Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-02 / 227. szám, szombat
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 2. TALLÓZÓ MAGYAR HÍRLAP A Fidesz nem tervezi az ügyészség kormány alá rendelését - mondta a Magyar Hírlapnak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, köz- igazgatási és igazságügyi miniszter. Arra a kérdésre, hogy Kovács Tamás legfőbb ügyész mandátumának lejárta után újra Polt Péter esélyes-e a posztra, a politikus azt mondta: a jelöltekről még nem volt szó. Az interjúban Navracsics elmondta: a vasárnapi ön- kormányzati választáson elégedett lenne, ha sikerülne megőrizniük a 2006-ban „elnyert” településeket, és emellett a Fidesz-KDNP adná a fővárosnak a főpolgármestert és a Heves Megyei Közgyűlés elnökét, valamint többségét is. (MTI) Tintafosással, álreformokkal, papírgyártással nem lesznek okosabb diákjaink, sem felkészültebb végzőseink Ne fújjuk el a lámpást Nagyjából 25 évvel ezelőtt ádáz vita folyt az oktatási- intézmény-vezetőkés az Állami Pedagógiai Kutató- központ között arról, vajon kit szolgál az ún. pedagógiai dokumentáció. LOVÁSZ ATTILA Az egységes dokumentációt szorgalmazó munkatársak az állami intézményből nem értették, nem érthették, hogy a pedagógiai dokumentáció alapvetően nem az ellenőröknek és a tanfelügyelőknek készül, hanem a pedagógusnak, aki valamilyen módon dokumentálni kénytelen több tucat gyermek reá vonatkozó adatait, mert az ember feje nem káptalan. Az állami intézmény képviselőinek kérdése az volt, hogy akkor mi alapján ellenőrizzék az állami alkalmazott pedagógust. Az, hogy egy tanfelügyelő, akinek egyébként szakmai autoritásként elsősorban segítő intézménynek és nem ellenőrző hatóságnak kell lennie, beül a tanítási órára, lehetőleg többre, hogy pontos képet kapjon a kolléga munkájáról, a gyerekek tudásszintjéről, senkinek eszébe sem jutott. A hivatalos dokumentumok kiállítására pedig minden iskolának van apparátusa, az előmeneteli naplók, a bizonyítványok, esetenként a tanúsítványok és a licenszek okiratoknak minősülnek. A vita akkor nem zárult lejött a bársonyos, s a vita máig nyitott. Döbbenettel tapasztaljuk, hogy a Mikolaj-reform pedagógiai dokumentációja nem más, mint olyan tantervek készítése, amelyeket órákra lebontva kell megírni, majd eszerint kell vezetni az osztálykönyvet és minden egyéb bejegyzést a tanításról. Függetlenül attól, hogy az osztály - uram bocsá, a gyermek - előmenetele megfelel-e a tantervben leírt tempónak, annál nem lassúbb-e, mert fokozottabb figyelem kell, vagy gyorsabb, mert tehetségesebb csapatot hoztak össze a Teremtő által delegált gének. Mindez az oktatásügy mai hivatalnokait sem érdekli. Kimutatások, statisztikák, lepedők, tantervek, soha senki által nem olvasott dokumentumoktömkelege pusztítja a papír által az erdőket, teszi tönkre a szerencsére már létező számítógépeket és nyomtatókat, és rabolja pedagógusaink, a nemzet lámpásai drága, gyermekünkre szánt idejét. Ahelyett, hogy keret- tanterveket gyártanának a megfelelő intézmények, amelyek afféle etalonként a megtanulandó minimumot tartalmaznák, és hozzájuk lehetne igazítani az összehasonlító értékelést, minden pedagógussal megíratják a tonnányi papírt, amit- a végén a kutya nem olvas el. Anno, a szocialista jövő építésének utolsó esztendőit az oktatásügyben töltve az egységes dokumentáció elleni legnagyobb renitens merényletet követtük el kollégáinkkal. Mindannyian