Új Szó, 2011. június (64. évfolyam, 126-151. szám)
2011-06-14 / 137. szám, kedd
24 Sport ÚJ SZÓ 2011. JÚNIUS 14. www.ujszo.com Tenklt és Staškót tesztelik, Hűekkel és Struhárral a napokban tárgyal a vezérkar, Novota, Halimi és Obert távozott Tizennyolcán a DAC első edzésén Kik vettek részt a tegnapi tréningen? Kapusok: Kiss Dániel, Mucska Ferenc Hátvédek: Jan Tenkí, Igor Hrabáč, Peter Struhár, Ágh Zoltán, Martin Staško, Roman Konečný, Németh Zsolt Középpályások: David Helísek, Pavol Ďurica, Lénárth Tamás, Josip Coric, Králik Csaba Csatárok: Marián Tomčák, Csonka Árpád, Harsányi Zoltán, Jan Kadlec Egy évre szerződött Radványi aláírt a szendékhez Szene. Radványi Miklós tegnap egyéves szerződést kötött az I. labdarúgóligában szereplő szenei SFM-mel. A negyvenkét esztendős szakember az utóbbi három bajnoki évadban a DAC csapatánál tevékenykedett, az első kettőben asszisztensként, az utóbbiban pedig vezetőedzőként. „A felkészülés hivatalosan csak csütörtökön kezdődik, hétfőn több alacsonyabb osztályban szereplő játékost teszteltünk. Rajtuk kívül a korábban sokáig sérüléssel bajlódó Bognár Zoltán, Belkovics László és Martin Železník végzett egyéni tréningeket - mondta lapunknak Radványi Miklós, a SFM új mestere. - Örülök, hogy a kulcsemberek közül senki sem távozott, de néhány játékossal szeretnénk megerősíteni a keretet. Az elmúlt pontvadászatot újoncként az ötödik helyen zárta az együttes, idén előbbre akarunk lépni a tabellán.” (sz. z.) Újra amatőr lehet Pljuscsenko indulhat Szocsiban Moszkva. A Nemzetközi Műkorcsolya-szövetség (ISU) vasárnap visszaadta az amatőr státuszt Jevgenyij Pljus- csenkónak, az oroszok olimpiai és háromszoros világbajnok műkorcsolyázójának, aki ezáltal elindulhat majd a 2014-es szocsi téli olimpián. A 28 éves sportoló a tavalyi, vancouveri játékok után hangot adott csalódottságának, mert úgy érezte, a pontozóbírók igazságtalanul fosztották meg az aranyéremtől, amelyet amerikai riválisa, Evan Lysa- cek nyert meg. Az olimpia után sérülésre hivatkozva nem vett részt a torinói vb-n, de időközben különböző pénzdíjas viadalokon indult, ezért az ISU tavaly júniusban eltiltotta őt az összes általa rendezett versenytől, így a szocsi ötkarikás eseménytől is. Pljuscsenko szeptemberben jelentette be, hogy kérvényezni fogja az eltiltás eltörlését, valamint amatőr versenyzési jogának visszaadását. (MTI) Kedd, június 14. Orosz labdarúgó-bajnokság: 8485. Zenit Szentpéter- vár-FK Rosztov 1,25-4,6- 8,88-0-3,03-1,1; 8483. Szamara-Kubany Krasz- nodar 2,55-2,9-2,67-1,35 -1,39-1,31; Dunaszerdahely. Németh Krisztián megbízott edző vezetésével tegnap délelőtt megkezdte a felkészülést a DAC élvonalbeli futballcsapata. Tizennyolc futballista vett részt az első gyakorláson, új arcnak csak a brünni Jan Tenkí, a ligeti Martin Staško és a legutóbb az osztrák alacsonyabb osztályban védő Mucska Ferenc számított. SZABÓ ZOLTÁN Jaroslav Hílek betegség, Németh Zsolt, Boya és Nkendo sérülés miatt nem vett részt az edzésen, de a két hete térdműtéten átesett Boyán kívül valamennyien megjelentek a gyülekezőn. Hassan várhatóan holnap csatlakozik a többiekhez. A tavaszi keretből Novota János, Ilami Halimi, Melinho és Igor Obert hiányzott, az előbbi háromnak május végén lejárt a szerződése. A mária- tölgyesi Obert a senicai együttessel gyakorol, de az anyaegyesületével kötött kölcsönszerződés alapján dunaszer- dahelyi vendégjátéka az év végéig érvényes. ,A felkészülés nyitányáig nem sikerült megoldanunk az edzőkérdést, de nyugodtak vagyunk, mert a csapat irányításával megbízott Németh Krisztián remek szakember, biztosra vesszük, hogy jó munkát végez - mondta lapunknak Dušan Chytil, a sárga-kékek menedzsere. - Tapasztalt trénert keresünk, szerintem szlovák vagy cseh edző A vendég Dallas Mavericks legyőzte a Miami Heatet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének hatodik mérkőzésén, így 4:2-re megnyerte a párharcot, és történetének első bajnoki címét szerezte meg. A döntősorozat legjobbja (MVP) a 26 pontos átlaggal záró DirkNowitzki lett. „Nyilvánvalóan ezért játszom hosszú évek óta - nyilatkozta csapata és személyes sikeréről is a mérkőzés hőse, aki vasárnap ünnepelte 33. születésnapját. - Bámulatos és hihetetlenül jó érzés, hogy győztünk, ezt már senki nem veheti ül majd a kispadra. De hogy mikor, azt még nem tudom...” A sportvezető elárulta, hogy egyelőre csak a brünni Jan Tenklt és a ligeti Martin Staškót tesztelik. Előbbi a védelem jobb oldalán játszik, utóbbi középhátvéd, de bokaműtétje miatt az egész tavaszi szezont kihagyta. A kapus Mucska Ferenc legutóbb