Új Szó, 2008. szeptember (61. évfolyam, 203-226. szám)
2008-09-24 / 221. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2008. szeptember 24., szerda 5. évfolyam, 40. szám Csökken a magyar ovisok száma Sokak szerint tanuljon meg a gyerek szlovákul, aztán mehet magyar iskolába 30. oldal 34. oldal Tesmagi Löffler-sztori — kát változatban Mindkét tábor másképp látta a lévai területi III. délkeleti csoportmeccsét Akik nem láthatták meg a tengert Tengerparti napfelkelte helyett sötétség, öröm helyett szenvedés 36. oldal Jézus szenvedéseit felevenítendő kálváriákat Európa-szerte építettek a középkorban. A Selmecbányái kálváriát a város keleti oldalán emelkedő Scharfenberg- vagy Kálváriahegy város felé néző oldalára építették a jezsuiták. Három templom és sok apró kápolna alkotja. A felső templomot német, a középsőt magyar, az alsót tót templomnak is hívták, mert búcsú alkalmával ilyen nyelven miséztek bennük. A Selmecbányái kálvária nemcsak szép fekvése miatt híres, hanem mert a klasszikus tizenkét stáció helyett csak hét mutatja Krisztus szenvedéseit, a többi Mária szenvedéseit ábrázolja. (SITA-felvétel) JEGYZET Mézek, madzagok KÖVESDI KÁROLY Úgy szép az élet, ha zajos. Mondja az okos mondás. Mert a mondás az mindig mond valamit. Hát, zajosnak éppen elég zajos ez a környék, meg a tágabb vidék is, ha az egész földgolyót nézem. Ha csak belekukkantok a hét eseményeibe, nem győzöm kapkodni a fejem. Nyitrán azt mondja az egykori rendőr, ne bolondozzatok, gyerekek, én is zsaru vagyok, és tüzet nyit a kollégáira. A képükbe néz, ismeri őket, és lő. Amerikában bankok roppannak meg, agyagelefántokként zuhannak a Wall Street utcakövére, zuhanórepülésben a tőzsde; ami önmagában nem lenne tragédia, ha nem milliók pénzét herdálnák el éppen. Bűnösök nincsenek, recesszió van, mit lehet tenni. Kínában gyerekek ezreit próbálják legyilkolni gyermektápszerrel, valami műanyag fehérítőt keverve a tejporba, hogy szebb legyen. Ott legalább fejek fognak hullani, méghozzá valóságosan is. Ami ellen majd tiltakoznak az emberjogi aktivisták: ne tessék megölni a nyerészkedési vágytól elvakult és elvadult, szerencsétlen embereket, mert az élet alapvető emberi jog. Budapesten a miniszterelnök magyarázza egyetemistáknak, hogyan próbálja elképzelni a „kitörést”, miközben a kamera nem tudja eltitkolni, hogy a vásott köl- kök kiröhögik. Hogy tájaink legautentikusabb bohócjelenetét ki ne hagyjuk: Ján Slota megint böfög valami magvasat, amitől ti- zenvalahány millió ember orcáját borítja el a harag pírja. Aztán a magyar elnök mond valamit Pöstyénben, amit a szlovák elnök próbál kivasalni, kevés sikerrel. A cseh elnök gyorsan besegít, gyerekek, hiszen erről szó sem volt. S mit gondol a lengyel elnök? Szerintem csak mosolyog magában, és a mézpálinkára gondol, amely csatát nyert, s éppen ezért e jegyzet további főszereplője lesz. Az Európai Unió ugyanis úgy döntött, hogy a mézpálinka (a pozsonyi és más szlovákiai karácsonyi piacokon: medovina) ezentúl lengyel terméknek minősül, s kizárólag az ő recep- túrájuk szerint készült nedű az igazi és hamisítatlan. Magyarán: a mézpálinka a magyar hungari- kumokhoz hasonlóan lengyeli- kum lesz. De mik is a hungariku- mok? Buta kérdés. Ki ne tudná? Hát a szürkemarha és a racka- juh, a tokaji aszú és a Pick-szalá- mi, Bartók Béla és Sebestyén Márta, a kecskeméti barackpálinka és a halasi csipke, a puli és a hollóházi porcelán, a bundás kenyér meg a toki pompos ke- nyérlángos, Lúdas Matyi meg a Képes Krónika, a bivaly meg a kürtőskalács... Hoppá, nem egészen így van ez, hiába csemegézik az ember a megfelelő honlapon, ahol ezeket sorolják. Mert a kürtőskalácsot például a szlovákok tartják magukénak, a gomolya (szlovákiai magyarul: brindza) már nem is tudom, kié, talán még el sem dőlt a meccs, de például annyi bivallyal, mint Románia útjain, sehol nem találkozik a halandó Európa-szerte. Legyünk már bőkeblűek, s adjuk oda nekik a bivalyt! Egyébként is, ez a legfőbb bajunk? A gömöri guly- ka például gyermekkorom étele. Tehet róla, hogy másutt gulinak nevezik? S hogy mi lesz a mézpálinka sorsa? Lengyel lesz, szlovák lesz, mindegy. Bódít és melegít a hideg téli estéken. Akkor a legjobb, ha szalonnapörc találtatik benne (ami, valljuk be, furcsa ízlésre vall). Még némi esély mutatkozik a döntés revideálására, ha mondjuk az inámiak megtámadják a döntést, merthogy az Ipoly menti községben is főznek ilyet, s nem is rosszat. Mi lesz ezek után a mézfesztiváljukkal? Meg mi lesz többiekkel, akik szintén szeretik és készítik? Dél-Ausztri- ától Litvániáig (utóbbiról egy istentől elrugaszkodott ember azt állítja, hogy a litván mézpálinka a legborzasztóbb rövidital, amit főemlős valaha is előállított). Hát, ember legyen a talpán, aki itt igazságot tesz. De nem is ez a lényeg. A dolog mélyfuratú lélektana abban rejlik, hogy elszó- rakozgatunk itt egymás marhaságaival, a libatöméssel meg a banán görbületével, a disznók emberi jogaival meg a mákos kaláccsal. Brüsszel messzire van. A valós élettől is. Ahol az egyik tábor a kormoránt védi, a másik a halat. Aztán jókat veszekednek, miközben a halandó hideglelést kap a gondolattól, hogy tönkremennek a nyugdíjalapok, s mire eléri a boldog és „megérdemelt pihenést”, a frász se tudja, miből fog pihenni. Mondjuk az Ipoly mentén. Inámon. Mintha állandóan nagy mézesmadzagokat huzigálnának az orra előtt, hogy a bulvár vértől frecsegő kolum- nái mellett ne nagyon foglalkozzék a nagy dolgokkal. Azt hagyja meg a „nagyoknak”. Majd azok megoldják, ha nem is köz-, legalább önmegelégedésre. Erről jut eszembe egyébként, ha holnap reggel felkelek, rohanok, és levédem a krampampulit. Nagyanyámtól hallottam először, hogyan készül. Igaz, film is készült hasonló címmel, de tudtommal még nem védte le senki. Pedig olyan szép, értelmetlen neve van.
