Új Szó, 2011. október (64. évfolyam, 227-252. szám)

2011-10-08 / 233. szám, szombat

4 Régió Ma az Új Szó-sátorba várjuk kedves olvasóinkat Elkezdődött Párkányban a Simon-Júda-napi vigalom GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. Javában tart a pár­kányi Simon-Júda-napi vásár, idén is több száz kereskedő és kézműves kínálja portékáját. A hagyományos lacikonyhák mellett borsátrak és sajtkülön­legességeket kínáló standok csalogatják a látogatókat. Nem hiányoznak a körhinták sem. A négynapos vásár csütörtö­kön kezdődött és vasárnap ér véget. A helyi hagyomány 465 éve tartja számon. Párkánynak egykor négy vására volt: György, Bertalan, Simon-Júda és Luca napján. Egy ideig volt egy ötödik is, amelynek bevéte­lét a templom építésére fordí­tották. Országos illetve ország­határokon túli hírnévre azon­ban csak a Simon-Júda-napi vá­sár tett szert, amelyet a török hódoltság kezdetétől tartanak számon. Korábban többször megpróbálták átkeresztelni, ám a köznyelv mindvégig meg­őrizte régi, mára ismét hivata­lossá vált nevét. A különféle ruhaneműket, berendezési tárgyakat (búto­rok, szőnyegek, háztartási cik­kek), édességeket és elektroni­kát kínáló árusok mellett kézművesek kínálják portéká­jukat. A fafaragók, nemezelők, agyagozók, üvegfúvók, bőr­díszművesek és mézeskalács­készítők közül sokan helyszíni bemutatót is tartanak. A kézművesek többsége idén is a sétálóutcában kapott helyet. A helyjegyek nyolcvan százalékát már hónapokkal korábban le­foglalták. A standok bérleti díja évek óta változatlan. Az árusok napi 3,31 illetve 4,97 eurót fi­Ml A jó hangulatról cigányzenekar gondoskodik (A szerző felvétele) Keressen fel bennünket is! Szeretettel várjuk ma kedves olvasóinkat az Új Szó-sátorban. Keressen bennünket szokásos he­lyünkön, a posta előtt! (g) zetnek négyzetméterenként, a vendéglátósoknak 6,63 eurót kell fizetniük. A kézművesek idén is ingyen állíthatták fel standjaikat a sétálóutcában. A vásár ideje alatt idén is forgalomkorlátozással kell számolni. Több autóbusz tere- lőúton közlekedik. Útlezárá­sokra elsősorban a Komenský utcában és a Nánai úton, ezen­kívül a Fő utca és a Szent István utca egyes szakaszain, a Petőfi utca és a Bél Mátyás utca egy részén lehet számítani, de le lesz zárva az Ady, a Bocskai és a Zrínyi utca is. AJANLO Október 8. (szombat) Ógyalla - Aba-hegy leve - szüreti ünnepség. 14.00: al­legorikus lovas felvonulás Martos-ímely-Ógyalla-Aba útvonalon; 17.00: kultúr­műsor a Konkoly-Thege Művelődési Központban; fel­lépők: Búzavirág vegyes kar, Szikes és Kisszíkes citeraze- nekar, Őszirózsa népdalkor, Bellő - Konkoly-Thege Gyer­mek-néptánccsoport, marto- si hagyományőrző csoport, Viza citerazenekar, Gutt- mann Márk mesemondó, a Piruett Club táncosai, 20.00: szüreti mulatság, (vkm) Szene - 10.00: Almabú­csú a városi művelődési központ előtt - almás fi­nomságok kóstolója, árusí­tása. (jm) Szádalmás - 13.00: III. Szüreti Fesztivál a helyi fut- ballpályán. 