Új Szó, 2005. november (58. évfolyam, 253-276. szám)
2005-11-23 / 270. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2005. NOVEMBER 23. Régió 5 Az új technológiával sokat megtakaríthat az intézmény Megújult a lévai kórház energetikai rendszere AJÁNLÓ FORGÁCS MIKLÓS Léva. Új energetikai rendszert adtak át tegnap a nonprofit társaság által működtetett helyi kórházban. Gyarmati Tihamér, a Nyitra Kerületi Önkormányzat által 2004- ben alakított ENERGO - SK igazgatója elmondta, idén a cégnek a legnagyobb befektetése ez az 57 milMó koronás beruházás. Az elavult technológiájú kazánokat modem berendezésekre cserélték, ezáltal 20-40 százalékos megtakarítás érhető el, tehát viszonylag rövid időn belül megtérülhetnek a költségek. Az igazgató megköszönte a kórház képviselőinek az intézmény megértését és türelmét, hiszen a munkálatok idején a kórház teljes üzemben működött, s csak rövid időre kapcsoltak ki egy-egy berendezést. Tegnap a projekt fűtési technológiával összefüggő szakaszát adták át, a 45 millió koronába kerülő melegvizes és párarendszert. Januárban adják majd át az áramfejlesztő kogenerációs egységet 12 millióért. A finanszírozáshoz bankhitelt vettek fel. Gyarmati lapunk kérdésére elmondta: idén júliusban kezdődtek a munkálatok, és ekkora beruházásnál rekordidőnek számít a november végi átadás. Az ENERGO - SK igazgatója Juraj Rybníkámak, a lévai kórházat és rendelőintézetet működtető nonprofit szervezet igazgatótanácsa elnökének adta át jelképesen a kazánházat és az új fűtési rendszert. A szalagot Fehér Miklós, Niytra megye alelnöke és Andruska Csilla MKP-s megyei képviselő vágta át a magyar párt megyei képviselőinek jelenlétében. A kazánházba eljött Milan Belica nyitrai megyefőnök is, aki - mint mondta - hivatalos meghívót nem kapott, de „tudomást szerzett az eseményről”. Fehér Miklós beszédében megjegyezte, az MKP büszke a beruházásra, hiszen a párt javaslatára valósult meg, a magyar képviselők harcoltak érte. „Egy célunk van: segítem a régiót, támogatni minden hasznos törekvésű’ - mondta Fehér, és felkérte az újságírókat, írják meg, ez a befektetés is szép példája annak, mire jó a megyei rendszer. Az új berendezés (A szerző felvétele) November 23. (szerda) Komárom - 18.00: a folk- rock zenét játszó Szkitia együttes első szlovákiai koncertje a művelődési központban; 17.00: előze- nekarként a Kerecsen együttes lép fel. A koncertre a belépés díjtalan, (vkm) November 25. (péntek) Komárom - 17.00: Puha Ferenc és Somogyi György Kettős sziget című festménykiállítása nyílik a Limes Galériában. A december 31-ig látható tárlatot Szakolczay Lajos művészeti író méltatja, (vkm) Egyelőre csak a tartóoszlopok állnak, jövő áprilisra várhatóan a raktárak is felépülnek (Szőcs Hajnalka felvételei) A Samsung Electronics Slovakia elnöke, Jong Chan Lee az alapkőletételkor, balra (a háttérben) Jirko Malchárek gazdasági miniszter GAÁL LÁSZLÓ A szlovákiai „hagyományoktól” eltérően az alapkövet ezúttal nem kalapáccsal ütögették meg, hanem a márványlap négy sarkán elhelyezett csavarokkal erősétette a talapzathoz Ivan Miklós minszterelnök- helyettes és pénzügyminiszter, Jirko Malchárek, a gazdasági tárca vezetője, Alexander Mézeš, Galán- ta polgármestere és Jong Chan Lee, a Samsung Electronics Slovakia elnöke. A dél-koreai vezető elmondta, az elmúlt három év alatt hatalmasat fejlődött a galántai üzem, hiszen a Samsung évről évre megkétszerezte a Galántán befektetett ösz- szeget, és - beszállítóival együtt - mintegy hatezer embernek biztosít munkát. Nagyon fontos dolognak nevezte azt is, hogy a Galántai járásban a munkanélküliség aránya 16,2 százalékról 6,4 százalékra csökkent. Ivan Mikloš a legjobb szlovákiai beruházók egyikének nevezte a Samsungot, amelynek letelepedése a dél-koreaiak és Szlovákia számára egyaránt hasznos. A miniszter elárulta: a galántai Samsung közvetlenül 3500 embert alkalmaz (2500-at főállásban, a többit rész- munkaidős szerződéssel), és az idei évre tervezett éves forgalma 50 müliárd korona. Alexander Mézeš reméli, a logisztikai központ után a Samsung tervezési és kutatóközpontja is itt épül meg. Elárultam, ötszáz új munkahely kialakítását tervezik, és a Samsung a tervezett évi 90 milliárdos forgalmával Szlovákia első számú exportőrévé lép elő. A Samsung különleges állami támogatások nélkül fogott bele a galántai üzem építésébe - hangsúlyozta Mézes. A gazdasági miniszterrel folytatott megbeszélések alapján hamarosan 40 millió koronát kap a város infrastrukturális beruházásokra. Jirko Malchárek gazdasági miniszter közölte, a szlovák kormány nemcsak a termelést, hanem a logisztikát és a tudományos munkát, a kutatást is támogatni akatja, ezért örülnek annak, hogy Galántán a gyártó részlegek mellett logisztikai központ is épül. A már három éve működő Samsung- üzem melletti szántóföldön már állnak a leendő raktárcsarnokok hatalmas betonoszlopai, és a tervek szerint 2006 áprilisára befejezik az építkezést. Elhelyezték a három éve működő galántai üzem logisztikai központjának alapkövét Új Samsung-beruházás Galánta. A Samsung logisztikai központjának alapkövét helyezték el tegnap a mátyusföldi járási székhelyen. A református egyházközségtől az egyház venné át a magyar tanintézménnyel kapcsolatos alapítói-fenntartói jogokat és kötelességeket Püspöki javaslat a lévai egyházi gimnázium megmaradásáért FORGÁCS MIKLÓS Léva. Hajtman Béla, a helyi magyar egyházi gimnázium igazgatója a napokban találkozóra hívta a diákok és a helyi alapiskola kilencedikeseinek szüleit, hogy az iskola lelkészével, Kassai Gyulával közösen tájékoztassa a megjelenteket a gimnázium körüli helyzetről. Október 22-én, a Kassai Gyula tiszteletes által összehívott fórumon Göbő Sándor, az alsóbodoki Zoboraljai Vállalkozói Magán Szak- középiskola igazgatója és Paulisz Boldizsár, a magániskola alapítója bejelentette: kihelyezett osztályt nyitnának Léván a következő tanévben, a gimnázium épületében. A keretmegállapodás azóta meg is született, Göbő Sándor beszélt a gimnázium tanáraival, Kassai Gyula pedig a diákokkal. A lelkész tisztességesnek nevezte az alsóbodoki iskola ajánlatát, hiszen az azt célozza, hogy maradjon meg Léván a középfokú magyar oktatás. Kassai szerint a helyi református gyülekezet egy meggyengült, szétdarabolt közösség, amely akkora feladatot, mint amilyen a gimnázium fenntartása, nehezen tud vállalni, hiszen a fenntartási költségek szinte teljes egészében a gyülekezetét terhelik. „Egyszerű és csábító volt az alsóbodoki javaslat, egy növekvő, bővülő, hosszú távra berendezkedett iskoláról van szó” - jegyezte meg a lelkész. November 6-án az egyházközségi közgyűlés Kassai szavai szerint nem dönthetett, nem volt felhatalmazása erre, csak arról határozhatott, elfogadható-e, vagy sem az alsóbodoki szakközépiskola javaslata. „Hatvanegy jelenlevő közül ötvennyolcán támogatásukról biztosították a magán középiskolával kötendő megállapodás és szerződés eléjük tetjesztett tervezetét” - tájékoztatott a lelkész. A már megkötött szerződés szerint a lévai református gyülekezet mint tulajdonos húsz évre az alsóbodoki iskola rendelkezésére bocsátja a gimnázium épületét. A közgyűlés arról is döntött, hogy 2008. december 31-ig „azon a szinten, ahogyan eddig, teljesíti az iskolafenntartási kötelezettségeit”. Kassai Gyula elmondta: a magyar közösséget akaija ez a döntés arra ösztönözni, hogy gondolkozzon el, mivel tud hozzájárulni a magyarság és a gimnázium megmaradásához. „Ha voltak is konfliktusok, elvitathatadan: a református egyházközség óriási dolgot vállalt az iskola fenntartásával. Ha a magyar közösség érett, és alkalmas arra, hogy együtt gondolkodjon, a gimnáziumnak nem kell bezárnia a kapuit, de az egyháznak meg kellett húznia egy határt, hogy felébredjünk” - fejtegette Kassai. Kitért arra is, hogy telefonon és később faxon is Erdélyi Géza református püspök a gimnáziumot és a lévai egyházközséget is az egyház támogatásáról biztosította. „Ha a helyi egyházközség nem tudja csak 2008 végéig fenntartani az iskolát, akkor az egyetemes egyház 2009- től átveszi a fenntartás