Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-23 / 45. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 23. Régió - hirdetés 5 Az önkormányzat úgy döntött, a házasságon kívül született gyerekeket kihagyták a támogatandók köréből Leányanyáknak nem jár pénz Nyitra. Csak a házasságban született gyerekek kaphatják meg a helyi önkormányzat által megszavazott 2500 koronás támogatást. Rajtuk kívül azok a legalább huszonöt éve Nyitrán élő nyugdíjasok is kérhetik a járulékot, akik 2007. április elseje után vonulnak nyugdíjba. VRABEC MÁRIA A dolog nem áprilisi tréfa, már a jelenlegi polgármester, Jozef Dvonč választási programjában is szerepelt, és a képviselő-testület határozata alapján idén mintegy négymillió koronát szánnak erre a város költségvetéséből. Bár a harmincegy tagú önkormányzatból huszonketten igennel szavaztak a javaslatra, akadtak, akik kifogásolták, hogy a házasságon kívül született gyerekeknek nem jár a babapénz. „A lányanyák, vagy a terhesen megözvegyült nők sokkal inkább rászorulnak a támogatásra, mint a férjes asszonyok. Álszent diszkriminációnak tartom, hogy épp őket hagyták ki, ráadásul az a véleményem, hogy ha a gyereket akarjuk támogatni, ne tegyünk üyen különbségeket, mert ők aztán végképp nem tehernek arról, milyen családban jönnek a világra” - mondta a határozattal kapcsolatban az SDKÚ-s Miloš Dovičovič. Módosító indítványt azonban nem nyújtott be, mert feleslegesnek ítélte - a Smer képviselői többségben vannak, és ők fenntartások nélkül támogatták az ugyancsak a Smer Ha alanyi jogon járna a babapénz, a városnak legalább egymillió koronával többe kerülne ez a lakosságbarát intézkedés. által jelölt polgármester elképzelését. Egyetértett velük a KDH-frakció is, bár ők fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy az özvegyek és árvák támogatását is fontosnak tartják. „Ez nem jelenti azt, hogy ha egy szorult helyzetben lévő lányanya az önkormányzathoz fordul, nem kap tőlünk segítséget, de most elsősorban a fiatal családokat céloztuk meg” - magyarázta a KDH-s alpolgármester, František Báláz. Az erkölcsi megfontolásokon túl komoly megtakarítást is jelent a városnak az, hogy a házasságon kívül született gyerekeket kihagyták a támogatandók köréből. A statisztikák szerint ugyanis a gyerekek egy- harmadának szülei nem körnek házasságot, vagy a kicsit egyedül neveli az anyja. Ha nekik is járná a babapénz, a városnak legalább egymillió koronával többe kerülne ez a lakosságbarát intézkedés. A képviselő-testület elosztotta a sportszervezeteknek szánt közvetlen támogatásokat Pozitív mérleggel zárt Komárom városa ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. A képviselő-testület rendkívüli ülésen hagyta jóvá a város tavalyi évre vonatkozó zárszámadását, amelyet a főellenőr és a felelős könyvvizsgáló egyaránt elfogadásra javasolt. Bastrnák Tibor polgármester elmondta, a dokumentum megtárgyalásával azért nem várhattak a márciusi soros ülésig, mert a zárszámadást csatolni kell az újonnan benyújtott pályázatokhoz. A városi hivatal több pályázatot készített már elő, és nem szerették volna lekésni a határidőket. A késlekedés visszavetette volna például a szociális lakások tervezett építését is. A jóváhagyott dokumentumból kitűnik, hogy 2006-ban összesen 616,27 millió korona bevétele és 597,02 millió korona kiadása volt a városnak, azaz a költségvetés bevételi oldala 83, a kiadási pedig 81 százalékra teljesült. A 19,25 milliós pozitívum egy része, 4,4 millió korona célirányos támogatás volt az Eötvös utcai alapiskola részére a veszélyes épületrészek aláinjektá- lására. „Ez a pénz természetesen nem veszett el, idén merítjük ki - tájékoztatott a polgármester. - A további 14,8 millió többletből 1,5 mülió a város tartalékalapját, 13,3 millió pedig a beruházási alapot gyarapítja. így 2006. december 