Új Szó, 2011. július (64. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-30 / 176. szám, szombat
PRESSZÓ ■ 2011. JÚLIUS 30. www.ujszo.com SZTÁRVILÁG 13 Hullámvölgyek az ember életében A nyári „uborkaszezonban” a magyarországi bulvárlapok Détár Enikő valós vagy valótlan betegségeiről cikkeztek napokon keresztül. Volt olyan lap, amelynek a munkatársa már a pszichiátria zárt osztályán vélte látni a művésznőt. Détár Enikővel soproni fellépése után beszélgettünk. (Fotók: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence) Gratulálok a műsorához, véleményem szerint nyoma nincs a betegségnek. Meggyógyult? Valóban, nyoma nincs. Gondolom, egy beteg ember nem tudta volna azt produkálni a színpadon, amit én az elmúlt 70 percben. Az ember életében vannak hullámvölgyek, akadnak magánéleti problémák, amelyből a bulvár pénzt kovácsol magának. Ezeket a lapokat az sem érdekli, hogy esetleg életeken gázol keresztül, vagy embereket gyaláz meg. Pereskedni pedig nem érdemes, mert senkinek nincs kedve bíróságra járni, arról nem is beszélve, hogy egy-egy ilyen per évekig is elhúzódhat. Mit ért magánéleti problémákon? Az egész tavaly kezdődött, amikor cisztát találtak a hangszálamon. Sokáig úgy tűnt, hogy vége a színészi, énekesi pályámnak. De az orvosomnak és az akaraterőmnek köszönhetően szerencsére meggyógyultam. Édesanyám májusban megbetegedett, és haza kellett hoznom őt Amerikából. Állapota súlyos volt, napokat töltött az intenzív osztályon. Közben az egyik kereskedelmi televíziónál lejárt a szerződésem, amelyet nem hosz- szabbítottak meg. Véleményem szerint, ha ezekbe a történésekbe valóban belebetegedtem is volna, akkor sincs senkinek semmi köze hozzá. Főleg nem a bulvárnak. Hogyan élte meg a családja a bulvárlapok támadásait? Nem foglalkoztunk vele. A családom valamennyi tagja mellettem állt, ami természetes is. A barátnőim, Fésűs Nelly és Ladinek Judit esténként telefonon vagy személyesen tolmácsolták a pletykákat, amelyeken nemcsak nevettünk, hanem szörnyülködtünk is. Két gyermeke van... Ennek csak a fele igaz. Az egyik gyermekem már 22 éves nagylány, a fiam 9 éves. Papájuk pedig Rékasi Károly, akivel már 27 éve élek boldog házasságban. Nem visel karikagyűrűt... Büszkeségből nem hordok. Kari sosem hordott karikagyűrűt, és az ő édesapja sem. Kislány vol tam, amikor férjhez mentem, és közöltem vele, hogy „ha te nem hordod, akkor én sem hordom”. Ebben maradtunk. Miután megszületett a második gyermekünk, egy gyűrűvel lepett meg a férjem, s azóta is viselem, számomra olyan, mint a jegygyűrű. Milyen volt a gyermekkora? Ilyenkor általában mindenki azt válaszolja, hogy boldog. Én is csak ezt mondhatom. Édesapám agrármérnökként dolgozott, és kreatív ötleteinek köszönhetően sok termelőszövetkezetet mentett meg a csődtől. Ezért sok településen éltünk, mert mindig az adott szövetkezet adott nekünk szolgálati lakást. Édesapám sajnos 16 éves koromban, autóbalesetben életét ■ Született: Szolnok, 1964. február 26. ■ Házastársa: Rékasi Károly ■ Híres szerepei: Cecília, (Csárdáskirálynő), Mária Magdolna, (Csíksomlyói passió) ■ Díjai: Déryné-díj (1993), A Magyar Köztársaság Érdemrend lovaskeresztje (2009) ■ 1986-ban végezte el a Színház- és Film- művészeti Főiskolát. 1986-tól 1991-ig a Vidám Színpad, 1991- től 1996-ig pedig a Rock Színház tagja volt. 1996-tól szabadfoglalkozású színész. » Détár Enikő W Az orvosomnak és az akaraterőmnek köszönhetően szerencsére meggyógyultam. vesztette, és ez után telepedtünk le Egerben. Sokat kirándultunk, sátoroztunk, és bejártuk szinte az egész országot. Édesanyám pedagógus volt, aki karitatív munkát végzett, főleg Kerecsenden, ahol a gyermekkorom nagy részét élhettem. Gyerekkorában mi szeretett volna lenni? Lényegében minden, csak űrhajós nem, mert még a körhintában is szédülök. De már kislánykoromban szerettem szerepelni, nagyon érdekelt a színpad és a színház világa. Sok vendég járt hozzánk, akik soha nem úszták meg, hogy valamelyik produkciómat ne mutassam be nekik. Pályafutásom első vastapsát is tőlük kaptam. Egy időben kacérkodtam az orvosi hivatással is, de erről a tanáraim lebeszéltek, mert a színpadi lényt látták bennem. Vagány, határozott, talpraesett. Gyermekkorában is ilyen volt? Csínytevéseire emlékszik? Az általános iskolába lényegében csaknem minden reggel elkéstem. Kerecsenden laktunk, és Egerben volt az iskola. Amikor nem késtem, az azt jelentette, hogy autóstoppal utaztam Egerbe. Ezért hetedikes koromtól ritkábban is buszoztam. Nagyon jó volt a kézügyességem, imádtam rajzolni. Rájöttem, hogy tudom hamisítani a szüleim aláírását. Előfordult, hogy megkaptam az „aktuális” intőmet vagy a rosszabb jegyemet, és már a következő szünetben alá volt íratva - velem. Soha nem buktam le. Három egymást követő Ki mit tud? tehetségkutató-versenyen is indultam: citeráztam, szavaltam, táncoltam... Azonnal felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára? Nem, nem. Csak a második nekifutásra sikerült. A két felvételi között pedig hat hétig én voltam az ország legrosszabb óvónője, és három hónapig dolgoztam képesítés nélkül egy javítóintézetben. Férjével, Rékasi Károllyal több színdarabban is együtt játszik. Nagy kihívás ez egy házaspár számára? Szeretünk együtt dolgozni, de a próbák nehezek, mert mindketten makacsok vagyunk. Fontos, hogy figyeljünk egymásra, mert a színház több, mint egy munkahely. Hogyan töltik a nyarat? Mindannyiunknak pihenésre van szüksége. Megnézzük Sopront, Vi- segrádot, és reményeink szerint lejutunk a tengerhez is. Augusztus közepén aztán ismét elkezdődik a munka. Két új színdarabban szerepelek; még meg kell tanulnom a szerepszöveget. Édesanyám ;t évvel ezelőtt a Csárdáskirálynőben látott utoljára. Bízom az égiekben, hogy megadják neki és nekem azt az örömet, hogy újra a közönség soraiban foglaljon helyet. Ennél nagyobb boldogságot most nem is tudnék elképzelni. Albert József
