Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-14 / 62. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 14. www.ujszo.com Görbüljön a bot! A Feketevíz mellett őgyel- günk a Szene melletti Zonctorony- ■ ban. A falu egyre szépül, a napocska is süt, a rideg tél úgy tűnik, távozóban. Éppen a hídon ácsorgók, miközben kollégám fotókat készít. Egyszer csak rendes loccsanást hallok a hídtól vagy húsz méternyire. Mire oda kapom a tekintetem, már csak a szétfutó hullámokat látom. Mi lehetett? Balin? Keszegféle? A februári napsütés kimozdította a halakat. A kis, jellegtelennek tűnő, az ország legrövidebb folyója állítólag teli van hallal, s a polgármester azt is elárulja, hogy országos horgászversenyeket szoktak itt tartam, évente kétszer: tavasszal és ősszel. Mint gyülekező fecskék, ülnek hosszú sorban a horgászok, és kapkodják a halakat. Rakósoznak? A polgár- mester nem tudja, jómaga nem űzi ezt a sportot. Nagy csukák, pontyok hazája ez a víz, amely szintén kiszenvedte a magáét, a pozsonyi vegyiüzem mérgezése után. A helyiek mesélik, hogyan fehérlett a víz az elpusztult halak tömegétől. De most már rendben van, megtisztult, a hal ehető és ízletes a Feketevízből. Mindez végigfut az agyamon, míg lassan elülnek a hal keltette hullámok. Arra gondolok, micsoda ajándéka lehet a sorsnak, ha valaki ilyen helyen él. Reggel kiballag a kert végébe, és leül pecázni. Paradicsomi állapot. Meg az is eszembe jut, hogy meg kell óvni az ilyen vizeket, mert a Paradicsomot lehet, hogy ingyen kapjuk a sorstól és a teremtőtől, ám azt megőrizni nekünk, embereknek kell. A vízmérgezés néha percek kérdése, a gyógyulás évekig, évtizedekig tart. kövi A Horgász melléklet legközelebb 2012. március 28-án jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. Mérhetetlenül elszaporodtak vizeinkben a távoli jövevények, amelyek kiszorítják az őshonos fajokat természetes élőhelyükről Vizeink vámszedői: invazív halfajok az egyetlen módszer, hogy ne ezek a kis nyavalyások rázzák állandóan a botspiccet, az éjszakai horgászat; ilyenkor ugyanis „elülnek”, és nyugodtan horgászhatunk. Talmi ezüst Mérhetetlenül elszaporodott vizeinkben az ezüstkárász, amelyet, nem véletlenül, kínai kárásznak, jövevénypontynak is nevez a népnyelv. A múlt század ötvenes éveitől megállíthatatlanul nyomul előre egész Európában. A jövevény azért veszélyes, mert összeívik az őshonos aranykárásszal, mi több, a pontyok nászához is odapofátlankodik. így érdekes hibridek születnek, ám míg a pontyok populációját ez nem veszélyezteti, az őshonos aranykárász vizeinkben már ritkaságnak számít. Magyarországon több tógazdaságban igyekeznek újra honosítani és telepíteni, nálunk alig történnek ilyen revíziók. Az ezüstkárász gyors terjedésének oka az ivartalan szaporodási képessége. Az ívásra érett ikrások más halfajokkal ívnak össze, és kakukk módjára csempészik ikráikat azok ikrái közé. A lerakott ikrákat más pontyfélék hím ivarsejtjei serkentik barázdálódásra, anélkül hogy ezek kromoszómái részt vennének a folyamatban. A kikelő utódok így nem hibridek, Sok őshonos hal megmaradását már csak telepítéssel lehet biztosítani. hanem tiszta ezüstkárászok. Ivaréretten mind nőstények lesznek, genetikai szempontból tökéletes másolatai az anyjuknak. Ez a szaporodási mód rendkívül előnyös a teijeszke- dő fajnak, mert nem kell mindkét nemű egyednek bekerülnie egy meghódítandó területre, elég egyetlen nőstény példány is. Ráadásul, ha szükséges, képesek nemet is váltani. Természetesen az ezüstkárász is eleszi a táplálékot őshonos halaink elől. Az invazív fajok agresszív terjeszkedésének is köszönhetően vizeinkben csökken az őshonos halak populációja, mint például a compó, az aranykárász, vagy a nyurgaponty. Ezeket a halakat már csak telepítéssel vagyunk képesek pótolni. Panaszkodnak a horgászok, hogy kevés, egyre kevesebb a hal. Folyóvizeink állománya a húszharminc évvel ezelőttihez nem is hasonlítható. Az okok egyike az idegen halfajok megjelenése és elszaporodása. KÖVESDI KÁROLY Vizeink a megmondhatói, mekkora kárt tud okozni az ember, ha belenyúl a természet évszázados rendjébe, és felborítja a meglevő kényes egyensúlyt. Természetes vizeink egyensúlyát azzal is sikerült megbolygatni, hogy a múlt század második felében, különféle megfontolástól vezérelve, amurt, busát, angolnát, és minden horgász rémét: törpeharcsát kezdtek telepíteni vizeinkbe. Vagyis ún. invazív (nem őshonos, tájidegen) fajtákat. A közkedvelt torpedó Az amurra azért volt szükség, hogy megtisztítsa az elhinarasodott vizeket. Ám ahogy az lenni szokott, a természet furcsa fintorral képes válaszolni a balga emberi elképzelésre. Az amurok hamar rájöttek, hogy a nád és a sás is kiváló, s talán ízesebb táplálék, és most már az ősnádasokat legelik és pusztítják. Éspedig nagy intenzitással, hiszen tavasztól őszig szinte folyamatosan legelnek, vízi növényből naponta akár testtömegük 140%-át is képesek elfogyasztani! Az amur egyébként kiváló sporthalként él a hazai horgásztudatban. Szó se róla, leírhatatlan élményt nyújt egy-egy nagy példány megfogása. Magam is részesültem a szerencsében, néhány éve 1 a Morva folyón több tíz kilón felülit sikerült fognom belőlük, és a koronát a fogásokra egy 17 kilós példánnyal sikerült feltenni. Az igazsághoz tartozik, hogy az adrenalinszintet jelentősen megemelő fogások közben horogra akadó feleakkora, hat kiló körüli pontynak sokkal jobban örültem. Az amur, bármilyen fenséges hal is, idegen, nem a „mi kutyánk kölyke”, és adottságaival a fennmaradásért folytatott harc győztese. Ma már minden nagyobb vizünkben jelen van. Csónakba ugráló disznók Ha az amur jelenléte úgy- ahogy elviselhető is, a busa hatalmas károkat okoz vizeinkben. Több tévéadón láthatjuk azt a filmet, amelyet a busák amerikai térhódításáról készítettek. A film készítői, a biológusok, környezetvédők katasztrófának tartják a busa megjelenését az amerikai folyókban, és az ottani emberek minden lehetséges eszközzel megpróbálják megakadályozni az térnyerésüket. Nem sok eredménnyel. Ám míg Amerikába véletlenül került a busa, mihozzánk telepítéssel, a múlt század hatvanas éveinek elején. Két faja fordul elő, de a fehér busa a gyakoribb, amely mind fitoplanktonnal, mind zooplanktonnal táplálkozik. A húsz-harminc kilós busák csapatai, akár a legelésző disznócsordák, önfeledten locsognak a folyóban, és jaj annak a pergetőhorgásznak, aki rájuk bukkan. Ha csónakos horgászat közben riasztják meg őket, ijedtükben akár a csónakba is beugranak - történtek már ilyen jellegű sebesülések. Némely horgász bamba élvezettel Törpefelhő Busavontatók Kis falánk terminátor fényképezkedik a véletlenül fogott halóriással, mintha valami becses trófeát sikerült volna szereznie, pedig csak egy, többnyire véletlenül akasztott nagy, böhöm idegen állatnak örül. A busák azzal okozzák a legnagyobb kárt, hogy felzabálják a kikelt halivadék elsődleges táplálékát, a planktont. Hogy mennyire elszaporodtak, akkor volt igazán látható mindenki számára, amikor a tiszai cián- szennyezés után százával, ezrével csáklyázták, vasvillázták ki a hatalmas tetemeket a vízből. A tavak mellett, ahová eredetileg telepítették őket, folyóinkban is elszaporodtak. Gébek, törpék Míg az amurok nádat legelnek, a busák a planktont