31- én a tartalékalapban összesen 9,6 millió, a beruházási alapban 30 miihó koronánk volt.” A rendkívüli ülés további fontos napirendi pontja a sportszervezeteknek szánt közvetlen támogatások elosztása volt. Míg a tavalyi költségvetésben 3 millió korona szerepelt erre a célra, idén félmillió koronával magasabb összeget tudtak elosztani a képviselők. Az iskolaügyi, a kulturális, a sport- és az ifjúsági bizottság javaslata alapján a legnagyobb összeget, 800-800 ezer koronát a kosárlabda- és a labdarúgóklub kapta; ez utóbbi 100 ezer koronát költhet a felnőtt- és 700 ezret az ifjúsági szakosztály támogatására. Ä vüágszintű eredményeket elérő kajak-kanu klub számára 350 ezer koronát hagyott jóvá a testület. A vízilabda klub 200 ezer, a három röplabda-szakosztály összesen 400 ezer, a boksz- és a birkózószakosztály egyenként 90-90 ezer koronát kap. „Tudni kell, hogy a most elosztott 3,5 millió korona közvetlen támogatás. Ezen kívül a városi idegenforgalmi vállalaton keresztül további mintegy 20 millió koronát áldozunk tornatermek, sportpályák és egyéb sportlétesítmények fenntartása” - tette hozzá a polgár- mester. (vkm) Kétmillió koronát pályáztak meg a reciklációs alaptól a szemétosztályozó gépsor megvásárlására Szelektív hulladékgyűjtés az Ipoly mentén FORGÁCS MIKLÓS Ipolyság. Másfél éve folyik a szelektív hulladékgyűjtés a régióban, és a 2006-os év statisztikai adatai szerint minden hulladék- fajta tekintetében teljesítették, sőt többszörösen túlteljesítették a reciklációs alap által előirányzott mennyiséget. A tavalyi önkormányzati választások után először találkoztak az Ipoly mente és a Hont Településeinek Társulása a Szelektív Hulladékgyűjtésért elnevezésű szervezet tagjai. Az ipolysági székhelyű társulás jelenleg 23 települést tömörít, 13-at a Lévai járás keleti és 10-et a Nagykürtösi járás nyugati részéből, s ez körülbelül 22 ezer lakost jelent. Az induláshoz 2,2 millió koronát kapott a szervezet a reciklációs alaptól, és ez év január végén adtak be egy új pályázatot, melyben 1,9 millió koronát igényeltek a hulladék osztályozását megköny- nyítő gépsor, mérleg, konténerek és az üveghulladékot védő tető megvásárlására. Gubiš Ágnes, a társulás újraválasztott igazgatója tájékoztatta a polgármestereket, hogy a szervezet önrésze 190 ezer korona, ez lakosonként kb. tíz koronányi hozzájárulást jelent. A gépsor hatékonyabbá és gyorsabbá teszi az osztályozást, ez pedig például a papír esetében akár négyszeres többletbevételt is jelenthet. Štefan Hanuska, az ipolysági közterület-fenntartó vállalat igazgatója elmondta, a műanyag flakonokból a tervezett 15 ezer kilogramm helyett több mint 50 ezer kilót adtak le, s ez 334 százalékos teljesítmény. Gubiš Ágnes megjegyezte, a sikeres pályázat esetén emelni kell a leadott mennyiséget, s ez főleg a fémhulladéknál és a kombinált csomagolóanyagoknál okozhat problémát, mert ott „mindössze” 134,6 illetve 108,2 százalékos a teljesítmény. Ezért e két hulladékfajta gyűjtését propagáló kampányt szervez a társulás, főleg az óvodákat, iskolákat célozzák meg, hiszen ha a gyerek megtanulja, akkor a szülőket is lelkesíteni tudja. Štefan Hanuska elmondta, eddig minden község minden utcájába behajtott a gyűjtést végző jármű, s összeszedték a házak elé kiettt zsákokat, emiatt viszont nem ritkán akár este fél tizenegyig is elhúzódott egy-egy gyűjtőkörűt. Ezért megegyezés született, hogy egy, vagy maximum öt helyre gyűjtik össze ezután a hulladékot, ezt csak Ipolyság, Lontó, Palást és Ipolynagyfalu nem tudja biztosítani. Lőwy János, Ipolyság polgármestere, a társulás újra megválasztott elnöke javaslatára egyelőre három hónapos próbaidőre vezetik be ezt az új rendszert, majd kiértékelik, be- vált-e. Štefan Hanuska elmondta, a tervek szerint, akik példásan „szelektálnak”, kevesebbet fizetnek majd a szemét elszállításért. Ipolyságon 27 konténerállomás van, ezért egyelőre csak a négy nagyobb lakótelepen alakítanak ki egy-egy lezárható gyűjtőhelyet, mely egy konkrét bejárathoz tartozik, s így megállapítható, pontosan melyik egység milyen hatékonyan szelektálja a szemetet. A műanyaghulladékot hétfelé osztályozzák a telepen, s úgy adják le. Nagy segítség lesz a tökéletesebb és gyorsabb osztályozást elősegítő futószalag beszerzése (A szerző felvétele) Garamkövesdi tettesre gyanakszanak 220 fát vágtak ki feketén UJ SZO-ERTESÜLES Nyitra/Érsekújvár. Az érsekújvári nyomozók büntetőjogi eljárást kezdeményeztek az ellen az ismeretlen tettes ellen, aki tavaly Nána község határában, a Garant folyó mellett mintegy 220 darab fekete és fehér nyárfát és fűzfákat vágott ki. Környezetvédelmi szakemberek szerint a tettes ezzel közel kétmillió koronás kárt okozott. A szóban forgó terület a Dunai Természetvédelmi Körzet része, I. fokozatú védelem alatt áll, a fakivágás tehát tilos - tájékoztatta lapunkat Renáta Cuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Matej Medved, a Köbölkút melletti Párizsi mocsarak természetvédelmi felügyelője annyit közölt lapunkkal: a nánai helyszín a Bőstől Helembáig húzódó tájvédelmi körzet része, s ezt mindenhol táblákkal jelölik ki, a tettesnek tehát tudnia kellett, hol vágja a fát. Matuska Zsuzsanna, Nána polgármestere lapunknak elmondta: ez egy régebbi eset, az illegális fakivágásról a vízgazdálkodási vállalat értesítette őt levélben még 2006- ban. A jelentés szerint 2,9 kilométer hosszan, a Garant medre és a védőgát közötti területen irtották ki a fákat. A polgármester azonnal feljelentést tett a rendőrségen. Nánán egyébként garamkövesdi tettesre gyanakszanak. Magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásunk szerint a hatóság már ismeri a tettest, egy környékbeli lakosról van szó. Informátorunk a fakivágás kapcsán megjegyezte: alig egy hónappal ezelőtt Garamkövesdnél, a Duna torkolatánál szintén nagy mennyiségben vágtak ki feketén fákat, a nánainál sokkal nagyobb területen, ráadásul ebben az esetben tetten is érték az elkövetőket, előállították őket, de nem indult ellenük eljárás, mert az adott terület nem tartozik az Erdészeti Alap védett területei közé. (buch) Új befektető az egykori Samsonite helyén Ötmillió eurós beruházás ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Somoija. Új befektető érkezett a városba a fél éve bezárt Samsonite helyére. Az táskákat gyártó amerikai cég összesen 374 alkalmazottat foglalkoztatott, az elbocsátott dolgozók nagy része már elhelyezkedett. Az üres épületbe az egyszerűbb fémalkatrészeket gyártó olasz Mevis cég költözött be, a termelést várhatóan három hónap múlva indítják be. Sederico Visentin, a vállalat igazgatója elmondta, már most a termelés bővítésének lehetőségeit fontolgatják. A munkaügyi hivatalban megerősítették, a Samsonite korábbi alkalmazottjai közül a szakképzett szabókra volt a legnagyobb a kereslet. Az elhelyezkedés csak az egészségkárosultaknak valamint a családanyáknak okoz nehézségeket. A Mevis, Visentin elmondása szerint nem azért telepedett le az országban, hogy spóroljon a logisztikai költségeken. Az ü- letékesek úgy gondolják, az elsők között vethetik meg a lábukat a gyorsan fejlődő szlovák piacon. A vállalat reméli, hamarosan megrendelőket tud szerezni a helyi autógyártók körében. A somoijai részlegben - amely egyébként a Mevis első külföldi üzeme - mintegy negyven munkást alkalmaznak, de idővel akár további nyolcvan-száz fővel is bővíthetik az állományt. A befektetés értéke ötmillió euró. (ú) ______________________HALÁLOZÁS______________________ Él etének 75. évében elhunyt PAZDERÁK BERTALAN. Végső búcsú 2007. február 24-én 13 órakor a magyarbődi református templomban. BR-7-10926 Látkép a pozsonyi várból. (Pavol Funtál felvétele)