terheit. Ha a zsinati elnökség felvállalja ezt a javaslatot, akkor egymás mellett működhet az alsóbodoki iskola és a gimnázium, mert bár a magán szakközépiskola nem tudja fölvállalni a gimnázium fenntartását, semmi akadályát nem látják, hogy megféljen egymás mellett a két intézmény - foglalta össze a javaslatot a tiszteletes. Hajtman felolvasta a püspök levelét, amely megállapítja, az egyháznak érdeke a gimnázium fennmaradása. A javaslat így hangzik: „Az Egyetemes Egyház átveszi a gimnázium alapító-fenntartói jogait és kötelességeit, azzal, hogy az iskolában a jövőben is nyílnak új osztályok, az egyházközség pedig ugyanúgy, mint a betelepülő szakiskola esetében ajánlotta, bérmentve bocsátaná egyházunk rendelkezésére a gimnáziumnak otthont adó épületet. Minden esetíeges más megoldás, szükség szerint további megegyezés tárgyát képezné”. A levél tartalmazza azt is, hogy erről végérvényesen a Zsinati Tanácsnak kell határozatot hoznia. A nyitrai egyetem gyakorlóiskolájává válhat Hajtman Béla, a lévai magyar egyházi gimnázium igazgatója egy másik, november 15-i keltezésű levelet is felolvasott, melyben László Béla, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja arra kéri a gimnáziumot, legyen a második tanévébe lépő kar gyakorlóiskolája. Hajtman a kilencedikes diákok szüleihez fordulva megállapította: „Most már van jövője az intézménynek, a gimnáziumba írathatják a gyermekeiket”, (fin) Öngyilkosságra készült? A vonat előtt a sínekre hajtotta a fejét Nagyabony. Egy Dunaszerda- helyről Dióspatony felé közlekedő tehervonat előtt a sínekre hajtotta a fejét egy 47 éves asszony hétfőn délután a faluban. A mozdonyvezető meghúzta a vészféket, és a vonat szerencsére nem gyűrte maga alá a nőt, hanem a sínek melletti kőrakásra lökte. A helybéli asszony azonban így is súlyos sérüléseket szenvedett, előbb a dunaszerda- helyi kórházba szállították koponyasérülésekkel, majd átvitték őt az érsekújvári idegsebészetre. Úgy tudjuk, a nő már többször próbálkozott öngyilkossággal, mióta tavaly egy vonatbaleset során elvesztette az élettársát. A férfi elaludt a síneken, és elgázolta egy vonat. Halálának helyén azóta kereszt áll, ott próbált meg végezni magával a nagyabonyi asszony is. A vasúti rendőrség szóvivője szerint a mozdonyvezető és a járatfőnök egybehangzó jelentésben állították: miután észrevették a gazból előkúszó asszonyt, figyelmeztető hangjelzést adtak le, majd meghúzták a vészféket. A kis távolság miatt azonban elkerülheteden volt a baleset. „A járatok délután fél-másfél órás késéssel indultak, az esetet még vizsgálja a vasúd rendőrség” - áll a vasúd rendőrség közleményében, (jóm) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Lengyel sofőr halála Viszolaj (Visolaje). Életét vesztette egy lengyel sofőr egy közlekedési balesetben a puhói (Púchov) járásbeli község határában. A 32 éves férfi egy mikrobusszal tartott Vág- beszterce felé, de - ismeretien okokból - áttért a másik sávba, ahol nekiütközött egy szembejövő kocsinak. A lengyel férfi a helyszínen életét vesztette, a másik sofőrnek nem esett komolyabb baja. Az anyagi összkár 300 ezer korona, (ú) Tolvaj a Metróban Nyitra. Tolvaj garázdálkodik a helyi Metro áruházában; a nőt a rendőrség keresi a biztonsági kamerák felvételei alapján. Az asszony először csütörtökön emelt el egy női válltáskát egy bevásárlókocsiból, benne a károsult személyi irataival és 20 ezer korona készpénzzel. A tolvaj egy nap múlva visszatért az áruházba, majd egy kofferrel távozott, amelyben százezer korona készpénz és hatok voltak, (ú) Fiatal rabló Csekej (Čakajovce). Rablótámadás vádjával indult eljárás egy 19 éves fiú ellen a nyitrai járásbeli településen. A fiú számlájára számos lopás írható, idén például egy templomot próbált meg feltörni. Szombat este felkeresett egy 57 éves férfit, és pénzt követelt tőle. Miután az áldozat ellenkezett, a fiú ösz- szeverte, és elvette kabátját, valamint kétezer koronáját. Az erőszakoskodót kettőtől tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik, (ú)