Yale Egyetem. íví iBri«ÍiayriifB«étferöai> T0R1VIM ÜÜHR —SkM-JL—w Problémás, hogy a nyelvhasználati jogok érvényesíthetőségekor és a kisebbségi kultúrák támogatásakor csak a statisztikai adatokat veszik figyelembe Ki a szlovákiai magyar? Mir több mint négy hó­napja közli a Ki a szlováki­ai magyar, és mit akar? című íráshoz kapcsolódó hozzászólásokat az Új Szó. A Szlovákiai Magya­rok Kerekasztala mint kezdeményező honlapján az olvasható, hogy a Ke­rékasztal „széles körű vi­tát kezdeményez a nép­számlálás eredményeiről és a jövőnket érintő kitö rési lehetőségekről". SMBÚMIHÁtY ölltltg, Az Írásokat olvasva nyilván- Szabadién könyvtár; Mdíiimo gartolm olasz művész alkotása a genfi (Kfigtum 1 Szem Petrr-apátság sjÓUsztitben való, hogy nem vitáról von scó. hiszen a hot (Kép fASS/AP Hsdo/ViiginkjMayö? IczáfaSfik romimái« kiváltói kívánjuk meg határőr- kapcsolatban agy olyan szem- rs Gondolom, az utóbbi kérdés fon* javasok kérdések is boka- tanuló A netnzetitógi hovatar­ménékben reagálnak (kritiku- ni valamely személy nemzeti- pontra szeretném felhívni a ti- felvétele a kérdőívbe jobban (n- tilínéneka kérdőívbe. totós szempontjából pedig ép­*an) egymás véleményére, in etnikai bovMMtttm. Bár a gyetam.aroelytelmmúhugyan dokotható, ettől könnyebben Ami. a jogszabályi váltotóso pen ennek van jelentősege, kább a sajátlattománvier üteiüfc bevezető írás egy mondata a hozzászólásokban, de mis mesgyózhetők a szlovák poli»- kat. ilteti. az optimális temné- lV3V ben Illyés Gyula « At a szcmszoxéből próbálnak vá- alapján („Egyáltalán kit tehet osssetügsésben. ez pedig a va- ku tok « hiszen az Európai Unt- -szelesen az volna, ha a mázván «nagyig című kásában ezt irta;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom