Új Szó, 2005. október (58. évfolyam, 227-252. szám)

2005-10-05 / 230. szám, szerda

26 Tippverseny ÚJ SZÓ 2005. OKTÓBER 5. Tippelők Új Szó-fociligája: ha nincs a nagyfödémesiek meglepő hazai döntetlenje, három telitalálatos szelvény is akadt volna a 9. fordulóban Újabb üldözők tűntek fel a listavezető nyomában Úgy tűnt, a 9. fordulóban talán ismét sikerülhet valakinek maximális, ti­zenkét pontot elérnie, hiszen a hazai csapatok remekül szerepeltek, és a góltotóban is az elfogadható l:0-s végeredmény született. Elég volt azon­ban a nagyfödémesiek hazai döntetlenje a nádszegiek ellen, és odalett há­rom tippelőnk telitalálatos szelvénye. Igaz, így is egyaránt tizenegy ponttal Csóka Mária egyházgellei, Molnár László nádszegi és Struhár Tibor csatai versenyzőnk bizonyult a forduló legjobbjának, de tizenkét pont, az mégis­csak tizenkét pont lett volna. A góltotóra egyébként valamivel több, mint harmincán tippeltek helyesen, sokan bíztak a vendégek sikerében is, ám ezúttal is csalódniuk kellett. A királyhelmecieknek mostanában nem na­gyon megy idegenben. A legutóbbi forduló azért aránylag sok pontot hozott a konyhára, az él­mezőnyben is támadt egy kis mozgolódás. Fógel Andrea ismét egyedül ve­zet, de a második vonalból érkező, és tíz pontot gyűjtő tardoskeddi Roskó Róbert, valamint a nagymegyeri Tóth Kálmán is egyre jobban megközelíti a most egypontos előnnyel élen álló ipolysági tippelőt. AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA 68 pontos Fógel Andrea, Ipolyság 67 pontos Németh Lajos, Alistál 66 pontosok Fónad Ferenc, Tornaija; Roskó Róbert, Tardoskedd 65 pontosok Sámson Róbert, Nána; Tóth Kálmán, Nagymegyer 64 pontosok Fógel Pál, Ipolyság; Zagiba Tibor, Jó- lész 63 pontosok Duffek József, Bánkeszi; Polák Dániel, Vezekény 62 pontosok Jakab István, Perbete; Király Péter, II- lésháza; Orlai Zsófia, Ipolyság; Peté­nyi Ferenc, Ipolynyék; Uzsák Miklós, Perbete 61 pontosok Bačkovský Viktória, Komárom; Csank István, Nagybalog; Gergely Attila, Sa­jógömör; id. Ligárt József, Rimaszécs; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Návrádi Magdaléna, Órsújfalu; Struhár Tibor, Csata; Zahorcsek Valéria, Perbete 60 pontosok Álló József, Béke; Antalík Imre, Érse­kújvár; Fógel Ábel, Ipolyság; Gyenge Veronika, Vágkirályfa; ifj. Ilon Ferenc, Ógyalla; Kiss János, Ipolynyék; Kovács Tamás, Rété; Kristóf József, Alistál; Luky Zoltán, Zselíz; Narancsík Erika, Nagyabonyj'Németh Zsolt, Alistál; Sáf­rány Magdolna, Szete; Varga Pál, Nád­szeg; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 59 pontosok Agg Norbert, Komárom; Bagócsi István, Sáró; Borka Henrietta, Szímő; Bráz Andrea, Tornaija; Bubenko András, Bu- zita; Csank Istvánná, Nagybalog; Dobai Tünde, Kisújfalu; Fógel János, Ipoly­ság; ifj. Bán István, Tornaija; Kapa Zol­tán, Tesmag; Kontár Ronald, Felsőszeli; Kiirthy Péter, Komárom; Obertol Géza, Búcs; Orlai Ottó, Ipolyság; Stambauer György, Ebed; Udvardi István, Bátorke- szi; Vanya József, Tardoskedd; Zimer­man Mária, Ipolyszakállos 58 pontosok Ambrus Mária, Baka; Feledi László, Feled; Fógel Dávid, Ipolyság; Fógel Ic- ka, Ipolyság; Győri Zoltán, Nádszeg; István Darina, Málas; Kádár Tamás, Királyhelmec; Kajtor Ilona, Ipolyság; Kiss Sándor, Nagysalló; Kocsis József, Buzita; Kunyik Ilona, Szőgyén; Kysler Veronika, Kisújfalu; Mics Béla, Ipoly­nyék; Molnár László, Nádszeg; Mol­nár Mónika, Komárom; Ondró Ernő, Kéménd; Pongrác Anna, Feketenyék; Sárkány Tibor, Nádszeg; Soós Ágnes, Baka; Stefik József, Perbete; Szabó Já­nos, Tiszacsernyő; Tapló László, He- lemba; Trhaj József, Felsővámos 57 pontosok Árgyusi Katalin, Negyed; Borsányi Ti­bor, Nemesócsa; Bugár Attila, Felsővá­mos; Čenger Béla, Léva; Durda László, Rimaszombat; Farkas Ferenc, Gútor; Fógel Kitti, Ipolyság; Gatyás János, Per­bete; Gömöri László, Perbete; Győri Pé­ter, Nádszeg; Jakab Igor, Perbete; Kiss Bálint, Búcs; Kosa József, Gömörsid; Lelkes Boglárka, Hodos; Lőrincz Kata­lin, Sáró; Lozsy László, Vághosszúfalu; Mandák Éva, Dunaszerdahely; Méry Tamás, Somoija; Mocsi Attila, Laksza­kállas; Molnár Gyula, Nagyölved; Mol­nár István, Tejfalu; Nagy Attila, Alsósze­li; Nagy Miklós, Alsószeli; Nagy Rozá­lia, Ekecs; Német Margit, Pózba; Stru­hár Péter, Csata; Tankó Gábor, Párkány; Tóth Zsuzsanna, Nagymegyer; Uzsák Norbert, Perbete; Valkó László, Érsekúj­vár; Vargáné Molnár Éva, Lédec 56 pontosok Ádám László, Újbást; Bakos Józsefire, Demő; Bartek Krisztián, Pózba; Bartek Margit, Pózba; Csóka Gizella, Egyház- gelle; Deák György, Felsőszeli; Doró Szilvia, Tornaija; Doró Zoltán, Tornaija; Dubai Antal, Nagysalló; Egri Attila, Nyárasd; Gombos László, Jányok; Ha­jós Irén, Dunaszerdahely; Hajós László, Dunaszerdahely; Homyák János, Szol­nocska; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kása Zoltán, Dunaszerdahely; Kis Berta Éva, Nagykapos; Kozics Erzsébet, Illés- háza; Kusnyír Gyula, Matyóc; Lakatos Katalin Nagymegyer; Ledeczky Noémi, Nemesócsa; Lelkes Ferenc, Dióspatony; Molnár János, Csata; Ondró Erzsébet, Kéménd; Posvanc Kálmán, Somoija; Roskó Mihály, Tardoskedd; Sámson Im­re, Párkány; Santúr Ottó, Komárom; Si­mon Tamás, Nemesócsa; Szalay Alena, Csallóközaranyos; Száraz István, Nagy- kér; Tőre Ildikó, Füleksávoly; Turcsányi Tibor, Rimaszécs; Vörös Claudia, Nyá­rasd; Zahorcsek Zoltán, Perbete 55 pontosok Agócs Erzsébet, Gömöralmágy; Alföldi Lajos, Sáró; Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Bálint Gábor, Nagykér; Bálint Magdol­na, Nagykér; Balogh Árpád, Gúta; Ba­logh Gábor, Gúta; Bartha István, Léva; Bráz Róbert, Tornaija; Doró Judit, Tor­naija; Duray Rezső, Szene; Foglár And­rás, Gömöralmágy; Gáspár István, Ra- gyolc; Gömöri Anna, Perbete; Horváth Lajos, Ifjúságfalva; ifj. Tomasovics Jó­zsef, Vásárút; Izsák Mária, Vágfarkasd; Jancsó Miklós, Vágfarkasd; Kis Péter, Bátorkeszi; Kmeťo József, Málas; Kris­tóf Tamás, Alistál; Lengyel Lajos, Nagy­magyar ; Méry Marcella, Fél; Mészáros György, Csallóköznádasd; Mészáros Ilona, Csallóköznádasd; Németh Géza, Alistál; Petro Renáta, Rád; Somogyi Valéria, Vezekény; Stefik Anna, Perbe­te; Süli Éva, Sárosfa; Szabó Szilveszter, Tany; Szalai Tibor, Kőhídgyarmat; Tám László, Szemet; Tomasovics Ilona, Vá­sárút; Tomasovics József, Vásárút; Vi­lági Tamás, Nagybodak; Zahorcsek Se­bastian, Perbete; Záhorszky Angelika, Dunamocs 54 pontosok Bartoš Károly, Érsekújvár; Bergendi Gellért, Nyékvárkony; Both Ágota, Csi- lizradvány; Bózsing Csaba, Vízkelet; Elek Zoltán, Ipolyság; Fitos László, Szi- las; Galgóc József, Muzsla; Gallo Ist­ván, Rozsnyó; Geleta Ferenc, Hetény; Gyurkovics Gyula, Szentmihályfa; Há­jas Tamás, Gúta; Chovan Piroska, Zsi- gárd; ifj. Szabó Mária, Madar; ifj. Zi­merman Géza, Ipolyszakállos; Jancsó János, Gímes; Kiss Mária, Nagysalló; Kmeťo Anna, Málas; Komzsík László, Szőgyén; Kosik Alajos, Szímő; Kováč József, Ipolynyék; László Árpád, Alistál; Ledeczky Péter, Nemesócsa; Lipták La­jos, Tomalja-Beje; Marczell László, Du­naszerdahely; Méry Imre, Fél; Méry Máté, Fél; Obertol Noémi, Búcs; Orbán Judit, Feketenyék; Pupkai Mihály, Du­naszerdahely; Rácz Anna, Madar; Ra- docha Pál, Madar; Soós Lajos, Baka; So­ós Róbert, Nagybodak; Szabó Mária, Madar; Szabó Zsolt, Perbete; Szlama Melinda, Keszegfalva; Takács Anna, Fámád; Tőre Géza, Füleksávoly; Trhaj Mónika, Felsóvámos; Végh Gábor, Felsőszecse; Zborai Márta, Szepsi . 53 pontosok Bartalos János, Lég; Bartha Icu, Léva; Bödök Károly, Töböréte; Boros Róbert, Nagymegyer; Csatlós Tamás, Nagykö- vesd; Deák Zoltán, Jóka; Dubic Angéla, Dióspatony; Edmár Tibor, Nagypaka; Eke Elemér, Hanva; Elek József, Ipoly­ság; Erdősi Szilvia, Fél; Farkas Imre, Csenke; Farkas Renáta, Gútor; Fitos Klára, Szüas; Fógel Barbara, Ipolyság; Galántai István, Dunaszaerdahely; Gyenge Attila, Vágkirályfa; ifj. Fekete Tibor, Dunatőkés; ifj. Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; ifj. Zöld József, Kisfalud; Izsmán Hajnalka, Bős; Kiss László, Illés- háza; Kollár Ádám, Érsekújvár; Kondé Béla, Dunatőkés; Lelkes László, Hodos; Marko Annamária, Ipolybalog; Merica Péter, Ipolyvarbó; Mészáros Alajos, Ho­dos; Müialovics Ágoston, Taksony; Mol­nár Klára, Nagyölved; Molnár Szilvia, Megyercs; Németh Benő, Alistál; Orbán Péter, Feketenyék; Petheő Teréz, Duna­szerdahely; Pongrác Zoltán, Fekete­nyék; Straka Sándor, Felsőpatony; Süli Árpád, Jóka; Szabó István, Tisza- csemyő; Teknős Julianna, Ipolyhidvég; Tudja Géza, Véke; Začkó Márta, Léva 52 pontosok Ambrus László, Baka; Bálint István, Nagykér; Bubenko Hona, Buzita; Desz­kás Dániel, Csenke; Doró György, Tor­naija; Egri Iván, Nyárasd; Gaál Adrián, Csallóközkürt; Gajdács József, Szent­mihályfa; Gatyás Terézia, Perbete; Gróf Barnabás, Bős; Hájas László, Gúta; He­gedűs Lajos, Búcs; Hegyi János, Jóka; Horváth Ilona, Ifjúságfalva; id. Bán Ist­ván, Tornaija; ifj. Márkus László, Csal- lóköztámok; ifj. Püspöki Ferenc, Ipoly­ság; Kajtor Pál, Ipolyság; Kovács Sán­dor, Mad; Lelkes Renáta, Dióspatony; Mogyorósi Kálmán, Dunamocs; Nagy István, Sajószentkirály; Nagy Szabolcs, Nyárasd; Návrádi Gyula, Órsújfalu; Obertol Éva, Búcs; Polák Zsolt, Veze­kény; Pozmán Árpád, Berzéte; Somogyi János, Vezekény; Soós József, Nagybo­dak; Spányik Veronika, Gúta; Szűri Bé­la, Köbölkút; Tóth Vilmos, Nagyme­gyer; Trhaj Tamás, Felsóvámos; Vanyo Katalin, Jólész; Vass Zoltán, Balóny; Vi- linský János, Makranc 51 pontosok Ádám László, Göncölkarcsa; Balogh Martina, Gúta; Balogh Sándor, Gúta; Bednár Imre, Losonc; Bölcskei László, Gellér; Bugár Tibor, Tallós; Bukai Lam­bert, Pozsony; Csóka Mária, Egyházgel- le; Csóka Péter, Egyházgelle; Csölle Eri­ka, Nyárasd; Czetli István, Taksony; Füri Imre, Kisújfalu; Igari Róbert, Fel­bár; Ilon Ferenc, Ógyalla; Juhos Ro­land, Nádszeg; Kiss Sándor, Dunamocs; Klempa Jenő, Dunaszerdahely; Méri Koméi, Szőgyén; Német Valéria, Póz­ba; Németh László, Komárom; Roskó Magdolna, Tardoskedd; Roskó Péter, Tardoskedd; Sárkány Roland, Nádszeg; Trhaj Zsuzsanna, Felsővámos; Tudja Ilona, Véke; Varga Zoltán, Perbete; Vass Krisztián, Balóny; Zagiba Tamás, Jólész 50 pontosok Ádám Ilona, Göncölkarcsa; Ambrus Ár­pád, Baka; Bartos László, Felsőszeli; Bőgi Robert, Dunaszerdahely; Csókás Zsuzsanna, Izsa; Cziria Szüárd, Barsbe- se; Deszkás Frigyes, Csenke; Fehér Zol­tán, Csallóközkürt; Feledi Péter, Feled; Ferst Attila, Bátorkeszi; Gaál Katalin, Madar; Hajdú István, Szímő; Hajdúk György, Nagykapos; Hanczko András, Nemesbori; Hegyi Sarolta, Jóka; Chudý Zsolt, Nagymácséd; ifj. Bilás Zsuzsan­na, Dunaszerdahely; ifj. Püspöki Ildikó, Ipolyság; Illés Árpád, Dunamocs; Izs­mán László, Bős; Kakas Sándor, Nagy­salló; Katona Béla, Dunaszerdahely; Kosik József, Szímő; Mogyorósi Helé­na, Kőhídgyarmat; Molnár Antal, Ko­márom; Nagy Erika, Szímő; Nemes László, Naszvad; Ölvedi György, Pár­kány; Póda Béla, Hodos; Rehák Ilona, Padány; Schmidt Tímea, Bese; Sidó László, Felsőpatony; Szalánczi Tamás, Dunaszerdahely; Szmatana Lajos, Ud- vard; Takács Szüárd, Pered; Tóth Lász­ló, Gúta; Vadkerti Gizella, Vágkirályfa; Zsigrai Béla, Nagybodak 49 pontosok Agócs Gyula, Gömöralmágy; Baranyay Zsolt, Zsigárd; Bartos Barbara, Felsőszeli; Belkovics László, Diósförge- patony; Cnajniga József, Pozsony; Csi- csay László, Medve; Erdősi Zsuzsanna, Fél; Ferencz Margit, Hidaskürt; Hajdú Zsuzsanna, Szímő; Hriagyel Magdalé­na, Ipolyság; Kertész Mária, Felsőszeli; Kovács Róbert, Felsőszeli; Kunyik Imre, Szőgyén; Kusnyír Lídia, Matyóc; Lelkes Ágnes, Dióspatony; Mihalík Elvira, Csenke; Mogyorósi Katalin, Dunamocs; Nagy Erika, Nyárasd; Nagy Ferenc, Ke- szölcés; Petheő Attila, Dunaszerdahely; Szalánczi László, Dunaszerdahely; Szalma László, Csúz; Takács László, Fámád; Tóth Sándor, Garampáld; Ur- bán Szüveszter, Nagyölved; Zborai Im­re, Szepsi; Zsiduliak Péter, Ipolyság 48 pontosok Dánó Lajos, Érsekkéty; Foglár Éva, Gö­möralmágy; Gaál Brigitta, Csallóköz­kürt; Gajdács István, Kispaka; Hegedűs Balázs, Vajasvata; id. Bosák György, Taksonyfalva; Kováč Diana, Ipolynyék; Kürti József, Keszegfalva; Lamos Bál­int, Nagymagyar; Mics Etika, Ipoly­nyék; Sándor Roland, Felsővámos 47 pontosok Andrássy Ferenc, Dunaszerdahely; Bráz László, Tornaija; Bugár Edith, Tallós; Csala Sándor, Dunaszerda­hely; Csernaj János, Hetény; Czékus András, Marcelháza; Czékus Irén, Marcelháza; Hanyus Ferenc, Aj- nácskő; Harcsa Sándor, Gúta; ifj. An­talík Imre, Érsekújvár; Kelecsényi György, Nagyfödémes; Kiss Tamás, Feketenyék; Kukucs József, Nyékvár­kony; Lóska Imre, Párkány; Merica Ta­más, Ipolyvarbó; Motesiczky Mátyás, Verebély; Nagy Barnabás, Ekecs; Nagy Gábor, Vága; Németh Lucia, Komá­rom; Szabó Zsuzsa, Torna; Szamec Já­nos, Somodi; Tenczel Csilla, Ipolybél; Tóth József, Százd; Vanyo László, Rozsnyó; Vég Dezső, Dunaszerdahely; Vincze Csaba, Zonctorony; Zöld Deni­sa, Kisfalud 46 pontosok Almási Ingrid, Nagyszarva; Árgyusi János, Negyed; Csóka Róbert, Egy­házgelle; Csókás Ferenc, Izsa; Gál Krisztián, Nána; Horváth Mária, Felsőpatony; id. Doró György, Tor­naija; Kollár Tibor, Érsekújvár; Kris­tóf Pál, Alistál; Lakatos Csaba, Király­helmec; Lelkes Erika, Dióspatony; Majer Angelika, Komárom; Majer Pé­ter, Komárom; Mester Gábor, Csúz; Molnár Erzsébet, Ifjúságfalva; Öllé Sándor, Felsőszeli 45 pontosok Bugár Róbert, Csallóközkürt; Ferst Gábor, Bátorkeszi; Fetyko Ferenc, Perbenyík; Hegyi Anna, Jóka; Hor­váth Márió, Érsekújvár; Kosik Kata­lin, Szímő; Kunyik Ferenc, Szőgyén; Merica Ivett, Miksi; Molnár Andrea, A GYŐZTES SZELVÉNY A csatai Struhár Tamás tizen­egy pontot szerzett a kilencedik fordulóban. 1. Inter B-SFM Senec 2 2. Neded-Zl. Moravce B 1 3. Veiké Úlany-Trstice 1 4. N. Zámky B-Kalná n./Hr 1 5. Radzovce-Ružiná 1 6. Jelka-Dolné Saliby 1 . 7. Vlčany-Klasov 1 8. Čebovce-K. Kosihy 1 9. Sokolany-Geča 10. V. Kapušany-Krát. Chlmec 1 1:0 Nádszeg; Németh Edina, Balóny; Sin­ka Ferenc, Pozsony; Szűcs András, Madar; Urbán Lajos, Nagyölved; Var­ga Gyula, Perbete; Vass László, Ba­lóny; Vüinsky Terézia, Makranc 44 pontosok Alföldi István, Jóka; Bakos József, Demő; Borka Ádám, Nádszeg; Boros Mihály, Nagymegyer; Edmár Mária, Nagypaka; Fazekas Krisztián, Komá­rom; Galgóc Márta, Muzsla; Gergely László, Sajógömör; ifj. Trhaj József, Felsővámos; Kövér Hajnalka, Marcelhá­za; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Tóth Ele­mér, Nemesradnót; Varga Károly, Lé­dec; Varga Richárd, Mad; Vaszüy Ildikó Komárom; Vaszüy László, Komárom 43 pontosok Baán Olga, Sárrét; Bodzsár Gyula, Ipolyság; Deák Róbert, Felsőszeli; György Mihály, Martos; Hobot Tibor, Dunaszerdahely; Chovan László, Zsi­gárd; Mihalík Annamária Csenke; Osz­lik Gyula, Szőgyén; Schmidt Tibor, Bese A 9. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 11 pontosok Csóka Mária, Egyházgelle Molnár László, Nádszeg Struhár Tibor, Csata 10 pontosok Bagócsi István, Sáró Kajtor Ilona, Ipolyság Kis Berta Terézia, Nagykapos Kmeťo Anna, Málas Roskó Róbert, Tardoskedd Tóth Kálmán, Nagymegyer Turcsányi Tibor, Rimaszécs Zagiba Tibor, Jólész Zahorcsek Valéria, Perbete 9 pontosok Bačkovský Viktória, Komárom Bubenko András, Buzita Doró Zoltán, Tornaija Fógel Icka, Ipolyság Kása Zoltán, Dunaszerdahely Kiss Sándor, Dunamocs Kocsis József, Buzita Kusnyír Lídia, Matyóc Mihalík Elvira, Csenke Obertol Géza, Búcs Sámson Róbert, Nána Soós Ágnes, Baka Takács Anna, Fámád Teknős Lajos, Ipolyhidvég Uzsák Miklós, Perbete MEGJEGYZÉS Teijedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban külön adatbázisban vezetjük, és hetente felfrissítjük. Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állását - teljes névsor­ral - az őszi idény végén, vagyis a 15. forduló után találják meg lapunkban. A helyes tippszelvény TIPPELŐK 9 VJ SZO-FOCILIGAJA Sorszám Mérkőzés Bajnokság Tipp 1-X-2 Panel­«pp i. Inter B-SHI/I Senec 3. L P. © z z. Neded-ZI. Moravce B 4.LNyDk. © x 3. Veľké Uľany-Trstice 5. L. Ny. D. © 1 4. N. Zámky B-Kalná n/Hr. 5. L. Ny. K. © 1 5. Radzovce-Ružiná 5. LKÖ.D. © 2 6. Jelka-Dolne Saliby TB-Gfl © 1 7. Vlčany-Klasov TB-NR © 1 8. Čebovce-K. Kosihy TB-VK © X 9. Sokoľany-Geča TB-KO © 1 10. V. Kapušany-Kráľ. Chlmec 4. L. K. D. 1:1 A 9. számú tippszelvényen szereplő mérkőzé­sek eredményei: 1. Inter B-SFM Senec 0:3 (helyes tipp: 2) 2. Neded-ZI. Moravce B 6:0 (1) 3. Veiké Úl’any-Trstice 0:0 (X) 4. N. Zámky B-Kalná n/Hr. 2:1 (1) 5. Radzovce-Ružiná 4:0 (1) 6. Jelka-Dolné Saliby 6:1 (1) 7. Vlčany-Klasov 4:0 (1) 8. Čebovce-K. Kosihy 3:2 (1) 9. Sokoľany-Geča 5:0 (1) 10. V. Kapušany-Kráľ. Chlmec (helyes végeredmény 1:0) E HETI NYERTESEINK Csóka Mária, Egyházgelle; Molnár László, Nádszeg; Struhár Tibor, Csata A legutóbbi, 9. fordulóban az egyházgellei Csóka Mária, a nádszegi Molnár László és a csatai Struhár Tibor révén három tizenegy pontos szelvényt je­gyezhettünk fel. Tippelőink nyereménye egy-egy 500 koronás Jednota vá­sárlási utalvány. Gratulálunk! A díjakat postán küldjük el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom