Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)

2012-07-07 / 156. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 7. Szalon 19 Beszélgetés Jolanta Jarmotowiczcsal - irodalomról, műfordításról, olvasásról, hitről, mentalitásról „...Két jó barát” Jolanta Jarmolowicz a magyar irodalom elköte­lezett híve és jó ismerője. A Poznani Egyetem ma­gyar tanszékén műfordí­tásra oktatja tanítványait. CSERMÁK ZOLTÁN Számos magyar drámaíró, többek között Gyárfás Endre, Békés Pál, Háy János műveinek szakavatott tolmácsolója. A magyar-lengyel irodalmi kap­csolatok erősítéséért és a ma­gyar drámairodalom lengyelor­szági népszerűsítéséért 2011- ben a Magyar Köztársaság Ér­demrend Lovagkeresztje kitün­tetésben részesült. A magyar nyelv szeretetét Önnél netán magyar gyöke­rek is motiválták? Nincsenek magyar felmenő­im, de egy érdekes kapocs még­is él a családi legendáriumban. Nagynéném Munkács mellett, lengyel területen élt egy nemesi kúriában. A világháború az ő életüket is feldúlta, a család Magyarországra szökött, és Keszthelyen vészelte át a nehéz éveket. Rokonom most 75 éves, s tizenöt évvel ezelőtt ellátoga­tott a Balaton-parti városba. A főutcán sétálva idézte fel a régi emlékeket, amikor egykori szál­lásadójának a lánya felismerte: .Janka, te vagy az?” Egy másik fiatalkori élményem a cserké­szethez kötődik. Kórusommal Egerbe, egy énekkari fesztiválra látogattunk. Az út nagy hatással volt rám, mivel éppen pályavá­lasztás előtt álltam. A látogatás is hozzájárult, hogy 1972-ben Varsóban magyar szakra irat­koztam be. Csapiáros István professzor tanszékének nagyon jó híre volt, ezt az is bizonyítot­ta, hogy tizenheten pályáztunk egy helyre. A kezdetektől térjünk vissza a mába. Nemrégiben jelentős magyar elismeréssel, a Magyar Köztársaság Ér­demrend Lovagkeresztje ki­tüntetéssel ismerték el mun­kásságát. Természetesen jólesett a ki­tüntetés. A díj nemcsak nekem, hanem az egész magyar tan­széknek szólt, hiszen kollégám, Jerzy Baúczerowski, a magyar tanszék alapítója és korábbi ve­zetője is ugyanezt a jutalmat vehette át. Szimbolikus e gesz­tus, hiszen testvére, Janusz, a budapesti Eötvös Loránd Tu­dományegyetem professzora, így a két tudós életpályája összefűzte a két nemzetet. Gondolom, az Ön olvasási szokásai is befolyásolják munkáját. Mi az, amit szíve­sen fordít? A kortárs dráma fordításban érzem igazán otthon magam. Jobban megfog a párbeszédek hangulata, és korábbi munkáim tapasztalataiból is tudok merí­teni. Sok magyar íróval voltam s vagyok kapcsolatban, köztük Spiró Györggyel, Békés Pállal, Forgách Andrással, Háy János­sal, Kárpáti Péterrel, Németh Ákossal. Az élő szál nagyon fon­tos, hiszen célom, hogy minél pontosabban adjam vissza az alkotó gondolatait. Lassan for­dítok, s ha elakadok, skypon konzultálok az íróval. Erre vé­leményem szerint nagy szükség is mutatkozik, mivel az alkotó kiszolgáltatott a tolmács kezé­ben. A műfordítást oktatom is, tanítványaimmal rendszeresen elemezzük a különböző fordítá­sokat. Gyakran észreveszem, hogy a műfordító vagy a szer­kesztő mély sebet ejt az eredeti alkotáson. Egy bonyolultabb mondat értelmezésében az itt élő magyarok segítségét is ké­rem. Sokat köszönhetek Bába Krisztinának, a Varsói Magyar Kulturális Intézet nemrégiben elhunyt igazgatóhelyettesének, aki soha nem sajnálta az időt közös munkánkra. A két nyelv struktúrája természetesen erő­sen különbözik, de a fordító fe­lelőssége az eredeti szöveg tar­talmának hű visszaadása. Pá­lyám egyik nagy elismerése, amikor egy felolvasóesten a több nyelven jól beszélő For­gách András A kulcs című da­rabjának előadása után letér­delt előttem, így köszönve meg a fordítás ritmusát. A dráma igen nehéz műfaj. Ha