Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-11 / 209. szám, kedd

2 Közélet UJSZO 2007. SZEPTEMBER 11. www.ujszo.com RÖVIDEN Bírságot kapunk az uniótól? Pozsony. Akár félmilliárd koronás büntetést is kaphat Szlová­kia, mivel az ország még mindig nem ültetett át 11 európai irány­elvet jogrendjébe. Az uniós irányelvekkel még nem harmonizált szlovák törvények között találjuk például az épületek energetikai gazdaságosságáról szóló jogszabályt. Az uniós irányelvek némelyi­két már két évvel ezelőtt be kellett volna illesztem az ország jog­rendjébe. A kormány holnapi ülésén keres megoldást a hiányossá­gok felszámolására. (TASR) Halálos baleset a templom lépcsőjén Selmecbánya. A város Szent Katalinról elnevezett templomá­nak lépcsőjén érte halálos baleset Marián Lichnert, Selmecbánya korábbi polgármesterét. Az 57 éves férfi olyan szerencsétlenül esett el, hogy súlyos fej- és gerincsérüléseibe a kórházba szállítás után belehalt. Lichner négy választási ciklusban, 1990-től 2006-ig volt Selmecbánya polgármestere. (TASR) Gaburát megbüntették Pozsony. Peter Gaburát nem jelöli többé a KDH semmilyen poszt­ra, döntött tegnap a kereszténydemokraták elnöksége. A testület szerint a képviselő kijelentéseivel többször lejáratta a KDH tisztség- viselőit, amivel kárt okozott a mozgalomnak. Mária Sabolová, a KDH frakcióvezetője példaként a Gabura által kiadott lap hasábjain megjelent, Pavol Hrusovskyt bíráló írásokat említette. (SITA) MKP nem a „Hlinka-törvényre” Pozsony. Az MKP nem támogatja sem az SNS, sem a KDH ún. Hlinka-törvényét. Csáky Pál elnök szerint az SNS javaslatát azért nem, mert alkotmányellenes, mivel büntetőjogi felelősséget vezet­ne be azzal szemben, aki nem megfelelően nyüatkozik Andrej Hlinkáról. Ez a totalitárius rendszereket idézi. A KDH javaslata is sok kívánnivalót hagy maga után, véli az MKP elnöke. A mozga­lom ugyan hajlana arra, hogy néhány kitételt megváltoztasson a javaslatban, de mint Csáky kifejtette, nem valószínű, hogy a végső szavazásnál a párt ezt a törvényt támogatná, (sán) Jön a biometrikus útlevél Pozsony. Decembertől új útlevelek kiadását kezdi meg a bel­ügyminisztérium. Az úti okmányok már tartalmazni fogják az első biometrikus adatokat, vagyis az úgynevezett digitális arctérképet is. 2009-ig Szlovákia bevezeti az ujjlenyomatot is tartalmazó útle­veleket. (TASR) Egészségbiztosítók, Hlinka, dekrétumok Koalíciós egyetértés UJ SZO-H1R Pozsony. A koalíciós pártok tá­mogatják az egészségbiztosítók költségvetésének megkurtítását, erről egyezett meg tegnap a három pártelnök. Az egészségbiztosítók­ról szóló jogszabály szerint az in­tézmények működési költségeikre legfeljebb a teljes bevételük 3%-át fordíthatnák, szemben a mai 4%- kal. Megegyeztek abban is, hogy tá­mogatják az SNS Andrej Hlinka ér­demeit elismerő törvénytervezetét, és elfogadják a Benes-dekrétumok érinthetetlenségéről szóló nyilatko­zatot, melyet ugyancsak az SNS teqesztett elő. A három pártelnök nem tárgyalt a jövő éves költségve­tés részleteiről, mivel sok múlik azon, müyen formában fogadják el a nyugdíjtörvényt. A parlament előtt lévő változat 6,5 milliárd ko­ronás megtakarítással számol, ha azonban 9-ről 6%-ra csökkenne a második pillérbe jutó járulék mér­téke, akár 8-9 milliárd koronát is megtakaríthatnának, (lpj, s) ■hhnhímhm A teherautók fele nem közlekedhetne. A múlt heti buszbalesetek mi­att a rendőrség tegnap mobil vizsgáló állomásokkal ellenőrizte a bu­szokat és teherautókat Rózsahegynél. Négy óra alatt 12 teherautót ellenőriztek, hat nem felelt meg az előírásoknak, az egyik sofőr pedig ivott is. A buszoknál nem találtak hiányosságokat. (TASR-felvétel) Tegnap a három kormánypárt és a három ellenzéki párt vezetői is találkoztak, de csak egymással. Egyetlen dolog sincs, amiben egyetértenének. (TASR- és SITA-felvétel) A kormány nem nyitja meg a 11. pillért, ha a magánnyugdíjpénztárak ráállnák az alkura Harmadolnák a nyugdíspórolást Pozsony. A kormánykoalíció növelte a magánnyugdíj­pénztárakra nehezedő nyo­mást, a három koalíciós párt vezetője tegnap gya­korlatilag egyetértett ab­ban, hogy csökkenteni kell a második pillérbe jutó já­rulék mértékét. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Robet Fico kormányfő a Koalíciós Tanács tegnapi ülése után kijelen­tette, mindent elkövetnek, hogy a második pillérbe jutó járulék a kive­tési alap 9 százalékáról 6-ra csök­kenjen. A kormány tehát gyakorlati­lag harmadával csökkentené a ma­gánnyugdíjszámlákra történő befi­zetés mértékét, ezzel szeretné csök­kenteni a Szociális Biztosító várha­tó, közel 26 milliárd koronás hiá­nyát. Az elképzelés szerint a válto­zást a parlament előtt levő nyugdíj­törvény-tervezetbe építenék be, az tehát teljesen más tartalmat kapna. A kormány tárgyal a nyugdíjpénztárakkal Peter Socha, a Nyugdíjpénztá­rak Szövetségének (ADSS) elnöke tegnap elismerte, hogy múlt héten tárgyalások kezdődtek a kormány és szövetségük képviselői között. „A megbeszéléseket Vladimír Me­ciar kezdeményezte, majd csatla­kozott hozzá Robert Fico kor­mányfő is - tájékoztatott tegnap Socha. - Egyelőre eredményekről nem számolhatok be. Mi nem aka­runk változtatni a jelenlegi rend­szeren, szerintünk ez kiegyen­súlyozott.” Meciar elképzelése sze­rint a következő 3-4 évben a máso­dik pillérbe a nyugdíjjárulékból ki­sebb hányad jutna, 6 százalék- pont, a Szociális Biztosító kapná a kétharmad részét, 12 százalékpon­tot. Socha megerősítette, hogy a kormány ezzel az elképzeléssel állt elő. A javaslat része volt azonban az is, hogy bizonyos idő múlva a második pillérbe jutó járulék mér­téke a mai 9-nél magasabb, 10 szá­zalékos vagy ennél is nagyobb szinten állapodna meg. Ezt alkot­mánytörvénnyel kellene megerősí­tenie a kormánynak. A nyugdíj- pénztárak képviselői csak akkor tartják elfogadhatónak a változást, ha az ellenzék is támogatni fogja. „Az eddigi ellenzéki reakciók azonban azt mutatják, hogy nem elfogadható számukra a javaslat, ami komoly problémát jelenthet” - jelentette ki az ADSS elnöke. Az euróbevezetés az indok Fico az euró 2009-es átvételével indokolja a javaslatot, szerinte ugyanis a Szociális Biztosító jelen­tős, mintegy 26 milliárd koronás hiányát valamiből fedezni kell. „Az előző kormány által módosított nyugdíjrendszer veszélyezteti az euró bevezetését. Jelenleg arra a kérdésre kell megtalálni a választ: hogyan mentsük meg az eurót, és hogyan fedezzük a hatalmas állam- háztartási hiányt, amit az előző Dzurinda-kormány okozott” - mondta Fico. Az évszázad lopása lenne Az ellenzék szerint azonban a kormány csak osztogatni akar, arra kell a pénz, ezért nem támogatja az elképzelését. „Nem engedjük meg, hogy - akárcsak ideiglenesen is - rontsanak a magánnyugdíjpénz­tárakban való takarékoskodás fel­tételem -jelentette ki Mikulás Dzu- rinda, az SDKÚ elnöke. - A nyug­díjtörvény ilyen módosítása frontá­lis, törvényes támadás az állampol­gárok megtakarítása ellen, melyet, ha ilyen formában fogadna el a par­lament, az évszázad lopása lenne.” Csáky Pál MKP elnök szerint a gaz­daság jelenleg jól teljesít, a kor­mánynak vannak pluszbevételei, és az előző kormány jelentős pénzcso­magot hagyott a Szociális Biztosító hiányának fedezésére. A Szlovák Gázművek eladásából mintegy 65 milliárd koronát tettek félre erre a célra, ez még fedezi a jövő éves hi­ányt is. A Dzurinda-kormány to­vábbi privatizációból fedezte volna a későbbi évek hiányát, ezt azon­ban a Fico kabinet elutasítja. Pavol Hrusovsky, a KDH elnöke elmond­ta, nem értenek egyet azzal sem, hogy a kormány és a magánnyug­díjpénztárak tárgyaim kezdtek. Az ellenzéki pártok vezetői emiatt bí­rálják a magán-nyugdíjpénztárakat is. „Úgy tűnik, a miniszterelnök he­tekig támadta a magánnyug­díjpénztárakat, hogy azok megvá­sárolják az újságírókat, és én most úgy látom, Ficót fizették le - mond­ta Mikulás Dzurinda. - Fico üzletel a magán-nyugdíjtársaságokkal, zsarolja őket, a társaságok vezetői pedig igen gyenge jellemek, ha ilyen játszmába belemennek.” Egyes hírek szerint a kormányoldal ugyanis azt is felajánlotta, hogy nem nyitja meg a második pillért, vagy legalábbis nem olyan mérték­ben, műit ahogyan azt a jelenlegi törvénytervezet tartalmazza, ha a pénztárak elfogadják az új feltéte­leket. (lpj, dem, sán) Meciar a SIS igazgatóját bírálja és szigorúbb ellenőrzést szorgalmaz Fegyverkereskedők a titkosszolgálatnál ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szakemberek helyett fegyverkereskedőket alkalmaznak a Szlovák Információs Szolgálatnál - jelentette ki a koalíciós tanács tegnapi ülése után Vladimír Me­ciar, a HZDS elnöke. Ezért is tartja fontosnak, hogy szigorítsák a tit­kosszolgálatokról szóló törvényt, ugyanis a kormány által nemrég el­fogadott jogszabályt nem tartja elegendőnek. A koalíciós partnerek így tegnap megegyeztek, vissza­vonják a parlamentből a titkosszol­gálatokról szóló törvényt, a terro­rizmus finanszírozása ellen irányu­ló jogszabályt, illetve a bűncselek­ményekből befolyó pénzösszeg le­galizálása ellen irányuló törvényt. Meciar leszögezte: nem azért el­lenzi a törvénytervezetet, mert Jó­zef Magala, az SIS elnöke korábban nem akarta kinevezni helyettesé­nek a HZDS jelöltjét, Igor Urbant. „Helyette felvett két olyan embert, akik korábban fegyverekkel keres­kedtek, de a független szakértők nem voltak elfogadhatók számára” - jegyezte meg Meciar. A törvény ellen az az alapvető kifogása, hogy szűkítette volna a parlament hatás­körét a titkosszolgálatok ellenőrzé­sére, illetve, hogy a terrorizmus el­leni harc miatt minden 15 ezer ko­ronánál nagyobb elektronikus át­utalást ellenőrizniük kellett volna a hatóságoknak. Szerinte az ország titkosszolgálatai egyfajta állam­ként működnek az államban, ellen­őrzésük nagyon hiányos. Ján Slota, az SNS elnöke sem ért egyet a három törvénnyel. „Ezek a jogszabályok nem tökéle­tesek. Kicsit túlzásnak tartom, hogy állandóan a terrorizmust ra­gozzák bennük. Kétlem, hogy szlovákok között vannak terro­risták” - mondta Slota. A parlament tehát a szeptemberi ülésen nem foglalkozik az említett jogszabályokkal. Meciar szerint egy külön bizottság vitatja meg új­ra a törvényjavaslatokat, melyek teljes átdolgozásuk után ismét a kormány elé kerülnek, (dem) A főügyész megmutatja a HZDS elnökének a BMG volt ügyfeleinek listáját Nyilvános lehet Meciar CD-jének tartalma ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ha a Főügyészség ki­mondottan nem tiltja meg, Vladi­mír Meciar, a HZDS elnöke nyilvá­nosságra hozza annak a cd-nek a tartalmát, amely azon politikusok és állami intézmények nevét tartal­mazza, akik hasznot húztak a csőd­be ment pénzügyi szolgáltatók (BMG Invest, Horizont) tevékeny­ségéből. A cd-t múlt héten sikerült dekódolni. Meciar szerint az adato­kat a legkorszerűbb módszerrel kó­dolták, azt sem tartja kizártnak, hogy ugyanazok segítettek a cd fel­törésében, akik eredetileg kódol­ták. Dobroslav Trnka főügyész sze­rint a titkosítást négy szakértő vé­gezte, úgynevezett PGP (Pretty Good Privacy) jelrendszerrel, amit rendkívül nehéz dekódolni. Szak­értők szerint a legjobb PGP kódo­kat lehetetlen feltörni. Meciar azt állítja, megegyezett a főügyésszel, hogy a cd tartalmát közösen fogják megnézni. „Ha nem tiltják meg, akkor az anyagot lesok­szorosítom, szétosztom és otthon nézegethetik” - mondta az újság­íróknak. Emlékeztetett, hogy a cd- ről négy másolat készült, az adatok hitelességét pedig azok a doku­mentumok is igazolják, amelyeket a rendőrség lefoglalt a pénzintéze­tek irodáiban. „Ez egyfajta kettős ellenőrzés. Ha a dokumentumok­ból valami eltűnt, akkor azt most majd meg lehet találni. A cd egyfaj­ta biztosíték volt azoknak, akiket már elítéltek ebben az ügyben. Minket cégek, összegek, politiku­sok nevei érdekelnek” - szögezte le a HZDS elnöke. Robert Fico kormányfő is egyet­ért azzal, hogy nyüvánosságra hoz­zák a cd-n található információkat. „Csak derüljön ki, ha olyan adatok vannak ott, amelyek más fényben mutatnának meg egy-két embert. Valószínű, hogy voltak, akik ponto­san tudták mi a helyzet a pénzügyi szolgáltatókkal, és mielőtt csődbe mentek volna, kimentették vagyo­nukat. Másoknak ilyen információi nem voltak” - mondta Fico. A felvételt az egyik csődbe ment cég ügyvivője, Vladimír Fruni ját­szotta fel. Állítása szerint a lista hi­teles. Meciar még 2005-ben, a par­lament egyik ülésen jelentette be: egy üyen cd nála is van. Elmondá­sa szerint a politikusok évi 30 szá­zalékos hasznot húztak betett pén­zük után, és a csőd előtt természe­tesen figyelmeztették őket. A ka­zetta dekódolásán 2004-től dol­goztak. (dem)

Next

/
Oldalképek
Tartalom