szűrik a vízből, a halivadékot a kisebb, agresszív jövevények, a törpeharcsák és a gébek pusztítják. Ha napjainkban kimegy valaki a Nagy-Dunára güisztával fene- kezni, jó esélye van arra, hogy tíz kapásból nyolc esetben gébet fog. Á törpeharcsák és a gébek serege immár kiirthatatlannak tűnik. A törpeharcsák felhőkben vonuló rajait szinte minden délszlovákiai nagyobb vízben megfigyelhetjük. Áhol megvetik az uszonyukat, ott vége a pecának. Magyarországon csalafinta emberek speciális varsákba, ketrecekbe fogják mázsaszámra, s akadnak tógazdaságok, ahol kifejezetten törpeharcsafogó versenyeket tartanak, gyéríten- dő ezt a kis rondaságot. Vele, azon túl, hogy sok bosszúságot okoz a horgásznak, a fő gond az, hogy ikrafaló, tehát ellensége az őshonos halfajoknak. Egyetlen természetes ellenségének a pisztrángsügér tűnik, ez azonban elég kényes hal, ráadásul maga is (bár sokan dicsérik), vendég tájainkon. Míg a törpeharcsák inkább a tavakat és holtágakat részesítik előnyben, a gébek a Dunán felfelé nyomulva szállják meg az egész vízgyűjtő területet. A hasukon található tapadókoronggal, mint valami miniatűr terminátorok, odaragadnak a kövekhez, és várják a kaját. Ezeknek az eredendően tengeri halaknak hat fajtáját találjuk meg folyóvizeinkben. Mifelénk a tarka, a folyami és až amurgéb fordul elő nagyobb meny- nyiségben. Egyesek azt állítják, hogy ha újra lenne a Dunában viza, kevesebb lenne a géb, mert a halóriásnak ez a fő tápláléka. Ismerve a viza esélyeit, nem túl fényes kilátás. Talán HETI TIPP Milyen bottal pecázzunk? AJÁNLÓ Sok kezdő horgász kérdezi, milyen horgászbotot vegyen? A válasz bonyolult is, egyszerű is: attól függ, milyen vizeken és milyen halakra szeretnénk horgászni. A régi „dióverő” teleszkópok kora lejárt; a legtöbb keszegező, mámázó, fehérhala- zó horgász feederbotot használ, aki finomkodóbb, pickerezik. Ezeknél valamicskével durvább, de érzékeny „mindenesnek” számít a matchbot. Még csak a békéshalaknál, de már három botnál tartunk. Következnek a rablózók, mondjuk a strapabíró csukázó, a finomabb süllőző és a „bivalyölq” harcsafogó. Ebből is van többféle: csónakban rövid, parton hosszabb használatos. A megrögzött pontyozók, főleg a bojlizók surfbotokkal hajigáinak száz méterre, a part mentén úszózók finom match- et vagy klasszikus teleszkópot lóbálnak. Ezek után jöhetnek a pergetőbotok, s még el sem jutottunk a legyezésig, hogy a bolognait vagy a versenyzőknek való rákost ne is említsük. Nem kell megrémülni! A kezdő horgásznak alapvetően 2 botra van szüksége, amivel gyakorlatilag mindent „lefedhet”. Ma már könnyű, gerinces teleszkópokat gyártanak. Egy közepes kategóriájú teleszkóppal (30-60 gr) szinte minden folyóvízi és tavi halra horgászhat (a tagokat összetolva ráadásul könnyen szállítható) . Ehhez jöhet egy könnyű pergetőbot, ha nem akar egy helyben ücsörögni. A Bakernek például kiváló, árban is barátságos botjai vannak. Nem kell irdatlan erő, a 10-40, vagy a 20-60 gr-os tartmány bőven megfelel csukára, balinra, süllőre, de megbirkózik kisebb harcsával is. Ha kissé beletanult a pecázás rejtelmeibe, vehet egy match-et is (kesze- gezni, pontyozni kiváló), s ha már haladónak érzi magát, átnyergelhet a feeder-re. Ezek mellett a legtöbb horgásznak van egy spiccbotja, amely kishalazni, keszegezni kiváló. A magam részéről - talán sokakat megbotránkoztatok -, ha „csak úgy kiugróm valahová”, megelégszem egy szál bottal: egy 5-25 grammos, három méteres finom pergetőbottal, amivel már szinte minden fajta halat fogtam. Szóval nem kell túlcifrázni. Ahogy mondani szokás: a hal úgysem látja, milyen bottal fogjuk. (- kk -)