13.00: Szüreti felvonulás a kopjafa előtti térről nótaszóval, jelmez­ben. A nap folyamán táj­jellegű ételek készítése és kóstolása, valamint lovas kocsikázás, tombola, gazdag program és cigányzene várja az érdeklődőket, (la) Guta - 21.00: Charlie- koncert a Billiard Clubban (Templomtér 15.). (vkm) Október 9. (vasárnap) Izsa - 15.00: emlékün­nepség az aradi vértanúk tisz­teletére a Millenniumi emlékműnél, az iskolakert­ben. Szónok: Domin István polgármester, közreműköd­nek: a Gyöngyös Bokréta és a Viza éneklőcsoport, valamint a helyi alapiskola tanulói. 16.00: mezőgazdasági ter­mények kiállítása nyílik a kul- túrházban. Mindkét rendez­vény szervezője a Csemadok helyi alapszervezete, (vkm) Szene - 15.00: Tamás Gábor élő koncertje a városi . művelődési házban, (jm) Pozsonypüspöki -15.00: Ahol az én bölcsőm ringott - nótadélután neves művészek közreműködésével a Vetvár művelődési házban, (ú) Október 10. (hétfő) Galánta - 19.00: Close Harmony Friends - az A' Ca- pella Vocal Group koncertje a városi művelődési központ színháztermében, (jm) ÚJ SZÓ 2011. OKTÓBER 8. www.ujszo.com A szülészetről és a nőgyógyászatról mindenki távozni készül, a gyermekosztályon mindenki marad A lévai kórház orvosainak több mint a fele felmondott A Léván dolgozó orvosok többsége kész távozni, ha nem teljesül­nek a szakszervezet követelései (A szerző felvétele) Léva. A lévai kórház orvosainak több mint a fele benyújtotta a fel­mondását, így csatlakoz­va az országos tiltakozó akcióhoz. FORGÁCS MIKLÓS Bár az intézmény nem a szaktárca fennhatósága alá tartozik, de megyei alapítású nonprofit szervezetként működik. Hetvenhét orvosból negyvenen készek két hónap múlva távozni, ha nem telje­sülnek a szakszervezet köve­telései. A lévai felmondások aránya jelentősen meghaladja az or­szágos mutatókat, hiszen átla­gosan az orvosok egyharmada távozna. Ha valóban sor kerül­ne ilyen tömeges kilépésre, a lévai kórház decembertől ne­héz helyzetbe kerülne. Az in­tézmény vonzáskörzetébe több mint százezer ember tartozik. Rudolf Hlavács igazgató el­mondta, a gyermekosztály és az újszülöttosztály kivételével minden részleget érintenek a felmondások. Jelenleg tizen­egy osztály működik a kórház­ban. A kilépésüket jelzett orvo­sok között vannak a részmun­kaidősök is. Az igazgató hang­súlyozta, minden egyes távozó orvos hiányozni fog, hiszen a törvények előírta kvótákat a je­lenlegi helyzetben sem könnyű biztosítani. Elmondta, reméli, sikerült megegyezniük a felek­nek, hiszen a beteg nem válhat ennek a harcnak az áldozatává. Ha az orvosok mégsem vonnák vissza a felmondásukat, de­cember elsejétől a kórház kép­telen lenne a törvény előírta teljes egészségügyi ellátást biz­tosítani. Operatívan kellene megoldani a problémákat, le­hetséges, hogy rövidített mun­kaidőben folyna a gyógyítás. Számtalan intézkedésre lenne szükség, hogy a páciens érde­keit védjék. A legsúlyosabb helyzet a szülészeti és nőgyógyászati osztályon alakulhat ki, hiszen innen tulajdonképpen min­denki, összesen kilenc orvos készül elmenni, a főorvost is beleértve. Egyetlen, mindössze tízszázalékos részmunkaidő­ben dolgozó orvosnő maradna. A belgyógyászaton hatan, a se­bészeten öten, a baleseti sebé­szeten, a szemészeten, a radio­lógiai osztályon, az anesztezio- lógiai és intenzív betegellátó osztályon hárman-hárman, a neurológiai osztályon és a fül- orr-gégészeten ketten-ketten, a krónikus betegeket ellátó osztályon pedig egy orvos