Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-11 / 234. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 11. Iskola utca 15 Priskin Zoltán: A családnak egy alapnak kell lennie a nevelésben, az iskola csak kiegészítheti ezt a szerepet Vallásos intelligenciát nevelnek Idén tizenöt éves a gútai Nagyboldogasszony Ma­gyar Tannyelvű Nyolcéves Egyházi Gimnázium. Ebből az alkalomból Priskin Zol­tán igazgatóval beszélget­tünk. BORKA ROLAND Tizenöt éves az iskola. Mire a legbüszkébb, mennyit változott az évek során az oktatási intéz­mény? Lényegében a semmiből hozták létre az iskola alapítói ezt az intéz­ményt. Nagyon nagy jóakarat, ren­geteg jótevő és szerencse is kellett hozzá, hogy Gútának egy gimnázi­uma legyen. 1992 óta a nagyobb változásokat tudom említem: két osztállyal indult az iskola, ma már teljes felépítettségű nyolcosztályos gimnázium. Az idegen nyelveket kiemelt óraszámban oktatjuk isko­lánkban, s ez nemcsak a számbeli- ségben értendő, hanem valójában egy nagyon komoly színvonalat ta­kar. Az oktatói-nevelői tevékeny­ségen túl az iskola egyfajta csa­ládias légkört biztosít. Atvállal- hatja-e a család szerepét az isko­la, illetve elváiják-e ezt a szülők? Rengeteg a csonka családból származó diák, és az ebből adódó nehézségeket az iskolában kell, hogy kipótolják. A családnak egy alapnak kell lennie a nevelésben. Az iskola csak kiegészítheti ezt a szerepet. Egyre több a hitehagyott em­ber. Betöltheti-e küldetését az is­kola egyházi jellege? A gimnázium egyházi alapítású. Nagyon sok egyházi alapítású in­tézmény van, amely nem biztos, hogy a küldetését teljesíti. Én úgy érzem, ez az intézmény is fokoza­tosan érik, az egyházi szerepet mi­nél jobban be tudja tölteni. Ez a missziós munka nagyon fontos akár a keresztény erkölcs, akár a család kiegészítő szerepében egy­aránt. „Tapasztalatom szerint az emberekben még mindig vannak bizonyos Mennyire képesek megszólt'- előítéletek az egyházi iskolákkal szemben" (A szerző felvétele) tani a szülőket, hogy ide írassák a gyermekeiket? Tapasztalatom szerint az embe­rekben még mindig vannak bizo­nyos előítéletek. Úgy érzik vagy úgy gondolják, hogy az egyházi is­kolába csak leendő papok és apá­cák járhatnak. Bizonyos tévhitben élnek az emberek. Természetesen örülünk, ha papi hivatások szület­nek egy-egy diákunk elhatározásá­ból, de egy egyházi iskolának nem ez az elsőrendű feladata. Az a kül­detése, hogy megfelelő keresztény értékrendet képviselő vallásos in­telligenciát neveljen. Az oktatási miniszter elképze­lése szerint a jövőben speciális oktatási formaként léteznének a nyolcéves gimnáziumok. Mi er­ről a véleménye? A miniszter úr kijelentését egy kicsit elhamarkodottnak, bizonyos értelemben szerencsétlennek tar­tom. Az embereket akarják megté­veszteni, mert ők nagyon is tisztá­ban vannak vele, hogy törvényben nem lehet kijelenteni: megszüntet­nek egy iskolatípust. Nem gondol­nám, hogy ezeket az iskolákat be kellene zárni. Ön egy történelmi tankönyv- sorozatot jelentetett meg. Mondjon erről valamit! Igazából ez nem egy tankönyv- sorozat, hanem szöveggyűjte­mény. Azt a hiányt akartam pótol­ni a történelemoktatás terén, ami egészen 1983-tól fennáll a ma­gyar tannyelvű gimnáziumokban. Ezen időszakot követően nem je­lent meg magyar tannyelvű gim­náziumok részére történelem- könyv. Ez a szöveggyűjtemény hosszú, 8-9 éves pedagógiai mun­kámnak a gyümölcse. Azokat a dolgokat tartalmazza, amelyeket tapasztalatom szerint fontos át­adni. Természetesen nem egy szubjektív rendszer szerint válo­gatott kiadvány, hanem az állami­lag kiadott tanterveknek megfele­lően van összeállítva. Ehhez a szöveggyűjteményhez egy CD- anyag is tartozik. Ezek megköny- nyítik, és ez által érdekesebbé te­szik a történelemórákat a diákok számára. A Selye János Gimnáziumban Limpár Péter történész tartott előadást a diákoknak Batthyány Lajos grófra emlékeztek Komáromban ELEK JÓZSEF Iskolánkban, a Selye János Gim­náziumban hagyományosan ünne­pi megemlékezést tartunk az aradi vértanúk tiszteletére, de az idei év bizonyos értelemben különleges, hiszen kétszáz éve annak, hogy megszületett az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, Batthyá­ny Lajos gróf. Október 5-én az isko­la meghívására Limpár Péter törté­nész tartott előadást a diákoknak a Feszty Árpád-teremben. Az aradi vértanúknál mindig ki­hangsúlyozzuk személyes bátorsá­gukat, a magyar hazához és az adott szóhoz való ragaszkodásu­kat, de a Pesten kivégzett minisz­terelnökről nagyon keveset hallani. Legtöbbször egy félmondatnyi megjegyzés jut el a hallgatókhoz: „... és ezen a napon kivégezték Bat­thyány Lajost, Magyarország első felelős miniszterelnökét” és semmi több. Ki volt ez a politikus, akiről a tankönyvek is elsőként azt jegyzik fel, hogy 1847-ben az Ellenzéki Párt elnöke lett? Az egyórás előadás sokán Lim­pár Péter részletesen ecsetelte a gróf pályafutását. Hála a techniká­nak a diákok képekben is nyomon követhették Batthyány Lajos életé­nek egy-egy állomását. A fiatal gróf bécsi környezetben kezdte el az arisztokraták közéleti szereplését. Katonai pálya, utazgatások a misz­tikus keleten és a modern nyuga­ton. Ugyanúgy, mint Széchenyi Ist­ván, ő is észre veszi a magyar való­ság és a nyugat-európai polgári tár­sadalom közti különbséget, az ipari forradalom élénkítő hatását a tár­sadalomra. Hasonlóan a Széche- nyi-családhoz, a Batthyány-birto- kok is közel voltak Ausztriához, Nyugat-Magyarországon. A fiatal­kori élmények és a földrajzi közel­ség indítja el mindkettőjük pályáját a reformkorban. Amíg Széchenyi népszerű elméletet gyártott a gaz­daság reformjáról, addig Batthyá­ny Lajos meg is valósította azt a gyakorlatban. Az elsők között indí­totta el a cukorgyártást Magyaror­szágon, az ipar fejlesztése szívügy­évé vált. A reformellenzék nagyha­tású szónokaival nem tudott, de nem is akart versenyre kelni, ám az országgyűlés felső házában kariz­matikus személyiségével hatni tu­dott arisztokrata társaira is. Az 1848-as pesti és pozsonyi események idején Batthyány Lajos már egyértelműen az ellenzék ve­zetője. Miniszterelnöki megbíza­tása mellett nagy szerepet játszott a nemzetőrség és a honvédség megszervezésében. Mégis, a rá jel­lemző kompromisszumkészséggel próbálta elhárítani a fegyveres konfliktust Bécs és Pest-Buda kö­zött. Állandóan tárgyalt a horvá- tok vezetőjével, Jellasiccsal, de eredményt még akkor sem tudott elérni, mikor Horvátország önál­lóságát ajánlotta fel neki. A bécsi udvarral folytatott eredménytelen tárgyalások után lemondott pozí­ciójáról, visszavonult birtokára, de a szabadságharcból nem vonta ki magát. A hajdani miniszterel­nök egyszerű nemzetőrként har­colt és meg is sebesült. A bécsi arisztokrácia szemében ellenszen­vesnek talált Batthyány Lajossal szemben ezután