az osztrák Landesligában védett, de rá elsősorban a II. ligás fakónál számítanak. „Azt szeretnénk, ha a tapasztalt Pavol Kováč kapus visszatérne hozzánk, emellett több poszton is erősíteni akarunk. Ä napokban hazai és külföldi futel tőlünk, egy évig mi vagyunk az NBA legjobb csapata.” Edzője, Rick Carlisle szerint is a legnagyobb játékosok közé emelkedett a német, az ellenfél trénere pedig egyenesen „minden idők legjobbjai egyikének” nevezte őt. Eric Spoelstra szerint a Miaminak sem kell szégyenkeznie teljesítménye miatt: „Nincs miért bocsánatot kérnünk, vagy szemrehányást tenni magunknak. Megesik sajnos, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan szeretnénk. A nyár folyamán, amikor enyhül az ürességérzet és a csalódottság, visszatekintve már jobban átérezzük és értjük majd, mi és miért történt így.” ballistákat fogunk tesztelni” - szögezte le Dušan Chytil. Németh Krisztián pergő gyakorlást tartott, ha valamivel nem volt elégedett, egyáltalán nem kímélte a hangszálait. „Múlt csütörtökön közölte velem a klubmenedzser, hogy az első tréningeket én fogom vezetni. Egyelőre a hét végéig készítettem el az edzéstervet. A fiúk hozzáállásával elégedett vagyok, remélem, akkor sem lesz probléma, ha keményebb munkát fogunk végezni” - hangsúlyozta Németh Krisztián, aki arra a felvetésre, hogy még az is előfordulhat, végül ő lesz a vezetőedző, így válaszolt: „Nem akarok a dolgok elébe menni...” A gyakorlás - amelyen Ján Veselý kapusedző segített Né- methnek- 2x15 perces egymás elleni meccsel zárult. Pazar gólokat láthattunk, főleg a cseh Kadlec volt elemében. Igor Hrabáč, Jaroslav Hílek és Peter Struhár a napokban tárgyal a vezetőkkel a május 30-án lejárt megállapodásuk ÖSSZEÁLLÍTÁS Románia Paraguay elleni vereségével gyakorlatilag biztossá vált, hogy Magyarország a 3. kalapba kerül a 2014-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőinek sorsolásán. A hivatalos kiemelést a FIFA a július 27-i világranglista alapján készíti majd el. Az előzetes „kalaplistát” a Football Rankings statisztikusa állította össze. A Nemzetközi Labdarúgószövetség (FIFA) a 2007júliusa és 2011 júliusa közötti válogatott meccsek eredményeit veszi figyelembe a 2014-es, brazíliai meghosszabbításáról. Hasonló cipőben jár Kiss Dániel is. Hílek iránt a nyitraiak érdeklődnek, de értesüléseink szerint osztrák kérője is van. Struhárt szívesen látná Szentes Lázár, az NB I-es újonc diósgyőriek mestere, akivel már dolgozott együtt a 27 éves védő. Harsányi Zoltán vonzó ajánlatot kapott az ostravai Baník- tól. „Többször tárgyaltam Karol Markóval, a bányászcsapat szlovák vezetőedzőjével. Szóban már meg is egyeztünk, de figyelmeztettem, hogy mivel még egyéves szerződés köt a DAC-hoz, a csallóközi vezetők hozzájárulása szükséges az világbajnokság sorsolásánál. A pontszámításban súlyoz a regionális játékerő, az ellenfél játékereje, az, hogy felkészülési vagy tétmérkőzés zajlott-e le. Rendes játékidőben vagy átigazoláshoz” - mondta a 24 esztendős csatár, aki az elmúlt félévet a teheráni Paykannál töltötte. Abena és Adiaba prágai köl- csönjátéka a hónap végén telik le, ekkor derül ki, hogy a Sparta továbbra is számít-e a kameruni duóra. Megtudtuk, hogy a DAC nem utazik külföldi túrára, és a július 16-i ligarajtig hét előkészületi meccset játszik. Neves ellenfelekkel találkozik a sárga-kék alakulat, amely a Ferencvárossal, a Honvéddel, a Győrrel és a brünni csapattal is megmérkőzik, a bajnoki főpróbát pedig július 9-én, Újpesten tartja. hosszabbításban aratott győzelem 3, tizenegyesrúgásokkal kivívott győzelem 2, döntetlen 1, tizenegyesrúgásokkal elveszített meccs 1, vereség 0 pontot ad. (nso) A valószínűsíthető kiemelés 1. kalap: Spanyolország, Hollandia, Németország, Anglia, Portugália, Olaszország, Horvátország, Norvégia, Görögország 2. kalap: Franciaország, Montenegró, Oroszország, Svédország, Dánia, Szlovénia, Törökország, Szerbia, SZLOVÁKIA 3. kalap: Svájc, Izrael, Írország, Belgium, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Ukrajna, MAGYARORSZÁG A DAC EL0KESZÜLETI MÉRKŐZÉSÉI Június 15., szerda, 17.00: DAC A-DAC B Június 18., szombat, 19.30: DAC-Ferencváros Június 22., szerda: Győri ETO-DAC Június 29., vasárnap: Honvéd-DAC Július 3., vasárnap: Zbrojovka Bmo-DAC Július 6., szerda: DAC-SFM Senec Július 9, szombat, 17.30: Újpest-DAC Nowitzki az NBA-döntő legértékesebb játékosa Először bajnok a Dallas MTl-JELENTÉS Szlovákia a második kalapból várhatja a 2014-es foci-vb sorsolását Előbbre léptek a magyarok Németh Krisztián megbízott edző nem kímélte a hangszálait (Somogyi Tibor felvétele)