lazítani akar, milyen ma­gyar nyelvű kötetet vesz le a polcról? Pihenésként Háy János A bo- gyósgyümölcskertész fia című kötetét. A könyv fordításán dol­gozom, s diákjaim körében segí­tőtársakra is leltem e munká­ban. A mű fantasztikus: egy író, egy művész születését veti pa­pírra hétéves korától az egye­temi évekig. Tanítványaim is megszerették Háy műveit, így örömmel segítenek. A lengyel átlagpolgár ol­vasmányai között milyen magyar művek találhatók? Lengyelországban nagyon sok magyar könyv jelenik meg. Természetesen az olvasáskultú­rában is megvannak a generáci­ós különbségek. Az idősebbek könyvespolcain Szabó Magda, Jókai Mór, Déry Tibor, Németh László művei találhatók, Ma­dách Az ember tragédiája és Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye is elterjedtek, s az utca embere számára József At­tila neve sem idegen. A fiatalok nagyon szeretik Bodor Ádámot, jól ismerik és tisztelik Spiró Györgyöt. Az utóbbi író egyéb­ként 2010-ben az előző évben lengyel nyelven kiadott, leg­jobbnak tartott közép-európai irodalmi mű szerzőjének járó lengyel irodalmi elismerésben, az Angelus-díjban részesült. Természetesen műveltebb kö­rökben Kertész Imre, Esterházy Péter és Krasznahorkai László is közismertek. Magyarországon sokan a televíziót vádolják azzal, hogy elvonja a fiatalokat az olvasástól. Gondolom, a tele­víziózási szokások a két or­szágban hasonlóak. Csak jókat tudok mondani a lengyel közszolgálati televízió­ról, komolyan veszi oktatói fel­adatát. Nagyon széles a kulturá­lis műsorok választéka, a Kultú­ra nevű csatorna kínálatát kü­lönösen jónak tartom, mivel a világ filmtermésének a krémjét mutatja be, s gyakoriak a szín­házi közvetítések és a mű­vészeti életről szóló háttérbe­szélgetések is. A kereskedelmi csatornák műsorán is találkoz­hatunk színvonalas progra­mokkal. A kérdésére válaszol­va, az olvasási szokások nálunk is megváltoztak. Egyszer e kér­désről Spiró Györggyel beszél­gettünk, s véleményünk meg­egyezett abban, hogy a magya­rok még mindig többet olvas­nak a lengyeleknél. A családom példáját hozhatom fel, huszon­hat éves fiam például nagyon sokat olvas, de javarészt csak szakirodalmat. Egykor a magyar-lengyel barátság szívmelengető ha­gyomány volt. A rendszer- váltást követően, a kialakult nagy európai egységben, az újabb generációk a testvéri­ség érzését már mintha ke­vésbé intenzíven élnék meg... Nem érzem, hogy e barátság csupán az idősebb generációk számára jelentene sokat. Az egykori mítoszok tovább élnek. Magyarország második világ- háborús szerepe a lengyel tör­ténelemben vagy 1956 - az év, amely Poznan életét is megvál­toztatta - nem mehet feledés­be. Valóban, a médiában keve­sebbet beszélnek napjainkban e kapcsolatról, de például diák­jaim továbbra is lelkesen je­lentkeznek magyar ösztöndí­jakra. Az Erasmus-program ugyanolyan népszerű, mint az államközi megállapodásokon alapuló ELTE-ösztöndíj. Ami biztató számomra is, hogy a hallgatók legtöbbször mindent megtesznek az ösztöndíjak meghosszabbításáért. Megsze­retik Magyarországot, és ennek nyomán életre szóló barátsá­gok születnek. A magam példá­ját is mondhatnám, nagyon sok barátom van Magyarországon, s e szám minden látogatásom alkalmával tovább bővül. Mint említette, nagyon sok magyar barátja van, s minden bizonnyal javarészt olyan kö­rökkel van kapcsolata, akik­nél a magyar-lengyel barát­ság még sokat jelent. Az el­mondottak az átlagemberre is vonatkoznak? Igen, a közös történelem nem múlt el nyomtalanul. Az olyan szimbólumok például, mint Bem apó személye, min­denki előtt ismertek. A híres muzsikus, Paderewski emlék­táblája előtt beszélgetünk, így a zene összekötő hatásáról is szót kell ejtenünk. Liszt Ferenc vagy Bartók Béla nevét nagyon so­kan ismerik. De nézzük az if­jabb generációt: az Omega együttes slágerét, a Gyöngyha­jú lányt most is fütyülik az ut­cán, s még sorolhatnám a pozi­tív példákat. A sport újabb kap­csot jelent a két nép között, az Aranycsapat tagjaira is sokan emlékeznek még. Természete­sen a mi dolgunk is, hogy e kapcsolatot erősítsük. Többször járt Magyaror­szágon, műfordítóként is jó ismerője a magyar valóság­nak. Hogyan jellemezné a lengyel és a magyar gondol­kodásmód hasonlóságait és különbségeit? Mi, lengyelek - elnézést a ki­fejezésért - egy kicsit felülete­sek vagyunk. A lengyel roman­tika hagyományai mindmáig markánsan élnek: majd megol­dódik minden, ráérünk még megcsinálni a dolgokat. A ma­gyarok jóval céltudatosabbak, s egyben alaposabbak is a tanu­lásban és a kutatásban. A nyelv­tanulás eklatáns példa: jóval több magyart ismerek, aki töké­letesen elsajátította a lengyel nyelvet, mint fordítva. A vallást is lehet ilyen szemüvegen ke­resztül vizsgálni. A statisztikák szerint a lengyel hívők aránya magasabb ugyan a magyar át­lagnál, de a magyarok hite lé­nyegesen megalapozottabb, nem a „hagyományon alapuló vallás”. Ugyanakkor a lengyelek sokkal optimistábbak, köny- nyebben veszik az életet. A ma­gyarok szeretnek nosztalgiázni, búsongani az élet dolgain. Ta­lán ellentmondásnak tűnik, de a magyar viccek viszont mindig jobbak voltak, nálunk nincse­nek hasonló poénok. A hetve­nes, nyolcvanas években szá­mos anekdota szólt a kis Polski­ról, rendőrökről, közepes mo­solyt fakasztva a hallgatóban. Már régen nem hallottam egy jó viccet. Lehet, hogy túl jól megy a dolgunk? A hitet említette. A hagyo­mányos hitvilágon a fiatalok sem akarnak változtatni? Ők már valóban másként gondolkodnak, s öntudatosan alakítják életüket. Ha egy pré­dikáció nem tetszik nekik, a kö­vetkező héten már egy másik templomot keresnek fel, s addig járják útjukat, amíg a számukra megfelelő közösséget, lelkiségi mozgalmat, lelki atyát meg nem találják. Megható, amikor ad­venti időszakban a rorátén tele van a templom, s húsvét előtt is hosszú sorban kígyóznak a fia­talok a gyóntatószékek előtt. Ezt követően tömegesen men­nek áldozni is. Poznanban mind a domonkos, mind a szalézi szerzetesek egyaránt komolyan foglalkoznak a fiatalokkal, s ennek meg is van a látható eredménye. Az ökumené is so­kat jelent számukra, Poznan­ban, a katolikusok mellett több protestáns, evangélikus közös­ség dolgozik, a Taizé mozgalom is nagyon népszerű a fiatalok körében. A gondolkodásmód kü­lönbsége az életvitelre is jel­lemző? Nem biztos, hogy jellegzetes példákat említek, mivel a ma­gyar városok közül legjobban Budapestet ismerem, s jelenlegi lakhelyem, Poznan a magyar fővárosnál jóval kisebb. Égy dolgot mégis említenék, a poz- naniak sokkal jobban család- centrikusak, lakói lényegesen több időt töltenek családi kör­ben, mint a pestiek. A magyarok a legnagyobb ünnepek aíatt is elutaznak. Ha egy poznani ka­rácsonykor síelni megy vagy a húsvétot idegenben tölti, a kül­világ számára azt jelenti, hogy magányos és családi problémái vannak. Ugyanakkor a magya­rok sokkal aktívabbak a kulturá­lis életben, például magyar ba­rátaim lényegesen többet jár­nak színházba, hangversenyre, mint honfitársaim, s mint emlí­tettem, talán többet is olvasnak. Az én feladatom is, hogy az ol­vasás örömét a lengyel fiatalok­nak átadjam, s a műfordítá­saimon keresztül talán a ma­gyar kultúra is gazdagodik. Jarmolowicz asszony mellett Engelmayer Ákos, a Magyar Köztársaság első varsói nagykövete a rendszerváltoztatás után, 1990-95 között; Engelmayer úr nagy tekintélynek örvend Lengyelor­szágban (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom