Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-18 / 191. szám, szombat

14 Szalon ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 18. www.ujszo.com Egy szomorú évforduló kapcsán: a csehszlovákiai magyarság kitelepítésének hatvanadik esztendejére emlékezve Ne feledjük a meghurcolást, keressük a megbékélést! KRONOLÓGIA ^ 1943 eleje Benes és a londoni emigráns kormány a magyar nemzetisé­gű lakosság kitelepítésének konkrét követelésével egészíti ki programját. A vád és az in­dok: a magyar kisebbség, ha­sonlóan a szudétanémetek- hez, aktívan részt vett az első Csehszlovák Köztársaság fel- bomlasztásában. ^ 1944. május 11. Gottwald, a Cseh Kommunista Párt főtitkára Moszkvában tar­tott beszédében megemlíti, hogy az új Csehszlovákia terü­letéről a magyar nemzetiségű­eket el kell távolítani. % 1945. február 16. Benes elnök rádióbeszédében kijelenti, hogy „elő kell készí­teni németjeink és magyalja­ink ügyének végérvényes megoldását, mert az új köztár­saság csehszlovák nemzeti ál­lam lesz németek és magyarok nélkül...” ^ 1945. április 5. Kassán nyilvánosságra hozzák a koalíciós kormány program­ját, amely Kassai Kormány- program néven vált ismertté. Nemzetiségi szempontból el­sősorban a csehszlovákiai ma­gyarságot érintve figyelemre méltó ennek VIII. fejezete, melyben a következők olvas­hatók: ,,a.) A csehszlovák állampol­gárságot csak azoknak a ma­gyar nemzetiségű lakosoknak hagyják meg, akik antifasisz­ták voltak, részt vettek a Cseh­szlovákia felszabadításáért folytatott ellenállási mozga­lomban, vagy pedig üldözték őket a köztársasághoz való hű­ségükért. b. ) Az összes többi magyar nemzetiségű lakos csehszlo­vák állampolgárságát törlik, és lehetővé teszik számukra az optálást (jog két állampolgár­ság között választani), amikor is minden kérvényt egyedileg vizsgálnak meg. c. ) Azokat a magyarokat és né­meteket, akiket majd elítélnek a köztársaság vagy más nem­zetek ellen elkövetett bűncse­lekmények miatt, nemcsak hogy megfosztják állampol­gárságuktól, hanem örök időkre ki is utasítják a köztár­saságból, hacsak nem sújtják a legsúlyosabb büntetéssel.” 1945. május 25. A Kassai Kormányprogram célkitűzései megvalósítása je­gyében a Szlovák Nemzeti Ta­nács kiadta 44/1945. számú rendeletét, amelynek értel­mében azonnali hatállyal el kell bocsátani állásukból a magyar nemzetiségű közal­kalmazottakat. Május 31-ével leállították a magyar nemzeti­ségű nyugalmazott közalkal­mazottak nyugdíjának folyó­sítását. % 1945. június 21. A12/1945. számú elnöki dek­rétum értelmében az elkob­zott német és magyar földbir­tokokat csakis cseh, szlovák vagy más szláv nemzetiségű igényelheti. ^ 1945. augusztus 2. Benes kiadta azt a hírhedt köz- társasági elnöki alkotmány­dekrétumot, amelyet a tör­vénytárban 33-as sorszámmal hirdettek ki. Eszerint azok a német és magyar nemzetiségű állampolgárok, akik az idegen megszálló hatalom szerint né­met vagy magyar állampolgár­Hatvan év elteltével is megrázó és fájó szavakba foglalni a testvéreket, ro­konokat, szomszédokat szinte örökre egymástól el­szakító kitelepítés ször­nyűségeit és borzalmait, három évvel a zsidóság de­portálását követően. STRBA SÁNDOR Elmondani és leírni a dél-szlová­kiai magyarsággal történtek keser­veit, meghurcoltatásait szinte lehe- teden próbálkozás. Csak azok tud­ják ezt átérezni, akik részesei és el­szenvedői voltak az 1947-es esemé­nyeknek. A csehszlovákiai magyar­ság sorsát érintő 1945 utáni törté­néseket legtalálóbban a Talmudból vett gondolat jellemzi: „elmondani az elmondhatadant, pótolni a pó- tolhatatíant”. „...A csehszlovák vezetés új nemzetiségi politikájának alapját a hírhedtté vált Kassai Kormány- program képezte, mely jogfosztot- tá, bárminemű kényszer szenvedő alanyaivá süllyesztette a magyar­ság százezreit. Ez volt az alap, melyből a diszkriminációs intézke­dések sora fakadt: kiutasítások, va­gyonelkobzások és bebörtönzések, a reszlovakizáció, át- s kitelepíté­sek, majd a lakosságcserére törek­vés” - olvashatjuk Vadkerty Katalin jeles történész A reszlovakizáció cí­mű könyvében. Ha megérteni és átérezni nem tudjuk is az akkor történteket, de emlékezni és emlékeztetni köteles­ségünk, hogy az embertelen erő­szakos kitelepítés - amely az állam cseh felében hárommillió szudéta- németet, Szlovákiában mintegy ki­lencvenezer magyar nemzetiségűt érintett - soha többé ne ismédőd- hessen meg sem a mi történel­münkben, sem más népekében, és ez az igazságtalanság ne merüljön a feledés homályába. Hogyan és mikor kezdődött, melyek voltak az előzmények és mik lettek a következmények - an­nyi évtized távlatából sokunk szá­mára még ma is megválaszoladan kérdések halmaza csupán. Ezt próbálom feltárni az emlékezés hullámhoszszán lelki szemeink előtt lepergetve a szomorú idő­szak eseményeit a puszta tényekre és dokumentumokra hagyatkoz­va, követve a történelem kronoló­giáját, természetesen a teljesség igénye nélkül. Magyarországról 1945 és 1948 „Tizenkilenc éves voltam akkor, és hatvan év távlatából is mindenre úgy emlékszem, mintha ma történt volna velem az egész. Bennünket, magyarokat az akkori csehszbvák kormány kollektív bűnösnek, illet­ve háborús bűnösnek nyilvánított. Hontalanok lettünk. Nekem és a családunknak, édes­anyámnak, édesapámnak, a ti­zenhét éves öcsémnek, a hetven­nyolc éves nagyapámnak 1947. május 28-án kellett elhagynunk szülővárosunkat, házunkat, isme­rőseinket A fehér cédulát 1946-ban kaptuk meg. Már hetekkel előtte értesítettek bennünket a kitelepítés tényéről. Mindenünket el lehetett vinnünk. Ládákat készítettünk a csomagolás­hoz, az állatok számára báláztuk a takarmányt. Arról, hogy hová visz­nek, a rádió összevissza beszdt. Azt mondták, hogy az érsekújváriakat Nyíregyházára viszik, de oda az között 73 273 szlovák nemzetisé­gű szeméLy települt át Csehszlo­vákiába, akik földtulajdona 38 380 katasztrális hold volt. Cseh­szlovákiából az ún. lakosságcsere­egyezmény alapján 89 660 ma­gyar nemzetiségű személy volt kénytelen távozni, az ő földvagyo- nuk összesen 109 295 katasztrális hold volt. A Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezését sem Csehszlová­kia, sem az 1993 óta önálló cseh és szlovák állam máig nem tűzte napi­rendre. 2004. május l-jétől mi is az Európai Unió tagja lettünk. Fontos, hogy az egyes nemzetek minél tel­jesebben kiélhessék etnikai, vallási és egyéb önazonosságukat, egymás andódiakat szállították, és bennün­ket Tótkomlósra vittek. Szomorú volt. Négy-öt szerelvén­nyel vittek bennünket. Menet köz­ben találkoztunk az ellenvonattal amely a svábokat szállította ötven kilogrammos csomaggal A gazda­sági felszerelést, bútorainkat külön vagonokban helyezték el a szerel­vényvégén. Szobon meleg étellel vártak ben­nünket Egy listán fel volt tüntetve a kitelepítettek neve, hogy kiknek kell Tótkomlósra érkezniük Minél ké­sőbb érkezett meg valaki annál sze­gényebb házhoz jutott. Nekünk sze­rencsénk volt. A házban volt két ha­talmas szoba, konyha, folyosó. A szoba padlás volt, de voltak helyek ahol földes volt csak. Kaptunk egy tanyát, mely körül legelő volt. Eb­ből, ha szegényen és szerényen is, de meg tudtunk élni. Az ötvenes években Magyaror­szágon Rákosi uralkodott. Állandó­kölcsönös megbecsülése szintjén. A kitelepítés évfordulójára való emlé­kezés tanulsága: lehet a történe­lemben tévedni és lehet bűnt elkö­vetni, de itt az ideje, hogy az euró­pai népek évszázadok alatt egymá­son ejtett sebei begyógyuljanak. A sebet ejtőknek meg kell tanulniuk megkövetni az elszenvedőket és bocsánatot kérni tőlük, a sebesül­teknek pedig meg kell tanulniuk megbocsátani. „Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék” - vallotta Vörösmarty Mihály. A második világháború utáni eseményeket szlovák és ma­gyar történészek mindmáig eltérő­en magyarázzák, értelmezik és ér­tékelik. Ennek a múltnak objektív an félelemben és stresszben éltünk. A fiatal fiúkat munkaszolgálatos­nak vitték az öcsémet is. A helybeli lakosok rendesek és kedvesek voltak hozzánk. 1951-ben mentem el Bánkúira dolgozni. Ez József herceg birtoka volt, egy nagy kastély és kápolna. A jószágigazgatónk külön épületben volt. Engem adminisztratív erőnek vettek fel és 1958. szeptember 20- ig dolgoztam itt. 1957-ben mentem férjhez egy új­vári fiúhoz. Tótkomlóson esküd­tünk meg. A férjemmel gyerekko­runk óta ismertük egymást. Két évig jártunk együtt. 1958-ban jöt­tünk haza, de a szüleim ott marad­tak bár édesanyám nagyon kötő­dött Érsekújvárhoz. Most így hirtelenjében még egy kedves momentumra emlékszem, amely segített a szülőföld iránti ér­zett honvágy leküzdésében. Mielőtt elvittek bennünket, május közepén és valós tisztázása a jövő történé­szeké vár. Remélhetőleg az euró­pai demokratikus gondolkodás­mód és értékrend keretein belül ez mihamarabb meg is valósul. Én személy szerint itt megpróbáltam a háború utáni évek eseményeit, em­lékeit a magam szerény eszközeivel a háttér pontos tényszerű feltárásá­val és a történelemi események kronológiáját követve rögzíteni, összegezni, még ha ezek az emlé­kek egyesek számára kellemede- nek, mások számára fájóak. (Mel­lékelten csatolom egy érsekújvári kitelepített vallomását.) Azt vallom: sose feledjük a meghurcolást, de keressük a meg­békélést! volt az ún. búcsúmise, amelyet az akkor fiatal káplán, Koller Gyula tartott. Prédikációban azt mondta: »Igaz, hogy elmentek de a fel szíve­teket itt hagyjátok...« Még abban az évben Koller atya meglátogatott bennünket Tótkomlóson is, és azt mondta, hogy elhozta a másik fél szívünket, mert enélkül nem lehet élni. Szép és megható volt az egész. A régi házunk a Vágóhíd utcá­ban volt, de számomra ma nem je­lent semmit. Szüleim már nem él­nek csak drága öcsém, akinek ez­úton kívánok jó egészséget. Szoros kapcsolat fűzött egymáshoz. Gyere­keim gyakran nyaraltak ott, Tót­komlóson. Sokat gondolok rá. Nem haragszom senkire. Az embernek meg kell tudni bocsátani, bár még mindig fáj valami itt belül. Akik ott nyugszanak legyen áldott emlékük és nyugodjanak békében. ” (Az emlékező nem kívánta nevét feltüntetni.) KRONOLÓGIA ságot szereztek, a megszerzés napjával elvesztették csehszlo­vák állampolgárságukat. A kollektív felelősségre vonás el­ve alapján kiadott elnöki dek­rétum 1945. augusztus 10-én lépett hatályba, s ettől a naptól kezdve a magyarság jogilag is hontalanná vált. 1945. december 3- 6. Gyöngyösi János magyar kül­ügyminiszter tárgyalásokat folytat Vladimír Clementis külügyi államtitkárral, aki ra­gaszkodott a csehszlovákiai magyarok helyzetének végle­ges rendezéséhez. Gyöngyösi határozottan elutasítja az a tervet, amely az egyoldalú ki­utasításokra vonatkozik, és a lakosságcserére is csak abban az esetben hajlandó, ha a cseh­szlovák kormány az ott élő magyar nemzetiség emberi, polgári és kisebbségi jogait biztosítja „a jelenre és jövőre” vonatkozólag is. ^ 1946. február 27. A két kormány képviselői Bu­dapesten aláírták a ma­gyar-csehszlovák lakosságcse­re-egyezményt. ^ 1946. június 17. A hírhedt reszlovakizációs rendelet kibocsátása. A Bel­ügyi Megbízotti Hivatal 1946. június 17-i hirdetményében elrendelte a lakosság reszlo- vakizálását, amely szerint szlovák nemzetiségűnek je­lenthetik magukat azok a sze­mélyek, akik az 1930-az nép- számlálás alkalmával szlovák nemzetiségűnek jelentkeztek, valamint azok, akik ilyen nemzetiségűnek érzik magu­kat és szlovák, cseh vagy más szláv származásúak. (Az 1946. július 25-i záró össze­gezés szerint Szlovákiában összesen 352 038 magyar kérte reszlovakizálását.) ^ 1946. november 19. Megkezdődik és 99 napig tart az ún. munkaerő-toborzás, melynek keretén belül az álta­lános munkakötelezettségről szóló 88/1945. számú rende­let alapján a magyar lakosság egy részét Csehországba de­portálták. Az áttelepítettekkel úgy bántak, mint a háborús bűnösökkel. (393 községéből 9610 magyar családot, 46 640 személyt telepítettek át a cseh országrészekbe.) ^ 1947. február 10. Párizsban aláírták a cseh­szlovák-magyar békeszerző­dést, melynek létrejöttével már semmi sem állt útjában a lakosságcserének, amely 1947. április 11-től 1948. december 22-ig tartott. A kijelölt magya­rok száma 105 047 volt, a ki­telepített szlovákiai magyarok száma 89 660 volt. Magyaror­szágról 1948. december 22-ig 73 273 szlovák települt át ön­ként. 1948. december 22. Befejeződik az ún. lakosság- csere. Csehszlovákiából fölső­ként Krieck György családja távozott Léváról. % 1949. április 16. Ezen a napon írták alá a csehszlovák-magyar baráti, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést. % 1949. július 27. A Csorba-tói egyezménnyel rendeződnek a két állam közti vitás vagyonjogi kérdések. 1954. április 8. Érvénytelenítették a reszlova­kizációs nyilatkozatot. Egy érsekújvári kitelepített vallomása Kitelepítettek. „Lehet a történelemben tévedni..." (Kép: Zalabai Zsigmond [összeállította]: Magyar jeremiad)

Next

/
Oldalképek
Tartalom