megahatározott oldalon, meghatározott rubrikába piros színnel (!) beírtuk: Aki ezt elolvassa, az XY oktatási intézmény tanári szobájában egy üveg vörösbor várja. Naná, hogy máig senki nem jelentkezett, s a tanév végén a bort boldogan megittuk, mert a vonatkozó rendelkezés szerint a borosüveg ott-tartása szabálysértő volt, a megivása oktatási intézményben nem. Sokat kesergünk az oktatásügy színvonalán. Nos, tintafosással, álreformokkal és papírgyártással sem okosabb diákjaink, sem felkészültebb végzőseink nem lesznek. Az eredmény az év elejétől fölöslegesen idegroncs tanár, akinek szemünk fényére kellene mosolyogva, türelemmel, odaadással és felkészülve vigyáznia. Ehelyett 500 euró nettóért (az idősebbje) papírokat irogat, teljesen fölösleges kredite- ket gyűjt, amiből 12 egy tucat. Semmire sem jó. Ha a parlamentben „átmegy” a nyelvtörvény, legalább nem kell kétnyelvűén írni - fele annyi munka. Hm... ebből is látni, a kisebbségi pedagógusok az értelmetlenségeket kétszer szenvedték el. De ne örüljünk annak, hogy most csak egyszer kell. Mert az is fölösleges. Ne fújjuk el a lángot a nemzet lámpásaiban. Nem valószínű jeletős átrendeződés, a választók várhatóan saját nacionalista pártjukra szavaznak Parlamenti és elnökválasztás Boszniában MTl-ELŐZETES Bő hárommillió szavazót várnak az urnákhoz holnap Bosznia-Hercegovinában, hogy megválasszák azt a körülbelül ötszáz embert, akik képviselni fogják őket a következő négy évben a központi és regionális intézményekben. Több mint nyolcezer jelölt száll ringbe, hogy elnyerjen helyi, regionális vagy központi funkciót a balkáni háborúk óta két entitásra, a bosnyák-horvát föderációra és a boszniai Szerb Köztársaságra osztott országban. A választók várhatóan saját nemzetiségük nacionalista pártjaira szavaznak. A szavazók kinyilváníthatják, kit látnának szívesen a központi állam, Bosznia-Hercegovina háromfős - egy-egy bosnyák, horvát és szerb tagból álló - kollektív államelnökségében. Megválasztják a bosznia-hercegovinai parlament 42 képviselőjét is. A vasárnapi választások után megújul a bosnyák-horvát föderáció 98 fős és a Szerb Köztársaság 83 képviselőből álló parlamentje. A bosnyák-horvát föderációban az 1,9 millió szavazásra jogosult megválasztja a tíz kanton parlamentjét, az 1,2 millió szerb szavazó a Szerb Köztársaság elnökét. Ez utóbbi pozícióba szinte biztosan az entitás „erős embere”, a mostani miniszterelnök, Milorad Dodik kerül. A politikus - akit a nyugati országok „találtak ki” a Szerb Köztársaság élére, mondván, még ő a legmérsékeltebb a lehetséges jelöltek közül - a Szerb Köztársaságnak Bosznia-Hercegovinából való kiszakadását akarja, ezzel kampányolt. Valentin Inzko, a nemzetközi közösség főképviselője szerint a Szerb Köztársaság kiválása „posztumusz győzelem” lenne Szlobodan Milo- sevity volt, időközben elhalálozott jugoszláv elnök számára. Noha az elmúlt négy évben nem tapasztalható fejlődés a boszniai Szerb Köztársaságban, Dodik politikai tőkét kovácsol abból, hogy nagy hangon „védi” a szerb entitást a szarajevói hatalmi központtal szemben. Bosnyák oldalon Haris Silajdzic elnöknek akad egy kihívója: Bakir Izetbegovic, a boszniai muzulmán közösség egykori emblematikus figurájának, Alija Izetbegovic néhai elnöknek a fia. Új szereplő a bosnyák politikában a „boszniai Berlusconiként” emlegetett Fah- rudin Radoncic, a legnagyobb példányszámú lap, a Dnevni Avaz tulajdonosa. A horvátok a szerbekhez hasonlóan nem Bosznia-Hercegovina közös, központi intézményeinek erősítésén dolgoznak. Legerősebb pártjuk a bosnyákokkal közös föderáció megszüntetésének, egy harmadik, önálló horvát entitás létrehozásának a jelszavával kampányolt. A horvát érvelés szerint csak így építhetnek ki önálló iskolarendszert, működtethetnek saját tv-csatornát. A nyugati országok nem győzik figyelmeztetni a boszniai politikusokat, hogy jobban tennék, ha a gyenge központi intézmények megerősítésén dolgoznának, ellenkező esetben tapodtat sem halad előre az ország az Európai Unióba vezető úton. A kilátások nem túl biztatók. A hivatalos adatok szerint Boszniában a munkanélküliség 25%-os - a fiatalok körében eléri az 50%-ot -, az átlagbér alig több mint 300 euró. Noha elemzők szerint lenne mibe befektetni, a körülmények nem ideálisak. Boszniában két hónap kell egy vállalkozás beindításához (a térség átlaga 17 nap). Egy közepes vállalatnak évente 400 órát kell eltöltenie adóügyintézéssel, kétszer annyit, mint Nyugat- Európában. A feketegazdaság a GDP 30-40%-át teszi ki. Súlyos gond a korrupció. A Transparency International rangsorolása szerint Bosznia a világ 180 országából a 99. helyen áll, miközben Horvátország és Montenegró a 70. környékén, Szerbia a 83. helyen, a kampányban mégis alig volt szó a korrupcióról.- KOMMENTÁR Az első X után VÍGl ZOLTÁN Már nem találkozunk reggel iskolába, munkába menet nyugdíjasokkal, akik hajnalban sorban állnak étolajért, cukorért, cigarettáért. A boltokban minden kapható, bármikor. A polcokon nyugati áruk, még ha sok közülük selejtként érkezik is hozzánk. Nincs háború, nem kell a rokonaimnak, a barátaimnak és nekem sem azon gondolkodnunk, hogy külföldön vagy a szomszéd hétvégi házában bujkáljunk a katonai behívó elől. Nem bombázzák az országot NATO-gépek, nincs eszetlen délszláv testvérháború körülöttem. Nem kell fél napokat sorban állni vízumért, csak azért, hogy átutazzunk valamelyik szomszédos országba. És itt nagyjából meg is húzhatjuk a képzeletbeli vonalat, ami azokat a pozitív változásokat választja el a hétköznapoktól, amelyeket Szerbia 2000. október ötödiké óta él meg, amikor megdőlt Európa ezen részének utolsó diktatórikus rendszere, Szlobodan Milo- sevity egyeduralma. Forradalom volt. Fegyverropogás nélkül. Egy olyan forradalom, amit látszólag az váltott ki, hogy Müosevity nem ismerte el választási vereségét. 2000. szeptember 24-e és október 5-e között az ország teljesen lebénult, a „nép” az utcákat járta, egyetemista- és munkástüntetések, míg ötödikén a parlamentet és az állami tévét is sikerült elfoglalnia a tömegnek, a diktátor meghátrált, elismerte kudarcát az akkor egységes ellenzékkel szemben. Dióhéjban ennyi. Október hatodikán már elkezdtem azon gondolkodni, hogy Milo- sevityet ki taszította le a hatalomról. Az ellene tüntetők közül sokan nem azért akarták a tarkóját látni távozás közben, mert ellenezték azokat a háborúkat, amelyeknek a kitöréséhez nagyban hozzájárult, hanem azért, mert elveszítette ugyanazokat. Számtalan szempont szerint vizsgálgathatnánk, mi történt az elmúlt tíz évben Szerbiában. Lehet, hogy a legjobb viszonyítási alap az ember, akit akkor az ellenzék vezérének választott meg. A választáson Milosevity ellenfele az a Vojiszlav Kostunica volt, akiről akkor is azt mondták egyesek, hogy üljünk rá arra a kezünkre, amivel a tollat fogjuk, és amikor már eléggé elzsibbadt, akkor