mindvégig igaz­ságtalanul jártak el. A békekül­döttség tagjaként letartóztatták, börtönbe vetették. Batthyány an­nyira hitt ártatlanságában, hogy a kiszabadítását tervező szlovén, magyar és osztrák segítséget is vis­szautasította. A bécsi udvar előre eltervezett koncepciós perben ha­lálra ítélte, Haynau pedig nem ha­bozott végrehajtani azt. Október 6-án, ugyanazon a napon hajtot­ták végre rajta a kivégzést, amikor Aradon a tizenhárom vértanún. Limpár Péter előadása nem pusztán Batthyány Lajos politikai tevékenységét, hanem első minisz­terelnökünk személyiségét is ki­hangsúlyozta: a kompromisszu­mok híveként sikerült családi prob­lémáit is megoldania anyjával, jó­zan, mértékletes életmódjával ki­tűnt kora arisztokratái közül. Az előadásnak köszönhetően di­ákjaink jobban megismerhették el­ső miniszterelnökünk személyisé­gét, törekvéseit, akiknek példaké­pül is szolgálhat magyarságával és a haladásba vetett hitével. Középiskolások, egyetemisták számára Jegyzetturka az interneten AJÁNLÓ Nem csupán Magyarországon, a Kempelen Farkas Hallgatói Infor­mációs Központban van jegyzettur­káló. A német nyelvű, internetes jegyzetturkában a dokumentumok cseréjére a Doktus-platform szolgál alapként. Középiskolások, egyete­misták számára nyitott és ingyenes a rendszer használata, az anyagok fel és letöltése. Kottáktól az óraváz­latokig, nyelvtanulásra használha­tó élőnyelvi anyagokig széles a fel­lelhető anyagok köre. Word, pdf. és txt. formátumok mellett ppt-fájlok is elérhetőek. A német jegyzetturka oldal az USA-ban már jól bevált Scribd dokumentumplattform eu­rópai változata, (doktus) Kottáktól az óravázlatokig, nyelvtanulásra használható élőnyelvi anyagokig széles a fellelhető anyagok köre (Képarchívum) Legalább középfokú nyelvtudás szükséges Tanulás, kutatás Németországban AJÁNLÓ DAAD-ösztöndíjakra lehet pá­lyázni november 15-ig a felsőokta­tásban tanuló vagy most végzett hallgatóknak, doktorandusoknak több kategóriában. Az ösztöndíjak segítségével a hallgatók Németor­szágban tanulhatnak tovább, vagy nyári egyetemeken vehetnek részt. A doktorandusok így lehetőséget kapnak németországi kutatásokba bekapcsolódni. A művészeti szakos hallgatókat pedig továbbképzi a program. A DAAD-ösztöndíjaira pályázhatnak mindazok, akik leg­alább középfokú nyelven beszélik a német nyelvet. Részletes informá­ció a pályázatról és kategóriákról: www.daad.de . (ofik) Az ösztöndíjak segítségével a hallgatók Németországban tanulhatnak tovább (Képarchívum) ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvas­sák figyelmesen az Iskola Utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést október 17-éig be­küldik, megnyerhetik az Új Szó ajándékát. 1. A Szlovákiai Magyar Peda­gógusok Szövetsége múlt hét pénteken... tartotta lapjának, a Pedagógusfórumnak szer­kesztőségi ülését. a. Léván b. Baracskán c. Komáromban 2. A Selye János Gimnázi­umban ... Péter történész tar­tott előadást a diákoknak. a. Nagy b. Bíró c. Limpár Múlt heti Iskolai kvízünk meg­fejtése: 1 c, 2 c, 3 a. Köszönjük, hogy üyen sokan részt vettek já­tékunkban. Ezúttal a zseh'zi Fa­zekas Lajosnak kedvezett a sze­rencse, az Új Szó ajándékát küld­jük neki. Címünk: Új Szó - Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. A megfejtéseket e- maüben is eljuttathatják az aláb­bi címre: iskolautca@ujszo.com ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom