Új Szó, 2011. december (64. évfolyam, 277-301. szám)

2011-12-08 / 283. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. DECEMBER 8. Iskola utca-hirdetés 19 Szellemi örököse az értéket becsülő, az emelkedett kultúrát tisztelő, a tehetség előtt hódoló világ A POSTA HOZTA Tisztelgés Liszt életműve előtt A tanári konferencián mintegy 80 érdeklődő vett részt (Képarchívum) LisztFerenc, a zseniális zongoravirtuóz, zeneszer­ző születésének 200., halá­lának 125. évfordulójára emlékezve a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szö­vetsége, a Szlovákiai Ma­gyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület több társszervezővel együtt tanári konferenciát tartott Pozsonyban no­vember 25-26-27-én a Ma­gyar Intézetben. ÁDÄM ZITA A rendezvény kísérőprogram- jai közé szervesen illeszkedett a november 25-én a Szent Már- ton-székesegyházban az isten­tiszteletet követő orgonahang­verseny, melyen Liszt B - A - C - H prelúdium és fúga „Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen” variá­ció, Fantázia és fúga az „Ad nos, ad salutarem undam” korái té­májára művek hangzottak el. A közönség viharos tapssal kö­szönte meg a nagyszerű előadást Szabó Imre pozsonyi orgona­művésznek, a pozsonyi Zene- művészeti Egyetem docensé­nek. A mintegy 80 résztvevő a SZNM - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában megte­kintette a Liszt Ferenc tiszteleté­re rendezett kiállítást. A tanácskozás második nap­jának zárásaként Kassai István Liszt Ferenc-díjas zongoramű­vész Erkel és Liszt barátsága címmel az „ikercsillagok” halha­tatlan műveiből építkező zongo­rahangversenyének előadását állva tapsolta meg a hálás kö­zönség. A művész impozáns hangszertudása és -kezelése, ir­datlan mennyiségű műismerete lenyűgözte a közönséget, a zeneművek tolmácsolása katar- tikus erővelhatott. A konferencia szakmai tar­talma Liszt magyarságát, tehet­ségének kibontakozását, élet­művének kiemelkedő állomása­it, az életműnek a kortársakra gyakorolt hatását, a művész ba­rátságainak és az abból fakadó zeneműveknek a történetét dol­gozta fel. A tanácskozás neves fővédnöke, Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudományos igazgató­ja „Milyen joggal tekinthetjük Liszt Ferencet magyarnak? Bar­tók akadémiai székfoglalója, Liszt nyilatkozatai” címmel tar­totta meg nyitó előadását. A Liszt-kutató végigvezette a hall­gatóságot a Mester életművén. Eckhardt Mária előadásában ki­emelte, hogy Bartók nagyon fon­tosnak tartotta Liszt magyarsá­gát, hazafiságát. Szabó Imre, a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola orgo­naművésze Liszt és Pozsony című előadásában sorra vette Liszt pozsonyi látogatásait kezdve 1820-tól, amikor kilenc­évesen először koncertezett Po­zsonyban, utolsó, 1885. áprilisi látogatásáig. Ezek a látogatások tanúskodnak a művész és a város viszonyáról, a baráti kapcsola­tokról, a pozsonyi zenei élet iránti érdeklődéséről. Liszt 17 alkalommal járt a városban. Kuzsner Péter orgonaművész az útmutató zeneszerzőt mutat­ta be olyan formán, hogy a hall­gatóságot végigvezette Liszt ze­nei fejlődésén, kezdve a 16. szá­zadi zeneművektől (a szonáta formája és témái), melyeken ke­resztül követhető volt a Mester fejlődése, érése, stílusának (ki)alakulása. A példakép min­denképpen Beethoven volt, az etalon, akinek zsenialitását Liszt igyekezett megközelíteni. Kaczmarczyk Adrienne, a bu­dapesti Zeneművészeti Egyetem sokoldalú adjunktusa, az Új Liszt Összkiadás szerkesztője Liszt magyarságképét mutatta be zenei illusztrációkkal, a kor és a kortársak eszmerendszerének tükrében. Liszt hazafiúi és egyben ma­gyarvolta a nagy dunai árvíz ide­jén mutatkozott meg önzeden segítsége révén, ami párját ritkí­totta egész Európában. Egy művész, aki nem beszéli hazája nyelvét, kész hangversenytur­nékon gyűjteni a bajbajutottak­nak, mert érzi, itt kell segíteni, mintegy sorsközösséget vállalva a nemzet minden tagjával. Gulyásné Somogyi Klára, a Liszt Ferenc Zeneművészed Egyetem Zenetörténeti Könyv­tárának vezetője a zeneszerző dalaiból adott keresztmetszetet sok zenei illusztrációval. Fan­csali János és Fancsali Emese Liszt magyar barátainak négy­kezes zongorajátékaiból adtak ízelítőt. Fancsali János előadá­sában Liszt és gr. Karácsonyi Guidó barátságáról beszélt. Az anyagilag tehetős család ösz­töndíjakat alapított, pártolva ezzel a zenei tehetségeket. Baranyi Anna, az MTA Zene- tudományi Intézet Zenetörténe­ti Múzeumának vezetője a Liszt­ről készült portrékat, festmé­nyeket, szobrokat, kisplasztiká­kat mutatta be, illetve a résztve­vők virtuális látogatást tettek a LFZE Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója tiszteletére rendezett kiállításon. Orsovics Yvett, a Konstantin Filozófus Egyetem oktatója Liszt életműve tanításának módszertani kérdé­seivel foglalkozott. A résztvevő pedagógusokat ösztönözte a ho­lisztikus gondolkodásmódra, projektek készítésére, ami a kompetenciafejlesztés hatékony módszere. Doborjánban Liszt szülőházának megtekintésével, szobrának megkoszorúzásával, Sopronban a zeneszerzővel kapcsolatos emlékhelyek meg­látogatásával ért véget a konfe­rencia. A világot a művész magyar­sága, életműve, tehetsége egy­aránt foglalkoztatja. Magyar­ságát a mai, a mástól minden értéket elorzó világunkban a nemzet, amelyhez tartozónak vallotta magát a Mester, fontos értéknek tartja. Az igazi Liszt Ferenc ünneplése szellemének örökösei számára van fenn­tartva. Szellemi örököse pedig az értéket megbecsülő, azt ápo­ló, az emelkedett kultúrát tisz­telő, a nagyság, tehetség előtt hódoló világ. Ezért nehéz és könnyű egyszerre Liszt Feren­cet ünnepelni. Könnyű, mert muzsikája ünneplésre nagyon alkalmas, de roppant nehéz, ha az embert, a művészt akarjuk megérteni, mert a küszködő zsenit eltakarja a fény. S aki a fénybe néz, elvakítja a ragyo­gás. Ám az igazi megértés a ra­gyogáson túl van. „Mackós Nap” A Fogyatékkal Élők Világ­napja alkalmából közös kirán­dulásra hívták meg a duna- szerdahelyi Vásártéri Magán Szakközépiskola diákjai a helyi Értelmi Fogyatékkal Élők Tár­sulásának tagjait. A december 1-jei „Mackós Nap” első állomása a veresegy­házi Medveotthon volt, amely tulajdonképpen egy menhely, ahová azok a medvék kerülnek, akiknek elhelyezése máshol már nem megoldható, ezzel egy utolsó esélyt adva nekik, hogy életük hátralévő részét az igényeiket kielégítő, ideális környezetben tölthessék el. A rendkívül barátságos álla­tok között élnek mackószíné­szek, pl. a Lutra, a vidra, a Csipkerózsika, a Tündér Lala című filmek szereplői. A medvéket a vállalkozó ked­vűek teljesen „testközelből”, otthonról hozott mézzel és a medveotthon által biztosított hatalmas fakanalak segítségé­vel etethették. Óriási élmény volt ez a középiskolásoknak, a fogyatékkal élőknek, de a szü­lőknek és a pedagógusoknak is. A közös móka alatt gyorsan összekovácsolódott a kirándu­lók kis csapata, és már egy „osztályként” szálltak fel az au­tóbuszra, hogy folytathassák út­jukat a budai Panda Hotel felé. A jobbára vendéglátó-ipari tanulmányi szakon és felsőbb fokú szakmai képzésben részt vevő - idegenforgalmi és szál­lodaipari szakmenedzser sza­kon tanuló - diákokból álló csapat egy nem mindennapi kezdeményezésről hallhatott és győződhetett meg saját sze­mével ebben a szállodában. A Panda Hotel alkalmazottainak 90 százaléka ugyanis megvál­tozott munkaképességű (pl. mentális problémákkal, ge­rincproblémákkal küszködő vagy születési rendellenesség folytán testileg fogyatékos) ember. „A munkatársak új perspek­tívát kapnak, hogy nem egy foglalkoztatóban kell monoton munkát végezniük, hanem használni és fejleszteni tudják már megszerzett tudásukat, készségeiket” - mondta Fan­csali Zoltán, a szálloda értéke­sítési vezetője, aki egy motor­baleset miatt kényszerült kere­kes székbe. A szálloda filozófiáját vázoló rövid bemutatkozó előadás után pedig a kirándulás részt­vevői megtekinthették a hotel­szobákat, köztük az akadály­mentesítetteket is. A kirándulás utolsó állomása az ünnepi köntösbe öltöztetett Vörösmarty téri hagyományos karácsonyi vásár volt, ahol a diákok és a nap folyamán tisz­teletbeli „ozorákosokká” foga­dott fogyatékkal élők gyönyörű kézműves termékek, valamint finomabbnál finomabb kará­csonyi nyalánkságok közül vá­logathattak és hamisítatlan ünnepi hangulatnak lehettek részesei. A tartalmas napot a kivilágí­tott Budapest látványa és azok a plüssmackók tették még fe- lejthetedenebbé, amelyet a Fo­gyatékkal Élők Társulásának tagjai kaptak emlékbe „osz­tálytársaiktól”. Kis Lívia A dunaszerdahelyi Vásártéri Magán Szakközépiskola diákjai tisz­teletbeli osztálytársaikkal (Képarchívum) Karácsonyi ünnepvárás A nemeskajali iskolában az ádventi időszak egyik fontos eseménye a mézeskalácssütés. Tanulóink idén is örömmel ma­radtak tanítás után az iskolában, hogy gyúrják, nyújtsák, süssék és díszítsék a finom édességet. Mindenki mindenben részt vett, s a szakács néni által elkészített pléhek egykettőre megteltek mézeskaláccsal. A díszítésben néhány anyuka is segített. A szebbnél szebb, illatos szívecs- kék, harangok, fenyőfák, hóem­berek és csillagok néhány nap múlva az iskola karácsonyfájára kerülnek, melynek elkészítése szintén a gyerekek feladata lesz. (A szerző felvétele) Futó Mária A POSTA HOZTA Az Ifjú Szivek Táncszínház (Bratislava, Mostová 8) 2012. január 1-től állandó munkaviszonyba felvesz: • projektmenedzser • szervezőtitkárt • táncost Önéletrajzot 2011 december 15-ig a hegli0ifjuszivek.sk email címre kérjük elküldeni, a feltételeket minden érdeklődőnek személyesen e-mailben kézbesítjük. A Tanečné divadlo Ifjú Szivek székházának II. emeletén azonnal kiadó 2 iroda: 24,02 m2,17,88 m2 - 8€/m2/hónap + közös helyiségek - 3 €/m2/hónap + szolgáltatások (villany, gáz, víz, szemét). Az ajánlatokat zárt borítékban küldjék az együttes címére: Tanečné divadlo Ifjú Szivek Mostová 8, 811 02 Bratislava A borítékon kérjük feltübtetni: „árajánlat". Határidő: 2011. december 15., 9.00 óra. MP91100780 MP91100780

Next

/
Oldalképek
Tartalom