karikázzuk be a Kostunica neve előtt szereplő számot. Most, tíz évvel később, ez az ember az egyedüli pártvezető (igaz, pártjának szinte semmilyen befolyása sincs már) a szerb parlamentben, aki szerint az országnak nem kell mindenképp csatlakoznia az Európai Unióhoz, ők látnak egy másik alternatívát is az ország számára. Aki itt él, annak nem kell nagyon mélyre ásnia az emlékei között, hogy eszébe jussanak azok a milosevityi eget rengető elképzelések, hogy majd mi Fehéroroszországgal, Iránnal és Kubával karöltve váltjuk meg a világot. Olyan társadalmi és politikai változás zajlik azóta is az országban, amely sok szempontból nem is annyira változás, mintsem a régi dolgok újracsomagolása. Nemcsak Kostunica és a hozzá hasonló politikusok miatt, hanem azért mert nagyon sok szempontból nem változott semmi. A politikai módszerek hasonlóak, a káderek esetenként ugyanazok. Az egykori vezér pártja újra hatalmon van, az ország legfontosabb minisztériumait vezetik (a jelenlegi belügyminiszter és az ország legnagyobb építési projektjeit felügyelő miniszter is Milosevity legközelebbi párttársa és követője volt). Sokan a néhai miniszterelnököt, Zoran Gyingyityet tartották olyan embernek, akiben lett volna annyi kurázsi, tudás, alázat, hogy lényegi dolgokon is tudjon változtatni. 2003 márciusában megölték a kormány épületének udvarán. „Egy kicsit pihenek” - mondta a bukott vezér október ötödikén, amikor az állami tévében elismerte, hogy nyert az ellenzék. 2001 márciusában szó szerint meggyőzték, hogy adja fel magát, elszállították Hágába, ahol emberiség elleni bűntettek miatt kellett volna felelnie. ítélet nélkül érte a halál 2006 márciusában. Emlékét kevesen őrzik, de hagyatékát Szerbia még ma is nyögi. TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG Hiába a százszámra meghirdetett pályázat, mire lezárul az ellenőrzés, az alapítványok sora csődbe jut, s bár az elmúlt négy évben összesen 141 milliárd forinttal segítette az állam a civil projekteket, a szervezetek úgy vélik, a hazai támogatási program segítség helyett inkább tönkreteszi a civil társadalmat - írta a Nép- szabadság. A lap több panaszt idéz a civil szervezetek veszteségeit bemutató papirorszag.word- press.com honlapról, amelyet a pályázati rendszer áldatlan állapota ellen küzdő nonprofit civil szervezetek indítottak. Az átlátható, kiszámítható feltételeket és megfelelő jogorvoslati lehetőségeket követelő 15 tiltakozó alapítványhoz, egyesülethez azóta több mint 170 csatlakozott. A honlapon a panaszosok többnyire a lassú pályázati döntéseket, a késedelmes folyósításokat és az életszerűden, túlzó ellenőrzéseket sérelmezik. Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója a Népszabadságnak azt mondta, a jelenlegi támogatási rendszer a teljes bizalmatlanságra, ajelentős erőfölény korlátlan érvényesítésére, az egyoldalúságra épül. Apá- lyázati kiírásokat menet közben módosítják, ugyanakkor számon kémek törvényeket, amelyek a pályázat meghirdetésekor még nem is léteztek, időkorlátok pedig csak a pályázó számára vannak. Az ellenőrzések során a lebonyolító szervezet időnként komoly szakmai, adminisztratív, ügyviteli és egyéb hibákat követ el minden következmény nélkül, a pályázókat ugyanakkor gyakran és szigorúan büntetik apró vagy vélt hibákért, jogorvoslati lehetősé- geknélkül. (MTI) (Peter Gossónyi rajza- Az én kertem talaja a töknek kedvez, a parlament a káposztafejeknek