dön­tött úgy, hogy a felmondásával szolidaritást vállal kollégáival. Más részlegekről is csatlako­zott egy-egy orvos. Peter Puškár helyi szakszervezeti ve­zető elmondta, az orvosok többsége egyetért a kezdemé­nyezéssel, de számtalan olyan személy van, aki nem folya­modhatott a tiltakozásnak eh­hez a módjához, például a szü­lési szabadságon lévő orvos­nők, a szlovák állampolgár­sággal nem rendelkező orvo­sok, valamint azok, akiknek éppen a felmondási időre esik a szakvizsgájuk, és sokan van­nak a fiatal, végzős medikusok is. Ezeknek az orvosoknak a száma körülbelül azonos azoknak a számával, akik nem adták be a felmondásukat, vagyis a maradó 37 személy hozzávetőleg fele szintén csat­lakozott volna. Az érsekújvári közönség az irodalom és a zene kapcsolatáról faggatta a Kossuth-díjas rockzenészt Lovasi András meglovagolta a rímeket Lovasi András otthon felejtette gitárját, de egy kólesönhangszeren ismert dalokkal kedveskedett a közönségnek (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Rendhagyó szerzői estet tartott a Kultúr- Korzó október első csütörtökén az Irish Pub vendéglőben, Lo­vasi András Kossuth-díjas rock­zenész, a tavaly feloszlott Kis- pál és a Borz zenekar basszus­gitáros-énekese volt a vendég. Az est első részében H. Nagy Péter és L. Nagy Péter iroda­lomtörténész arra kereste a vá­laszt Lovasi Andrással közö­sen, hogy mennyire másodla­gos a szöveg a zenei életben, mennyire tapint rá a közönség életérzésére. A beszélgetés so­rán kiderült, az angolszász ze­nei kultúrán belül sem minden szöveg volt olyan briliáns, mint ahogy azt a 70-es 80-as évek elején a nyelvet nem igazán ismerő hallgatóság gondolta. Később inkább a magyar pop­zenében kapott komolyabb szerepet a szöveg, annak ért­hetősége és az ütős refrén. „Néha ledobja a zene a hátáról a szöveget. Ólyan a zene, mint a hátasló, holott gyakran meg­próbálom a már meglévő zenei anyagot és a szöveget párosítani” - hangsúlyozta Lo­vasi. Az est vendége otthon fe­lejtette gitárját, de Stugel Ti­bor, az Érsekújvári Rockszín­pad vezetőjének hangszerén számos dalával szórakoztatta a közönséget a beszélgetések szünetében. Az érsekújvári közönséget érdekelték a Kispál és a Borz megszűnésének kö­rülményei, az együttes front­embere azt mondta, ideje volt továbblépni, de továbbra is érdeklődéssel figyeli az újon­nan alakult formációk, és az egykori zenésztársak munká­ját. Vita kerekedett azzal kap­csolatban, hogy a közönség a megakoncerteket, vagy inkább az úgynevezett kiskocsmái, kamara jellegű zenei találko­zókat kedveli-e, szó volt to­vábbá az előző rendszerbeli sanzonbizottságról és arról, hogy akkoriban azért is szü­lethettek már-már irodalmi értékű dalszövegek, mert az embereket meg kellett tanítani a sorok között olvasni. Az ak­kori rendszer nem viselte el a lázadást és a kétértelmű, bi­zonytalanságot és bezártságot sugalló nótákat. Juhász R. József, a Kultúr- Korzó elnöke, az est házigazdá­ja tájékozatta a közönséget az idei évad gazdag műsorkí­nálatáról és arról, hogy ko­molyzenei koncertekkel, tánc­házakkal, esti gyerekmegőrzés lehetőségével bővítették ősztől a programot. Lapunk a KultúrKorzó állan­dó médiapartnere.

Next

/
Oldalképek
Tartalom